Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-01 / 13. szám
XL1X. évfolyam 13. szám Eiifiettégi Arak: Egész évre 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZOAZDÁSZATI HETILAP (ityiila, 1311. április 1. Szerkesztőség, kiadóhivatal: . Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : KÓII\ DÁVID. Megjelenik minden vasárnap Nemzeti birtokpolitika és a vármegyék. A mig Míigyarországon a közigazgatás inkább gyakorlat volt mint tudomány, nagyon sokat jelentett a vármegye. Néha talán többet is, mint a haladás szempontjából megengedhető lett volna, de tagadhatatlan, hogy Magyarország beilleszkedése a modern jogi, közigazgatási, gazdasági és társadalmi életbe, tisztán annak köszönhető, hogy az ősi intézmény, a vármegye mindig megértette a kort, hajlott annak parancsszavára, annak keretében mindig támadtak önzetlen apostolai azoknak a törekvéseknek, amelyek kiszabadították ezt az országot a régi ólet bilincseiből. Ma úgy áll a helyzet, hogy a vármegye be van illesztve az adminisztráció gépezetébe, az önkormányzatnak mégis jelentékeny jogai maradtak, amelyeknek kellő felhasználására épen most van legnagyobb szükség, amikor már elérkezett az idő azoknak a teendőknek a programmszerü kitűzésére, amelyekkel a háború okozta zavarokból úgy akarunk kibontakozni, hogy sem nemzeti, sem gazdasági életünk ne szenvedjen kiköszörülhetet- len csorbát. Ezek közé tartozik a nemzeti birtokpolitika, ami csakis demokratikus lehet. Ma nem az arisztokratikus birtokpolitika jelentkezik kisértetképen, ma a plutokratikus birtokpolitika ostromolja a nagytőke minden hatalmával, sok tekintetben tagadhatatlan előnyeivel, de végeredményig mégis számos veszélyével a nemzetet. Hogy ez meg ne fészkelhesse magát csendben, jótékony segítség örve alatt ide be ne fórkőzhessék, annak már útját állotta a Magyar Gazdaszövetség akciója, azt pedig, hogy mi a sikeres védekezésnek a módja, előtárja a somogyi körirat, a mely immár ott van minden vármegyeházán. Ebben a köriratban Somogyvármegye közönsége azzal a kéréssel fordult a vármegyék közönségéhez, hogy hozzá basonlóképen Írjanak föl az országgyűlés mindkét házához oly törvény alkotása iránt, amely az ország területén eladóvá lett mindennemű birtokra az államnak elővételi jogot biztosit. Először az államnak, majd a községnek és a volt úrbéres gazdaközönségnek, ugyanezek számára biztosítja a bérbeadandó birtokokat is egyenlő ajánlat esetére. Teljes terjedelmében magáévá tette ezt az álláspontot a Gazdaszövetség rendkívüli közgyűlése, az már felirat alakjában az országgyűlés mindkét háza előtt van. A so- mogyvármegyei körirat hatalmas viszhangot kapott a főrendiház, valamint a képviselőház vitáiban. A gazdák kérvényei s a törvényhozás előtt hozzájuk fűződő vita eredményének tudható be, hogy a földmivelési kormány kebelében gyorsabb ütemet vetettek a birtokpolitikai munkálatok, ugyannyira, hogy a földmivelés- ügyi minisztertől legközelebb várhatja a törvényhozás a birtokpolitikai előterjesztéseket, de az nem ok arra, hogy Somogyvármegye köriratát egyszerűen irattárba helyezzék a törvényhatóságok, sőt mi egyenesen úgy találjuk, hogy a földmivelési miniszternek az a készsége, mellyel az idevágó javaslatok sürgős előterjesztését megígérte, egyenesen kötelességükké teszik a vármegyéknek, hogy a döntő időben behatóan foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. A nemzeti birtokpolitika ugyanis akkor lesz igazán közvélemény által megérlelt gyümölcse a nemzeti életnek, ha annak a megteremtésére hivatott tényezők ismerik a helyzetet, ezt pedig csak is a vármegyék deríthetik fel. Mert van értéke ugyan a statisztikának, értéke a tudományos elméletnek, hanem a helyes irány az, hogy mindezek mellett ilyen súlyú kérdések eldöntésénél ismerni kell az egész országra nézve a helyzetet, a következményeket, mindezeket pedig csakis a vármegyék, a gazdatársadalom társadalmi szervezetei deríthetik fel. Az utóbbiak már megtették kötelességeiket, sorra T A R C A. A vöröskereszt-egylet közgyűlése (március 25.) Azt a nemes fellobbanást és tiszteletreméltó akciót, amely a gyulai társadalmat a háború kitörésekor sorompóba állította és megszervezte azt az egyesülést, melynek hivatása letörülni a szerencsétlenek könnyét, könnyíteni a hazáért szenvedők napjait, szenvedéseit s anyagi szempontból is támogatni őket, a hosszúra nyúló világháború csaknem teljesen lelohasztotta. Rezig- nációval fejti ezt ki dr. Zöldy János igazgatófőorvosnak alább egész terjedelmében közölt tartalmas, igen szépen megkonstruált beszámolója, mely teljes leplezetlenséggel tárja fel a sajnálatos valóságot. És csak megerősítette megállapításait ama részvétlen ség, amely a vöröskeresztegylet vasárnap délutáni közgyűlésén is megnyilvánult. A közgyűlésen dr. Lindenbe?‘ger János apátplébános elnökkel együtt mindössze huszonket- ten vettek részt. Az elnöki megnyitó után dr. Zöldy János az alábbi igazgató főorvosi jelentést terjesztette elő. Tisztelt Közgyűlés ! Egyesületünk védőjegyével felállított kisegítő kórháznak az 1916. évi működéséről szóló beszámolómat, amely vázlatosan az intézet második háborús esztendejének egész munkaanyagát felöleli, csalódásaimnak őszinte leleplezésével minden keserűség nélkül inditom útjára. Csalódásaim voltaképen egyéni meglátások, vagy még inkább száraz tények, amelyek általános jellegüknél fogva épen azért eleve kizárhatnak minden olyan, talán személyes ízűnek tetsző vonatkozást, ami az esetleges félreértések, félremagyarázások kedvező talajául szolgálhatna, de ami tőlem minden kétségen felül távol áll. Csalódtam először abban a boldog, édes reményben, ami a múlt évi jelentésemnek végén csendült ki és amit mindannyian félve, vágyakozva ápolgattuk sziveink mélyén, hogy a lepergett év folyamán csak talán leszáll közénk a béke olajágas galambja. Ellenségeink gyűlölködő dühe messze elhessegette tőlünk ezt a szelíd szent madarat és igy nekünk nem maradt más választásunk, mint tovább küzdeni, tovább szenvedni elszántsággal igazainkért, életünkért. Csakhogy ez a dicsőséges, győzelmes továbbküzdés szükségszerűen megkívánja minden magyar erőnek minden vonalon való tömörülését és e nagy cél szolgálatában való helyes felhasználását. Ez az a pont, ahol azután a második csalódás ért. Csalódtam az intézetünk iránt mutatott segítő munkának kitartó voltában. Az az izzó lelkesedés, az a lázas segitő akarat, amely főként a háború kezdetén olyan csodás szépséggel nyilatkozott meg a sebesültek ápolása, gondozása körül, idővel olyan lett, mint a maximált áru, eltűnt a közérdeklődés homlokteréből. Választmányi üléseink néptelenek voltak, értékes munkatársaink szinte észrevétlenül húzódtak el az önként választott munka területeiről. Hiányukat mindig sajnálkozással is éreztük. Sokat töprengtem az általános ellanyhulás okai felöl, kerestem, kutattam magamban, magamon kívül az okokat, mig végre máshol kellett felfedeznem a való okot. A megfejtést az ember lélektana juttatta elém. A hosszú háború ezernyi gondja, baja szinte elviselhetetlenül reá ül, reá nehezedik minden emberi lélekre. Az ilyen élet pedig nem tűri sokáig a szárnyalást, a hosszú kitartó munkát. A puszta lelkesedésből, kedvtelésből fakadt kötelességeknek is meg vannak a maguk mérhető, bekeríthető határai, amelyeket egész jogosan megszab minden egyénnél a testi és lelki egészség kifejthető ereje. Többet ennél csak akkor igényelhet a közérdek, ha mint napjainkban, megnehezül felettünk az idők járása. Teljesen igaza van azért Szurmay Sándor uj honvédelmi ministerünknek, aki hivatalának elfoglalásakor az előtte tisztelgő tiszttársainak azt mondotta, hogy „a mögöttes országrész is harctér, ahol tekintse mindenki katonai pozíciónak a maga polgári helyét, mert a győzelem érdekében egyaránt fontos, hogy minden polgár, asszony, gyermek teljes odaadással teljesítse kötelességét.“ Mindenkinek egész erejével kell tehát dolgozni a dicsőséges győzelem, az áldásos béke érdekében, mert a béke kiküzdéséért semmi áldozat sem sok. Össze kell tartanunk, össze kell fognunk, tömöritenünk kell jóravaló erőinket a szent cél eléréséért és e közös munkában alá kell rendelnünk, el kell altatnunk minden bármilyen tiszteletreméltó személyes gátló okainkat, érzéseinket. Hiszen egyesületünk alapszabályszerü feladatai olyan széles mezőt jelölnek ki a hasznos munkára, hogy azok között mindenki megtalálhatja a maga helyét, egyéniségének leginkább megfelelő munkaterületet. Nem kell egyebet tennem, csak felemlítenem : a hadi rokkantak, a vakok, a hadi özvegyek, árvák, az anya- és gyermekvédelem nagyfontosságu, megoldásra váró problémáit, hogy mindenki megláthassa, kiválogathassa a munkaalkalmak sokaságából a magáét. Bízó hittel nézek a jövőbe, hogy szavam nem lesz a pusztába hangzó szó ; bízom a magyar társadalom acélos erejében, hogy életrevaló intézményeit nem hagyja állandó jóakaró támogatás nélkül és nem tűri, hogy a közöny legyen úrrá sok-sok munka értékes eredménye felett. Egyesületünk iparkodott a háború tartama alatt is a kórháza révén megizmosodott anyagi erejével kibővített feladatainak becsülettel megfelelni és mint jelentésem további részéből ki fog tetszeni, mindig kész volt a háború céljait szolgálni, minden szenvedését erejéhez mérten enyhíteni. Ápoltunk az 1916. évben 1772 beteget, te hát 955-el többet, mint az előző évben, amely Z^a.p'O.xxls ma,í szama € old.a.1.
