Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-08-16 / 65. szám
LIT. évfolyam 65. szám Szombat Ctyula, 1922. augusztus 12 Előfizetési árak: Egész évre . . . 360 K Félévre .... 180 K Hirdetési díj előre fizetendő. r r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 8 korona. felelős szerkesztő: DOB&T FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Oaá! €ra§z(on. Feltehető-e, hogy egy magyar pénzügyminiszter, akit Kállaynak hívnak, aki maga is földbirtokos, primac occupations ősök ivadéka, olyan földadójavaslatot készít, mely a falu népére nem csupán sérelmes, hanem egyenesen »vészthozó«, mint azt Gaál Gaszton, a képviselőház elnöke, a kormányzó gazdapárt előkelő tagja mondja a pártból történt kilépését megokoló levelében. Feltehető-e, hogy egy ilyen >vészthozó« javaslatot támogatnának a pártban olyanok, akik sokkal inkább képviselik ott a falu népét, mint Gaál Gaszton és akiktől mindenesetre kevesebb áldozatkészséget kell várnunk, mint a neves somogyi nagybirtokostól. A dolog azonban épen fordítva esett. Az igazi falu népe, melyre Gaál Gaszton vészt- hozónak tartja a földadójavaslatot, ngy nyilatkozott, hogy bár nekik volna a legtöbb joguk és okuk a javaslattal szembeszállani, mégis kifogásaikat, hazafias szempontoktól vezéreltetve, nem érvényesítik. Miként értsük tehát a pártjából kilépő és a nemzetgyűlés elnöki tisztéről lemondó Gaál Gaszton ama kijelentését, hogy »vészthozó« a falu népére az adójavaslat. Lehet-e egyáltalán bármiféle áldozat vészthozó, amit a jelen körülmények között az államnak, a hazának hozunk. Az a régi, részben tudatlanságból, részben fukarságból táplálkozó felfogás nyilatkozik meg ismét, mely az elmúlt századokban a »nem adózunk« jelszóval okozott nem egyszer erkölcsi és anyagi károkat az országnak és amelynek jellemzésére akként toldották meg a hires országgyűlési felkiáltást: »életünket és vérünket«, hogy : »de zabot nem.« Ma annál visszatetszőbb és megdöbbentőbb ez az álláspont, mert hiszen nem Bécs- ben elköltendő uralkodói civillistára, nem közös hadseregre és haditengerészetre, osztrák külképviseletre, hanem a saját magnuk szükségleteire a saját, külön államháztartásunk rendbehozatalára és nemzeti jövőnk megalapozására kell a kormánynak a pénz és az adó. A legenyhébben szólva tehát a hazafias áldozatkészség hiányát kell megállapítanunk mindazoknál, akik szemheszállanak a kormány adójavaslataival. Egyéni áldozatkészség nélkül pedig egy egészséges, gazdag nemzet sem élhet meg, még kevésbbé születhet újjá egy letiport, kifosztott, halálra szánt nemzet. A magyar koronát Zűriekben a mai (súg. 11-i) tfizsdnnegDyifásmü 37 5 eentimmal jegyezték. Titésavatáis. Mint már jeleztük, kedden, augnsztus 15-én lesz Budapesten a második vitézi avatás. Ez alkalommal Békés megyéből 9 tiszt és 12 legénységi egyén fog vitézzé avattatni. A tisztek között van Balogh Elek pénzügyi főtanácsos, népfelkelő főhadnagy, dr. Hidjed Gyula vésztői ügyvéd, tart. főhadnagy, Pisky Zoltán főhadnagy és Szabó Jernő huszárkapitány. A vitézi telkekbe való beiktatások a jövő hó folyamán fognak végbemenői. Szeptember 17-én Gyomán vitéz Terenyei (Tusják) György bcsabai lakost és vitéz Molnár (Moga) Pál békéscsabai ezredbeli törzsőrmestere fogják beiktatni a Purgly Emil állal adományozott 30 kát. hold vitézi telekbe; szeptember 24-én Kőrösla- dányban a gróf Merán Jánosnó által, Köröstar- csán pedig a Fehérváry CeleBtine által adományozott vitézi telkekbe fognak beiktattatni vitéz B. Tólh Pál köröstarcsai, vitéz Köves (Hugyeez) György és vitéz Kürti István tótkomlósi lakosok. Október 1-én Csanádapácán a gróf Wenckheim József által adományozott 75 hold vitézi telekbe vitéz Oálfi (Got) Rókus ókigyósi uradalmi lovászmester, vitéz Ssegedi József nagykamarási lakos és vitéz Balogh M. Lajos békéscsabai ezredbeli tiszthelyettes fognak beültettetni. Október folyamán fognak még beiktattatni: vitéz Békefi (Belo- potoczky) István szarvasi, vitéz Pankotai Gábor és vitéz Forgács Gábor békési lakosok Dobozger- lán gróf 'Wenckheim Jenő adományába; vitéz Horváth András békési lakos Békésen a gróf Hoyos Miksa adományába; vitéz Forrás András vésztői lakos a gróf Wenckheim Ferenc által Vésztő-Mágoron adományozott vitézi telekbe; vitéz Bognár József liszthelyettes és vitéz Ssegedi József nagykamarási lakos Füzesgyarmaton a gróf Blanckenstein Pál által adományozott vitézi telekbe. Itt említjük meg, hogy a vitézi telkesek javára megindított házépítési akció nyomán már eddig is számosán adakoztak. Ki kell emelni az adományozók között Benkő János helybeli ca- mentáiugyárost, aki egy teljes vitézi lak (két sióba, konyha, karnis, előszoba, istálló, kocsiszín, disznóól) ingyen felépítését ajánlotta fel, úgyszintén Hartenstein Ignác gyomai tetőcserépgyárost, aki egy waggon (10,000 drb.) tetőcserepst adomán jozott a vitézi lakok építéséhez. Ugyanezen célra az idén is, mint az előző években Gyulán, szeptember 8 án és 9-én lóverseny és más sport- ünnepségek fognak rendeztetni, melyeken valószínűleg a kormányzó is megjelenik. Crjnla-Eger-Mikdfalva. A hevesmegyei Mikófalva községben aug. 15-én tartandó passió-játék megtekintésére Gyuláról a budapesti gyorsvonattal Dagyobbszámu zarándokcsapat indul hétfőn délelőtt báró Apor Vilmos vezetése alatt. A jelentkezők egy része most lemarad, miután Egerben a gyulaiak elszállásolására fenntartott fórhely már betelt. Ez alkalom folytáo, minthogy a résztvevők Egerben egy fél napot fognak tölteni, rámutatunk e város nevezetességeire, mert kevés olyan érdekes városa vau Csonkamagyarországnak, mint Eger, melynek érseki széke alá egykor Gyula is tartozott s melynek a török időkben Gyuláéhoz sokban hasonló történelmi sorsa volt. Eger első nevezetessége a nagyarányú székesegyház, melynek hossza 100, szélessége 54, kupolája belül 40 méter magas. Országos műemlékek Eger templomai és pedig a cisztercitáké, a minoritáké, a fracciskánusoké, a szervitáké és az irgalmasoké, mely eredeti régi török mecset volt, ez előtt áll a 35 méter magas tőrök minaret (karcsú őrtorony, tetején a félholddal), melyet eredeti alakjában fenntart a műemlékek országos bizottsága. A székesegyházzal szemben áll a nagyszerű Lyceum épülete, ebben nagyértékü könyvtár, hires képtár és az 53 méter magas csillagvizsgáló torony. Közvetlen a város mellett, vele egybeépülve sziklahegyen áll a hires egri vár, melyet félóra alatt kényelmesen megtekinthetünk. A várban egykorú ágyuk környezetében látható a Sötét kapuban a hős Dobó István sirja. Ugyancsak Dobó emlékét hirdeti és őrzi egy szép és művészi alkotás, a piactéren álló Dobó emlékszobor. Egernek egyik nevezetessége, hogy éppsn olyan termalis meleg fürdője van közvetlen benn a városban, mint a váradi Félix fürdő. Óit fakad a várhegy aljában és éppen olyan lótusz virág nő vizében mint a váradi Püspök-fürdőben. Eger a Mátrához tartozó Bükkfaegység tövében 197 m. tengerszin feletti magasságban fekszik, éghajlata szélsőséges, nyáron igen forró. Egész környéke bortermelő szöílőhegy, lakói is csupa szöllőterme- lőb, sajátságos különös magyaros népviselettel; a nők kosár helyett hátukon puítoaokat hordanak, mely szobás a gyulaiakat nagyon meg fogja lepni. Egerből Mikófalvára másfél óra alatt ki- repit a vonat. Az ut erdős-hegyek közt igen kellemes és regényes. A passiójáték terepe egy sziklás hegyoldal, mely nemrégen lett e célra előkészítve és nagyban hasonlít Jeruzsálem vidékéhez. Egész bizonyos, hogy a kis falucska rövidesen nagyobb hírnévre emelkedik és sok ezer látogató fogja éveckint felkeresni. s*. L. Ä I RE Lapunk ára. Igazán úgy véljük, hogy semmi indokolásra nem szorul az, hogy lapunk árát ismét emelni vagyunk kénytelenek. Még mindig messze elmaradunk azonban az élelmiszerek drágulásának mértékétől. A mai naptól kezdve a 4 és 6 oldalas lapot 8 koronájával, a 2 oldalasat 5 koronájával árusítjuk. Újonnan belépő előfizetőink részére pedig az előfizetési ár egy évre 380 korona, félévre 180 korona. Lapunk legközelebbi száma a keddi ünnepre tekintettel már kedden reggel megjelenik. Rirek a református egyházból. Sabestyén Bála gyulai vallástanitó-lelkészt —mint régebben közöltük — Szentesre választotta meg az ottani egyházközség rendes lelkésznek. Miután megválasztását a törvényes egyházi felaőbbség jóváhagyta és megerősítette, a közeli napokban távozik városunkból Szentesre uj állásának elfoglalására. Eltávozása előtti bucsuzóbeszédét augusztus 13 án délelőtt tartandó istentiszteleten mondja. Küldöttség K. Sehrifferl Józsefnél. Csütörtökön délben a róm. kath. hitközség egyháztanácsa részéről küldöttség jelent meg K. Schriftart Józsefnél. A küldöttséget báró Apor Vilmos elnök vezette és résztvetteb benne: Dr. M^gyesy Ágoston, Székely Lijos, Tanczib Lajos, Hick Márton, Gróh György, Wittmann Frigyes és Pieyer Ernő tanácstagok. Báró Apor Vilmos plébános mély érzéstől áthatott beszédben tolmácsolta az egész gyulai hitközség elismerését,köszönetét és háláját K Schrif- fertnek és neje, Schall Katalinnak azon nagyarányú áldozatukért, hogy a Szt. József templomnak a háború alatt elrekvirált nagyharang helyett egy uj, a réginél még nagyobb harangot — közel 9 mázsa súlyban teljesen sajátjukból ajándékoztak, egyben átnyújtotta egy művészi rajzokkal díszített kartonlapon az egyháztanács erről szóló jegyző- könyvi köszönő okiratát. Az Országos Orvosszővetség Békésmegyei Fiókszörelsóge foiyo hó 16 án délután fel 5 órakor Gyulán, a vármegyeház kistermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy : Dr. Wílifisch Ferenc lemondása és az igazoló-bizottsag tagjainak megválasztása. Fáradságot nem ismer, ellenben rugékonyságot, fiiatalosságot, fideséget kölcsönöz testének Brázay kedvelt mentholsósborszeszének használata Uannk mai »zárna 4 oldal.