Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-02-24 / 8. szám
Békés 1918. február 24. 4 adott a Sertésforgalmi Irodának, hogy a szükséges számú sovány sertést a hatóság közbenjöttével rekvirálja, a mely esetben az 1 korona többletre a gazdák igényt nem tarthatnak. A rendeletre már most fölhívjuk sovány sertéssel biró gazdáink figyelmét. Irodalom. A Fann. Lovászy Károly szerkesztésében megjelent a díszesen illusztrált »Faun« ezidei száma. Bayros Márki, Fodor László művészi magaslaton álló rajzai mellett az irodalmi részben Ernőd Tamás, Juhász Árpád és a fiatal írógárda több kiváló tagjának Írásai szerepelnek a szatirikus apróságok között. A Faun előfizetési ára egy negyedévre 3 K 60 fillér. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal. Budapest V., TJj- pesti-rakpart 8. Nyílt-tér. £ rovatban közöltökért nem vállal felelősséget a szerkesztő JPécsi Mariskát eljegyezte Szilágyi János ad 31882/1917. sz. Békésvármegye alispánja. Pályázati hirdetmény. Gyula r. t. városnál üresedésben levő városi főmérnöki állás betöltésére pályázatot hirdetek azzal, hogy a hiteles okmányokkal felszerelt pályázati kérvények hozzám 1918. évi március hó 20-ig bezárólag adandók be. A főmérnöki állás az 1912. évi LVUI. t.-c. szerint a VIII. fizetési osztálynak megfelelő javadalmazással és a külterületen végzendő hivatalos teendők alkalmával ugyancsak a VIII. fizetési osztálynak megfelelő napidijak élvezetével van egybekötve. A pályázók az elméleti képesítésen felül legalább két évi gyakorlatot is igazolni tartoznak. A választásra hivatott képviselőtestületi közgyűlés határidejét később fogom kitűzni. Gyula, 1918. február hó 11 119 1—2 Dr. Daimel Sándor, alispán. Hajnal-utca 19. sz. ház szabadkézből eladó. 104 2—2 Értekezni lehet Leopold Bélánál. A dobozi uradalom erdejében hengernek, pallónak, rigli oszlopoknak és kutágasnak való tölgyfa-tömbök a helyszínén f. hó 26, 27. és 28-án árverésen eladatnak. Összejövetel az árverés napján reggel 9 órakor a dobozi zsidó-temető melletti erdőőri laknál. 125 1—l Egy ügyes fiú tanulónak fölvétetik a Bekker-fféle fodrász-üzletben :: 124 1-1 — Hajfonatokból nagy raktár. Megrendelés szerint is készíttetnek. Bekker utóda Drágos Áronné. A szabadkai határban (Bogár-féle) 12 kishold jól termő szántóföld szabadkézből eladó. Értekezni lehet özv. Gazsó Pálnénál, Szent- 123 í—l benedek-tanya (Benke alatt) Jeladó ház* Gyulán, Erdélyi Sándor-ut 29/a szám alatti ház, mely 6 szoba, fürdőszoba és mellékhelyiségekből áll, szabadkézből eladó. — Értekezni lehet a háztulajdonosnál. 122 1—l Egy pár kevéssé használt könnyű csizma eladé 114 1—1 Károlyi Sándor-u. 7. sz. alatt. Elsőrendű fekete szántóföld Nagykunság, Karczag r. t város határában 41 kis hold H3 1—3 uj épületekkel és felszereléssel eladó a határ legtermékenyebb részén Megkeresések intózendők a tulajdonoshoz Sántha János, Karczag 3537. hsz. Egy jókarban levő használt zongora eladó. Megtekinthető Békéscsabán, Mészáros Margitnál Baross-u. 13. 122 1—3 A jegyzői teendőkben jártas írnok márc. l-re kerestetik. Fizetés megállapodás szerint Gyulavarsándi jegyző. H6 l—l Szabadkán az isk. düllőben 13 halaszt ralis hold jól termő föld eladó. Értekezni lehet 115 1—1 Gazsó Ferencnél, Siórét 109. sz. a. Eladó szalma, pelyva, szarufa és háztető-cserép 1121-1 Gyula, Szlányi-düllö 41. Április 34-re keresek bérbe különálló S-izobás lakást lehelőlőg kerttel. — Szives megkeresést kérek Gyár-u 20. sz. alá 111 l—1 Bútor beraktározásra kőből, cseréppel fedett száraz, féregmentes helyiséget keresek. Dömóny-utca 14. 121 1-2 Ugyanitt gyermek-ruhanemüek eladók Damianich-utca 2. számú ház szabadkézből eladó, mi-i Értekezni lehet özv. Schröder Gothárdnónál. Büszerüzlet-berendezés szabadkézből eladó. Értekezni lehet Schneider-ecetgyár- ban Jókai Mór-utca 20. 120 1—3 A szabadkai düllőben 12 hold föld ebből 8 hold búzával bevetve, 4 hold felszántva kiadó. Értekezni lehet a tulajdonosiig 1—1 sál Gyula, Ecsedi-ut 28. sz. a. Bériéin Mihálynak biezerei birtoka szabadkézből egészben, vagy feldarabolva eladó. Érdeklődők forduljanak 464 i5 dr. Jantsovits Emil ügyvédhez. Eladó fürdő. Gyulán, a Nagyrománvároson levő nagyfor- galmu és jó hírnevű fürdő, kedvező feltételek mellett, szabadkézből eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal 95 2—2 Erzsébet utca 9 szám alatt. Gyulán — Újváros —Virág-utca 22. sz. ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdonosnál. 98 2—3 Eladó ház. Gyulán, Csabai-ut 6. szám alatti ház, mely áll 8 szoba és mellékhelyiségekből, szabadkézből eladó. 65 3—3 Értekezni lehet a házban lakó tulajdonossal. Gyulán, Erdélyi Sándor-ut 21/b sz. ház azonnal eladó. Értekezni lehet kizárólag dr. Hoffmann Károly ügyvédi irodájában 76 3—3 Eladó ház. Gyár-utca 42. sorszámú ház, mely két különálló épületből áll, szabadkézből eladó. Értekezni lehet Kocsis Mihály vasúti pályafelvigyázóval 86 2—3 Kossuth-tér 5. sz. alatti füszerüzlet és raktárhelyiségek, amelyekben 30 óv óta, fűszeráru, mész- és só- nagykereskedós volt. Értekezni lebet Sonnenfeld Miksánó tulajdonossal Kossuth-tér 5. sz. Keresek mielőbbre, de legkésőbb május elsejére legalább 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló tiszta modern lakást. Barna Sándor, Első Gyulai Gőzmalom. Értesítés. Tisztelettel hozom tudomására Gyula város és vidéke gazdálkodó közönségének, hogy a jövőhót folyamán üzletem részére nagyobb menv- nyisógü legjobb fajta friss takarmány-répamag érkezik, melyre előjegyzéseket már is elfogadok. Továbbá friss vetemény virágmagvak már megérkeztek s nagy választékban kaphatók. Egyidejűleg tisztelettel hozom tudomására a sört kedvelő közönségnek, hogy a mai naptól kezdve nagyon kitűnő friss Dupla Maláta-Sört tartok raktáron, melyből mindennap friss szállítmány érkezik. Kiváló tisztelettel: Galbáes Imre 99 2—2 fűszer és csemegekereskedő Lakos Jenő vas üzlete áthelyezése ! Van szerencsém Gyulaváros és vidéke nagyérdemű közönségének szives tudomására hozni, hogy 6 év óta fennálló vas és festék üzletemet a városháza mellett lévő volt Dentsch- féle üzlethelyiségbe helyeztem át. Amidőn az igen tisztelt vevőim eddigi szives pártfogásáért köszönetemet nyilvánítom, egyben kérem, hogy uj helyiségemben is az eddigi nagybecsű bizalmukkal megtisztelni kegyeskedjenek. A mai súlyos időkben bár nehéz árukhoz jutni, de azért most is azon igyekszen, hogy a legjobb minőségű árukat hozzam forgalomba a legelőnyösebb árak mellett. Kiváló tisztelettel: 60 4-6 LAKOS JENŐ. Gyulán, 1918. a kiadátulajdonos Dobay János nyomdája.