Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-10-13 / 83. szám
* Békés 1920. október 13. A Katholikus Kör választmánya október 1-én tartott. ülésén készséges örömmel és erős elhatározással csatlakozott a magyarság erkölcsi megújhodását követelő Zrínyi gárda azon törekvéséhez, hogy meg kell tisztítani a tánctermeket az idegenből behurcolt, erkölcsöt senyvesztő táncoktól, mint amilyenek pl. a vansztep, tusztep, foksztrot, rektem, mekszisz, tangó. Egyúttal kéréssel fordult a helybeli rendőrhatósághoz, hogy csak olyan mulatságot engedélyezzen, melyen az ilyenfajta táncokat nem fogják járni. Figyelemmel várja a rendőrhatóság ezirányu intézkedését s kéri a népünk erkölcséért aggódó jóérzésé honfiak támogatását. ■ Lemondás. Mély sajnálattal értesülünk, hogy a Békósmegyei Közalkalmazottak Beszerző Csoportjának ciak nemrég megválasztott elnöke Konkoly Tihamér vármegyei főjegyző a csoport elnöki tisztéről lemondott. Lemondó levelét dr. Konrád Ernő kir. ügyész társelnökhöz intézte, ezt azzal indokolja, hogy megfelelő számú alkalmas munkatársa nincs. Egyben megállapítja, hogy a köz- alkalmazottak részéről saját ügyeik és érdekeik iránt az eddiginél nagyobb energiára volna szükség. Nem térhetünk egyszerűen napirendre a lemondás felett, mert a Beszerzési csoport a fix fizetéses közalkalmazottakra nézve nem csupán kényelmi, hanem életkérdés és nagy szerencsétlenség volna, ha a nagy taglétszámú egyesülés alkalmas és ügybuzgó munkatársak és érdeklődő tagtársak hiányában habár átmenetileg is, zavarba jutna, vagy nem funkcionálhatna. Tudjuk, hogy minden időben akadtak kritikus természetű tagok és nagy kár lenne, ha tudásukat a csoport munkájában most nem érvényesítenék, amire ott bő alkalom kínálkozik. Reméljük, hogy sikerülni fog az agilis és ambiciózus elnököt a köz érdekében lemondásának visszavonására rábírni. A gyulai rőm. kalh. hitközség egyháztanácsa vasarnap délután közgyűlést tartott, melyen az epreskerti 3 hold területet, melyben 2800 tőke oltvány szöllő is van, 7300 korona évi bérért Múlt Mihálynak 3 évre bérbe adta. Ugyanezen gyűlésen Domonkos János hitközségi nyugdíjas tanító részére 2000 korona tüzifabeszerzési segélyt engedélyezett. Az egyhá'/tanács újon megalakítására a választás napja 1920 november 15. let- meghatározva. Ratifikálják a békét. A Magyarországgal kötendő békeszerződésről szóló törvényjavaslat, valamint annak indokolása is a minisztériumban már elkészült. Eszerint a szerződés törvénybe iktatandó és a nemzetgyűlés elé lesz terjesztendő. A törvény elfogadása után a békeszerződés két példányát a kormányzó aláirja, az egyik példány Parisba megy, a másikat az országos levéltárban helyezik el. Irredenta dalestélyt tartott Murgács Kálmán daiköitö a menekültek segélyezésére fordítandó, mérsékelt díjtételekkel a Király Mozgó- szinház kedd esti előadásának szünetei közben zenekiséret mellett. Énekelt több aktuális dalt részint saját, részint ismert nevű szerzőktől, melyek mind elszakított magyar testvéreink sóhajtását, fájdalmát és hozzánk való törhetetlen ragaszkodását tükrözik vissza. Szerdán a gimnázium, polgári és elemi iskolák tanulói előtt tartott előadásokat, hol szive meleg érzéseiből, lelke mélyéből fakadó dalokkal igazolta a közismert jelszavakat : Nem ! Nem ! Soha 1- f*/ #»■ flfitf-ia,, éCv aa- tX> tárv-wt- AC - ^ O f-------r » w * ■» ló- ítfc -fu> -*u£t - oU2^’ öt- aiű^- Jffljfo »oA an* 3*- k**» ct Ló- A-cp t*.$cu-cLuJfc \l- fe ■ Ud.-itf, iul jfßJÜJ Vb-íjífc-Aát AAJ/SA c&J «tQí •jgouu, 1 ^ • -vnr’ - VJf -viyv ■!&, «Ai*/-&ämA*. ^Ja.íCgw;.íóAp-^ ug. ka. ma, joí. an- •0'AMfvÄ* ...KT jtrt, 3C5. u-.u fct'rtrtk -KaiT-- «■ nvu m- ölűt- pn to-vaSifr a. iuh a, <*•»-»w-*«*Äüv-jok.rtJt a-. M«í.2o~tj'-írtrí//u^-ta' Sírt. A-ypn. a. nt-Hxts Szovjeíoroszország, mely nevét legújabban Eehéroroszországra változtatta, fegyverszünetet kötött Lengyelországgal és követet küldött Wrangel tábornokhoz is; hogy hajlandó vele feg .verszüneti tárgyalásokat kezdeni. Ezen tények megerősítik a külföldről érkező és egybehangzó híreket, hogy a bolsevizmus összeomlása kikerülhetetlen és Oroszország a bolsevrki eszmék eiőszakolása alatt a tökéletes züllöttség és tönk mélységébe jutott. A közszolgálati alkalmazottak beszerzési csoportjai a minisztertanács határozata alapján Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetévé fognak átváltozni, evégből fokozatosan felszámolnak. Amig a felszámolás sora rájuk kerül, addig a beszerzők folytatni fogják működésűket. Házasság. Goldbecher István máv. állomásfelvigyázó és Miskucza Mária (Prekup Ofélia) f. hó 9-én Békéscsabán házasságot kötöttek. A Katholikns Körben egy vászonra festett nagy csatakép (Grodek galíciai város visszafoglalását ábrázolja), hossza 370 cm., magassága 270 cm., 30 cm. széles tömör fakeretbe van foglalva, eladó. Megtekinthető bármikor a körben, Rákóczi Ferene-utca 14 A marhahús és borjúhús kimérése még mindig holt ponton áll s most már egy hete lesz, hogy a városban szarvasmarhát nem vágnak. Ennek oka, amint értesülünk az, hogy az élőmarha magas ára nem áll arányban a mészárszéki árakkal és csak az élőmarha országos ármaximálásával lehetne az egyensúlyt fenntartani. A vidakenkinti ármaximálás semmit, sem segít, mert ez esetben az eladó más piacot keres, hol nincs maximálás és közvetítőket vezet az ügyletbe. Egyedüli célravezető eszköz lenne, ha az árakat országosan, egyöntetűen maximálnák. Gyulán most csak sertéshús kapható. Gyula város mérnöki és építészeti szakosztályát arra kérjük, hogy az utcai gyalog átjárókat legalább a főbb közlekedési vonalakon még a sáros idő beállta előtt javíttassa ki. így a Corvin-utca 9. bzámu ház előtt a piacra vezető palló teljesen eltűnt a földbe, részben hiányzik és az átjárás csak bokáig érő vízben-sárban lehetséges," A drága, de rósz lábbeli kímélését tehát elő kell mozdítani. A gabonaTszállifása. Mindennemű gabona és annak őrleménye bármiféle járművön, vasúton, automobilon, kocsin, kiskocsin stb. csakis a városok határterületében szállítható szabadon. A határon kívül esik külön engedély mellett forgalmazható, az engedélyt városokban a polgármester, községekben az elöljáróság adja meg. Az engedély csak 24 órára, kivételes esetekben 48 órára érvényes. Gabonát őrletni idegen határban csak engedéllyel lehet, az őrlési tanúsítvány maga nem elégséges. A miniszteri rendelet az egész országra kiterjed. Csáky Anlai szinlársulata Szentesen, az ottani hírlapok közlései szerint nagy sikerrel és nagy pártolás mellett működik. A lapok véleménye szerint a társulat igen jó erőkből áll és a közönség igényeit kielégíti. A Velencei kalmár Shyloc’xja szerepében mutatkozott be Bihari László, a már Gynlára beígért, de itt nem látott uj drámai erő, aki első szereplésével a közönség kedvelíje lett; játékát minden jelenetében zajos tapsviharral honorálják. A társulat Gyuláról ismert vehető tagjai is mindnyájan nagy tetszés és elismerés mellett működnek, mely napról-napra* általánosabb lesz és nemcsak telt, hanem zsúfolt házakat eredményez. . A Judcx-sorozat uegyedik része As eggssemii 6 felvonásban csütörtökön és pénteken kerül színre a Király mozgószinházban. Szerdán egy Nordisk attrakció Kari Anen a főszerepben, a Kalandor vér 4 felvónásos Jós Deebs délamerikaí rendkívül izgalmas kalandjában. Rendezés és kiállítás káprázatos. Kiegészíti még az estét egy kacagtató bohózat A megfősött nagybácsi 3 felvonásban. Ennek a darabnak a főszerepeit a legjobb bohózat- színészek Melita Petri, Leo Paukert és Herbert Paulmüller játszók. LEGÚJABB. Budapest. Az ipar és kereskedelmet érintő munkaügyi törvények és rendeletek előkészítése céljából a kereskedelmi miniszter tudvalevőleg egy 40 tagú bizottságot szervezett. Ez a bizottság október 19-én tartja első ülését, amelynek tárgya a munkaügyi törvényalkotás legközelebbi feladatának megbeszélése. Possony. A csehek ellen megindult sztrájk hétfőn délelőtt véget ért. A csehek a sztrájkot erőszakkal letörték, 148 embert, közöttük számos magyart letartóztattak. Budapest. A büntető törvényszék Joanovics Sándor pestmegyei direktóriumi elnököt egy évi börtönre Ítélte. Varsó. Wrangel tábornok több volt cári minisztert és gyárost Szebasztopolba hivott tanácskozásra. Wrangel csapatai újabb győzelmet arattak, miután a támadó bolsevikeket véresen viszszaverték. Washington. A csikágói Tribün arról értesül, hogy a keleten nagy mohamedán mozgalom készül Franciaország és Anglia ellen. A mozgalmat a török uralkodóház három hercege vezeti. Kassa. A napokbau Illaváról kiszabadult 10 felvidéki magyar vezető politikus, akiket a csehek lázadással vádoltak, a katonai ügyészség most a vádat elejtette ellenük ! Budapest. Hétfőn délben a tudományi egyetem előcsarnokában az egyetemi ifjúság egy része megvert 3 zsidó egyetemi hallgatót és okmányaikat is elvették. Pár perccel később megjelent a rektor s kemény hangon rendreutasította a zavargókat, mire a rend helyre állott és az elvett okmányokat is visszaadták tulajdonosaiknak. London. Írországban mindenütt összeütközések, gyilkosságok, gyújtogatások és letartóztatások vannak, a lázadók héifőn felrobbantották a Corki városházát. Férfi, asszony vagy leány lapkihordónak felvétetik a „Békés“ kiadóhivatalában Azonnali belépésre keresek irodámba gépírásban, könyvelésben és iratkezelésben jártas fiatal embert vagy leányt. Jelentkezés délután 3—4 óra között. Dr. Jantsovits Emil ügyvéd, Városház-utca 10. sz. 2459 1—2 Szépirásu és perfekt gépirónő kerestetik napidijasnak az Alsó-fehér-körösi ármentesitő társulathoz. — Személyesen lehet jelentkezni október 18 ig délelőtt 8—10 óra között a társulat igazgatóságánál. 2467 J—2 Kerékgyártót keresfck ki mindennemű kerékgyártó szerszámmal rendelkezik. Balog József szállítási és fuvarozási vállalata. _________________2466 1—1_________________ Makó i vereshagynia, szegedi piros paprika, piáéi táskák, iskola táskák, szegedi árpakása, padlósárgitó por, Pekárek finom tea, finom tiottschlig rumok Dobos József üzietében kaphatók. 2465 1-1 Egy tisztességes, megbízható, elsőrendű jó munkás elpészsegéd állandó munkára (darabszám) azonnal beléphet 80—90 korona fizetéssel páronkint K. Varga István cipész- üzletébe, Békéscsaba, I, Corvin-utca 1. szám, _________________2461 1-2_________________ Da lét áthelyezés! Tisztelettel értesítem a mélyen tisztelt megrendelőimet, hogy Erdélyi Sándor ut 8. szám alatti cserépkály ha raktáramat Szöliős utca 28. szám alá helyeztem át. Kérem a további megbízásokat már itt eszközölni. Raktáron tartok állandóan elsőrendű budveissi samoth cserópkályhákat és kandallókat legfinomabb minőségben. Továbbá készítek taka- réktüzhely, konyha és fürdőszoba csempe burkolatokat Átrakások és javítások pontosan eszközöltetnek. Tisztelettel 2462 1—5 Itácz Károly kályhás-mester. Józsefvárosi vendéglő. Palló-utca 18. számú liáz eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. 2468 1—3 Szöllőföld van eladó az aranyági dűlőben, mely háztelkeknek is alkalmas. Értekezni lehet V, Gyár-utca 42. sz. a 2460 l—l 8O°/0-«s ecetsav kapható 2463 1_1 ^albácisnál. Zongora hangolást és javítást pontosan és lelkiismeretesen eszközöl Weisz Antal Terónyi Lajos-utca 9. sz. alatt. 187 31—'* 8» «láne IS10. a kiadótulajdonos Dóba; János n;«ndája