Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-28 / 9. szám
B e It e s 1915 február 28. ját. Gazdaasszonyaink tanulják el egymástól a készítés titkait. Lélekbe Írott törvény legyen, hogy gabonát a forgalomtól elvonni: hazaárulás! Jó, ha egyes tehetősebb v-agy előrelátóbb családok még kellő időben zsákszámra raktároztak el lisztet éléskamráikban. Ámde akiknek ilyen liszttartalékjaik vannak, ne kövessék el azt a kapzsiságot és lelkiismeretlenséget, hogy bár odahaza van elegendő lisztkészletük, mégis a boltokban vásárolnak. Ezzel, hogy nem az otthon való lisztet használják, csökkentik a forgalomban levő mennyiséget és valósággal kiveszik a szegényebb nép szájából a kenyeret, akik kizárólag csakis a boltokban való vásárlásra vannak utalva. Ne csak az imádság tartson tehát fenn minket, hogy add meg uram a mindennapi kenyerünket, hanem erős akarattal magunk is arra törekedjünk, hogy mindenkinek meglegyen a mindennapi kenyere. Ilyenképpen minden tömegéhség nélkül meg fogunk élni aratásig. 3 A vármegye közgyűlése. (Február 25.) Békésvármegye törvényhatósági bizottsága ez évben első rendes közgyűlését csütörtökön tartotta meg Kéry Gyula főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen —- amint az előre volt látható — rendkívül kevesen jelentek meg — alig 40-en — köztük 10 vidéki bizottsági tag. Legtöbben jöttek Békéscsabáról, azért, mert tárgysorozaton a községnek két fontosabb ügye volt felvéve és pedig a gerendáspusztai önálló községgé való átalakulás és a villamos telep kibővítéséhez szükséges turbina beszerzése; A közgyűlés lefolyása váratlanul igen élénk volt, mert a tárgyalási idő háromnegyedrésze hosszú felszólalásokkal telt el, úgy hogy már attól lehetett tartani, hogy a közgyűlés, amelynek tárgysorozata évtizedek — Ki jön velem ? — Akár én is ! — vetette oda Mihály. Lassan előre csúsztak. Két-háromszáz lépést1 Ott igen jó fedezéket találtak Egy szapuló dézsányi sziklát. Lehuzódtak mellé. Figyeltek Egy szerb katona ott fülelt a szakadék szélén, Alig egy jó kődobásnyira. Mihály csak a szeme rebbenésével kérdezte az őrmester urat : — Lévögyem ? Az őrmester ur intett: — Le. Mihály egy másodpercig célzott, aztán lőtt. A szerb katona kanyatt vágódott. Mire nyolcz- tiz lövés hallatszott. Mihály azt mondta: — Legfölebb ha tizen lőhetnek . . . Kivigyázott a szikla mögül. Leskelődött Fölállt, leguggolt. Kissé elcsúszott az őrmester úrtól. A szikla szélére. Ott igen jó kilövés Ígérkezett Nemsokára egy sapkát látott fölemelkedni a szakadékból, melybe azonnal golyót eresztett. — Kettő ! — mondta vissza az őrmesternek. Alig egy félóra elteltével Mihály már bejelentette az ötödiket, hatodikat. Ekkor már ágaskodni kezdett benne a virtus : — Nincs az a standbeli süccer . . , Az őrmester ur maga is elismerte: óta a legkisebb volt, esetleg másnapra is átnyúlik. A közgyűlésnek a főispán részéről történt megnyitása után az alispáni jelentés terjesztetett elő, amelyhez elsőnek Grünfeld Jakab szólalt fel, észrevételezvén azt, hogy az alispáni jelentés nem emlékezett meg a katona beszállásolással terhelt lakosok kártalanítási ügyéről. Az alispán a felszólalásra válaszolva kijelentette, hogy a szobán levő ügyről még nem nyilatkozhat, mert az a kérdés, vájjon a vármegye köteles-e a beszállásolási költségeket megfizetni, vagy pedig az állam tartozik azzal, most áll felsőbb hatósági elbírálás alatt; egyébként ha ez a kérdés el is lenue döntve a vármegye terhére, még akkor sem lehetne ebben az ügyben most határozni, mert még megközelítőleg sem ismeretes a felmerült költségek összege. Azután dr. Beréngi Ármin bizottsági tag jelentkezett szólásra, aki elsősorban azt indítványozta, hogy mivel a jelenleg érvényben álló törvények szerint a háborúban rokkanttá váltak segélye igen csekély, felirat intéztessék a kormányhoz, a törvénynek megfelelő módosítása iránt. A közgyűlés ehhez az indítványhoz hozzájárult, jóllehet tudva van, hogy a törvényjavaslat már elkészült és legközelebb törvényhozási tárgyalás alá kerül. Másik indítványa Berényinek az volt, hogy a vármegye egy hadsegélyző bizottságot alakítson, amelynek különösen az tétessék feladatává, hogy a segélyezési kérdésekben beérkező panaszokat megvizsgálja, elintézze, az érdekelt feleket útbaigazítsa és tanácsokkal lássa el őket. Az indítvány a felszólalások egész áradatát vonta maga után. Elsőnek az alispán szólt a felvetett kérdéshez és kijelentette, hogy a bizottság megalakítását céltalannak és szükségtelennek tatja, jólehet annak megalakítása ellen sem tesz észrevételt. Az alispán beszédében hosszasan ismertette a hadbavonultak családtagjai részére járó államsegély ügyét, azt az eljárást, amelynek alapján a segély meg— Az igaz ! Mihály később az őrmester ur intelme ellenére fölkapaszkodott a szikla tetejére és ott stellungolt. De a szerbek most már nem akartak fölbukkanni, ami lassúvá tette a munkát — Pedig még maradt belőlük. Csakhogy azok lenn sunyitanak, Féltik a bőrüket 1 — magyarázta Mihály az őrmester urnák. Az idő telt. — Ha—hó—hé! — kiabált Mihály. — Itt vagyok ! Egész figura ! Ha van szömötök, hát láthattok. Ti csak kőcsönbe kopf-figurát mutassatok ! Majd a nagy vigyázat láttára elöntötte a méreg. — Micsoda katonák vagytok ti ? Hát ezér öszitek ti a császár könyerit ? Figyelt. — Gyüttök, vagy nem ? No hát, majd oda mögyök én ! S indulni akart, de ezt már az őrmester ur nem engedte. — Elég volt. Visszamögyünk ! . . . Ami érthetetlen cselekedetnek látszott Mihály előtt. — Most mönnyünk vissza ? Majd kérlelte az őrmestert: állapittatik és azon hatóságokat, amelyek a felmerült panaszok elintézésére hivatottak í ismertette azt is, hogy a hozzá tömegesen beérkező panaszok, —• amelyeknek 99°/0-a teljesen alaptalan — felügyeleti jogkörében mi módon intézteinek el. Az elintézés alaposság tekintetében egyáltalán nem kifogásolható, mert a panaszok lelkiismeretes vizsgálat tárgyát képezik, ami pedig a gyorsaságot illeti, az olyan, hogy a hadsegélyző bizottság kétségtelenül sokkal késedelmesebben lenne képes a panaszok felett határozni. A központi bizottság ugyanis szintén csakis a községektől bekivánandó adatok alapján járhatna el, emellett a bizottság ösz- szehivásával járó nehézségek olyanok, amelyek teljesen elleue szólnak a bizottság megalakításának, amelyre annál kevésbé van szükség, mert hisz minden községben vau községi bizottság, amely ezekben a kérdésekben egyrészt helyi és személyi ismereteinél fogva, másrészt az érintkezés közvetlenebb lehetősége miatt sokkal hatékonyabban járhat el, mint a késedelmesen és csakis alispáni előkészítés alapján működhető központi bizottság. Dr. Török Gábor hasonló értelemben szólalt fel, Pálffy Béla bizottsági tag szintén szükségtelennek tartotta a bizottságnak ezidő szerint való megalakítását, annál inkább, mert köztudomású, hogy a vármegyei központban a tisztviselők oly előzékeny elbánásban részesítik a feleket, amely teljes biztosítékot nyújt árra, hogy azok érdekei semmi tekintetben sem szenvedhetnek sérelmet vagy rövidséget. Hozzászólt a. kérdéshez két ízben Havai Gábor is, aki a segélyezések terén tapasztalható igazságtalanságokat tette szóvá. Ravai kijelentései felszólalásra bírták dr. Lovich Ödönt, Gyula város polgármesterét, aki a városnak a segélyezés kérdésében való eljárását ismertette és Ra- vainak vádjait kellő értékére szállította le. Indítványozó, dacára az indítványa ellen felhangzó érveknek, ragaszkodott indítványához és több Ízben reflektált azokra, minek következtében a vármegye alispánja kénytelen volt újból felszólalni. •v — Csak legalább azt engeggye mög az őrmester ur, hogy mögtapasztajjam az árkukat, mer én csak abba vagyok belegyőződve, hogy egy-kettő még ott guggol . . . De hiábavalónak bizonyult a sok szép kérés Vissza kellett menni, A parancs, parancs. Visszaóvakodtak hát a hátrahagyottakhoz s aztán együttesen vonultak a csapat felé. Menetközben egyszer csak Mihály eltűnt. — Viz nyelte-e el, avagy szakadékba törte a nyakát, nem tudták. Kiabáltak is utána egy kis félórát, de nem lett annak semmi kivánatos foganatja. Főként az őrmester ur sajnálkozott erősen a Mihály fölött: — Kár érte . . , Nagy kár . . . * Mihálynak voltaképpen nem történt semmi baja. Egy alkalmas pillanatban elmaradt. Leguggolt egy bokor mögé. Várt. Mikor a járőrök nesze elhalt, fölegyenesedett, az übersvungot kissé megigazította a derekán, nem azért, mintha rosszul állt volna, hanem csak úgy szokásból, a puskáját marokra fogta s visszaindult a szakadék felé, miközben hangosan gondolkozott: — Vagy hinné el a hadnagy ur, vagy se. Mivel bizonyítom ? De mög magam is szeretném ükét látni.
