Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-12 / 50. szám

XLVII. évfolyam Gynla, 1915 december 12 50. szám. EüSReettai árak: Egén évre ____10 K — f Fé l évre_____ 5 K — f Év negyedre 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán. Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részéi illető közle­mények. hirdetések és nyilttepek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Vármegyei közgyűlés előtt. i. A folyó hó 21-én megtartandó rendes évnegyedes közgyűléshez a vármegye közálla­potáról tett érdekes és tartalmas alispánt jelentést, az alábbiakban ismertetjük. A közegészségi viszonyok nem voltak kielégítők, mert az előző év hasonló idő­szakához viszonyítva a heveny ragadós ba­jokban történt megbetegedések száma 60 százalékkal volt több. A jelentést- magában foglaló időszak alatt előfordult: 578 megbetegedés, 75 ha­lálozás. A heveny'ragadós bajok közül a hasi- hagymáz volt az uralkodó, amely egymaga valamennyi heveny fertőző bajban történt megbetegedésnek majdnem y3-át adta. Lefolyása enyhének jelezhető, amennyi­ben a halálozási százalék 17°/0 volt. Külön említést tesz a jelentés a vármegye területén mutatkozó hólyagos himlős meg­betegedésekről, mint a háborúnak, úgy tet­szik, szintén elkerülhetetlen egyik veszedel­mes kísérőjéről. Hólyagos himlő a vármegye területén 1897. óta nem volt. Újkígyóson október hó végén lépett fel, 5 megbetege­dés fordult elő egy halálos véggel. Novem­ber hó 11, óta újabb eset nem lévén, a ve­szély megszűntnek mondható. Ez alkalom­mal 300 egyén ujraoltá§ban részesült. A vármegyei közkórháznak múlt esz­tendőre vonatkozó zárszámadása végre el­készülvén, kitűnik, hogy a múlt év pénztári feleslege a 43,000 koronát meghaladja, amely összeg igen hathatós segítséget fog nyújtani a f. évi esetleges hiányok pót­lására, vagy ha lehetséges az újonnan épí­tendő és berendezendő mosó és gépház létesítéséhez, mert a jelenlegi mosó és gép­ház egyáltalában nem képes már az intézet egyre fokozódó igényeit kielégíteni. Az uj mosó és gépházzal kapcsolatosan rendbe kellene hozni az elmebeteg osztály sokszor panaszolt központi fűtését is. Ezen ügyben most folynak a tanul­mányok és tárgyalások. Részletesen megemlékezik az alispán a mosó és gépház padlásán az október hó 29-én este, valószínűleg rövidzárlat folytán támadt tűzvészről, amely ezen épület tetőzeté­nek 2/3 részét, és a padláson elhelyezett nagy­mennyiségű ágy és testi fehérneműt emész­tett el. A kár mintegy 3/4 részben fedezetet talál a biztosító társulat által fizetendő kár­talanításban. A vármegyei közkórház jövő évi ápo­Megjelenik minden vasárnap. lási dijaira nézve a belügyminiszter még nem közölte a törvényhatósággal határo­zatát. Értesülésünk szerint a jövő évi ápolási díj terén a folyó évihez viszonyitva némi emelés fog engedélyeztetni. A kórházi forgalom nagyfokú emelkedése, amennyire örvendetes az intézet humánus szolgálatai szempontjából, annyira súlyos gondokat és anyagi nehézségeket okoz a hosszú idők óta fennálló drágaság, az élelmezési és a sebkezelési anyagok jelen­tékeny áremelkedése egyrészről, más­részről pedig rendkívüli terheket ró az igen megszaporodott munka a nagyon megcsap­pant létszámú orvosi és tisztviselői karra. A közbiztonság állapota ez év utolsó negyedében általában kielégítő volt. A mezőgazdasági munkálatokra az idő­járás a lehető legkedvezőtlenebb volt. A korai őszi dér és fagy a későn érő tengerit lábon töretlenül találta, s ennek mintegy 30%-át tönkre tette. A nedves idő­járás folytán a csöves tengeri nem tud beszáradni ennek következtében rothad, pe- nészedik. A iolyton tartó nagy esőzések a ko­rán beállott hideg és zord időjárás miatt az előirányzott őszi búza és rozs vetések nek alig Vs-adát lehetett csak elvetni. A dombosabb és magasabb szántóföldeken a TÁRCA. Az utolsó villamoskocsi.*) Irta : Herczeg Ferenc. Az utolsó villamoskocsi zúgva vágtatott a lombos hegyek felé. Uj, nagy kocsi volt és úgy ragyogott a sok lámpástól, mint valami luxus­hajó szalonja. Magábanjáró ur egyedül ült benne és- kéjesen szívta az ablakon beáradó levegőt, amely minden újabb megállóhelynél hűvösebb és zamatosabb lett. A kocsivezető és a jegyszedő, akinek aznapi rabsága már a végét járta, úgy viselkedett, mintha megrészegedett volna a szabadság lehele­tétől. Nem igen törődtek Magábanjáróval, ha­nem hangos kiáltásokkal siettették egymást. A jegyszedő szabad polgár módjára fél szemére vágta a sapkáját és ugyancsak csapkodta az ajtókat, a vezető meg előre hajolva, mint a hajó­kormányos, nézett bele az éjszakába és valami Mariskára gondolt, akinek alakja mind melegeb­ben és mind gömbölyűbben jelent meg előtte. Egy föltételes megállóhelyen hirtelen zök­kenéssel megtorpadt a kocsi. Ki száll föl itt éjfél­kor ? A budai temetőnél voltak . . . — Gyerünk 1 — türelmetlenkedett hátul a kalauz. A vezető dühösen verte ott elől a harangot. Gyerünk! Az uj utas bizonytalan lépésekkel topogott végig a vágtató kocsin. Nő volt. A szoknyája halk *) Mutatvány az 1916. évi „Mikszáth Almanach“-ból. suhogással horzsolta Magábanjáró térdét, amint szerényen és kecsesen szembe ült vele. Magábanjáró első pillanatban köszönni akart. Mintha ismerné ezt a finom kis alakot. Neki sok álomismerőse volt, kedves, közömbös vagy ellenszenves emberek, akikkel ébren soha­sem találkozott. \ A szembenülő nő túl volt már az első fiatal­ságán, kimondottan csinos sem volt, de Magá- banjárónak úgy tetszett, hogy egész valójából va­lami kecses, lágy és nagyon nőies melegség ára­dozik. Egyszerű, de nagyon eredeti szabású ruha volt rajta. Fekete és fehér. A keztyüje és a cipője — Magábanjáró alapos megfigyelő volt — első­rendű gyártmány. Tulajdonképen nem is nézett Magábanjáróra, de az mégis megérezte, hogy az asszony min­den idegszálával őt figyeli. Finom bőrének min­den pórusa, barna hajának minden szála egy- egy parányi szemmé lett, amelyből forró kí­váncsiság sugárzik a férfi felé. Egy hosszuszáru fehér rózsát tartott a ke­zében. Hókirálynő ennek a virágnak a neve. Az asszony két ujja között fogta és a nyitott kocsi­ablakban himbáltatta. Ez a kecses rózsatánc is Magábanjárónak szólt. — A szeme olyan, mintha már sokat sirt volna életében. A szája pedig, a szomjas vampir- szája olyan, mintha sokat csókolt volna, — álla­pította meg Magábanjáró. — Vájjon kitől kapta ezt a virágot ? Mindegy, akárkitől, ha nőtől kapta is. Magábanjáró nem szívesen látta az asszen. ke­zében. Mert ők ketten most magukra hagyottan és szabadon vágtattak volna az üde éjszakában, mint egy tüzfényben tündöklő kis planéta első emberpárja, ha a fehérvirág egy idegen világhoz nem láncolja az asszony gondolatait. Most egyszerre elszakad a lánc ! A fehér rózsa kihullott a keztyüs kis kézből és eltűnt az éjszakában... Az asszony most nézett először Magábanjáróra, a duzzadt ajkán zavart kis mo­soly ült: Most már egészen szabad vagyok ! Magábanjáró arca vérvörös lett, a szive ijedten lüktetett. Miféle asszony ez, aki ilyen el­szántan tudja eldobni azt, ami az övé ? Azután megint megállóit a kocsi. A fekete lomb között egy nyári vendéglőkertbe lehetett látni. Égő lámpák, zenehangok, világos nyári ruhák, rohanó fekete pincérek . . . Valaki fölkapaszkodott a kocsira. Döngő férfiléptekkel jött előre és Magábanjáró, mielőtt még meglátta volna, máris kimondhatatlanul gyűlölte az uj embert. Nagy testes fiatalember volt, széles asszonycsipőkkel, azok közül való, akik mindig szűk kalapot hordanak. A fényesre borotvált arcán megkövesedett az önhittség mo­solya Olyan elégedetten mosolygott, mint egy archaikus Apolló, vagy egy civilbe öltöztetett Arlechino. Magábanjárót valami babonás érzés fogta el: mintha már ezt az arcot is látta volna álmai­ban, talán tavasszal, mikor negyvenfokos láza volt. A mosolygó ifjú profilba ült és magától érte­tődő és szinte már imponáló arcátlansággal bá­multa az asszonyt. Olyan lelketlenül mint a bi­valy a virágot. LapTiaals: mai száma © oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents