Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-10 / 2. szám
XJLVII. évfolyam Gyula, 1915 január 10 szám. Előfizetési árak: Egész évre ........ 10 K — f Fé l évre............. 5 K — f Évnegyed re ... _ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT HETILAP. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. lláborus tanulságok. Alig kell reá utalnunk, hogy az igazán nehéz megpróbáltatások idejében közönségünk férfias eréllyel száll szembe a tornyosuló bajokkal s értékes tanulságokat von le belőlük a jövőre nézve. így a mi régi axiómánk támogatásához oly oldalról kapunk érveket, a honnan igazán kevéssé reméltük. Hazai Samu báró, honvédelmi miniszter ugyanis a hadi siker tényezőit fejtegetve, arra az eredményre jutott, hogy ezek közt legértékesebbek az erkölcsiek, melyek oda emelnek minden katonát, hogy erejének és tehetségének megfeszítésével igyekezzék a nemzeti célért megteni a lehetőt. Ez egyetlen nagy érzelem által összekapcsolt, összeövezett és hevített százezrek csodákat képesek csinálni, túlszárnyalva és legyőzve azt az ellenséget, mely szám, fegyverzet és tudás tekintetében felettük áll. Ezt az elvet valljuk mi régóta a polgári társadalmak tekintetében is. Megvalljuk azonban, hogy katonai kérdéseink oly szempontok szerint való feltüntetése, éppen a honvédelmi miniszter szájából való méltánylása ez erkölcsi erők fontosságának, végtelen kellemesen íepett meg bennünket. Van abban erkölcsi bátorság, a meggyőződésnek ereje, ha egy, a katonai adminisztrációban felnőtt, magasra emelkedett, élete vége felé közeledő féríin, mint tapasztalatainak legértékesebb eredményét, a közerkölcsök uralmát állítja föl s azok tiszta érintetlenségét jelöli ki a nemzeteket védő erények legnemesebbi- kónek. Elégtétel ez nekünk, akik már évekkel ezelőtt, reámutatva az egyes nemzetek kebelében észlelhető mozgalmakra, arra hívtuk föl olvasóink figyelmét, hogy a sírja felett siető XIX. század utolsó évei az erkölcsök megtisztítására irányuló törekvések megerősödését mutatják. Franciaországban szövetséget alkottak a társadalom védelmére. Németországban Ranke és Momsen támadásoknak vannak kitéve, mert müveikben alig fordul elő e kifejezés: morál. Bonghi egykori olasz miniszter az erkölcsi újjászületést, mint legfőbb jót és legsürgősebb követelményt állitja oda nemzete szempontjából. Ezekhez a tényékhez kapcsoltuk mi következtetésünket, a meghamisított ideálok visszaállításának szükségét. Miként fogunk kibonyolódni ebből a gyászos küzdelemből, melybe ártatlanul kerültünk, igazán nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy akár mit hozzon is ránk a jövő, nemzetünkkel nem egy tekintetben meg lehetünk elégedve. Ép ezért ne iéledjük, hogy az erkölcsi tényezők fontosságát elfeledni, a közélet tisztasága érdekében mindent megtenni kötelességünk volt, marad és lesz. Ez az, mi katonáinkat uj erőfeszítésekre ösztönzi, erővel, reménnyel és bizalommal tölti el a végső siker iránt. Adjon Isten derültebb éveket szegény hazánknak, mint az volt, a melyet tiz nap előtt lezártunk! A vörös félhold. Felhívás a magyar társadalomhoz. A reánk, monarchiánkra és hü német szövetségesünkre erőszakolt titáni haroban eddigelé csupán egy nemzet sietett igaz ügyünk támogatására, egyedül a 'tőrök császárság volt az, mely hiven évtizedes kipróbált barátságához, részt kér- magának a küzdelemből s fegyvert fogott oldalunkon a közös ellenség ellen. A török nép igy megTÁRCA. A hálás utókor.*) Irta: Szikra. Pistuka úgy érezte, hogy soha életében ilyen boldog nem volt. Pedig — szerinte — ő már igen hosszú múltra tekinthetett vissza, hiszen tiz nap előtt, életének nyolcadik esztendejét töltötte be. Ha tehát nagyon megerőlteti az eszét, legalább is hat karácsonyra és ugyanannyi mikulásra emlékezhetik; nem is számítva a sikeres vizsgák utáni Gerbeaud ozsonnákat; János bácsi autókirándulásait és azt az Egy! titkos délutánt, melyet a mama tudtán kívül a „Wurstli“-ban töltött (Julis szobalány és egy baka jóvoltából) De mindez mi ahHoz a nagy boldogsághoz képest, ami — két hét óta — egész valóját betölti ?! Boldogság ? Oh még annál is több : Büszkeség. Gőg. Kielégített hiúság Minden ami jó. Igaz, Pistuka mindezt nem bontja igy elemeire, — s igy csak sok-sok év múltán fog reájönni, hogy amit mostan érez, az az emberi érzések között a legeslegmámoritóbb, mert az az, amely azt súgja, hogy „te most egészen más vagy, mint más!“ Már pedig minden érzés között, mely az emberi sziveket rendre-rendre birtokba veszi, ez a leghatalmasabb, hiszen még a Szerelmet is szolgájává teszi. Nem. Pistuka mindezt nem bontja igy elemeire, de azért egész határozottan érzi, hogy ő most azért boldog, „mert más, mint más“ . . . Tényleg. Egészen más. Mert hiszen van-e még egy kis fiú az *) Mutatvány az 1915. évi „Mikszáth Almanaeh“-ból. egész Andrássy-uti villasoron, akit veszett kutya harapott volna meg ? Ugye hogy nincs ? Na lám. Őt pedig, őt, Setenyey Pistukát, kétséget kizárólag veszett kutya harapta meg. Az Erna néni foxija. Már meg is ölték szegényt (nem Erna nénit, de a foxiját). Kár érte. De, — mégis, jó hogy meghalt, mert másodszor Pistuka nem szívesen került volna az útjába. Először sem volt kellemes Nem. Határozottan nem. És nem is annyira magáért a harapásért, melyet alig érzett, de az ijedtség ! A kiabálás Futkosás. A sirás. (Pistuka pirulva gondol arra, hogy ő bömbölt leghangosabbao.) . . . Azián az első injekció ösmeretlen szerrel, ösmeretlen szerszámmal, ös- meretlen környezetben, ösmeretlen orvosok kezéből. Brrr! . . . Szerencse, hogy az ember az ilyesmit olyan hamar megszokja. Ma már úgy indul a Rákos-utca felé, mint a Duna-partra. Szinte attól kezd félni, hogy nemsokára beszün- nek ezek a zarándoklások, — pedig amig napirenden vannak, — addig: gyöngy az élet. De még milyen gyöngy 1 Két hét óta járják azt az utcát s azóta soha sincs egy szidás, vagy egy betű tanulás. Helyette nénik jönnek ajándékokkal, bácsik jönnek ajándékokkal. S a papa mindnek újra és újra eldicsekszik, hogy „Pistuka egy hős“ és ezalatt újdonatúj koronásokat nyomkod a markába. A mama pedig elibe térdel és remegő ajkkal, elfojtott zokogással suttogja: „Az én kis mártír fiam !“ . . . És ezüstbe göngyölt csokoládé gombokkal tömögeti a kis matróznadrág zsebeit. Es oh, az a diadal, mikor Irénke sirva fakadt, amikor megtudta, hogy Pistukát egy igazi veszett kutya harapta meg, mikor ő csak egy vakbéloperációval dicsekedhetik. Na persze, vakbél! . . . Hát még az is valami ? Phü, azok a lányok ! Pistuka örömét csak egy körülmény zavarja, szülei végtelen szomorúsága. Mert, hogy nagyon szomorúak, az egészen bizonyos Mama hiába mosolyog, valahányszor a szemük találkozik, a könnyek mégis csak nyomot hagytak a szeme körül, és apa hiába mondja nevetve, hogy: Ejh nem lesz semmi baj; ebcsont beforr. Ugye kisfiam ? . . . De mentői hangosabban mondja, annál furcsábban rángatódzik a bajusza ... és ez jelent valamit Hiába, hiába. Pistuka régen kitalálta, hogy ezalatt a nagy jókedv alatt izgatottság lappang, meg szomorúság, meg aggodalom, sok-sok aggodalom ... De hát miért ? Különösek az ilyen felnőtt emberek. Nem hogy örülnének, hogy két óta mindennap az állatkertbe mehetnek, meg Gerbeaudhoz, meg a moziba ?! De ma valami történt. Mert mióta a Pas- teur-intézetből hazajöttek, Pistuka valahogy megérezte, hogy a mama mosolya egészen más, mint tegnap volt. Igen. Egészen más. Olyan, mint a két hét előtti mosolya, ami viszont olyan, mint mikor az éjszaka hidegétől összezsugorodott délignyitókra kezd a nap rásütni. Hej, hogy nyílnak egyenként azok a kis virágok! Egyszerre csupa szin lesz, csupa elevenség a ház oldala tőlük ... És apa is ! Amikor haza értek, és mama a nyakába ugrott s nevetve suttogta: Lapunk mai száma S old.al.
