Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-11 / 28. szám
XliVII. évtolyam Gyula, 1915 Julius 11 98. szám. Etffizetésf árak: Egész évre ......... 10 K — f Fé l évre............. 5 K — f Év negyedre 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID A tüdőbeteg katonákért. Seregeink diadalmas szárnyon repülnek s az öröm ünnepi pillanataiban már szinte elfelejtettük azokat a téli borzalmakat, amelyeket hős katonáinknak el kellett viselniük, mikor a Kárpátok élein védelmezték a haza földjét. A sok fagyottlábu hős nyomorúsága és szörnyű szenvedése beszél idehaza a téli hadjárat rémségeiről, de se a sajtóban, se a nyilvánosság előtt lefolyt mozgalmakban nem esett szó arról, hogy a téli harcterekről hány hős került vissza a tüdővész romboló csirájával mellében. A hadikórházakban ápolás alá került belbetegek legnagyobb számát tüdőbetegek tették ki s a háború tovább- menőleg s egyre produkálja a tuberkuloti- kus betegeket. Tudvalevő, hogy a tüdővész gyógyítására speaiális gyógyító intézetek, • szanatóriumok szükségesek. Nagy szövetségesünk, Németország már a béke évtizedei alatt több mint száz szanatóriumot létesített, úgy, hogy Németországban a tüdővészes katonák gyógykezelése nem okoz gondot. Minálank e téren még nagyon kezdetlegesek az állapotok, négy szanatóriumunk van mindössze Magyarorszá gon, amely a tüdőbetegek gyógyításával foglalkozik, Ezekben ma nagyobbrészt tüdőbeteg katonák kezeltetnek. A rendkívüli nagy számú tuberculotikus esettel szemben nagyon kevés az ilyen speciális rendeltetésű intézmény és a hadügyminisztérium már tárgyalásokat is kezdett egy tüdővész ellen védekező társadalmi egyesülettel, a József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesülettel, hogy katonai támogatással tüdőbeteget gyógyító intézményeket létesítsen a harctéri tüdőbetegek részére. A tüdővésznek, mint fertőző betegségnek a katonák közt való terjedése azonban erősen érinti a rokkantkérdóst is, mert a tüdőbeteg hősök közül sokan válnak rokkantakká. Ezeknek gyógyítása és megmentése talán fontosabb mint a rokkantkérdésnek sok más problémája, miután ez a kérdés a tüdővésznek, mint népbetegségnek “mindig aktuális kérdésével kapcsolatos. A harctérről tüdőbetegen visszatérő bősök uj gócai a tuberkulózisnak Feltétlenül el kell helyezni tehát a tüdőbeteg katonákat a megfelelő gyógyító intézetekben. Ez egyrészt kötelességünk azou nagy áldozattal szemben, amelyet hazájuk ügyének hoztak, másrészt védekezés abban az irányban is, hogy ne terjesszék maguk körül a tuberkulózist. Ha a tüdővészes katoMegjelenik minden vasárnap. nák visszatérnek családjuk körébe, vagy előbbi munkakörükbe anélkül, hogy teljesen meggyógyultak volna, a tüdővészes fertőzések egész láncolatának lesznek kezdő láncszemei. A József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület mint tüdővész ellen védekező országos szervezet azt tűzte maga elé feladatul, hogy tüdőbeteg rokkant katonák részére gyógyitó intézeteket emel, s erre a célra adománygyűjtést indit. Azt hisszük nem szükséges bizonyítani, hogy sorakoznunk kell az uj küzdelemre a tüdőbeteg katonák megmentésére. Ennélfogva a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület elhatározta, hogy két tüdőbeteg szanatóriumát, a Gyula Lugoserdei József Szanatóriumot és a Debrecen-nagyerdei Auguszta-szanatoriumot kibővíti, illetőleg több tüdőbetegek ápolására teszi alkalmassá. A József-szanatoriumbau ezidőszeriut 200, az Auguszta-szanatoriumban 300 tüdőbeteg számára van férőhely. Mindkét szanatórium területén egy-egy állandó jellegű tüdőbeteg-barakkot kiván létesíteni és pedig a Jó- zsef-szauatoriummal kapcsolatos két 100—100 ágyas, az Auguszta-szanatorium kiegészítéseképpen két 100—100 ágyas barakkot. Felesleges ez uj intézménynek létesítésének jelentőségét hangsúlyoznunk. TÁRCA. Az anti pap tutajosai. Irta: Péczely József, A mi falunkban több olyan célszerű ember kerülközik, aki nemcsak a két keze munkájával tartja fenn magát és családját, hanem az esze után is él Itt van mindjárt Jóboru János, Kele András, meg Lőcs Péter. Főként Lőcs Péter. Még városi helyen is ritkán akad olyan akurátus ember, mint Péter. Úgy is hívják a faluban, hogy t> Megkent Péter*. Amit csak oda lehet magyarázni, hogy őkelme mindenféle hájjal bőségesen meg van kenegetve. Annyi bizonyos, hogy Péternek olyan esze van, mint a jó srófnak. Mindig csavarodik. Ember legyen, aki eligazodik utána. Péter még a katonáskodása alatt kifundált magának egy célszerűnek Ígérkező komótos kenyérkeresetet. Egy ideig az ezrede valami véres követválasztás következtében Biharban feküdt. A havasok alján. Ott tapasztalgatta Péter napnap után, hogy az oláhok mint vagdalják ki a szép sudár fenyőket s hogy szedegeti azokat össze potom áron egy-egy cenzár s összeróva, felbérelt emberekkel, hogy eregetteti le a Nagyalföldre a Körözsökön át a Tiszába. Ez a facsusztatás szeget ütött Lőcs Péter fejébe. Ni csak ni, a cenzár! Hát igy is lehet élni ? Izzadság nélkül ? Más munkája után ? Dirigálásból? Egy csomó oláh a fát vágja, a másik, része meg lecsusztatja. No, a csúsztatás még nem is olyan nagy munka. Az ember rááll a tutaj végére, kezébe vesz egy hosszú dióverőt s taszít egyet-egyet a parton. Csára hé, vagy hajszra. S a sebes viz úgy viszi lefelé a tutajt, mint a jó förgeteg a falevelet. Hogy mire rá nem jönnek az emberek. Péter alig hogy levedletté a császár gúnyáját, összefogott Kele Andrással meg Jóboru Já. nossal. Egyfáju emberek voltak. Időre is, meg fejre is. — Próbálkozzunk mög embörök! — mondta Péter. S az emberek próbálkoztak. Fölmentek a havasokra s ott olcsó pénzen megvették a fenyőket; összeeszkabálták s a tavaszi áradásokon, ingyen fuvarral szépen lecsusztat- ták Szegedig, ahol is jó kis pénzeket adtak érte a depósok. Egy tavaszon—őszön a csúsztatás többet juttatott nekik, mintha tiz-tiz holddal hajóskodtak volna éven át. így lett a három földmivesből tutajos ember. No, gúnyolták, piszkálták is őket eleget a falubeliek, de nem sokat adtak rá. Amint az idő nyitott, fölkerekedtek s megkezdték a csúsztatást. Egy egy ut kilenc-tiz napig tartott. Pitymalattól szürkületig. Éjszakára kikötöttek. Voltak igen alkalmatos kikötők, ahol a tutajok minden veszedelem nélkül igen szépen éjszakáztak. Ilyen volt a többek közt az anti is. Talán legjobb az összes között. Kiszélesedett, csendes kanyarodó, közvetlen a község alatt, a papház kertje végében, melyet a Körözstől mindössze egy líceum, aféle „sem fü-, sem fa“ kerítés választott el. Itt a tutajosok igen jó pihen- tetőre találtak, még esetleges idő esetén is. Behúzódtak a liceum alá. Ha meg, ha fogyatékosságot éreztek maguk körül: só, dohány, miegymás, hát csak egy ugrásnyira esett a szatócs. Minden évben benéztek hozzá őtször-hatszor. A papot is ismerték. Ami nem csoda. Ott tanyáztak a kertje végében. A pap nagy kertész volt. Mindig a fáit, a virágait bújta. Ő is ismerte a tutajosokat Néha szóba is elegyedett velük. Szerette a beszédüket. A tőről metszett zamatos magyarságukat, eredeti észjárásukat. Hogy megy a világ sora ? Egy szombat este a pap épp a prédikációjára készült. Föl s alá sétálgatva olvasta a beszédjét, mikor a liceumkeritésen át hangok ütötték meg a fülét. A tutajosok voltak. Lőcs Péterék. Kikötöttek. A vacsorájukat főzték. Kolompárt. Azt mondja az egyik, de csak úgy tréfaképpen : — Mög kék hini ezt a papot vacsorára. Péter kapja el a szót: — Majd éppen a pap öszik kolompárt. Tán bolond, amiko húst is öhetik 1 Jóboru János a maga elvével közbe vélekedik : — Annak könnyű. Ha mögkivánnya, akár hétszámra húst ögyik . . . Péter fölveti a szemöldökeit, nagyot sóhajt: — Hej, ha ez a pap eccő engem az asz- taláhó invitálna ! Az emberek mosolyognak. Kele András azt mondja: * — Akko nem vizze öntenéd le a pecsö- nyét ! — No, a bor a kolompérral se veszne össze ! A pap a líceumon belől hallgatta a szópotyogtatást. Majd hirtelen elhatározással kiszólt a kerítésen : Lapunfe mai szárma, © old.a-1.
