Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-02-02 / 5. szám
I^I. évfolyam Gyula, 1919. febrHár 2 5, szám Előfizetési árak: Egész évre 20 K — f Fél évre 10 K — f Évnegyedre . 5 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 50 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 40 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAY FERE\€ Megjelenik minden vasárnap Politikai faetiszeinle. Azoknak a kijelentéseknek, beszédeknek, melyeket a békekonferenciáról széjjelhord az egész világba a szikratávíró, mesterien szép a külső formája. A diplomáciai irás- müvészetnek valóságos remeke az a terjedelmes szikratávirat, melyet még a múlt hót végén röpítettek szót a világba és amelyben figyelmeztetik a „győzelemtől“ megittasult apróbb nemzeteket, hogy ne foglaljanak el erőszakosan területeket, mert ezzel azt a látszatot keltik, hogy azoknak a területeknek elfoglalására nincsen alapos jogcímük. Igazán nagyon szép, bár korábban is jöhetett volna ez a figyelmeztetés, de mi — teljes három hónappal a fegyverletétel után — immár sze- retnők hallani a békekonferencia véleményét abban a kérdésben is, hogy hát mihez van, mihez lesz joguk a „győző* kis és nagy nemzeteknek. Egy pozitív dolog mindenesetre kétségtelenül kitűnik a szikratáviratból. Ha a nagyhatalmak békekonferenciájának ilyen kenetteljes szikratávirathoz kell folyamodnia, hogy apró győzelemmámoros szövetségeseit erőszakosságoktól visszatartsa, melyet pedig önmaga iránt bizalmatlanságnak tekint és az illető népekre is károsaknak ítél, akkor vajmi kevés reményt táplálhatunk az iránt, hogy később, majd mikor a jogokat fogja a konferencia megállapítani, elegendő hatalommal fog rendelkezni, hogy döntéseinek mindenütt érvényt is tudjon szerezni. Mi csak azt a tanulságot meríthetjük a szikratáviratból is, hogy jogaink megvédésénél csak önmagunkra számíthatunk, csak önmagunkban bizhatunk. Egy mondatot azonban alá kell huznunk a szikratáviratban. „Azok, akik erőszakot alkalmaznak, arra a föltevésre adnak okot, hogy követeléseik igazságosságában és jogosságában kételkednek“. Ezt a kétségbevonhatatlan igazságot saját érdekükben meg kell szívlelniük mindazoknak is, akik az eszmék területén kívánnak hóditó útra indulni. * Wilson nagy beszédet mondott a népek szövetségéről és utána az angol, olasz és francia miniszterelnökök felállottak és a legmelegebben pártolták a népek szövetségének eszméjét. Meg fog tehát valósulni egy ilyen hatalmas intézmény, melyben a világ minden népe helyet foglal és ez fog határozni a nemzetközi kérdésekről, ez fog igazságot szolgáltatni, ha két vagy több nép között viszály tör ki ? Meglehet. Nekünk azonban eszünkbe jut Lafontainenek, a nagy francia meseköltőnek egy igen szép meséje. Az állatok között rettenetes dögvész pusztított. Nem kiméit sem apró, sem nagy vadat. A megtizedelt állatok összegyűltek az oroszlán elnöklete alatt és bizonyára bűneikért sújtja őket az Isten, a legbünösebbnek talált állatot meg fogják ölni engesztelósül Az oroszlán mindjárt elő is sorolta bátran a bűneit. Hányszor tizedelte meg a nyájat és hányszor ette meg magát a pásztort is. így tettek sorban bünbevallást az állatok ; csakhamar a rókára került a sor, aki legelőbb is mentegetni kezdte az oroszlánt. Nem olyan nagy bűn — mondta — megenni néhány együgyü biykát ; hiszen az oroszlánnak, az állatok királyának csak nem szabad éhen halnia; a pásztor pedig, ez a gőgös ember, aki azt hiszi, hogy^ joga van a szegény állatok felett valami uralmat gyakorolni, egyenesen megérdemelte a sorsát. A fényes vódőbeszédnek tapsolt az egész állatsereglet. Az oroszlán fejéről elhárult a veszedelem. Ekkor került a sor a szamárra. A jámbor csacsi együgyü pofával előadta, hogy csak egyetlen-egyszer vétkezett életében. Nagyon éhes volt egyszer és megette a gazdája szomszédjának friss szénáját. Rettenetes felháborodás tört ki a gyülekezetben. Mindenki irtózatos bűnnek találta megenni az idegen füvet. Bizonyára a szamár bűne az oka a dögvósz. nek- Fel is falták ott rögtön Yajha a népek szövetségében senkinek se jutna a szamár szerepe. A polgárság és a szocializmus. Ha valamikor szükség volt arra, hogy a magyar nemzet világosan lássa helyzetét, úgy most van itt az ideje. De vájjon képes-e erre a tisztán látásra, mikor ma is ősi átkának : a pártoskodásnak a rabja ? Oh jöjj Petőfi szelleme, világíts be agyongyötört nemzeted leikébe, hatalmas szellemed napsugáros fényével s figyelmeztess minket újból: „Megint beszélünk, csak beszélünk ; A nyelv mozog, & kéz pihen, Azt akarják, hogy Magyarország Inkább kofa, mint hős legyen !“ 70 évvel ezelőtt hangzottak el ezek a kemény szavak. Akkor is forradalom volt, most is az van, de a 48-iki idők nagy eseményei csak kisszerű előzmények a mai időknek a magyar nemzetre mért csapásaihoz képest. Sőt többet mondok, a mohácsi vész, amely tragédiát igy fejez ki a költő, hogy „nemzeti nagylétünk nagy temetője“, még ez a gyászos pusztulás sem hasonlítható ahhoz a nagy veszedelemhez, amely létünket ma fenyegeti. És mégis mit csinálunk ? Verekszünk, öljük, raboljuk, pusztítjuk, gyengítjük egymást, pártokra vagyunk szakadozva. Ez a pártoskodás volt minden időkben a mi Achilles sarkunk, ez volt az a megsebezhető részünk, amely bennünket a veszedelmek egész láncolatába sodort. A pártoskodás dühös, elvakult harcában nem látjuk azt, hogy terített asztalunkhoz hívatlan vendégek ültek, akik mohó étvággyal fogyasztják legjobb javainkat, legizletesebb falatjainkat De nem vesszük észre azt sem, hogy fejünk felett ég a tető, hajlékunk összeomlással fenyeget s a leomló gerendák parázsszemei lelkűnkbe vigyorogják teljes megsemmisülésünket. Mi történt ? Hiszen ugylátszik a polgárság igen tekintélyes része ezzel sincsen tisztában. Először is az történt, hogy a négy éves háború, amelyben a magyar nemzet oly hősiesen, oly becsületes hűséggel küzdött, szerencsétlenül fejeződött be. Ezzel a ténnyel, a továbbiak megítélésében mindenesetre számolnunk kell. Úgy értem ezt a szerencsétlenül végződést, hogy a „központi hatalmak“, illetőleg ennek a szerencsétlenül végződött szövetségnek a gerince, a lelke: a németek elvesztették a háborút. Mi magyarok, akik ebben az irtózatos világdrámában mint statiszták szerepeltünk, nem a háborút veszítettük el, hanem azokat a téves jelszavakat, amelyekért ebbe a céltalan vérontásba kergettek bennünket. Ezeket siratni, igazán felesleges könnypazarlás. Igen, a központi hatalmakra nézve a háború szerencsétlenül végződött, azonban reánk, magyarokra nézve, merem állítani, hogy nem. Mert mi történt tovább ? Nézzük csak a dolgok velejét. Ne a külsőségek szerint idomítsuk magatartásunkat, hanem pillantsunk az események mélyére és mit látunk ott ? A Károlyi Mihály vezérlete alatt álló egyik polgári pártnak s a vele szövetkezett szociáldemokrata pártnak nehéz küzdelmek után végre sikerült legyőzni azt a nemzetsorvasztó irányt, amely a háború további áldatlan folytatását erőszakolta. sikerült a béke nagy eszméinek utat törni ki a frontra, a lövészárkokban küzdő, emberfelettit szenvedő katonák táborába s megszületett a forradalom, mely ledöntötte a nálunk le- dönthetetlennek hitt bálványt, az isten kegyelméből való oligarchiát, széttépte azokat az átkos láncokat, amelyek bennünket évszázadok óta Ausztriához láncoltak s kivívta ne' ink minden magyar ember álmainak ál mát: a fug tétlenséget, vagyis megóvott bennünket attól a jövő nemzeti fejlődésünkre beláthatlan veszedelemtől, amely a németek győzelme esetén a régi szolgaságba, gazdaságilag még nagyobb elnyomatásba hajtott volna. Ha ezzel az annyira áhítozott és nehezen kivívott függetlenségünkkel élni is tudunk, szabadok leszünk úgy politikai, mint gazdasági tekintetben minden más nemzettől. Szabad on követhetjük politikai meggyőződésünket, amely eddig minden elképzelhető hatalmi eszközzel el volt nyomva, fejlődhetünk úgy ipari, mint gazdasági tekintetben olyan magaslatra, amilyen magasla- lon a többi kulturnemzetek állanak; fajunk minden nemes tulajdonságait, menten minden idegen arra az elhatározásra jutottak, hogy mivel Lapaak mai száma S oldal«
