Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-09-21 / 76. szám

2 Békés 1921 szeptember 21. Emlékünnepély és hangverseny, A Békés­megyei Pártfogó Egyesület szeptember 18-án Gyulán bensőséges, szeretetteljes ünnepség és magas színvonalú hangverseny keretében ülte meg fennállásának 10. évfordulóját. Az estélyre szép számú intelligens közönség gyűlt egybe. Dr. Bottenbiller Fülöp h. államtitkár ünnepi beszéde dyitotta meg a műsort. Beszéde a keresztény szeretet gyakorlati alkalmazásáról szólott, mely­nek segítségével az emberi társadalom züllésre kárhoztatott gyermek seregét, a lelenceket meg lehet és meg kell menteni, illetve megelőzni azt, hogy ezek magukra hagyatva a társadalom köz- veszélyes elemeivé fejlődjenek. Beszéde gazdag volt bibliai szép vonatkoztatások és hasonlatokban. Közben köszönetét mondott azoknak, kik az első 10 éves ciklust munkával megalapozták és ügy­szeretettel fenntartották. így gróf Wenckheim László elnök, gróf Almásy Dénes, Ambrus Sándor, dr. Konrád Ernő, dr. Lovich Ödönnek, Gyula város közönségének a Szeretetház területének át­adásáért, dr. Ladies Lászlónak, aki a Békésmegyei Takarékpénztár állandó segítségét hozta a Szeretet- háznak és elhárította azt, hogy az intézet a proletáruralom alatt más ilyen nemes célú intéz­mények pusztuló sorsára jusson. A beszédet a közönség lelkesült tetszéssel fogadta. Ezután a hangversenyszámok következtek. Márky Pál egy pompás zongorán két klasszikus darabot játszott Klasszikus tudással és mesteri gyakorlattal, folyta­tólag Eitner Irén operaénekesnőt zongorán kisérte, aki Verdi Violetta nagy áriáját énekelte a Traviatából. Ez az ária egyike a legnehezebb művészi daraboknak, amit csakis perfekt művész­nők vehetnek műsorukba s a kisasszony ezt remekmű módon interpretálta. Hangja tömör, átható, üveg- csengésü és a legmagasabb finomságig iskolázott. A szünet után Terényi Gedeonná szavalta el dr. Nuszbeck Sándor »Tíz év* cimü alkalmi költe­ményét frenetikus tetszés kíséretében. A kedves estélyt Márky Pál művészi zongorajátéka és Eitner Irén két gyönyörű dala zárta be. A hangverseny befejeztével a közönség nagy része a Békésvár­megyei kaszinóban társas estélyre gyűlt egybe. Békésmegyei aj vitézek avatása. A békés­megyei vitézek második sorozatának birtokbahe- lyezése vasárnap történt Vésztő községben és a vele szomszédos mágori pusztán, hol gróf Wenck­heim Ferenc felajánlásából ismét négy vitéz ju­tott vitézi telekhez. A beültetést itt is Siménfalvy Tihamér vezérkari ezredes, a Vitézi Szék törzs­kapitánya végezte a kormányzó, mint az összes vitézek főkapitánya nevében és megbízásából. Békésmegye képviseletében dr. Hoffmann Károly várm. h. főügyész és Kis László szeghalmi főbíró, Csonkabiharmegye részéről Hollósy István okányi lőbiró vettek részt. Jelen volt maga az adomá­nyozó, gróf Wenckheim Ferenc, a határos köz­ségek elöljáróságai, sok vendég, a lakosság ezrei és a négy beiktatandó vitéz. Ezek: 1. László (Lsurinyetz) János békéscsabai 101, gy. e. törzs­őrmester, aki 1916-ban az olasz harctéren, a Hét­község fensikján egy- kémszolgálatban kifejtett személyes bátorságával százada élén négy gép­fegyvert zsákmányolt és egy egész olasz századot elfogott. 2. Irányi Mihály népf. őrmester 1918- ban az olasz harctéren, a Tómba magaslatnál az olaszok heves ágyutüzében állását dacolva íentar- totta, amíg csak hetedmagával maradt. Ezen csekély létszámmal magát elsáncolva szembeszállt egy nj olasz századdal, melyet szétngrasztott és maradékát, köztük több olasz tisztet elfogta. 8. Katoaa (Góg) István 1916-ban az olasz harctéren a San Michele lejtőn az olasz aknával szemben mint sebesült utász, ellenaknát ásott, az olasz állásokat felrobbantotta és az ellenséges állásokat öt társával elfoglalta. 4. Horváth István 1916 ban a Kárpátokban, a Tatárhágón az ellenséges tá­madást vitéz ellentámadásával visszanyomta és utánnyomulással a fontos uralgó csúcspontot el­foglalta. A hivatalos formaságok elintézése után a vitézeknek a helyszínén átadatott a vitézi örök­birtok. A vitézekhez Szabó Sándor szeghalmi r. k. plébános gyönyörű beszédet intézett, megáldotta okét, családjukat és földjeiket, Isten áldását kérte munkájukra. Vésztőn a kaszinóban volt a befejező áldomás, hol dr. Hoffmann Károly a kormányzóra, Siménfalvy gróf Wenckheim Ferencre, Kiss László fószolgabiró Siménfalvy ezredesre és vitéz társaira köszöntött. A vitézek nevében László Jánős köszönte meg a; adományozott telkeket. Jövő vasárnap Csorvásoa lesz két vitéz beiktatása, akik a gróf Wenckheim Matild felajánlásából jutnak földbirtokhoz. A most beiktatottak között egy gyulai származású is van, Góg János, aki innen Csorvásra elszármazott. A gyulai nőegylet hálás köszönetét mond azon nőegyleti tagoknak, kik tagdíjaikat önként felemelték és a felemelt összeget befizették, mi­által lehetővé tették, hogy a nőegylet a nagy drágaság közepette is, bár szűkösen, de gondos­kodni képes szegényeiről. Özv. Fábry Mártonná egyleti alelnök. Sókiosztás. A 8Óelosztó-bizott8ág a konyha­sót és marhasót a vármegye egész területére ki­utalta, utóbbit azonban csak korlátolt mennyi­ségben. Az Erkel Ferenc Sakk-kör igazgató tanácsa szeptember hó 25-én délatán 4 órakor a Komló­ban ülést tart, amely ülésre az igazgató tanács t. tagjai tisztelettel meghivatnak. Az ülés egye­düli tárgya : az emlékverseny költségeinek elszá­molása. Az elnökség. Képzőművészek Békésmegyei Csoportja — a »Békésiben közzétett felhívásra — meg­alakulását folyó hó 18-án Békéscsabán kimon­dotta. Programmja a szigorúan művészi színvona­lon álló müvek bemutatása által a művészi élet és érdeklődés felkeltése, melyet nemcsak tárlatok rendezésével, hanem hangversenyekkel, estélyek­kel, matinékkal, hazai nagy művészeink életének, müveinek Uránia-szerü ismertetésével, művészeti vonatkozású előadásokkal s ennek keretén belül később művészi jelmez^stélyekkel óhajt szolgálni és népszerűvé tenni. Örvendetes kulturmozgal- maink között ezen sok szépet ígérő — hézagot kitöltő — egyesülés lelkes és fáradságot nem ismerő művészgárda kezében van, kik körül sietve csoportosulnak a lelkesedésben versenyző mübará- tok és müpártolók. Az élet küzdelmes robotja épen a szép iránti lelkesedés patináját koptatta el legjobban. Örömmel üdvözöljük az egyesülést 8 ennek vezetőit, kik ennek javítását és pótlását tűzték ki célképen. x Az ipartestület szüreti ünnepélyén felül­fizettek meg a következők: Pribék Mihály 100, Tenczer Rezső 50, Leleszi László, Faulhaber András 20—20, Balog József, N. N. 10—10 kor.-t. József főherceg megelőzte a földreform törvényt. Almáskamarás és Nagykamarás lakói küldöttség utján arra kérték a főherceget, hogy részükre a bánkuti uradalmából földet juttasson. A főherceg a küldöttségnek kilátásba helyezte, hogy kérelmüket meghallgatja s másnap automo­bilra ült s leutazott Bánkutra s birtoka intézőjé­nek meghagyta, hogy bánkuti uradalmából 1700 katasztrális holdat azonnal juttassanak az almás- kamaráéi és nagykamarási földteleneknek. A főher­ceg jóindulatáról az ottlakaiak is tudomást sze­reztek s Bánkuton adták elő ilyen irányú kérel­müket. A főherceg az ottlakai földteleneknek is megadta az általuk kért 79 katasztrális hold te­rületet. Az elekiek közül 200-an és a medgyes- egyháziak közül 150-en most szintén föld után néznek. E íöldnélkülieknek 1500 katasztrális hold területr« volna szükségük. A szükséges földterü letet Wenckheim József és Almásy Dénes gró­foktól és József főhercegtől kérelmezték. Ez utób­binál a medgyesegyházaiak ma voltak küldöttségé leg és kérelmüket teljesítették is. Rosenthal Mariska női divatterme Békés­csabán II., Irányi-utca 1. értesíti a t. hölgykő” zöáséget, hogy külföldi bevásárlási útjáról haza­érkezve az őszi saison legújabb divatujdonságait, úgy modellekben, mint kosztüm, köpeny, cäp, valamint selyem és szövet ruhaanyagokban, szőr­mékben és díszekben nagy választékban beszerezte, miért is tisztelettel kéri a t. hölgyközönséget, hogy b. látogatásával megtisztelni szíveskedjék. 1617 2-3 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ Fehér kristálycukor ♦ ♦ ♦ $ minden mennyiségben kapható $ % 1 kgr. 90 kor. % l Hász és Kovácsnál. % ♦ 1692 1-1 ♦ . trszágosrisir Szeghalmon. Szeghalom köz­ség jegyzői hivatala tudatja, hogy szeptember 26-án Szeghalmon országos állatvásár és kirakó­vásár tartatik. Nagy viiszabáiyoző munkák a Tisza mentén. A földmivelésügyi minisztérium nagy árvizszabá- lyozó tervekkel foglalkozik. A Tisza és Maros vidékén az utóbbi időben állandó volt az árviz- veszedelem s ennek a megszüntetésére a Körös— Maros közti Tisza vonalon nagy árvizmentesitö földmunkák lesznek. A Tisza—Duna közti belvi­zek levezetésére két csatorna épül, az egyik: Kiskunmajsa—Horgos—Szeged, a másik: Kecskemét —Kiskunfélegyháza — PálmoiijBtor—Csanytelek— Csongrádi vonalon. A csatornák megépítésével a munkanélküliség enyhítését is elakarja érni a kormány. Magánzeneiskolák- A közoktatásügyi minisz­ternek most mégjelent rendelete szerint magán­zeneiskolát ezentúl csak az nyithat és tarthat fenn, aki erre a közoktatásügyi minisztertől en­gedélyt nyer. A kérvényt a magánzeneiskolák or­szágos főfelügyelőjénél (Budapesten, Y-, Hold­utca 16) kell beadni. HTILT-TÉB. E rovatban kőzlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen sokat szen­vedett jó fiunk, Gyula temetésén megjelentek és ezzel bánatunkban osztoztak, fogadják ez­úton is köszőnetünket. Gyula, 1921. évi szeptember hó 14-ón. 1665 í—i Id. Makray Sándor és családja. A Szentbenedekt Legeltető Társaság tulaj­donát képező legelőn levő 5 köményes cse­lédház lebontására ezennel verseny- tárgyalást hirdetek. Zárt Írásbeli ajánlatok nálam szeptember hó 26 án délután 5 éráig nyújthatók be. Feltételek nálam naponként délután 4—5 óra között megtudhatók. 1693 1-2. Dr. Jantsovits Emil, társasági elnök. Hófehér kristálycukor kapható minden mennyiségben Kéri Andor és Lajos füszerüzletébei. 1687 1_2 ..................................“ ■..............................-J Áll andó munkára nő> siabősegédet ~ a legmagasabb fizetéssel, úgyszintén két varróleányt, akik önállóan aljakat készítenek, keres Kállay Gábor, női és férfiszabó Gyula. 1685 2-3 Keresek megvételre 6 méter hosszú, 4 méter széles vízmentes sátorponyvát. Lelik Ferenc, Gyula Kertész-utca 16. 1668 2—2 Egy szorgalmas nő kenyérárusitó üzletbe felvétetik Dimitrovits Naum ke- nyórüzleto, Kossuth-tór. 1689 1—l 10—50 hold szántóföld-bérletet keresek. Kossuth Lajos-utca 34. 1688 1—1 Ó-kukorica kapható Miklósv Mihálynál Kossuth-tér 25. szám. 1690 1-2 Autogén hegesztést, gépek, motorok javítását és átalakítását felelősség mellett vállal Uerczeg Gábor mechanikus, Báró Wenckheim Bóla-u. 6. (a mozi mellett). 1691 1—2 Száraz bükk, cser hasáb és aprított tűzifa legolcsdtotian beszerezhető Novák Testvérek Gyulán, Gróf Wenckheim Krisztina-utca 13. szám. Saját fővárunkkal jutányosán házhoz szállítunk._________ Telefon 14. 31 6 23—* ViyuJán, 1921. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents