Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-02 / 18. szám
XZ/WTIíh iéviolyam ttyula, l#lő május 8 18. szám. Előfizetés! árak: Egész évre ......... 10 K — f Fé l évre.............. 5 K — f Évnegy edre ..._ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. A nemzet erkölcsi ereje és áldozatkészsége. Súlyos viszonyok között és súlyos feladatok megoldására, önvédelmi harcunk követelte újabb áldozatok megajánlására gyűlt egybe hosszú szünet után az országgyűlés. Miutha a «vitám et sanguinem» történelmi jelenete elevenednék meg szemünk előtt, amikor a nemzet törvényhozó testületé a népfelkelői és hadiszolgáltatási kötelezettség korhatárának messzemenő kiterjesztésével — amely még hozzá nem is csupán a jelenlegi háború tartamára, hauem egyszersminden- korra szól — az eddigin felül újabb véradóval siet a trón és a monarchia biztonságának megvédelmezésére. Ellenségeink hatalmas tömegével szemben csak minden erőnk teljes megfeszítése és a háború még hosz- szabb tartamára való felkészülés segithet bennünket győzelemre. Ez a tudat tölti el az egész nemzetet, ez a tudat ad erőt a szükségessé váló újabb meg újabb áldozatok elviseléséhez és ez a tudat adja meg nekünk azt az erkölcsi erőt, kitartást és elszántságot, amely ezt a háborút Isten segítségével a mi javunkra -fogja eldönteni. Apponyi Albert gróf a napokban igy fejezte ki ezt a gondolatot: Két nagy csoportja a nemzeteknek néz, FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID stagnáló katonai helyzet mellett, egymással farkasszemet. A tusát, a döntő tusát a harc- vonal mögött a nemzetek lelkiereje vívja. Lesik egymásnál a gyengülés minden jelét, tünetét és ha ilyent találnak az ellenségnél, ujjongó örömmel fordítják saját erkölcsi erejük felülkerekedésére. Ez az, ami dönteni fog. Hindeuburg már régebben úgy fejezte ki ugyanezt a gondolatot, hogy az fog győzni, akinek jobb az idege. így ál Iván a dolog, nemzetünk becsülete és egész jövője attól függ, hogy ne a mi oldalunkon és ne a magyar nemzetnél álljon elő az első végzetes megkibbanás. Apponyival együtt nyugodt lélekkel állapíthatjuk ugyanis meg, bogy a magyar katona és a magyar társadalom a harcok és a munka mezején egyaránt legszebb példáját adják annak a lelkierőnek, amely a létünkért vivott nehéz küzdelmekben legmagasabb fegyverünknek bizonyult. Vitéz katonáink hőstetteinek elképzelhetetlen nélkülözésekkel és fáradalmakkal megküzdő kitartásának tündöklő lapokat fog szentelni a történelem. De ugyanakkor az itthonmaradott, a munkás magyar társadalomról is fel fogja jegyezhetni, hogy a barcvonal mögött is kivirultak a nemzet régi, történelmi nagy erényei s hogy — a legmesszebbmenő anyagi szolgáltaMegjelenik minden vasárnap. tások, a legáldozatkószebb jótékonyság mellett a nemzet erkölcsi ereje sem satnyult el, sőt megacélosodott, megizmosodott a küzdelmek a megpróbáltatások közepette. így vau ez jól s hisszük, hogy mindvégig igy is fog maradni, mig igaz ügyünket siker, diadal nem koszoruzza. A kenyér és liszl. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Az a tárgyilagos modor, amelyben a város közügyéit eddig kezelte, bátorít fel arra, hogy a város kenyérellátása tárgyában legutóbb irt cikkének egyes részleteire reflektáljak, és ezzel megszegjem azon mindenkor betartott elhatározásomat, hogy esetleg téves információkon alapuló cikkeikre válaszoljak. A kenyér ellátás és lisztszükséglet biztosítása azonban annyira közérdek, hogy a város közönsége érdekében és annak megnyugtatása céljából tartom szükségesnek, hogy ezúttal cikkének egyes pontjaira reflektáljak. Tény, hogy a városban árult hatósági lisztből készült kenyér sok kívánni valót hagy fenn. Ennek oka azonban az, hogy az érvényben lévő miniszteri rendelet szerint a lisztkeveróst 70% erejéig kell eszközölni. A helyes keverési arány pedig a következő volna: 30% búzaliszt, 20% árpaliszt és 50% tengeriliszt Sajnos azonban a városnak oly kevés árpamennyisóg utaltatott ki, hogy ezt a keveset a főzőlíszt keverésére kell majd fordítani. Ami kevés árpa ki is utaltatott, az mind a mai napig nem érkezett meg. T A H C A. Karcolatok. Bearanyozzuk majd a tollat, mellyel először leírjuk, ünnep lesz a nap, melyen először komolyan beszélnek róla, s áldottak lesznek, kiknek akarata lesz, hogy lehessen. Ha még egyszer újra emberek lehetünk ! . . . Mindenki iránt érző, jószivü emberek, akik örülnek a saját és mások kicsiny boldogságának, akik az élettől csak néhány halvány sugarat kapnak de akiket ép ezért rettenetesen lesújtott az iszonyú vértenger s a kisértő : miértje .... Ha még egyszer egymásra találnak az emberek, könnyen nem eresztik szabadjára vad és sok szenvedélyeiket s nem hiszik el, hogy embereknek kell elmulniok, hogy emberek élhessenek. Most még dúlnak a rettenetes csaták, de a fegyverek zaját áttöri már valami szelíd, kö nyörgő ima, — még szállnak a füstfellegek, de felettük megjelen a szárnyait kitáró szent békegalamb, mely üdvözítő megváltója lesz az egész világnak s megteremtője, alkotója a legszebb, legszentebb, eddig megcsufolt érzésnek: a humanizmusnak. Máskor a szép tavaszi hónapok ragyogó szépségének örültünk, egy szál ibolyának, az első langyos sugaru dél- előttnek, a ligetekben bimbózó orgona bokornak, a fagyást engedő, lihegő tavaszi földnek,— mindennek ; de most bágyadt a lelkünk, nincsenek érzéseink, hiányoznak gondolataink s oly fásultak, unottak, békére vágyók és tört napszámosai vagyunk e véres napoknak. Szabadon örülni, szabadon nevetni, kacagni, levetni lelkünk hatályát, menekülni ezer bajunktól, újra gondtalannak, vígnak, élni akarónak és merőnek lenni — ez most mind hiányzik, mert nem látjuk a szépet, nem érzi lelkünk az élet jóságát, nem boldogság a munka, nem gyönyör az élet ezernyi apró öröme, csak gyász, csak vér, csak fájdalom és rettegés, mely annyira hatalmában tartja a lelkűnkét. S ez talán jól van igy, mert nem lehet máskép s az első békenapon szebb, jobb, kedvesebb lesz minden .... Addig tűnődni, verekedni, lemondani és — győzni kell. Addig nem lehet más gondolatunk, mint a győzelem sóvárgása, addig nem nézhetünk máshova, mint — előre, s büszkén, bánatunk titkolva, egyenesen kell haladnunk a nagy küzdelmek vérvirágos utján ... Akkor majd kinő a virág a honvédők sírján, elül a bánat a szenvedők szivében, felszárad az özvegyek és árvák könnye és akkor újra érző, vágyakozó, örülni szerető s boldog emberek lehetünk De addig sok könynek el kell hullnia, sok vérnek ki kell ömleni és hej, ki tudja, mi lesz még velünk ?! Nem baj, ha mi nem is leszünk, de lenni fog és élni fog űrökre a mi édes hazánk. .... A hadak csattogásából s az ágyuk zajából megszület majdan az örök. a nagy, az igaz emberi imádság: a szeretet Ideges, nagy várás az egész- életünk. Elégedeilenek a mával, többet szeretnénk a holnaptól s hosszú hónapokon át reszketve, remegve, fáradtan várunk valamit. Valami nagyot, amelynek történnie kell, amelyet már mindnyájan óhajtanánk, amelyért oly sokáig és becsületesen küzdöttünk, s mely után eljöhet a — béke. A kárpáti szorosokat megtömték géppuskákkal Száz és száz géppuska egymás mellett, mögöttük a mieink, a honvédek, a bátrak, a testvéreink és bajtársaink. Ez megnyugtató, talán imponáló s kacagni, nevetni tudtak volna sokan, ha „látják“ a borzasztó szép látványt, amint a muszkatestek véréből sármassza lesz a völgy talaján s halálhörgésük káromkodássá vegyest tulharsogja a géppuskák monoton kattogását. Ezt „látni“ talán jól esett volna, de irtózatosan kell, hogy hasson a mieink szenvedése, s mig egyik érzés a másikat hajtja lelkűnkben, belefáradunk, belefásulunk és szeretnénk siettetni az időt, hogy egyszer már vége legyen. Vége ennek a rémséges időnek, mely idegölő napjai mellett feltámasztja a kultúra, — a társadalom minden ellenségéi, — fekélyét, — parazitáját, élelmiszeruzsorását. Itt bent is mellünknek szegezi a léleknélküli kufárkodók lándzsáját, kiüti a kenyeret kezeink közül, kiveszi az utolsó garast zsebünkből s nem törődik azzal, hogy uzsorájával százezreket hajszol a nyomorba, hogy étien, szomjan, egészségtelen szobában tüdővészes anya apró csemetéi hiába kérnek, könyörögnek betevő falatért. — Nem. Ide vasököl kellene, aki egy csapásra leteritené a százfejü hydrát. Xja.p"U.nls; ma.i sz,a.m«. © Oi.a.a.1.
