Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-08-05 / 62. szám

2 Békés 1922. augusztus 2. látva és ha pórázon vezetik is ókét. A befogott kutják tulajdonosai ellen a kihágási eljárást meg kell inditani. A főváros tanácsa a továbbiakban megkereste a rendőrfökapitányságot azzal a kérés­sel, hogy utasítsa a rendőri közegeket, hogy az ebtartási rendszabályok pontos betartását a leg­nagyobb szigorúsággal ellenőrizzék, nyilvános he­lyeken (vendéglő, kávéház), valamint a piacokon nyilvános járatokon való szállítását ne engedjék meg, a kihágást elkövető ebbirtokosokat pedig jelentsék fel. A szarvasmarhák betegsége. Gyulaváros bel- és külterületén a szarvasmarhák legveszedel­mesebb fertőző betegsége a lépfene nagyobb mér­tékben lépett fel. Attól lehet tartani, högy ezen tetemes gazdasági károkat okozó és igen gyors lefolyású ragadós nyavalya tovább fog terjedni, azért a városi hatÓBág felhívja a gazdaközönséget az ellene való védekezésre. A lépfene elleni véde­kezés céljából el van rendelve, hogy 3 napon belül mindenki jelentse be a városi kiadóhivatal­ban, hogy hány darab tehenét óhajtja a lépfene ellen beoltatni. A bejelentés sürgős, mert a baj továbbterjedését csak a beoltással lehet megelőzni és elfojtani. Felemelték a hírlapok árát. A budapesti lapkiadók augusztus 1-től fogva, tekintettel a lapok előállítási költségeinek rohamos drágulására, a la­pok árát lényegesen felemelték. Az eddig négy oldalnál nagyobb terjedelemben megjelenő napi­lapok ára 10 korona, a négyoldalas lapoké 5 ko­rona. A közösen szerkesztett és kibocsátott érte­sítésben a lapkiadók kijelentik, hogy még ilyen árak mellett is csak áldozatok árán teljesíthetik azon feladatokat, melyek e nehéz időben a sajtóra hárulnak. Mákéi hagymatermés Hivatalos becslések alapján jelentik, hogy a világhírű makói hagy­matermő körzetben az idén kitűnő termés ígérkezik. A jelenlegi becslések szerint az összes termés minimálisan 3500 vagont tesz ki, ami 35 millió kilogramm termésnek felel meg. Színházi Élet ezen a héten Délibáb számot adott. Incze Sándor hetilapjának uj száma csupa ötlet, szenzáció, érdekesség. Rengeteg kép, Méray Horváth Károly regénye, kották, mellékletek való­sággal albummá teszik az uj számot. Ára 25 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet körút 29. 8ZIÜÍ ÉS ZET. Ttindérek cselédje. Pénteken és szombaton mutatta be Csáky Antal színtársulata az újabb operettirodalom ezen egyik igen sikerült alkotá­sát. A Tündérek cselédje vidám, szórakoztató, mondhatnánk kellemes és kedves szerzemény, zenéje is értékes, egyes részleteiben maradandó alkotás. A társulat operett személyzete kivétel nélkül színvonalas játékban mutatta be, a kórus­nál is észrevehető volt a gondosabb összetanu- lás. A játékosok közül G. Patkós Irma nagyszerű karakterjátékát méltán kiemeljük, mert ez való­ban művészi és gyönyörködtető volt. Őré/ Pinaidő ismerős operett vasárnap is­mét telt házat vonzott. Ez a különben hatásos operett azonban nem vasárnapi darab s ennél egy-egy jobb népszínműnek napirendre tűzése a vasárnapi közönségnek jobban megfelel. Ez a megjegyzésünk már a múlt vasárnapra is vonat­kozik, mikor csak felnőtteknek jelzéssel a Fi ji ment. Az ilyen darabokat óvatossággal kell sor­rendre hozni. A Rinaldóban különben Juhász Margit, Székely Gyula és Szalóky nyújtottak vezető szerepükben pompás alakítást. Hétfőn legvirtuozabb színpadi írónak, Sardou- nak mintegy két évtizeddel ezelőtt világot hódí­tott vigjátékát, a Szókimondó asszonyságot adta elő a társulat, Érdekesebb témát, mulattatóbb miliőt nem sokat lehet színpadra vinni, mint a melyet Sardou ebben a darabban elénk tár. A francia forradalom és a világverő korzikainak diadalai után uralomra jutottak társadalma jele­nik meg előttünk a legszellemesebben kieszelt helyzetekben — A főszerepet vendégmüvésznő, Pálffy Mariska játszotta. A szerephez illő, kitűnő művészi egyéniségről tett tanúságot ez a játéka. Minden tekintetben színpadra termett egyéniség, elsőrendű primadonna. Mellette igen jól játszott Hídvégi (Napóleon), Székely Gyula (Lefébre tábornagy) és id. Szalóky Dezső (Fonché rendőr­miniszter). Háti mOsori Szerdán A bérletben Tatárjárás operett. Csütörtökön B bérletben Vengerkák színmű. Pénteken A bérletben Pacsirta operett- újdonság. Itt először. Uj postai díjszabás. Augusztus hó első napján életbelépett uj postai díjszabás nevezetesebb tételei a következők: Levél. Helyi forgalomban 20 gr.-ig 4 K, minden további 20 gr. 1 K. Távolsági forgalom­ban 20 gr.-ig 5 K, minden további 20 gr. 1 K. Ausztriába, Cseh-Szlovákiába, Németországba, Lengyelországba, Olaszországba és Romániába 20 gr.-ig 9 K, minden további 20 gr. 6 K. — Hatóságok címére belföldre feladott levelek 100 grammonként helyi forgalomban 4 K, távolsági forgalomban 5 K. Levelezőlap. Belföldre 2 K, Ausztriába,. Cseh- Szlovákiába, Németországba, Lengyelországba, Olaszországba és Romániába 5 K, egyéb kül­földre 7 K. Ajánlási dij minden viszonylatban 12 K. Nyomtatvány. Belföldre 50 gr.-ként 1 K, külföldre 50 gr.-ként 2 K 50 fill. A kártyaalaku nyomtatvány 10 gr.-ig 50 fill. Áruminta és üzleti papír ugyanúgy mint a nyomtatvány, de a legkisebb dij az árumintánál belföldre 3 K, külföldre 5 K. Üzleti papírnál belföldre 5 K, külföldre 12 K. Postautalvány. Belföldre 1000 K-ig 2 K, 1000—5000 K-ig 5 K, minden további megkez­dett 1000 K után 5 K. Egy utalvánnyal legfel­jebb 50 000 K küldhető. Külföldre 1000 K-ig 10 2000 K-ig 20 K, minden megkezdett további 2000 K után 10 K. Távirati utalványért az utalványozási- és távirati díjon felül még külön 10 K fizetendő. Csomag. Értéknyilvánitás nélkül feladott csomag dija a belföldre: a) kizárólag élelmiszert tartalmazó cso­magért: 1 kg.-ig 10 K, 1—5 kg ig 15 K, 5-10 kg.-ig 35 K, 10—15 kg.-ig 55 K, 15—20 kg.-ig 70 K b) más tartalmú csomagokért: 1 kg.-ig 20 K, 1—5 kg.-ig 30 K, 5—10 kg.-ig 55 K, 10-15 kg.-ig 80 K, 15-20 kg.-ig 100 K. Sürgős csomagért a rendes viteldij háromszorosa fizetendő. Értéknyilvánitásnál 30 K értéknyilvánitási dij fizetendő és minden 15000 K nyilvánított ér­ték után 5 K értékdij jár. Kézi és ezzel egyenlő elbírálás alá eső betétcsomagokért még 50 K értéknyilvánitási dij jár. Utánvételes küldeményeknél a feladásnál a rendes dijakon felül még 2 K fizetendő, a kivál­tásnál pedig 3' K 50 fill, beszedési dij és az utánvett összeg utáni utalványportó. Express-dij levélpostai küldeményeknél 24 K, csomagoknál 50 K. Külföldre 150 K. Távirat-dijak. Belföldön egy szó dija 4 K. A legkisebb dij 40 K, Vasárnapon és Szent Istvánnapon háromszoros dij fizetendő és e na­pokon sürgős távirat nem adható fel. Távirati űrlap 1 K. Küldöncdij 100 K. Távbeszélő dijak. Helyi beszélgetések vidé­ken 3 K, 25 km. távolságig 30 K, 50 km.-ig 60 K, 200 km.-ig 120 K, 200 km.-en felül 180 K. Sürgős távolsági beszélgetésért háromszoros dij jár. SrSTIIiT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Alulírott gyulai gyógyszerészek közhírré teszik, hogy a rendkívül súlyos gazdasági körülmények miatt 1922. évi augusztus i-töl az eddig szokásban volt éves gyógyszertári hitelt megszüntetik. Kérik azokat, akiknek a gyógyszertárak­ban tartozásuk van, azt mielőbb egyenlítsék ki. Gyula, 1922. évi augusztus 1. Wieland Dénes Winbier Lajos Práger Frigyes Ráez Jenő gyógyszerészek. 1080 1—8 Két hold föld cseréptetőn . tanyá­val és más melléképülettel eladó. Értekezni lehet Kerecsényi utca 19. szám alatt. 1679 l—l Nemzeti Pénzváltó 11.-T. terményklrendeltsége. Gyula, Kossuth Lajos-tér 34. sz. Vesz s mindenféle terményeket és gabonanemfiebet a legmagasabb napi árak mellett. 1022 3-* Sürgönyeim: Nemzeti Pénzváltó, Gyula. Haszonbért»« keresek 10—SO hold szántóföldet tanyaépülettel. Ajánlatok Gyufagyár-utca 91. szám kéretnek. i<m 1—3 Két parcella föld a sarkadi utón eladó. Értekezni lehet Márkus Illéssel, Virág­utca 7. szám, Kisrománváros. 117» l—l Hirdetmény. A nagyrománvárosi gör. kel. román egy ház pályázatot hirdet papi lakásának és két iskolaépületének tatarozási és meszelósi mun­kálataira. Pályázati feltételek megtudhatók Bagi Sándor mérnöknél, Korvin-utoa 10. szám alatt, naponta délután 6—8 óra között Pályázati határidő angnsztns 3. este 6 óra. Gyula, 1922. évi julius hó. 1976 l—l Egyháztanács. Búzát, egyéb gabonát, terményeket és magvakat veszek minden mennyiségben. Adok előleget; zsákot, spárgát Mayer Zsigmondi 1017 Gyula, Part-utca 6. szám s-* Mihalik müfestő házában, a Körös alatt. Zongora hangolást és javítást elfogad néhai Weisz Antal fivére, Weisz József. Címeket a kiadóba kér. 10331-1 Tiszta literes üvegeket veszünk legmagasabb napi árban. 1978 1—1 Vlagyovits és Mihalik. 2—3 évi gyakorlattal biró gép- és gyorsírást tudó tiszt­viselőt vagy tisztviselőnőt mi­előbbi belépésre alkalmaz egy helybeli nagy részvénytársa­ság. Megkeresések ,*29“ jeli­gére a kiadóba. ios* 1—2 Hereszénát napi árban veszek. Balog József fia 1674 1—4 Bonyhádi-ut 8. I------------------------------------------------------1 Eg y börfedeles, olnjtengelyes, posztó­val béléit hintó eladó. Megtekinthető Kiska József koesifényezőnél, Zrinyi-n. «J_______________944 ■­¥e ntléglo áttétei. A nagyérdemű közönség szives tudo­mására adom, hogy a „Központ“ kávéház és étterem vezetését julius hó 17-ón átvettem és azt szak szerűen tovább vezetni fogom. KitünS szegedi házi kos^t. Jó bácskai borok. Zóna reggelik. Udvari sör. Pontos kiszolgálás. A nagyérdemű közönség szives párt­fogását kéri, tisztelettel Némethy Alfréd 1021 4—4 Komló kávéház volt főpineóre. Eladó az „Otthon“ kávéház. Feltételek dr. Luaztig István ügyvédnél tud- hatók meg. 1051 1—4 Nyálán, MSS. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdáin.

Next

/
Thumbnails
Contents