Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-07 / 6. szám
2 11 é It e s 1915 február 7. Ezerszázhetvenmillió . . . Olyan óriási összeg ez, nemzeti kölcsönünk- nek oly fényes sikere, mely egyenesen ámulatba ejti még azokat is, akik nem tartoztak a sötéten látok közé és akik már az aláírási fölhívás kibocsátásakor nagy eredményt, 7—800 millió koronát vártak ettől a kibocsátástól. Általában azonban félmi lliárd körül mozgott a pénzügyi körök előzetes becslése, amely november 17- től, a jegyzések megindultától kezdve napról-napra rohamosan emelkedett. Az aláírások lezártával egyesek kezdték rebesgetni a „milliárdot“, de ez inkább csak bizakodás, mint meggyőződés volt akkor. Majd karácsony táján az a hir szivárgott ki, hogy 1088 milliót írtak alá, de ezt az ösz- szeget a pénzügyminister leszállítja ama vidéki intézetek érdekében, melyeknek betétállományát nagyon is kikezdené a sok jegyzés. Megnyugtatásul közölték, hogy igy is marad azért majdnem egy teljes milliárd. Most aztán itt van a hivatalos kimutatás, melyből látható, hogy 1170 millió az elhelyezett címletek összege. Nem a jegyzések végösszege — az nyilván nagyobb — hanem a különböző hivatalos leszállítások után előállott eredmény, a véglegesen elhelyezett címletek értéke. Messze felülmúlja reményünket és büszke önérzettel tölt el bennünket a fényes siker, gazdasági készültségünk e világraszóló bizonysága, amelyben nem üres hivalkodás, hanem duzzadó erő buzog. Megerősíti azoknak a hitét, akik mindig bíztak az ország pénzügyi erejében, akik mindig hangoztatták, hogy nem vagyunk mi olyan gyönge és idegen támogatás nélkül megélni képtelen gazdasági szervezet, aminőnek az ellenségeink hirdettek bennünket. Ezerszázhetven millió ! Ez a szám a nemzeti vagyonosság és tőkeerő olyan arányairól beszél, amelyek évtizedes békés munkájának, józan takarékosságának és okos gazdasági politikájának gyümölcsei s amelyek biztos alapot adnak jövendő reménységünknek. Nemcsak az erkölcsi hatás nagy és fontos, hanem kifelé és befelé egyaránt nagyjelentőségű a nemzeti hadikölcsön közvetlen anyagi pénzügyi eredménye is, a várható közvetett hatás, a járadék-kölcsön népszerűsítése pedig talán még ennél is nagyobb jelentőségű. Kiváltképen azért, mert elsőrendű pénzügyi szaktekintélyek szerint is nagy a valószínűsége annak a feltevésnek, hogy a világháború befejezésével még jó ideig el leszünk szigetelve a külföldi államoktól, a melyek pénzerejét a maguk hadiköltségeinek fedezése veszi majd igénybe. A nemzetközi kölcsöntőke gyámkodása alól tehát függetlenítenünk kell magunkat s a nemzeti hadikölcsön eredménye mutatja, hogy ehhez a nagyjelentőségű lépéshez meg van a kellő erőnk és minden szükséges eszközünk. A „tőkeszegény“ magyar nép megtakarított filléreiből tiz nap alatt egybehordott 1170 millió valóságos mesebeli kincs, ha előző államköl- csöneinkre gondolunk, ahol sokkal kisebb összegekért kellett a külföldi tőke uszályába kapaszkodnunk és ezt a függőséget még jó drága kamatokkal is megfizetnünk. De méltó módon állítható hadikölcsönünk eredménye a németek ötödfélmilliárd márkás és Ausztria 2135 millió K.-ás jegyzési összegeivel is párhuzamba, mert a magyar nemzet tőkeerejét viszonylag éppen úgy, ha nem jobban, feszítette meg ez a hatalmas erőpróba, mint szövetséges társainkét s a magyar tőke ereje éppen olyan csodálatos, régi nagy időkre emlékeztető módon bontakozott ki a bámuló világ előtt, mint a magyar katona hősi legendákat feltámasztó vitézsége. Tanügy. A siketnéma növendékek felvétele A siketnémák aradi áll. s. intézetének első osztályába a jövő 1915—16. iskolai évre való felvételért mielőbb kell folyamodói. Felveszik az arad.- békés-, bihar- és csanádmegyei illetőségű 7 — 10 éves korban lévő mindakét nemű siketnéma gyermekeket nemzetiségre való tekintet nélkül. Szegénysorsuak ellátási segélyt is kapnak. Folyamodni óhajtók forduljanak azonnal az intézet, igazgatóságához. Hírek. A király legfelsőbb kézirata. Budapest, február 5. A hivatalos lap szombati száma a következő legfelső kéziratot közli: Kedves Gróf Tisza! Az ellenfeleink ellenséges szándékai által reánk kényszeritett s immár féléve tartó harcon végigtekintve, hálás szivvel emlékezem meg hü népeimnek ebben a nehéz időben tanúsított áldozatkész magatartásáról. Méltóságteljes komoly önbizalomtól áthatva méltónak bizonyultak e korszak nagy kívánalmaihoz. Abban a nemes lelkesedésben, amelyben fiaikat zászló alá küldötték a háborús idők igényeihez való készséges alkalmazkodásban s a harc áldozatairól való odaadó gondoskodásban ősi hazafiságuknak és állampolgári erényeiknek újabb erényes megnyilatkozását láthattam. Ez a jóleső tapasztalat fokozza a most is annyi fényes haditett dicsőségétől övezett hadseregembe vetett bizalmat. Kormányomnak az a törekvése, hogy minden erőt mindnyájunk közös céljának összhangzó szolgálatába bocsásson, Osztrák kormányom hasonló eljárásával találkozik. Vezetése alatt a nemzet ezután is készséggel áldozza vérét és vagyonát a haza oltárára, szives- örömest hordozva mindvégig a háború súlyos terheit. Bízvást remélem, hogy az Isten segélyéOlg kevés van mondva egy-egff kicsi szóba' Százszor is kibontom valamit betoldva — Pedig aggé édes nem jut ez el arra, Csak szivembe írva majd a másolat ja ; S akkor ol: ássuk el mindenik levélnek Minden pici szavát majd — ha hazatérek. Tolnai József. Dobos István bombázta Cettinjét.(* Az elmúlt januári enyhe napokon, amikor a langyos eső éjjel nappal zuhogott, hadi pilótáink rendületlenül végezték felderítő szolgálatukat. Sokat is szenvedtek, de nem az esőtől, hanem a magasabb régiókban a csontig ható metsző hidegtől Az Aero Szövetséghez légjáróinktól beérkező összes jelentések egyértelműen erről tesznek bizonyságot. * * * így például Dobos István Cattaróból január 18-án kelt újabb levelében szinte meteorológiai reflexiókkal kezdi meg híradásait, miután Kvasz Aodrás fogságba jutása felett csodálkozását kifejezve, a következőket irja : „Eddig harmincháromszor voltam az ellenség felett s mindannyiszor több mint két órát töltöttem a levegőben. Nehány Ízben volt ugyan motordefektusom, de mindig sikerült szerencsésen hazavánszorognom. Mostanában rendkívül * A „Pesti Hírlap“ január 31-iki számából. sokat szenvedek a hidegtől Ha leszállók, végtagjaim egészen dermedtek. Ezért mellem és fejem is fáj, úgy hogy egy kis pihenő bizony igen jól esne, de hát háború van, a kényeskedésre ráérünk békében is. No de ilyen kéréssel kedves kapitányomat sem merném bosszantani, mert egy Ízben, mikor erre célzást tettem, azt mondta, hogy mindenkit inkább elenged, csak engem nem. Ez végtelenül jólesett s ezért a bizalomért meg is emberelem magam. Elfojtvt szenvedéseimet, ha csak nem esik az eső, mindennap elrepülök Cettinje és Antivári fölé Gépemen utasomon kivül tiz bombát is viszek magammal Kedvenc kirádulóbelyem Cettinje. Nem azért azonban, mert valami szép város, vagy Montenegró főhelye, hanem mert ott van Nikita barátunknak egyedüli arzenálja. Bármily kicsiny is ez, utunkban van, ezért azután rövidesen eltüntetjük a föld színéről. Legutóbb is január 14-én, az oroszok uj- esztendején átrándultunk, hogy illemtudásunkról bizonyságot téve Nikitát felköszöntsük. Délben tizenkét órakor startoltam Utasom J. hadnagy volt s hat nehéz bombát vittünk magunkkal. Az erős bóra mint papírlapot dohálta ide-oda száznegyven lóerős gépünket . . . Néha kétszáz métert is zuhantunk alá, igy hát képzelhetik, hogy jó ideig tartott, mig kétezer méter magasságba kerültünk, hogy a jó öreg Long Tomjától megfosztott Lovcent átrepülhessük. Eleinte a tengerpart mentén s a hóval borított hegyek előtt repültünk Budna fölé érve J hadnagy int, hogy kelet felé forduljak, mert ebből a magasságból a jelzett irányban Cettinje már jól látszott A város igen csinos, de kicsiny. Utcáit vastagon borította a hó s e téli gúnyában oda- 'enn, úgy látszik senki sem sejti, hogy milyen kedves újévet köszöntő vendégek érkeznek . . . Nagy lehetett a görbehegyek országában a biztonság érzete, mert hiszen iyen zord időben ki gondolt volna reánk. Etkélkedésem közepette veszem észre, hogy J. hadnagy már késziti is a bombákat. Ezek olyanok, mintt a nagy téli körték, aminőket odahaza tartogat a pincében édesapám. Keringünk a város fölött Odalenn még mindig semmi nesz A hadnagy feláll, kezében egy körte. Kihajol, néz, kukucskál int, egy kissé jobbra céloz, majd a bombát elengedi . . . Rögtön utána a másodikat, majd a karmadikat és figyel. Most leteszi látcsövét és csókot küld a körték után, mert úgy látszik, hogy mind pompásan talált s nagyon meg vin elégedve. Gépemmel megfordulok, eközben utasom kezembe ad egy bombát. Tekintetével mutatja, hogy hova dobjam majd. Alig várom már, hogy leejthessem. Végre int, a bombát eleresztem, utána tekintek s elkiáltom magam; — Boldog újévet Nikita!
