Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-30 / 52. szám
XLIX. évfolyam Gyula, 1919. december 30 52. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 14 K — f Fél évre . 7 K — f Évnegyedre . 3 K 50 f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 28 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓIIX DÁVID. Megjelenik minden vasárnap Általános, vagy különbéke. Karácsony szent ünnepe az eddiginél határozottabb alakban hozta meg az áhitva várt béke reményét és kilátásait. Lapunk olvasóközönsége a fővárosi hírlapok legutóbbi számaiból bizonyára figyelemmel elolvasta a breszt-litovszki megállapodásokat. Ezek szerint január 4-éig terjedő szünet van a béketárgyalásokban. Addig ugyanis módjukban van az antanthoz tartozó ellenséges államoknak nyilatkozni róla, hogy a maguk részéről elfogadják-e az Oroszország által előterjesztett békepontokat, amelyekre vonatkozólag a központi hatalmak kijelentették, hogy azokat a megkötendő szerződés alapjául elfogadják, bár igen helyesen történt a nyomatékos hangsúlyozás, hogy a háborúban részes összes hatalmaknak kivétel nélkül és minden fentar- tás nélkül szintén el kell fogadniok a határidőn belül a valamennyi népet egyenlő módon kötelező feltételeket, mivel csak ilyen módon valósulhatnak meg az orosz álláspont föltevései. Lehetetlenség lenne, hogy a központi hatalmak az Oroszországgal való tárgyalás során egyoldalúan hozzájáruljanak ezekhez a feltételekhez, anélkül, hogy biztosítékuk lenne aziránt, miszerint Olasz-, Franciaország, Anglia, Amerika stb. a központi hatalmakkal szemben is elismerik és becsületesen és fentartás nélkül végrehajtják ezeket a feltételeket. Eme biztosíték nélkül az oroszországi békefeltételek némelyike a központi hatalmakra, különösen pedig reánk Magyarországra nézve fölötte súlyos, sőt elfogadhatatlan volna. Meddő dolog még ma jóslásba bocsátkozni, vájjon az antant államai a breszt- litovszki feltételeket a maguk részéről elfogadják-e, avagy nem. Ha elfogadják, akkor az általános béke rövid idő kérdése. Ha nem fogadják el, azesetben nyilvánvaló lesz, amit különben eddig is tudtunk, hogy valamennyi ellenségünket ép úgy mint a trónjától megfosztott cárt is a területrablási vágy ösztönözte a világháborura. És ha most a békefeltételeket nem fogadják el, véglegesen lehull az álarcuk és nem hinthetnek többé port a semlegesek, de saját népük szemébe sem, hogy őket, tudniillik kormányaikat, a nemzetek szabadsága, a kis államok érdekének védelme hajszolta a szörnyű vérengzésbe. Amerikáról is most fog. igazában kitűnni, hogy tisztességes vágy, vagy hipokrizis rejlett s rejlik-e háborús szándékai mögött. Ha van, amint minden kétségen felül kell lennie komoly békevágynak az antant népeiben, akkor a breszt-litowszki békefeltételek alkalmasak reá, hogy ez a békevágy elementáris erővel megnyilatkozzék bennü k és hogy ez a további vérontásra uszitókat elsöpörje, megsemmisítse. Tagadhatatlan, hogy egész Európának, sőt az összes civilizált népeknek, elsősorban az volna az- érdeke, hogy vége legyen a szörnyű világégésnek. Nekünk is ez az érdekünk és vágyunk. Negyedfélesztendő óta hozzászoktunk azonban, hogy minden a logika törvényei ellenére természetellenesen történik. Meglehet, hogy az antant kormányai még mindig erősebbeknek fognak bizonyulni, mint szerencsétlen népeik békevágya és érdeke. De bármennyire ellehetünk készülve hihetetlen dolgokra és eseményekre, abban mégis feltétlenül reménykedünk és bizakodunk, Rogy leghatalmasabb ellenségünkkel: Oroszországgal a békét meg fogjuk kötni, as általános béke keretében ha lehet, a külön béke alakjában, ha kell, de akkor remélhetőleg egészen más, nevezetesen érdekeinket sokkal inkább kielégítő, feltételek mellett. Ebben a reményben, ebben a bizalomban zárjuk le az 0 és köszöntjük a jobb és szebb jövő hajnalát: az uj esztendőt. T A H C A. * Szilveszter éjjelén, amikor tizenkettőt üt az óra, mindnyájan, kik álmodunk és ébren vagyunk, mindnyájan, kiknek dobog a szive : érezzünk egy nagy érzést. Egy nagy érzést, mely könnyekkel itassa át a lelkünket. Egy nagy érzést mely sóhajt fakasszon keblünkből: Uram Isten légy velünk. Szilveszter éjjelén, a negyedik fekete éjszakán, amikor a föld feliér szemfedőjére piros kárpit borul; amikor messzi hegyek alatt, havas mezőkön magyar szivek vére hull; a negyedik remény éjszakáján, amikor a hideg barlangokban heverő szomorú katonák szederjes ajkára s az itthon busuló anyák, hitvesek, gyermekek arcára kiül a kétség mosolya, — üljön ki a remény mosolya is: hátha . . . Hátha vége lesz az uj esztendőben! Szilveszter éjjelén, az év utolsó éjszakáján, amikor várunk, remélünk, sóhajtozunk és hej, kitudja mit csinálunk: éjfélkor, amikor alszunk, röppenjen a lelkünk föl a magasba a legszebb álmok szárnyain s amint virrasztunk, némuljon el ajkunk egy pillanatra s ismerjük el, hogy az embereknél, ki alkot, épit, rombol, ől a „kultúra“ szent nevében, — gyávább, nyomorultabb és szerencsétlenebb teremtés nincs a világon. A bucsuéjszakán, Tél apó legendás éjszakáján, a hagyományok varázslatos éjjelén — valamikor, nem is olyan régen, másképp szólt a nóta. Szines képek és ábrándok, gazdagok és szegények boldogsága, ólomöntés, pohárcsengés, dús lakoma és minden, minden — hajh, tán igaz se volt. Hová lettél, magyar házak és magyar szivek édes éjszakája? . . . Nem mesél most tündérmeséket az éjszaka csöndessége, nem fakaszt nótát szivünkből az ablak alatt tovasikló szán csöngettyüszava. Más időket élünk . . . És ha vannak paloták, melynek ablakszemei most is vörös fényben égnek, s ahol ezen éjszakán is terített asztalnál, pezsgő mellett te- metgetik a haldokló ó-esztendőt; ha vannak tömött erszényü szerencsés emberek, kik azt sem tudják, milyen tivornyák és orgiák között ringassák át romlott lelkűket az uj év gyönyörűségeibe ; s ha vannak házak, hol most is derűs kedvvel, gondtalanul és elborulás nélkül ülnek halotti tort az ősz Szilveszter fölött, — akiknek most is szép az élet, akiknek nem fáj mások szenvedése, akik nem tudnak magukbaszállni és nem tudnak fölzokogni: kívánok valamit. Csak azt, hogy ezen az éjszakán, mikor nesztelenül szitálni kezd a hó s lágyan, vontatottan éjfélt üt az óra: halkuljon el a kacagásuk és ejtsék ki kezükből a boros poharat. Aztán tekintsenek ki a jégvirágos ablakon, bámuljanak bele a hangtalan, márványos éjszakába ; lássák meg mámoros arcukat a hópihék csillogásában s gondoljanak azokra, akik már elvégezték dolgukat és künn pihennek idegenben, jeltelen sírokban, a fagyos föld alatt. Lássák meg saját testüket a földrefagyott hideg havon fetrengeni s gondoljanak azokra, akik szegényen, árván és*- lerongyolódva, sötét bus elhagyatottságban várják az uj év hajnalát. Szilveszter éjjelén, a negyedik gyászos éjszakán, mikor uj és biztató remény lopódzik szivünkbe, — még nem lehet őrülni, még nem szabad vigadni az uj év rovására ... a béke hajnalhasadására. Még eljöhet a keserű csalódás, még ránk borulhat a késő bánat. Az emberek azonban önzők; fáradtak és unottak, mulatni vágyók és vigadni akarók. Mi nekik a világfelfordulás, mi nekik a mások baja, mi nekik a százezrek sóvárgása ? Semmi. . . . Szilveszter éjjelén, mikor halk hóeséssel közeleg az éjfél, — mindnyájan ti jólelküek, és igaz szivüek, kik remegve várjátok sorsotok jobbrafordulását, kiknek szelíd jó leikéből vágyón röppen ki a békesség hófehér galambja s akiket megtanított a háború tűrni és szenvedni: reméljetek ! . . . Reméljetek és imádkozzatok, szívből és igazán, hogy a poklok gyehennája, emberek pusztulása és könnyek hullása után hozzon ránk a magyarok Istene egy békességes, boldog uj esztendőt. Somogyi Imre. Xjap'u.ziic m.a.1 száma © oldal.
