Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-18 / 29. szám
XLVII. évfolyam Gyula, 1915 julius IS 99. szám. EMHtcMti árak: Egén évre .......... 10 K — f Fé l évre........._ 5 K — f Év negyedre_ 2 K 50 f Hird etési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán. Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. Araiás. Kalászérés, kaszapengés! Máskor erre a vidám nóta hangjai keltek életre emlékezetünkben amelyek az aratók ajkairól csengtek szét a magyar puszták, a rengő kalászerdők felett. A gondtalan munka jókedve ragadta magával a munkást, kinek keze nyomán az éltet adó búza dőlt rendre. S egy ország népe gondataluul élvezte azt, amit a munkás kéz nyújtott feléje. — Kalászérés, kaszapengés újra! És ma nem nóta hallatszik. Az imádság áhítata látszik az arcokon. Egy nép fohászkodik Istenéhez. Egy nép, mely rettentő megpróbáltatások után megizmosodott, megférfiasodott nemzetté lett. A fiatalkor hánykolódásainak természetes veszélyein keresztül a magyar nemzet a megállapodottság utján a világmüveltség egyenrangú és jogú tagjai között vívta ki helyét. Öntudatos munkája nyomán a jólét, a boldogság fakadt. Önérzet és erő duzzadt szivében is, karjai izmaiban is, lelke energiájában is. A rejtett sors nem tudatta velünk előre, minő szüksége lesz erre a magyar nemzetnek. A föld nemzetei egymásnak omlása közepébe került a magyar lélek minden hatalmas ereje. És ott is elől van. Magasra kiemelkedik. — Csodálva látja barát, ellenség. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID A nemzetek haláltánca nem volna tökéletes, ha magyar katona nem szerepelne benne. A küzdelem nem volna olyan elkeseredett, ha magyar katona lendülete, lelkessége, nem tenné azzá, a hol megjelenik. És soha a magyar nemzet olyan bizalommal nem nézett a jövő elé, mint most, pedig soha nagyobb veszélyek nem fenyegették. Az erős magyar lélek nyugodtan néz bele az itélet-időbe. És nem habozva, bátran elszántan dobja bele egész lelkét, mert a jó Istenen kivül senkitől sem fél. A jó Isten pedig áldását osztja becsületes népének. 0 küldötte a dús termést, n melynek aratása folyik. 0 adta nekünk végtelen jósága egy parányát a mely azonban népünknek a leggazdagabb jutalma. Kalászérés, kaszapengés ideje ! Egyúttal a hála imádságának az ideje is. Mert az Isten és saját erőnk megtartotta ezt a szeretett, dúsan termő földet nekünk. Megengedte hogy buzaerdeit mi arassuk le. Most ezer veszély közepette érezzük, milyen drága ez a föld nekünk, a mely másnak is becses volna s melyet az ellenség falánksága ellen karjaink minden erejével kell megvédenünk. Ez az erő és Isten segítsége meg is védi számunkra mindörökre. Megjelenik minden vasárnap. A közigazgatási bizottság ülése. — Július hó 12. — Békésvármegye közigazgatási bizottsága legutóbbi rendes ülését f. évi julius hó 12-én tartotta Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt, minthogy a vármegye főispánja, gyengélkedése miatt nem elnökölhetett. Az üléseD, a tisztviselő tagok közül csupán a kir. ügyész hiányzott, mig a választott 10 bizottsági tag közül heten jelentek meg. A köz- igazgatási bizottság ülése alig egy óráig tartott, tehát oly rövid idő alatt letárgyaltattak az ügyek, hogy arra alig van eset a közigazgatási bizottság történetében. Az alispáni jelentésnél dr. Török Gábor intézett kérdést a vármegyében bevetetlen területek nagysága iránt. • A kívánt felvilágosítást Holló György köz- gazdasági előadó adta meg. Egyéb felszólalás nem történt, tehát az összes — különben csekély számú ügyek, kivétel nélkül, hozzászólás nélkül, az előadói javaslatok értelmében emeltettek határozattá. Jelen voltak az ülésen : Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt: dr. Daimel Sándor vm. főjegyző, dr. Zöldy Géza vm. t. főügyész, Sárossy Gyula vm. árvaszéki elnök, dr. Zöldy János ú. főorvos, Zádor Mór kir. tan. pü. ig., Mikler Sándor kir. tanf., Horváth Béla kir. államépitészeti hivatali főnök, műszaki tanácsos, Holló György gazdasági felügyelő. — A választott bizottsági tagok közül részt vettek az ülésen: Dombi Lajos, dr. Berthóty Károly, dr. Ladies László, Mor- vay Mihály, Haraszti Sándor, dr. Török Gábor és gróf Wenckheim Dénes. Elnöklő alispán az ülést megnyitván elsőTÁRCA. Az anti pap f utajosai. Irta: Péczely József, (II. Folytatás és vége.) Kati leteszi a tálat. A pap megbiztatja őket: — Na, emberek! Az emberek nem várnak sok kinálgatást. Ki-ki odailleszti a maga tányérját a nagy tálhoz s a pap útmutatása után bekanalaznak. Esznek. Illendőséges darab húsok kerülnek a ió fogak alá. Olyan jó húsok, melyek nem sok rágást kívánnak. Haladhat velük az ember. A pap bort tölt a poharakba. Isznak. A tál még félig sem ürült ki, a pap hát kínálkozik: — Talán nem jó ? — Vagy igen ... — magyarázza Lőcs Péter a szemöldökeivel. Szólni nem tud, mert a szája tele van. — Akkor hát még ezt a kicsit . . . Az emberek megrepetálják az első porciót, kis idő múlva a másodikat is. Egy-két pohár bor leeresztése után azt mondja Kele András egész jókedvre derülten — Ne hagyjuk má veszendőbe ezt a kis maradékot! — Úgy, úgy ! — biztatja őket a pap. Az emberek megfészkelődnek. Titokban eresztenek egyet a nadrágszijakon, mire a tál egészen kitörültetődik. No, villan át az emberek fején, ilyen föl- séges éjszakája még a királynak se mindig szakad ! Jó ember ez a pap, állapítják meg magukban. Jó. Nem sajnálja sem az ételt, sem az italt. No, sok ilyen ember kellene a föld hátára! A három ember kétfelé törüli a bajuszát annak irányában, hogy megteltek. Színig. Jó kis étellel. Azt mondja Kele András némi hu- nyorgás kíséretében: — Jó kondícióba löhetött ez a bürge, amikó még bürge vót! A másik két ember osztja a véleményt. Már éppen azon kálkulálnak, hogy elkövet keznek, mikor Kati szakácsnő fehér kötője újra kivillan az eresz alól és sebesen közeledik egy újabb nagy tállal. Az emberek szája tátva ma rád. A tál telisded tele van túrós csuszával. Tejfölös, túrós, kapros, tepertős csuszával. Jóboru Jánosnak kiszalad a szája szélén : — Istenöm . . . De megijed a másik két ember is. Az a szörnyűségesen rettenetes félelem nehezedik a belsejükre, hogy ime, ezzel a táltal nem tudnak megbirkózni. — No, emberek — int a pap — ez még csak az igazi magyar találmány ! S ő maga járván elő a jó példával, egy petrencére valót kikanalaz a valóságosan mosolygó ételből. Teheti, a paprikásból mindössze egyszer szedett. Hiszen ha Lőcs Péterék is tudták volna előre, hogy csusza is lesz ... De ki gondolta volna! ? — No, emberek . . .! Némi nyaknyujtogatás után az emberek belekanalaztak a csuszába. Jöjjön, aminek jönni kell ! Való igaz azonban, hogy csak néhány villával tudtak legyömiszölni, ami már magába veve is nagy hiba Lőcs Péter ki is vélekedte: — No, életömben még ilyen jó . . . Torkán akadt a szó. Kati szakácsnő jött a harmadik tállal, melyen egy ropogósra sült hatalmas kappan fészkelt. Hát ami azt illeti, a kappan elég szolid tünemény úgy az udvaron, a szemétdombon ka- parászgatva, vagy estenden a fa tetején gubbasztva, azonban asztalközépre téve pirosropogósra sülve, már egész más elbírálás alá esik, még az olyan földi halandó előtt is, aki dúskálhat bennük; hát még az előtt, aki álmodni sem mer róla s egyszer aztán elébe teszik: „Egyél!“ — olyankor, amikor nyakig van. Különösen Lőcs Péter rendült meg. Egy régi álmát látta megvalósulni. Lehet annak húsz esztendeje, Früstök után két szolgáló kipöndörödött az udvarra s bekerítették a kappanokat. Egyet elfogtak. Levágták. Délfelé nehéz illatok csapódtak ki a konyhából. Akkor ébredt föl először benne a nagy vágyakozás. Ha elébe tennék ? Megállt a fürészelés közben. Leült egy HjapiAnls: mai száma © oldal.
