Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-28 / 9. szám
XL.VII. évfolyam Nyíllá, 1915 február 98 9. szám. Előfizetési árak: Egész évre ......... 10 K — f Fé l évre .................. 5 K — f Év negyedre ... ... 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KOHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Hogy kell élnünk aratásig. így tél utolján, tavasz kezdetén, még békeidőben is meglehetős nehéz gondot szokott okozni ez a minden évben visszakerülő töprengő kérdés: Hogy leszünk ki újig? Mennyivel aggodalomkeltőbb ez a felsóhajtás most, mikor a megszokott, rendes szűkös állapoton felül még a háborús időkkel mindenha együttjáró Ínséges napok réme is ijesztget bennünket. Pedig hát nem kell megijednünk. Ahogyan kiteleltünk eddig, bátran kimondhatjuk minden nagyobb nyomorúság nélkül: — azon- képen merjük állítani, hogy Isten segítségével, ha nem is zsíros nagy jólétben, de éhség, koplalás nélkül kibírjuk aratásig, ha magunk is úgy akarjuk, ha mindenki akarja, ha minden itthonmaradt ember a nap minden óráján ehhez a szigorú parancshoz igazodik: Ezt az országot, ennek az országnak a népét sem időjárásnak, sem semmiféle ellenségnek kiéheztetnie nem szabad! Ebben az országban nem veszhet éhen senki. Ebben az országban meg kell, hogy legyen mindenkinek a maga mindennapi kenyere. Nem sok, csak éppen amennyi szűkösen elég. Minden étkezéshez egy-egy karéjka. Ahogyan hadbavonult véreinknek csak. egy jelszavuk van: „Győznünk kell!“ — és Hindenburg, e minden idők legnagyobb hadvezére, bízvást állítja, hogy győzünk is, mert nekünk jobb az idegrendszerünk, mint az ellenségeinké : ugyanúgy az itthonmaradt dologtevő népnek pedig szintén arra legyen gondja, hogy a megélhetés tépelődéseitől senki. se maga, se más el ne veszítse a fejét. Mindenki akarjon élni s akarja, hogy a szomszédja is éljen. Tehát csak akarat kell. Nagyon erős akarat. Segítse mindenki egymást, hogy mindenkinek meglegyen a mindennapi kenyere. Hogyan kell ezt akarni? Erre is Hindenburg vezér acélidegzetü nemzeteitől vehetünk példát. A németek törvénnyel, hatósági és társadalmi intézkedésekkel rákényszerítik önmagukat a szigorú takarékosságra, beosztják a készleteket úgy, hogy akinek merőben üres is a kamarája, Németországban még az sem fog éhezni. Lesz mindenkinek kenyere. Bizony nem fehér, de lesz. Bejárta a német sajtót mostanában egy csudálatos szép irásmü, mely valóságos himnusza, tízparancsolata és kiskátéja ennek a zordon, katonás kiáltásnak: Muszáj kenyérnek lenni! Kivonatosan igy szól emez írás : Németország (mondhatjuk Magyarország is) egy egész ellenséges világgal áll szemben, amely meg akarja őt semmisíteni. Diadalmas dicső seregeinket nem tudja leteperni. Hát, mint egy ostromlott várat, ki akar bennünket éheztetni. Ez sem fog neki sikerülni. Miért nem ? Azért, mert elég kenyér- mag van az országban, hogy aratásig kibírja. Csak nem szabad prédáim, pazarolni. Ne etessétek marháitokat a kenyérnek gyümölcsével. Takarékoskodjatok a kenyérrel, hogy ellenségeink kaján reménye szégyenné váljon. Legyetek tisztelettel a mindennapi kenyér iránt. Akkor mindig lesz belőle nektek, akármeddig tart is a háború. Erre neveljétek gyermekeiteket. Ne vessetek meg egy darab kenyeret sem azért, mert már nem friss. Ne szeljetek egy karéjjal se többet a kenyérből, mint amennyit éppen enni akartok. Gondoljatok mindig katonáinkra, akik sokszor az őrhelyen, vagy a lövészárokban boldogok volnának, ha tarisznyájukban volna a ti elprédált kenyérdarabkátok. Egyék mindenki hadikengeret, éppen úgy táplál és éppen úgy jól lehet vele lakni, mint a másikkal. A krumplit mindig hámozatlanul héjában főzzétek. Ezzel sokat spóroltok. Az előzőleg nyersen hámozott krumpliból sok ennivaló rész elpocsékolódik. Ne dobjátok szemétre az ételhulladékokat. Gyüjtsétek össze, jó lesz takarmánynak. Ha magatoknak nincs lábasjószágotok : adjátok a takarmányanyagot annak, akinek van. Ezek a legprózaiabb dologról, itt-ott szinte költői lendülettel megirt gyakorlati tanácsok, kell, hogy Magyarország népeinek is minden rétegében elterjedjenek s e komoly nagy időkben mindenkinek szinte vérébe oltódjanak. Ezekhez az ércbevésni s minden iskolában megtanítani való szavakhoz, mi, a mi speciális viszonyainkhoz képest még a következő jóindulatú tanácsokat függesztjük: Szoktassa mindenki magát és családját a kukoricaliszt használatához. Ebből is lehet ízletes ételt főzni. Csak tudni kell a módTÁBCA. Amire Mihály rászolgált. Irta: Péczely József. Mihály a besorozás után hamarosan katona bőrbe bujt. Vadonatúj csukaszürkébe Azontúl kapott uj bornyut, uj puskát s egy pár igen alkalmatos bakancsot. Ami még a betonon is har- monikázott Szinte megnyúlt, kiegyenesedett Mihály az uj aneugban. Csak ép a csillagok hiányoztak a gallérról, amit azonban még meghozhat az idő, — Hahó! — kapott észhez Mihály még az első félórában. — Nem addig a ! — Hát a succ-bojt ? Tudnivaló, hogy Mihály ha csillagokat nem is, de afféle szép meggypiros süccbojtot erősen kiérdemelt katonakorában. Való szent igaz, hogy annak idején ő volt a század legjobb lövője. Erről tanúságot tehet akár a kapitány ur Düncfrancig is, ha ugyan él. Azonban Mihály hiába követelte a meggypiros ékességet. Nem kapott. Pedig hát a sücc- bojt igen jó kis találmány. Egy, hogy szépen pászol a mundérra. Menetelés közben úgy lógabábizik a célszerű ember mellén, mint a jó kolomp az ürü nyakán. Aztán tekintély is. Azt magyarázza a süccbojt igen érthetően, hogy a tulajdonosa tud bánni a puskával, ami a háborúban nem utolsó mesterség. Mihály követelődzött: — Hát a süccbojt!? Hí ába világositotta az őrmester ur is, meg a hadnagy ur is, hogy a könyvébe semmi nyoma a süccbojtnak, tehát az nem is dukál neki. — Benne kő annak lönni! — erősködött Mihály. De nem volt benne, Kifelejtették az ábrások során. Nono. Mihály eleinte közös volt, aztán honvéd, amikor másik igazolványt osztottak neki, majd meg az idők során azt is bevonták s kapott helyette népfelkelői könyvecskét. S igy a sok váltogatások során elkallódott a süccbojt. — No, nincs igazság a földön f A hadnagy ur azonban, mikor a határra értek, megbiztatta a Mihályt. — Na, most majd tanúságot tehet kend a süccbojt mellett. Holnap puskavégre kerül az ellenség. Majd szemmel tartom kendet s ha úgy igaz, hát a bojt meglesz . . . Meg is lett A hadnagy ur kora hajnalon fölkérdezte a századot: — Ki vállalkozik járőrnek?... Négy ember.. Mihály volt az első. A járőr elindult az ellenség felé. Őrmester ur Csatak vezette őket. Kettős sorban, Föltü- zött szuronnyal, lépést tartva. Később fölbomlott a rend. Bujkálva, osonva, fák-bokrok mögött, árokban óvakodtak előre. Időnként megálltak. Tanakodtak Az őrmester ur kukucskált. Hall- gatóztak. Semmi. Néhány varjú röpködött fölöttük. Károgtak: kár, kár . . . — Kár a fenét! — mormogta Mihály. A szerbekre gondolt. Az őrmester ur hirtelen lebukott. Az emberek egyazonképpen. Parancs szerint. Golyó füttyentett el fölöttük. Kettő, három. — Tyüüüü . . . Tyüüü . . . — Ott vannak! — magyarázta az őrmester ur — és előre mutatott egy rövid szakadék felé — Vájjon hányán lőhetnek? — kérdezte Mihály. — Az majd kiviláglik ! — szólt az őrmester ur. — Hanem avégből közelebb kell csúszni. Kis idő múlva megkérdezte : Hiapianlc mai száma Q oldal.
