Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-25 / 17. szám
XLVII. évfolyam. 19, szám. Előfizetési árak: Egész évre ........ 10 K — f Fé l évre............. 5 K — f Év negyedre ... ._ 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. NyiIttér sora 20 fillér. Oyula, 1913 április 33. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán. Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. i FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID A rokkantakért. A hősköltemények korát éljük. Minden napnak megvan a maga eposza és korunk minden népe bámulattal csodálja a magyar nemzet hősiességét. A jövő költőinek líráját a magyar vitézek dicsősége illeti meg és mint most a római félistenekről biflázzuk a klasszikusokat, az elkövetkezendő korok geuerációi a mi katonáinkról zengő tankölteményeket szavalnak majdan. Az idő eltünteti élet-halál harcuuk borzalmas tónusait. Symbolummá nemesülve, históriai fényben fog ragyogni időtlen időkig. Nekünk azonban, akik ezt a csodás történelmet csináljuk, a büszke öntudat eszmei gyönyörűségén kívül a valóság minden gyötrelmét is el kell szenvedni úgy, ahogy azt a háború reánk zuditja. A diadalónek akkordjaiba disszonáns hangok is vegyülnek. A sebesültek jajgatnak. Az özvegyek zokognak. A rokkantak panaszkodnak. A vért beissza a szomjas föld, a nyomort és szenvedést azonban nekünk kell megszüntetnünk. A kultúra két szervezetet adott az emberiségnek, hogy az élet terhét a közösség erőegyesítésével megoszthassa. Az állam és a társadalom szervezetét. Erre a két szervezetre szakad minden probléma, amelyet a háború fölidéz. Ennek a két szervezetnek kell minden kérdést megoldani, minden zavaró motívumot elrendezni. Az állam szervezetét most még az állam létének megvédel- mezése foglalja el, de a társadalmi szervezet már megkezdette a bonyodalmakat elrendező munkáját. Az állam és a társadalom jövőjét ez idő szerint a legsúlyosabban terheli a rokkant-ügy. Azoknak a bősöknek a dolga, akik a hazáért, az államért, a társadalomért küzdve, megrokkantak, munkaképtelenekké lettek. az Augussta-alap amely Auguszta királyi hercegasszony fővédőségóvel és Lónijag Sándorné igazgatásával a magyar társadalmat a háború terheinek könnyű elviselésére szervezi, kezébe vette a rokkantak ügyének intézését és országos rokkant alapot létesit. A nagy cél felé május elsején teszi még az első lépést. Budapesten május elsején fiisttelen-napot rendez. Uj ötlet, érdekes, és a nagyidők szelleme: az áldozatkészség és önmegtartóztatás érvényesül benne. Az Auguszta-alap azzal a kéréssel fordul az ország közönségéhez, hogy ezen a napún ne dohányozzék, hanem azt az összeget, amelyet uaponta dohányzásra költ, adja a rokkant alapnak. Aki pedig egy napra sem Megjelenik minden vasárnap. tud lemondani szenvedelméről, dohányozzék, de a rokkantakért. Fizessen füst-adót. Az Auguszla-alap 20. 50 filléres, 1, 2, 5 és 10 koronás füst-adó passe-partout bocsájt ki erre a célra. Május elseje eddig az örömünnep és a szociáldemokraták agitációs napja volt. Az idén a bábom rokkantjaié lesz ! Az ország fővárosa példát mutat a vidéknek, amelyet az egész országnak követni kellene. Alakuljon minden városban — nálunk is — bizottság, amely a rokkant-alap javára rendezzen egy füsttelen napot. Az az nem is kell külön bizottság, mert felesleges. A háború alatt minden hazafias célt és kumanismust istápoló, Vereskereszt egyleti fiók hivatott és alkalmas, hogy lépjen érintkezésbe az Auguszta-alappal a mozgalom egyöntetűsége érdekében. A rokkantak ügye országos ügy. A mozgalomnak országos jellegűnek kell lenni. A hadikenyér. Az élelmiszereknek és különösen a ke- nyórmagvaknak csekély készletére való tekintettel a kormány több rendelettel iparkodott gondoskodni a közólelmezósnek az elő- állbató nagyobb kószlethiány esetére való biztosításáról. Azonban a kormány bármily ily irányú intézkedésétől igazi eredmény csak TÁRCA. I M JL. Hiszek Tebenned, igaz Istenem, Hogy látod küzdő karjainkat; Hiszem, hogy itthon napjény is terem, A a gyermeket, kit anyja ringat, A bús szivet, ki messzi hőst szeret le véded, őrződ, gyámolitod, Áldásaiddat elborítod, S ahol csak fájó, néma k'óny ered, Mosolyt fakaszt ott szent kegyelmed! Hiszek Tebenned! Remélek Benned, élő Istenem, Hogy mellettünk vagy minden órán, S mint könyveinkből Szived ismerem, A szörnyű harcok fordulóján, Ha majd utolszor csap le a halál, le lész csatáink szent vezére, S fiaink fegyveres kezére Pünkösdi lángok árja száll, Nekünk adván a győzedelmet . . . Remélek Benned! Szeretlek Téged én jó Istenem, Nagy megpróbáltatásra jutva, Tőled jött a végső intelem, Hogy induljunk a harci uira, S vérezzünk olt,'hal lángeső szakad! Hisz tenger kényre, áldozatra — Egy szebb hajnalra felvirradva — Békességet hoz várva-várt szavad . . . S mi áldva örök bölcsességed, A míg csak élünk, szeretünk téged. Dicsérünk léged! Somogyi Imre. A szegedi színtársulat háborús esztendeje s az idei gyulai szezon A nagy kataklizma — az országokat pusztító és sorsdöntő óriás vihar Gyulán érte a szegedi színtársulatot s a vihar kezdetéhez egész stílusosan alkalmazkodó zivataros hangulatban szórta szét az első pillanatok döbbenetes és tájékozatlan perceiben. A társulat sok kedves tagja — Baróthy József, kétszer is kitüntetve azóta, -- Mihó László — Krisztinkovich Imre, Virágháti Lajos, Balázs Bálint és hat kardalos az első pillanattól katonai szolgálatot teljesítenek s az őszre már újra szervezett társulatnak 11 tagja vonult a zászlók alá. A mig még a háborúról nem voltak kialakult képzetek — mikor még azt hitték és azt hittük, hogy a nagy, véres rapszódia egy pár hét, legföljebb egy pár hónap atatt el- viharzik — az első érzés, az első hit az volt, hogy addig színházról, színészetről beszélni sem lehet. No meg aztán hadi menetrend volt min' den vonalon — még kottát sem szállított a posta — a felszerelések szállítása egyelőre lehetetlennek látszott — a női tagok családjaikhoz elmenekülve, még életjelt sem adtak magukról — szólal a színészet egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. De a várakozás nyugalmát megzavarta — igen hamar — a létfenntartás, a megélhetés keserű kérdése. Háború — háború — de a ki itthon maradt — élni annak is kell — sőt a háború érdekében még intenzivebb életet kell élni. Lassanként nem látszott más kiút, minthogy a színházakat meg kell nyitni. Nemcsak a színészek existentiája, de az általános közhangulat fenntartása miatt is. A német császár maga volt az első, ki ezt népének egy kiáltványban, megmagyarázta, A magyar szinigazgatói kar sem zárkózhatott el a kötelességteljesités súlyos feladata elől — nem is akart, csak az volt a kérdés, milyen alapon. A társulatokat újra kellett szervezni — a férfierők nagyon megfogyatkoztak — luxoriózus tagok fizetéséről szó sem lehetett — sőt fix szerződéseket sem köthetett a nagy bizonytalanságban senki. A fővárosi színházak — még az államiak is — úgynevezett konzortiumos — részosztalé- kos-alapon kezdtek játszani s ezzel adtak a vidéki színházaknak is egy formát — melyben színészek és igazgatók megnyugodva-megegyez- ve, megkezdhették a működést. Úgy, hogy 1914. nov. 1-ére 20 szintársülat működött már. A szegedi már október elsején. Eleinte bizony rettentő közönnyel küzdve és kedvezőtlen auspiciumok között. A rendes színházi közönség hazafiatlannak találta a színházba járást. Épen csak az idegenek tartották bennünk a lelket — de hál’ Istennek decemberre kezdett megváltozni s megjavulni minden. Szegeden egy pár országos hirü művész — Hegedűs Gyula, Jászai Mari, Márkus Emilia stb. vendégszereplése s egy pár kitűnő újdonság, Szibill, Mozi tündér, Lengyelvér, Vörös ördögök, Lewin kisasszony, Tisza virág, Timár Liza, Kapitány- né, Tündérlaki lányok, Délibáb-utca 7., Helén, Papa kedvence, Kék egér stb. törte meg a jeget s szoktatta vissza a közönséget. Közben a Lapunk mai száma S oldal.
