Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-26 / 30. szám

1914 julius 26. Békés 3 súlyos betegség után 61 éves korában jobblétre szenderült. Halálát négy gyermeke, unokái, test­vérei és kiterjedt rokonság fájlalják. Temetése ma délután 4 órakor lesz a róm. kath. egyház szer­tartásai szerint a "Szent József temetőben levő családi sirkertbe. Béke hamvaikra! Lelkészi áthelyezések. Géczy József gyulai róm. kath. segédlelkészt a megyés püspök a nagy­váradi Szent József intézet tanulmányi felügyelőjévé nevezte ki, helyére pedig Kocska József székesegy­házi káplánt helyezte át. Ugyancsak áthelyezte a megyés püspök Csernus Mihály orosházi segéd lelkészt Békéscsabára, Baumgarten András békési káplánt Csorvásra, Bánáss László endrődi káplánt Nagyvárad Újvárosra, Lavatka József volt váci egyházmegyei káplánt Orosházára, Pezderka Sándor csorvási káplánt békésre, Paulik Béla és Palóczy János ujmiséseket Endrédre segédlelkész minő­ségben. Krajnik György békéscsabai káplán engedélyt nyert arra, hogy a lazaristák társaságába lépjen. Kegyúri bemutatás alapján Fehér Lajos városunk szülötte, nagyszalontai koadjutor elnyerte a körösladányi javadalmat. Somogyi Antal körös- ladányi koadjutor rézbányái helyettes lelkésszé neveztetett ki. A munkaszünet felfüggesztése. Lapunk zártakor vett értesülés szerint a kereske­delemügyi miniszter jnlins 26-ára, vagyis a mai napra az 1891. évi XIII. t. cikk hatálya alá tartozó üzemekre és munkákra a mnnkaszünetet táviratilag felfüggesztette az egész országra nézve, tehát az üzletek egész napon át nyitva tarthatók és az ipari üzemek folytathatók. Annak a gyilkos orkánnak, mely csütörtökön délután a fővároson keresztül száguldott és milliókra terjedő káron kivül számos emberáldozatot is köve­telt, vármegyénk és városunk szerencsére csupán •egy szelíd hullámát kapta, tíz a szelíd hullám is azonban félelmesnek volt mondható. A háromnapi kánikulai forróság, amely csütörtök délutáni órák­ban csaknem tűrhetetlenné vált, szinte előrelátha- tóvá tette, hogy félelmes zivatarban találhat ki­egyenlítődést. A zivatar este 8 órakor be is köszön­tött és mondhatni megszakítás nélkül egész éjsza­kán keresztül, sőt a hajnali órákban is kitartott Meglett emberek sem emlékeznek oly tartós égi- háborura és oly intenzív villanyos felhőkre, mint aminőben ez éjszaka volt részünk. A villám minden határrészen több Ízben lesújtott, de szerencsére na­gyobb károkat sehol sem okozott. A kánikula egyéb­ként julius 21-én kezdődik és tart augusztus 24-éig. A forróság ugyan már megelőzte a kalendáriumot, mert már egy héttel előbb nagy hőség köszöntött be, mely napról-napra fokozódott, úgy, hogy csü­törtökön déli órákban a hőmérő árnyékban R, sze rint 32 fokot mutatott. Egyébként hétfőtől csütör­tök estig állandóan száraz idő volt, úgy hogy a mezőgazdasági munka akadálytalanul történhetett. Most már a legkésőbbi búza s árpa vetések is le vannak aratva s a legnagyobb tevékenységgel foly­tatták a keresztek összehordását, kisebb gazdaságok­ban megkezdték a cséplést és nyomtatást is. A csü­törtök éjszakai zivatar 18 mmnyi esővel is járt, melyre ugyan még nem volt égető szükség, de az előző forró napok miatt tagadhatatlanul jótékony hatással volt a szépen csövező tengerire, vetemé- nyekre s tarlólegelökre. Miután a levegő lényegesen lehűlt, egyelőre száraz idő volna kívánatos. A gyulavárosi járványkórház. A f. hó 22-én Gyulán járt dr. Hajdú Imre közegészségügyi fel­ügyelő abból a célból,-hogy a Gyulavárosi járvány- kórház kérdésében megfelelő tájékozást nyerhessen s illetőleg, hogy annak eredményéhez képest a jár­ványkórház minél célszerűbb elhelyezése tekinteté­ben a miniszternek megfelelő javaslatot tegyen. Ne­vezett közegészégügyi felügyelő a vármegyei t. fő­orvossal, a polgármesterrel, a kórházi igazgatóval a délelőtt folyamán a helyszínen járt, megnézte a je­lenlegi helyiségeket — amelyek most bérházakban vaunak — továbbá a város által megvett Emanditi- féle telket, amelyen az uj járvány kórházat fel akarja a város építtetni. De megszemlélte a felügyelő a vármegyei közkórházi telepet is abból a célból, nem-e volna lehetséges a járvány kórházat a vármegyei közkórház keretében létesíteni. Ez utóbbi terv meg­valósításának az az akadálya, hogy igy a járvány­kórház rendkívül sokba kerül — mintegy 90000 koronába — másrészt az a nehézség is fennáll, hogy a járványkórház feletti rendelkezésről Gyulavárosá­nak le kellene mondani, sőt a közkórház vezetősége is kemény feltételek mellett volna csak hajlandó ahhoz hozzájárulni, hogy ez a megoldás létesüljön. Az Emanditi-féle telken 34000 koronát igényelne a járványkórház létesítése, de a miniszter — aki a költségek felét tartozik viselni — még ezt is so­kalja. Délután a vármegyei főjegyző elnöklete alatt egy értekezletet tartott, amelyen a kérdés minden oldalról megbeszéltetett, különösen annak figyelembe vétele mellett, hogy a vármegye s a város milyen áldozatra lenne hajlandó abban az esetben, ha a járványkórház a vármegyei közkórház keretében lé- tesittetnék. Minthogy azonban ebben a tekintetben valami biztató kilátásokat nem kaphatott a köz­egészségügyi felügyelő, ennélfogva majdnem kizárt­nak tekinthető, hogy a gyulai járvány kórház a vár­megyei közkórház keretében létesitessék. Eljegyzés. Démusz Teruskát, özv. Démusz Já- nosné leányát eljegyezte Tóth László szentetornyai tanító. A rendőrkutya tanfolyamra, melyről lapunk multheti számában adtunk hirt, Tanczik Lajos fő­kapitány előterjesztésére Tulká?i János rendőr fog kiküldetni. A tanfolyam Esztergomban szeptember 1-é kezdődik. Dobos és Kvasz repülései. Városunk és vár­megyénk jeles pilótái egy idő óta keveset hallatnak magukról. Dobos Istvánról akkor adtunk hirt, mikor gépét hetekkel ezelőtt súlyos baleset érte, amikor a pilóta is sérüléseket szenvedett. Heteken át Szlavó­niában rendezett sikeres felszállásokat, amiről azon­ban a lapok nem közöltek tudósítást. Dobos István Anzani-motorral fölszerelt Svachulay-monoplánon e hó 18-án délután 5 óra 15 perckor Palánkén föl­szállt és Kula-,Verbác fölött átlag 1000—1200 méter magasságban Obecsére repült, ahová 43 perc alatt érkezett meg és szép spirális repüléssel simán leszál- lott. Az utat kedvező időben kezdette meg, mire Obecsére ért, ott olyan vihar volt, hogy alig tudott leszállani. Mindamellett óránként átlag 81 kilométer sebességgel repült. Vasárnap Dobos István Óbecsén látványos repülést rendezett, melyet igen nagyszámú közönség nézett végig. — Kvasz András vasárnap, julius 19-én délután öt órakor ötezer főből álló kö­zönség jelenlétében szállt föl Bártfán, a fürdőtele­pen, 3000 méternyi távolság repülése után a hegyek között támadt szél irányváltozása következtében le- szállni kényszerült. Leszállása közben a gép lég­csavarja könnyebben megsérült és igy repülését nem folytathatta. Ezért repülését a jövő hét egyik napján tartja, amikor a megváltott jegyek érvényben ma­radnak. Mindkét jeles pilóta részt vesz a mai napon Pöstyénben lezajló nemzetközi repülőversenyen. Munkás sztrájk. A gróf Wenckheim Henrik örökösei tulajdonát képező csorvási uradalomban szerződtetett 154 felvidéki munkás, a munkát abba­hagyta, minélfogva a főszolgabíró közülök 54-et 20—20 napi elzárással büntetett. Nevezett munká­sok, akik különben a törvény rendelkezéséhez képest azonnal lezárattak, mindez ideig nem állottak munkába. Egy vo t gyulai orvos tragédiája. Mély meg­döbbenéssel veszünk hirt egy pályája kezdetén álló fiatal orvos tragikus haláláról. Dr. Varga Mihály a múlt évben segédorvosként működött a békésmegyei közkórház belgyógyászati osztályán. A szerény, jó- modoru, szimpatikus orvostudort azóta megválasz­tották Yisken körorvosnak és ott folytatta orvosi praxisát. Szombaton este tartotta eljegyzését Nagy­szőlősön s vasárnap délután egy nagyobb társaság­gal fürdött a Tiszában. Fürdésközben Varga örvénybe került és néhány másodperc alatt elmerült. Többen segítségére siettek, de nem tudtak ráakadni. A meg­rendítő esetről a nagyszöllősi tűzoltó főparancsnok táviratilag értesítette az orvos atyját, Varga Mihályt, aki az Almásy-uradalom Solymos-majorjában béres­gazda. A mélyen sújtott apát egyetlen gyermekének, élete minden reménységének elvesztése vigasztalan bánatba sodorta. Másnap elutazott fia holttestének felkutatására, azonban a hét végéig a viz nem ve­tette fel. A fiatal orvos gyászos tragédiája igen nagy részvétet kelt mindenütt. Balesetek. Sült Andrásné Galágyik Juliánná gyulai gyümölcsárus kofa f. hó 22-én délután gyü­mölcscsel megrakott kocsin Elekre indult. A hon­védlaktanya előtt szembejött Kalocsa István magán­járó cséglögépe, amelytől a lovak megijedtek s neki rántották a kocsit egy villanyoszlopnak. A zökkenés­től az asszony a lovak közé esett és balkarját törte. Gyáni Károly füzesgyarmati gazdálkodó 15 éves Károly fia julius 21-én buzahordáskor egy megrakott szekérről lecsúszott s a mozgásban levő kocsi keresztül ment rajta. Jobb karját és ballábát törte el a súlyos teher. Mindkét sérültet a békésmegyei közkórházban ápolják. Hálátlan éjjeli vendég. A múlt hét egyik esté­jén Kétegyházán egy ismeretlen vidéki asszony éj­szakai szállást kért Vájná Mária ottani lakosnőtől. Azt állította, hogy lekéste a. vasúti csatlakozást, mire a jószivü nő megszánta s az első szobában adott neki fekvőhelyet. A vendég, aki valószínűleg eredeti­leg is azzal a szándékkal kért menedéket, felhasz­nálva az egyedüllétet, összeszedte az értékes holmi­kat és még éjfél előtt az ablakon keresztül észre­vétlenül eltávozott. A szekrényből magához vett egy aranykeresztet, 2 drb férfigyürüt, 8 drb selyemken­dőt, 1 pár fűzős cipőt, 1 bársonykabátot és 7 korona' készpénzt, összesen 194 korona kárt okozva a szives vendéglátónak. A csendőrség korán reggel nyomo­záshoz látott, megkereste az elek), békéscsabai és környékbeli csendőröket is, hogy kutassanak a tol­vaj után, de eddig nem sikerült rátalálni. A belsővásár ezúttal csak névlegesnek volt mondható. Valóságban a középforgalmu vásároknak pedig egyszerű karrikaturája. A nagy munkaidő, a száj- és körömfájás miatt elmaradt sertés-, juh- és szarvasmarha felhajtás, főleg pedig a példátlan gyönge magtermés és keresethiány mind közre­működött benne, hogy vásári forgalom egyáltalában nem fejlődhetett ki. Iparosaink és kereskedőink nagyrésze a vásári költséget sem árulta ki. A nyers­bőr vásár is silány volt. Közveszélyes csavargók a vásáron. Az orszá­gos vásárra mindenfelől Gyulára szállingóztak a rossz szándékú kétes egzistenciák, munkakerülő csavargók, hogy a vásári tömegben zsákmányolhassanak. A rend­őrség azonban résen volt és még a vásári forgalom megindulása előtt 25 idegen munkakerülőt össze- fogdosott. Nagyrészüket eltoloncolta, többeket pedig fogságra Ítélt, közöttük Sch. Szilárd gyulai illető­ségű, notórius zsebmetszőt, akit 8 napra marasz- tottak a rendőrségi fogdában. A vásáron igy semmi­féle vagyon elleni vétség nem fordult elő. Tanyai tűz. Hétfőn délután 5 órakor özv. Kovács Mihályné gyulai Remete 13. sz. alatti vert­falu nádfedeles tanyaépületének tetőzete leégett. A padláson a gabona és háztartási eszközök is el­pusztultak. Az egész kár 1000 korona, amelynek egyrésze biztosításból megtérül. A tűz a rozoga kéményből támadt. Lopások. Pénteken éjjel Kiss József gyulai timármester Köröspart-utcai műhelyéből 3 drb. kikészített marhabőrt lopott el ismeretlen tettes 144 korona értékben. — Ugyanaznap a vágóhídi hűtőből tűnt el Seres András hentesnek egy darab 19 bgrm súlyú szalonnája. Miután a hűtőt a hentesek közösen használják, annak belső része nincsen rekeszekre osztva, nem lehet megállapítani hogy lopás történt-e, vagy valaki tévedésből nézte’ magáénak és vitte el. A rendőrség megindította a vizsgálatot. . A cséplőgép áldozata. Dongó Mihály gádorosi 27 éves napszámos Tenkes György cséplőgépén dolgozva szerencsétlenül járt. Bal lábával belépett a dobba, amely lábafejét teljesen összeroncsolta. Házasság. Búzáik Lajos, Berchtold gróf ura­dalmi intézője f. hó 19-én vezette oltárhoz a várad-velencei róm. kath. templomban Mazurek Irma ujkigyósi tanítónőt. Halálozás. Govrik János, a Hazai biztositó társaság becslője, ki előzőleg gróf Wenckheim Frigyes békési uradalmában mint gazdatiszt volt alkalmazásban, Csabán, hosszas betegség után élte 48-ik évében elhunyt. A megboldogultat felesége s három árvája siratja. Öngyilkos fiatal leány. Szombaton reggel halálra szánta magát egy 18 éves gyomai cseléd­leány, Kovács Teréz és gazdája lakásán felakasztotta magát. Mikor észrevették, már nem volt benne élet. Hogy mi indíthatta végzetes tette elkövetésére, hozzátartozói nem tudják elgondolni. A szarvasi ág. h. ev. egyházközség junius hó 2-án tartott? közgyűlésén az egyháztagok Liska Já­nos felügyelő ellen bizalmatlansági indítványt ter­jesztettek be. Ezzel az indítvánnyal f. hó 19-én tartott egyházi közgyűlés foglalkozott, melynek eredménye az lett, hogy 332 szavazattal 44 ellené­ben bizalmatlanságot szavaztak Liska Jánosnak. Ez a határozat abban leli magyarázatát, hogy a február havában beadott presbitérium választó 1294 szava­zat körül Liska János 1250 szavazatot formai okból megsemmisített. Orvos-választás. Szarvas község képviselő­testülete f. hó 18-án délután dr. Wieland Sándor főszolgabíró elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen az üresedésben volt ügyvezető orvosi állást töltötték be választás utján. Ügyvezető orvos lett dr. Belopotoczky György 4G szavazattal a dr. Takács Izsóra esett 8 szavazattal szemben. A dr. Belopotoczky megválasztásával megüresedett orvosi állásra ugyan­azon szavazataránnyal meg lett választva dr. Tóth Pál dr. Faragó Mórral szemben. Uj egyházfelügyelö. A kondorosi ág. h. ev. egyházközség felügyelőjéül dr. Danes Szilárd szarvasi ügyvédet választotta meg. | Dr. baro Drechsel Gyulai Békésen folyó hó 21-én kesö esti órákban futótűzként terjedt el a riasztó hir, hogy dr. báró Drechsel Gyula ügyvéd, az ottani társadalom egyik közbecsülésben álló, legelőkelőbb és legtiszteltebb tagja öngyilkossággal vetett véget nagy szenvedéseinek, gyógyithatlan betegségének, amely rövid idő alatt különben is elszakította volna az élők sorából. A mélyen meg­rendítő gyászhir nemcsak Békésen, hanem vármegye- szerte, különösen pedig Gyulán keltett mélységes részvétet, mert báró Drechsel Gyula gyermekéveit, ifjúságát városunkban élte le, ami változatos élet­pályáján öröm és fájdalom érte, annak javarésze városunkhoz fűződött. Dr. báró Drechsel Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents