Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-10-06 / 81. szám

9 Békéi 1920. október 6. menő minden rendű közalkalmazott és úgyneve­zett kisember vett részt, nagy érdeklődéssel kisér­ve a kellemesen hangzó fejtegetéseket, melyek a minden emberre nézve csábitó ábrándot — egy családi házhoz való jutást — helyezték kilátásba. Az eszmét az Akarat cimü országos szövetkezés vezetősége vetette fel, mely Gyulán is be akarja vezetni az ország több vidékén már kipróbált azon gyakorlatot, hogy tömegesen jelentkező tagtársai­nak egyetemleges szolidaritása és a kívánt előfel­tételek teljesítése esetén azokat uj lakóházakhoz juttatja, fia az ahhoz szükséges telkek már meg­szereztelek, 3 szoba és mellékhelyiségek felépí­tése költségvetésileg előirányzott összegekkel biz- tosittatik, de erre nézve 300 jelentkező határozott akarata és egyenkint 40 ezer koronának előleges lefizetése szükséges. A komplikált tervezet kissé amerikai izü, de mindenesetre érdemes a gondos tanulmányozásra, annál inkább, mert az Akarat nagy vállalati cég hasonló módon elért sikerekkel már dicsekedhetik. A gyűlés nem jutott ezúttal döntő elhatározásra, de az eszmét nem is ejtette el, hanem elhatározta, hogy első sorban lépéseket tesz házhelyeknek alkalmas telek megszerzésére, vagy legalább is biztosítására és ennek megtör­ténte után az ügyet újból napirendre tűzi. Öngyilkos tolva] cim alatt lapunk előző számában közölt hírűnkben azt irtuk, hogy a tettesek kinyomozásában és az egész szövevényes ügy felderítésében a csendőrség volt az eljáró közeg; most arról értesülünk, hogy ez a különö­sen nehéz eset kiderítése az államrendőrség nyo­mozó osztálya, a polgári detektivtestület buzgó és kitartó munkájának volt annál nagyobb ér­deme, mert a leleplezett tetteseknek vagyoni helyzete és megtévesztő szorgalmas munkássága a nyomozást többször terelte mellékvágányra és csakis a polgári nyomozók lankadatlan ügybuz­galma eredményezte a rejtélyes eset megfejtését, A GyIMTE. szeptember hó 25 iki bálján utólag még felülfizettek : Grónich Jakab 50, Pászti Ferenc 40, dr. Konrád Ernő és Waliner Hermann 20—20 koronát. — A f. hó 3-án tartott football mérkőzésen felnifizettek: Reisner Arthur 90, Sebnek József 16 koronát, mely felülfizetésekért köszönetét nyilvánítja a vezetőség. Bekfildetelt Patacäi Dénes honvédelmi mi­niszteri államtitkár nr részvételével Gyulán, folyó hó 3-án délután a 48-as körben tartott népgyü- lésen egy felszólalásra. K. Schriftart József pol­gártárs a mai fainség okát akként magyarázta meg a hallgatóságnak, hogy annak az árvizsgátó bizottság az oka, mert a fa árát vaggononként 6100 koronában állapította meg, holott a terme­lés helyén ennél sokkal drágább és mert ehhez még szállítási és egyéb költség is jár, a kereskedő annyiért nem adhatja, mert magának többe van. Drágábban pedig azért nem adhatja, mert árdrá­gítás miatt csak nem botoztatja meg magát. A fa árát a magyar kormány 7266—1920. M. E. szám alatt kelt rendelettel' állapította meg az egész országra egyöntetűen. Az árvizsgáló-bizottságnak tehát a fa árának megállapításában semmi része sincsen, tehát vád sem illetheti. Helyesen tette volna tehát K. Schriffert József polgártárs, ha magyarázat adása előtt meggyőződik a dolog mibenállásáról, amire nézve neki a törvényható­sági árvizsgáló-bizottság készséggel adott volna felvilágosítást, minthogy mindenkit szívesen meg­hallgat és felvilágosítást ad hatáskörébe eső ügyekről. Gyula, 1920 október 4. Békésvármegyei árvissgáló bizottság. A Romániával való közvetlen vasúti sze­mélyforgalom helyreállítása tárgyában tanácsko­zások folynak a Középenrópai forgalmi bizottság vezetés alatt a magyar és a román kormány kép­viselői közt. A tárgyalások a következő vasúti összeköttetésekre vonatkoznak : 1. Budapestről— Nagyvárad és Kolozsváron át egy közvetlen háló és egy I. és II osztályú személykocsi Bukarestig és vissza minden nap, 2. Budapest—Szeged—Te­mesvár—Orsóvá—Bukarest között és vissza na ponként kát I. és II. osztályú személykocsi. 3 Budapest—Arad—Brassón át Bukarestig és vissza két I. és II, osztályú személykocsi, 4. A párisi, illetve osztendei txpressz- és Imusvonatok foly­tatásaként egy közvetlen Bécs—Budapest—Arad— Brassó—Bukarest és fordított irányban közlekedő különleges gyorsvonatpár. Az útlevél és határ- vizsgálat a Bécs-—Budapest—Bukarest között köz­lekedő gyorsvonatnál magán a vonaton történik, mig a másik három vonatnál a magyar é3 román határállomásokon, névszerint Biharkeresztesen, Kétegybázán és Szegeden. A teljesen kifosztott MAY ezeket a tervezett járatokat természetesen csak akkor tudja bevezetni, ha a forgalomhoz szükséges mozdonyokat és kocsikat a románok visszaadják, nemkülönben, ha a szükséges szenet és egyéb üzemi anyagokat a románok rendelke­zésre bocsátják. Villamosítják a vonalokat. Hazánkban a főbb vasúti vonalak hossza 2223 kilométer volt, mely a jelenlegi megszállás miatt a Csonka Ma­gyarországon 1390 kilóméterre zsugorodott. Ha a forgalmat villanyhajtással bonyolítják le, másfél­millió tonna szenet lehet megtakarítani és az iparnak juttatni. Most villamos mozdonyok készül­nek, melyeket Kandó Kálmán, a Ganz-Dannbius gyár vezérigazgatója szerkeszt; kinek ilyen rend­szerével Olaszország egyes fővonalait már régen ellátják. Az első kísérleteket Budapest környékén már legközelebb megteszik. A villamos energia fejlesztéséhez a folyamok vizét is fel fogiák hasz­nálni. A magyar állam bevételeit és kiadásait a pénzügyminiszter költségvetésben a nemzetgyűlés elé terjesztette. Rendes bevétel 8809 millió, ren­des kiadás 7434 millió; eszerint ha az ország a rendes viszonyok között élne, deficit nem volna. Da ezenfelül előáll átmeneti rendkívüli kiadás 10434 millió és 1003 millió beruházási kiadas. Az összkiadás tehát 20210 millió. Mivel pedig rendkívüli bevétel is van van közel 2000 millió, n tulajdonképem deficit 9690 milliót tesz. Az állami költségvetést a nemzetgyűlés az 1920. d'cember 31-ig terjedő hatállyal a mait héten tartott ülésében elfogadta és egyúttal a hon­atyáknak két heti szünetet rendelt. Recenzió. Herczeg Ferencnek lapja az Uj Idők iagujabb számában CsathójKálmáa érdekfeszitő re­génye, Kádár Lehel pompás elbeszélése, Tutsek Anna szép novellája képviseli a magyar szépiro­dalmat. Az idegen Írók közül ezúttal Schnitzler Arthur elbeszélését közli a lap fordításban, az­után cikkek következnek az Eszterhá.y kincsekről, magyar gallérjáról, a föld bensejében levő titkok­ról és a magyar divatról. Számos apró közlemény gazdagítja ezt a kiváló szépirodalmi lapot, gszdag szépségápolási rovat egészíti ki ezt a füzetet. Előfizetési ár negyedévre 30.— korona. Kiadó- hivatal : Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Gyulán: Dobay János könyvárus. Szöís zongorahangoló megérkezett. Előjegy­zéseket a kiadóhivatalban feiveszünk. Külpolitikai hírek. Páns, okt. 4. Minden jel arra mutat, hogy az orosz boiseviki uralom a vége felé közeledik. Egyrészt a lengyelek nyomása, másrészt Wrangel seregének diadalmas előnyomulása sietteti a vé­get, amit a belső elkeseredés is előmozdít. A »Matin« varsói jelentést közöl, mely szerint az orosz déli hadsereg teljesen megadta magát és ezzel Wrangel kezére újabb 35000 fogoly ju'ott. Varsó, okt 4. Lengyelország és Litvánia fegyv«rszünet6t kötött. London, okt. 3. A bányász-sztrájk vesze­delme megszűnt. A munkások megejtett szavazás után nagy többséggel elfogadták a bányatulajdo­nosok feltételeit. Bécs, okt. 4. Egy osztrák újságíró a cseh megszállás alatt levő Komáromban szerzett ta­pasztalatairól a következőkben számol be: A szín- magyar városban két nagy politikai párt, a ke­resztény-szocialisták és a szociáldemokraták har­colnak egymás ellen, A többség a beresztény- szociálistáké, de a szociáldemokratákat a cseh ha­tóságok támogatják. Élelmezési zavarok állandóak. A vasúti összeköttetés botrányosan rossz. Az üz­leti élet pang, munka nincs, a lakáshiány óriási. A rend csak látszólagos, fentartója a statárium. Liszt helyett olyan keveréket adnak, melynek élvezetét maga a hatóság eltiltotta, mert tömeges megbetegedés történt, * Gr ács, október 4. Lsitz, az osztrák nem­zetgyűlés elnöke vasárnap este a szociáldemokrata- párt választmányi gyűlésén nagy beszédet mon­dott. Kifejtette a dunai szövetség megvalósításá­nak lehetetlenségét, mert az uj államok usm en­gedik magukat megfosztani a győzelem gyümöl­cseitől. A szegény Magyarországhoz csatlakozni nem jelent egyebet, mintha két koldus összeáll és azt hiszi, hogy ők most gazdagok. Ezzel szem­ben a Németországhoz való csatlakozás mellett az ideális alapokon kivül kényszerítő gazdasági okok is szólnak. NYILT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó fele­ségem, illetve gyermekünk és testvérünk te­metésén megjelenésükkel részvétüket kifejez­ték, ezúton mond köszönetét Körmendy Sándor 2420 í-i és a Verbőezy család Meghívó. A Gynlavidéki Takarékpénztár Részvény­társaság Gyulán, folyó évi október hó 24 ón délelőtt 11 órakor üzleti helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényeseket tisztelettel meghívja. Tárgysorozat: 1. Közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kiküldése. 2. Igazgatóság javaslata a részvénytőké­nek 3000 drb. 200 korona n. é. uj részvény kibocsátásával 1 800,000 koronára leendő fel­emelése tárgyában. 3. Igazgatóság javaslata az alapszabályok 6, 11. és 12. §-ainak megfelelő módositása iránt. Gyulán, 1920 évi októbor hó 2-án. 2418 1—1 Az igazgatóság. Hosszú-utca 25. sz. alatt zsindely-fedél eladó. Megtekinthető ugyanott. 2421 1—1 Eladó az Újvároson egy sarokház. Megtudható Bem utca 2. szám alatt. 2323 2—2 Garantált kristálytiszta méz kapható 8C koronás kilogrammonkénti árban a szent- pálfalvi méhesben Bem-uíca 2. sz. 2322 2—2 Egy jó családból való fin tanulónak és egy fiú hetesnek felvétetik Vlagyovits és Mibalik fűszer és csemege üzletében. 2419 1-2 Ecetszesz kapható 2422 1-1 Cralbácsnál. Zongora hangolást és javítást pontosan és lelkiismeretesen eszközöl Weisz Antal Terónyi Lajos-utca 9. sz. alatt. 187 29—* Zongora bérbe kerestetik. Cim: Békósmegyei Takarékpénztári Egyesület I. emelet. 2423 l-l Eladó 20 drb egyajtós fenyófa szek­rény Pröhner József asztalosnál, Enyves­utca 32. szám alatt. 2424 1—2 Meghívó. A Gyulai Téglagyár Szövetkezet folyó~évi október hó 17-ón délelőtt 11 órakor az Ipar- testület helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a szövetkezeti tag urakat tiszte­lettel meghívom. Tárgy: A jóváhagyott módosított alap­szabályok értelmében a 40,000 korona rész­vénytőkének 80.000 koronára való felemelése tárgyában határozat Gyula, 1920 évi szeptember hó 25 ón. 2425 l—i PfalT Ferenc elnök. Megérkezett a §árga kocsi kenőcs g428 1-2 Hász és Kovácshoz; Szives tudomására a borfogyasztó közön­ségnek, hogy ha jó bort akar, üzletünkbe beszerezhető. 1 liter asztali bor 32 korona. 1 liter Rizling 40 korona. Ilász és Kovács «427 1—8 fűszer- és csemegekereskedő Értesítem a tisztelt utazó közönséget, hogy az omnibusz Békéscsabára minden nap reggel 6 órakor és délután fél egy órakor IndnI. Tisztelettel Balog József szállítási és fuvaro­zási vállalata. 2426 1—2 gyulán, 1MB. a kiadótulajdonos Dobay Jánaa nyomdája

Next

/
Thumbnails
Contents