Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-07-16 / 57. szám

2 áltványt terjesztettek Harding elnök elé, melyben az igazság nevében kérik az elnököt,hasson oda, hogy Magyarország megszállott területein a lakos­ság népszavazással .dönthessen hovátartozandó- sága felett. i Iparosok figyelmébe! Folyó évi szeptember hó 1-től 10-ig tervezi az ipartestület saját telepén megtartani az első gyulai ipari eladó áruminta vásárt. Iparosok! Ennek a vásárnak az iparosság szempontjából nagy jelentősége van ! Alkalom kínálkozik a gyulai iparosságnak, hogy — versenyképes voltát és szolid munkáját amit még a háború utáni fejlődésében nem ismer­hetett meg a vidék nagy közönsége — azt be­mutathassa. Éppen azért az ipartestület mindkét részről alkalmat akar adni, illetve lehetővé tenni, hogy az iparosság magának létet biztositó munkát sze­rezhessen. Az iparos a nagyközönségnek bemutatja praktikus jo és olcsó készítményeit) esetleg sze­mélyesen érintkezve vevőjével eszmecserét foly­tathat a készítményein eszközlendő újításokra, ja­vításokra nézve. A nagyközönség pedig megtalálja mindazo­kat az árukat, melyeknek felkutatása végett eddig a nagyobb városokba kellett mennie. Ennek a célnak az elérésére lesz hivatott az áruminta vásár, melyre a siker reményében min­den gyulai iparosnak készülni kell. Fel a munkára! Aki az áruminta vásáron részt akar venni, szándékát mielőbb jelentse be és nevezze meg a készítendő tárgyakat az ipartestületi irodában, ahol részletes felvilágosítással szolgálnak. m i m_m m. Cßöndes akkordok. Fehér leánykés a kopott billentyűkön, Mint a rálehelt róssalevél... Nyomán nem is hang kél tán a songorából Inkább, mintha sóhaj hallatssana távol, Amit idehos as esti ssél. Erős férfikézben megressket a vonó, Mint as elfojtott halk sokogás Sssárnyra kapva a hang, lágyan suttogva száll: Míg valahol messse egymásra nem talál Két ssomoru, csöndes vallomás. Varga József ' ^ Az Időjárás. Egész Európában meleg, nyugat felől zivataros esőket jeleznek. A hőmérséklet legmagasabb volt -f- 32 Budapesten, Gyulán -j- 31 és legalacsonyabb Szegeden -f 28 fok. Túlnyomóan derült idő várható, éjjeli kisebb zivatarokkal és átmeneti lehűléssel. A gabona ára. A budapesti árutőzsdén az üzlet kissé ellanyhult, a júliusi búza ára 1060—1075 korona, augusztusi 1015—1050 korona, rozs üz- lettelen, őszi árpát 850 koronáért ajánlottak, de vevő nem volt. Az ó-zab ára változatlan 1030—1040 korona, uj zab 925 korona. A tengeri igen szilárd 1000—1010 korona, de csak helyt, Budapesten azonnal átvehető áruért ? (Budapest julius 15.) A külföldre szóló útlevelek kiállítása a vár­megyére tetemes munkatöbbletet okoz. Ennek tekintélyes része az által áll elő, hogy az út­levélre felragasztandó arcképeket a kéreghátról nagy fáradsággal és időveszteséggel^ kell levenni, hogy az az utlevéllapba beragasztható legyen. Miután a hivatalok anélkül is túl vannak terhelve dologgal, felhívja az alispán az útlevelet kérő feleket, hogy jövőben olyan arcképeket csatolja­nak kérvényeikhez, amely arckép azonnal, köny- nyen, tehát minden fáradságos és időtrabló el­járás nélkül legyen felragasztható az útlevélre. A hatóságokat pedig felhívja az alispán, hogy csakis ilyen arcképeket fogadjanak el és terjesz- szenek be. Figyelmeztetnek tehát a felek, hogy jövőben keményhátu, vagy tulnagy arcképek nem fogadtatnak el, illetőleg ilyen esetben az útleve­lek nem lesznek kiállítva. Eljegyzés. Dr. Nissalovssky Endre, az igaz- ságügymini8zteriumba berendelt kir. törvényszéki titkár folyó hó 9-én jegyet váltott Kun Marian­nával, néhai jó emlékű dr. Eun Pál leányával. Adakozás. Erkel Rezső 100, és id. Ssabó Antal 20 koronát adományoztak a gyulai katho- likus olvasókör házfentartási alapjára, mely ado­mányokért ezúton is köszönetét mond a kör vezetősége. Békés A Katholikns-Körbeu vasárnap, folyó hó I7-én d. e. 11 órakor barátságos összejövetel lesz. Eljegyzés. A Ciáky színtársulat egyik tehet­séges és rokonszenves tagját lompa Irmát elje­gyezte dr. Stammer Ágost szentesi rendőrfogalmazó. Értesítés! A vitézi rend főszéktartósága f. évi jnnius hó 28-án kelt 643—1921. sz. Vitézek főkapitánya által kiadott rendelettel, a Békós-r- ^.radvármegyei Vitézi Székkapitányi teendők ideig­lenes ellátásával Szabó Jernő huszárszázadost bízta meg, ki ezúton felhívja a kettős vármegye területén vitézi telekért folyamodókat, hogy min­den őket érdeklő ügyben Gyula, II. Rákóczi Fe- renc-utca 5. szám alatt általa vezetett Vitézi Székkapitánysághoz forduljanak. Házasságok. Gyulán e hét folyamán házas­ságra léptek : Körmendy Sándor tisztviselő Dósay Terézzel és Szász János máv. pályamunkás Ufer- bach Terézzel. Feihivás a közalkalmazottakhoz ! Felhivat­nak mindazok, akiknek ezidőszerint cipőutalványuk van birtokokban, hogy azzal a fiókáruda vezető­ségénél azonnal jelentkezzenek s ugyanakkor a férfi, női vagy gyermekcipő nagyságszámát is közöljék. Eljegyzés. Anka György eljegyezte Baráth Jakab kedves leányát Ilonkát. A gyulai hazaáruió oláhok, kik 1920 tava­szán a varosnak magyar uralom alá kerülésekor e városból elmenekültek, azóta Aradon tartózkod­tak, hol — miután volt vagyonukat elkótyave­tyélték — nagy nyomorúságba jutottak. Mintegy ötveóen most a román kormányhoz fordultak se­gítségért, előadván elviselhetetlen helyzetüket. A kérvényt a román kormány tudomásvátel végett áttette a magyar kormányhoz is, honnan az ma­gyar nyelvre lefordítva Gyulára került és annak egyes kitételei fájdalmas érzéseket keltenek ben­nünk, kik Gyulán oláhnyelvö polgártársainkkal szemben mindig a megbecsülés elvét hirdettük és gyakoroltuk, mint most látjuk, — méltat­lanokra. Menekültügyi megbízott értesítései. A m. kir. népjóléti miniszter kilátásba helyezte, hogy a gyermekek gyógynyaraltatásába a menekültek 6—12 éves gyermekeit is besorozza. Amennyiben tehát a menekültek 6—12 éves gyermekeiket gyógynyaraltatásra óhajtanák felvétetni, a hiva­talos órák alatt a menekültügyi megbízottnál julius hó végéig jelentkezzenek. Igazoló könyvük átvétele végett a hivatalos órák alatt jelentkezzenek: Domokos László, Gyar­mati Domokos, Takács Mihály, Szénási Sándor, Rozsnyai János, Pethő Károly, Nyíri Pál, Hege­dűs Sándorné, Kalló Jenő, Bethner György me­nekültek. Karácsonyi Pásztor Antal 4939, Sipos Mik­lós 16155, Bakó Bölcsföldi 7173, Eötvös Károly 157, Dunay Béla 2731, Kásás Riza 6613, Spaszer Arthur 13355 szám alatt kiállított igazoló köny­vek elvesztek. Ha a fenti nevekre kiállított iga­zoló könyveket megtalálják, beszolgáltatandó a menekültügyi megbízotthoz. Pénzügyigazgatóság, földszint II. sz. ajtó. Halálozások. A hét folyamán Gyulán el­haltak.: Ktipás András napszámos 61, Galbács István vendéglős 54, Kocsuba Perszida cseléd 43, özv. Bondar Györgyné szül. Tar Juliánná 67 éves korukban. y A méhészek gazdasági központja. A vidéki és budapesti méhészek megalakították a Központi Méhgazdasági Szövetkezetét, melynek célja a mé­hészeket egy érdekközösségben egyesíteni. A szö­vetkezet élén az ország legkitűnőbb méhészei állanak, kik eddig az ország legelső vidéki egye­sületeinek vezérei voltak, igy Niedermann Antal, Győrfi István, Ilosvay Lajos, akik egyúttal gya­korlati méhészek is. Egy üzletrész 100 korona, alapitó díj pedig 1000 korona. Érdeklődők fordul­janak a Központi Méhgazdasági Szövetkezethez Budapest VI., Frangepán-utca 33. sz. Ugyanitt jelenik meg a »Méh«, a magyar méhészek szak­lapja is. Dr László Vilmos a kommün alatt a gyulai adóhivatal népbiztosa volt. Dr. László Vilmos a kommün bukása után külföldre menekült, de úgy látszik, hogy ott nem jól érezte magát s egy szép napon visszajött Budapestre, ahol felismerték és letartóztatták. A gyulai törvényszék tegnap tár­gyalta a népbiztos bűnügyét és felmentette a vád alól. A törvényszék dr. László Vilmost azonban nem helyezte szabadlábra,* hanem megindítják ellene az internálási eljár '. f A békéscsabai m. un*, gazdasági szakisko­láról tájékoztató jelent meg, mely szerint a szak­iskolába 15 évnél idősebb s ^legalább az elemi iskola 4-ik osztályát végzett ifjak vehetők fel. A képzés 2 évig tart s a tanév minden év október 1921. juliils 16 1-én kezdődik. Eelvételre már julius hónaptól lehet jelentkezni a szakiskola igazgatóságánál vagy oda kérvénnyel folyamodni, hol a részletek megr tudhatok. Az évi ellátási dij 2000 korona, mely összegből 1000 korona a felvétel után azonnal, 1000 korona pedig április hó 1-én fizetendő. A szakiskolába felvett tanulók a szakiskola interná- tusában helyeztetnek el és ellátási dijuk ellenében élelmezést, mosást, fűtést, Világítást, orvosi gyógy­kezelést és gyógyszereket kapnak az iskolától. Az uj kisebb, pénzcimietek bemutatását és pontos leírását hozza a hivatalos lap vasárnapi száma. Eszerint uj 50, 20, 10, 2 és 1 koronások vannak kibocsájtva. Ezen uj kisebb címletek már most a 100 koronások becserélésével forgalomba hozatnak, de mellettük a régi ilyen cimletüek is teljes forgalmi értékükben érvényesek az ezekre később kerülő hivatalos cserélésig. Műkedvelő estély. 4 Gyulaváriban f. hó 3-án megtartott uazafias celu műkedvelő előadás úgy erkölcsi, mint anyagi siker tekintetében elsőrehdü volt. Az előadás erkölcsi sikerét Vertán Emil ügy­buzgó vezetése alatt az összes szereplők,-az anya­git pedig az ovoda nagytermét zsúfolásig megtöltő nagyszámú közönség biztosította, Aiatly igaz lelki gyönyörrel szemlélte s zajos upssal jntalmazta a ritka ügyességű szereplők eleven játékát s a rendezés precizitását. Az előadás anyagi sikereként jelentkező 5054 korona összbevételből 1416 korona 40 fillér kész kiadás levonásával 3637 korona 60 fillér fordittaknit hazafias és kegyeletes célra és pedig 1818 korona 60 fillért a hősök emlékoszlopa alapja s 1818 korona 60 fillért a »Honvédelmi Párt« javára. Felülfizettek: dr. Schriftart Ferenc 200, gróf Almásy Dénes 100, Abányi Péter, Z. Császár Ferenc és neje, Vlagyovics és Mihalik, Remele Gyula 50—50, Verner János, Vlagyovics József 30—30, Stegena Andorné, Hajdúk János, Gruics Lizár 25—25, Molnár Imre 20 B idő Ká­roly, Csók József 15—15. Marza Károly 10, N N., N N. 5—5, Sváby Emma 1 koronát. Úgy a feiuilizeiesekeri, mint a Dobay cég által díjta­lanul készített meghívókért ez utón is hálás köszönetét fejezi ki a Rendezőség* Kommunista cipész. G ö r b i c s László suszter otthagyta becsületes polgári foglalkozását és a forradalom, majd a kommün alatt politikai pályára lépett. A forradalom alatt a vármegyei Nemzeti Tanács ülésein szónokolgatott, majd a proletárdiktatúra idején népbiztosi funkciót vállalt magára és több iparostársat letartóztatta és meg­sanyargatta. Görbicset annakidején a gyulai kir. törvényszék egy évi börtönre Ítélte, melyre most ráduplázott a kalocsai törvényszék. Görbicset az orosházi—vadkerti szerepléséért -feljelentették és a bíróság Gyulára érkezett ítéletével a kommu­nista cipészre még egyévi és hat havi börtönt szabott ki, mely jogerős. A gyomai járásbíróság A nagy népességű gyomai járás közönségének régi óhaja .volt, hogy Gyomén járásbíróság szervezessék, de ez pénz­ügyi okokból, valamint helyiség hiányában nem volt megvalósítható. Az ügyben most kedvező for­dulat állott be. Az igazságügyminiszter kikül­döttje Gyomára leutazott és dr. Szakolczay Lajos gyulai kir. törvényszéki elnökkel helyszíni szemlét tartva, megtalálták a megoldás módját. Az uj járásbíróságot a városháza egyik részében fogják elhelyezni, az uj járásbirÓ3ág október l-én kezdi meg működését. A »Magyar Kép« a legnépszerűbb képes hetilap, legújabb szama is a szokott gazdag tarta­lommal jelent meg. A szövegrész mellett nagyon sok aktuális kép teszi változatossá a »Magyar Nép«-et, melynek előfizetési ára negyedévre 60, félévre 110 korona. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal, Budapest, Szentkirályi-u. 30. Figyelem! A Gyulai Kereskedők és Iparosok Önsegélyző Szövetkezete, mint a »Duna« Álta­lános Biztositó R. T. képviselete, a legelőnyösebb feltételek mellett eszközöl: mezőgazdasági, épület és ingósági tiisbi&tositásókat, jégkár elleni bizto­sításokat, betörés, lopás és üveg biztosításokat, baleset és ssavatossági biztosításokat, valamint az ember életére szóló különféle életbiztositásokat. Aki pénsét bistos helyen gyümölcsöstetni akarja, aki aggkorára gondoskodni akar megélhetéséről, aki halála esetén feleségéről, gyermekeiről vagy más hozzátartozójáról gondoskodni akar, as célját a legelőnyösebben úgy éri el, ha életbistositást köt. Ilyenek orvosi vissgálat nélkül is köthetők. Bővebb felvilágosítást a délutáni órákban készség­gel nynjt a fenti szövetkezet: báró Wenckheim Béla-ntca 19 sz. alatt (rendőrség mellett).

Next

/
Thumbnails
Contents