Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-12 / 32. szám

XLIX. évfolyam.

Oynla, 19K, an^ns/.tus 12.

32. szám.

Előfizetési árak:

Egész évre . 12 K — f

Fél évre . 6 K — f

Évnegyedre . .3 K — f

Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér.

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP.

Szerkesztőség, kiadóhivatal:

Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemén5’ek. hirdetések és nyiltterek intézendők.

Kézirat nem adatik vissza.

Egyes szám ára 24 fillér.

FELELŐS SZERKESZTŐ : KOIIN DAVID.

Megjelenik minden vasárnap

A vármegye közgyűlése.

(Augusztus 9.)

Eégi idők küzdelmes tisztújító közgyűléseinek képét mutatta a vármegye nagyterme a rendkívüli közgyűlés alkalmából. Zsúfolásig megtelt a terem, a napirendre tűzött fontos ügyek elintézése szokatlan nagy számmal gyűjtve össze a törvényhatósági bizottság tagjait.

Az érdeklődést első sorban a vármegye volt főispánjától, Ambrus Sándortól való bu- csuzás váltotta ki és már a rendkívüli idők dacára való tömeges megjelenéssel igyekezett kifejezésre juttatni a bizottság azt a megbecsülést, az igaz érdemeknek osztatlan elismerését, amelylyel három évtizeden át volt kiváló tisztviselőjének és főispánjának adózik.

'Ezzel együtt a közönségnek és ezek között a vármegye minden vidékéről összegyűlt néhány száz kisgazdának tüntető felvonulása egyúttal ostentativ megnyilatkozás volt a békésmegyei gazdasági egyesület által megindított mozgalom és azon indítvány mellett, hogy a vármegye törvényhatósága foglaljon állást az 1917. évi termésű gabona felhasználása tárgyában kiadott kormányrendeletnek a földmivelő osztályra sérelmes intézkedései ellen és nyomatékos felszólalással kérje és sürgesse azok megváltoztatását.

Az Ambrus Sándor főispántól való bu- csuzás foglalta le a közgyűlés első pontját, külsőségeiben is ünnepélyes szint adva a vármegye életében jelentős mozzanatnak. Az alispán tartalmas megnyitó beszéde, az állandó választmány határozati javaslata, Beliczey Géza, dr. Berthóty Károly, Kovács István és Beck Géza bizottsági tagok szép szónoki formába öntött felszólalásai egyaránt méltó és a zsúfolt terem együttérzését zajos tetszés nyilvánításokban megnyilatkoztató kifejezői voltak a vármegye egészét eltöltő közhangulatnak, amely a vármegye kiváló fiának a közhivatali működéstől való megválását kiséri.

Széleskörű tartalmas vita indult meg a termés felhasználása ügyében kiadott rendelet több intézkedésének megváltoztatására irányuló javaslat mellett, melynek egész folyamata alatt impozánsan nyilvánult meg a vármegye nagyobb és kisebb birtokost, földmunkást magában foglaló termelő közönségének egybehangzó akarata és kívánsága, hogy a rendeleteknek a termelő közönséget indokolatlanul sújtó és a mezőgazdasági termelés érdekeivel ellentétes intézkedései megjavittas- sanak. A gazdasági egyesület a törvényhatósági bizottság megszólaltatása és a mozgalom támogatásába való bevonása mellett külsőleg is gondoskodott arról, hogy kívánságai

általánosságát kifejezésre juttassa. Ezt célozta több száz kisgazdának a közgyűlésre való felvonulása és az a tény, hogy a közgyűléssel egy időben a vármegye minden részében a munkában levő cséplőgépek fél órára megállották, hogy jelezzék birtokosnak és munkásnak a közgyűlésben tárgyalt kívánalmakhoz való egységes csatlakozását.

A komoly és tárgyilagos vita tisztázta a gazdaközünségnek az előre beadott indítványban csak általánosságban érintett óhajtásait és azt eredményezte, hogy az állandó választmánynak egyes részeiben ellentétes javaslatával szemben a közgyűlés mindenben egyértelmüleg az egyesület álláspontjára helyezkedett.

A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be:

Jelen voltak dr. Daimel Sándor alispán elnöklete alatt: dr Berthóty István főjegyző, dr. Vangyel Endre h. másodfőjegyző, Házy Imre h. aljegyző mint előadók; dr. Zöldy Géza főügyész, Sárossy Gyula árvaszóki elnök, dr. Zöldy János főorvos, Lukács Endre, Kiss László, dr- Konkoly Tihamér, Moldoványi János főszolgabirák; dr. Kiss László h. főszolgabíró; Sinszky Ferenc, Schmidt Iván, dr. Kiss László, dr. Sztojanovics Szilárd árva- sáeki ülnökök; dr. Ladies László, dr. Márky János, Braun Vilmos, Horváth Béla, dr. Bucskó Korioíán, Tanczik Lajos, dr. Jantsovits Emil, Kohn Dávid, Grünfeld Jakab, dr. Lovich Ödön, dr. Kohn Mór, Varga Elek, Pollák Arnold,

TÁBCA.

KATONASORS,

Irta : Somogyi Imre.

A lenyugvó nap égő sugarai lángba borították a kis falu mellett elnyúló ringó kalásztengert.

Ameddig a szem csak elláthatott a végtelen rónaságon, mindenütt még szorgos kezek rakosgatták a súlyos kévéket és a munka hevében mintha dicsfény ragyogott volna azokon a becsületes, megelégedett arcokon. Az órák észrevétlenül surrantak el fölöttük és bár már kora reggeltől fogva tart ez a nehéz munka, alig látszik meg rajtuk a kimerültség.

A napnak óriási vérkorongja még ott imbolygóit a nyugati láthatáron, de amire megcsendült a kis templom tornyában az esteli harangszó, már lemerült az erdő szélénél folydo- gáló patak szőke habjaiba.

A munkát is abbahagyták; az öregebbek félrevonultak, barázdás homlokuk kiderül és féltérdre ereszkedve, hálatelt szóval rebegik el mindennapi imájukat. Béke szállt akkor’ a szivekbe, mert béke volt itt a földön is . . . akkor még nem dúlt a háború. S mig az öregek fohászkodnak, addig a fiatalok pajkos jókedvvel kergetőz- nek az illatos esti levegőben, mely csodálatos hatással van elgyengült izmaikra. Vérforraló, hűvös illat áradt szét mindenütt; illat, bóditó, szivet zsongitó illat, amely talán a mereven letekintő csillagokból permetezett le, vagy talán a holdsugáron siklott le a földre.

Az arató munkások lassan indultak meg a falu felé és a nagy csöndben ezerszeres árnyalatban hangzott a hazatérő leányok vig kacaja.

A vidám forgatagban senki sem vette észre, hogy Veronka, Varga gazd’ uram fogadott leánya elmaradt a többiektől.

Egymagában bandukolt az akáccal beszegett országút gyalogösvényén. Soványka, húsz éves forma leány lehetett ; öltözete, mint a többi falusi leányé : fehér ingváll, zöld selyemkendő, rózsaszínű világos szoknya; szép hamvas barna haja olyan volt a fején, mint egy kis szénaboglya.

Máskülönben nem volt valami szépség; apró ábrándos szemek, kerek fehér arc és gömbölyű orrocska. Csak a szemöldöke volt erős vonásu fekete.

Szemei nyugtalanul kerestek a távolban valakit és mintha didergett volna a hüs esti szellőben, szorosabbra húzta össze kendőjét pihegő keble fölött

— Veronka — szólalt meg az ut túlsó feléről egy kedves, mély férfihang. S a sötét háttérből Csalogány Pista, a kisbiró fia bontakozott ki. Sugár termetű, szép magas legény volt, szúrós tekintetű szemekkel és fakószinü arcán kis fekete bajusszal. Haja fürtökben omlott alá. Erősen ki volt hevülve, ami nem csoda, ha megtudjuk, hogy a legtávolabbi tanyáról tette meg ezt az esti utat. Veronka piros lett, mint a pipacs és idegesen rágta ajkát, amint Pista hozzászegődött.

— Olyan nagyon megijedtél tőlem ? — kérdezte Pista, mélyen hozzáhajolva és ingerkedően mosolygott. A leány rátette kezét lázasan dobogó szivére s csak ennyit felelt :

— Nagyon ! . . .

Egy ideig azután szótlanul lépdeltek egymás mellett, az egyik is, a másik is várta, vájjon ki töri meg a csöndet.

A csöndes éj közben már egészen beborult. az itt-ott ringó akácfürtökön kacéran bujkál az ezüst holdsugár, a csillagok ragyogó fénysugarukkal jelzik az utat a boldog párnak.

A bántó csönd nem tartott sokáig; Pista törte meg hosszú tépelődés után.

— Veronkám, lelkem . . . szólalt meg remegő hangon — mi egymásé tán sohsem lehetünk. Szüléink egymásnak esküdt ellenségei: Varga és Csalogány sohsem fértek meg egymás

mellett. De azért én téged mégis ... — Pista hangja itt elcsuklott, nem bírt szólni. Megfogta Veronka kezét s olyan közel hajolt hozzá, hogy forró ajkának lehelletét is érezhette.

Veronka — ki tudja, miért? — szintén szótlan volt. Keze még ott vonaglott a legény kezében s lázas forróság égette az egész testét.

— Ur Isten ! — sikoltott fel és a kezével védekezett az ölelés ellen, de csak úgy nagyon, nagyon gyöngén, amennyire már egy szerelmes kis leány védekezhet egy délceg, erős férfivel szemben; azután odaesett a karja a legény nyakába és barna fürtös fejét belétemette Pista felső dolmányába.

A meghatóan szép jelenet e néma éjben még sokáig tartott volna, ha Pista szükségét nem érezné annak, hogy előbbi mondatát befejezze.

— De azért én téged mégis örökké foglak szeretni, Veronkám !

A leány kivonta magát a legény karjaiból és selyem haját, mely az ölelés alatt összekeveredett, remegő kezekkel bontogatta.

Az első csók, mely ott égett szűzi ajkán, egész lázba hozta a kis teremtést.

— Én is szeretlek Pista — susogta halkan — és várok reád, amig csak egymáséi nem lehetünk . . . Isten engem úgy segéljen !

És aztán ismét szótlanul ballagtak egymás mellett egészen Vargáék házáig. Az egész falu mélységes álomban szunnyadt, csak a szerelmes pár állt még sokáig ott az akácfa alatt, hol — nem is olyan régen — először álltak együtt, s akácvirág illatában fürdött meg a lelkűk.

— Az ég áldjon meg Veronka — suttogta szerelmesen Pista — és a tekintetét ott felejtette a remegő leány hamvas, fiatal arcán.

— Isten veled ! — lehelte halkan Veronka — gondolj reám.

Gyorsan kinyitotta a kis rácsajtót és eltűnt.

Vége volt a gyönyörű álomnak . . .

Lapunk: mai száma © old.a.1.