Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-09 / 10. szám
3 Békés 1913 március 9. lényegesebb, a nemzetiségi szempont, az az aggodalom, hogy egy netán tulságig vitt jogkiterjesztés veszélyeztethetné a magyar állam nemzeti jellegét. Ezt az aggodalmat mindnyájunknak lelkünk mélyéig át kell éreznünk, át is érezzük, tulságba mennünk azonban nem szabad. Mert hogyan is áll voltakép a kérdés ? Van-e egyáltalában szükségünk arra, hogy a jogkiterjesztésnél a nemzetiségi tekintetekre fektetett aggodalmunknak honorálása érdekéből bizonyos, némikép erőltetett megszorításokat alkalmazzunk ? A statisztika tanulsága szerint hazánk összes népességének 54'5 százaléka magyar anyanyelvű, amivel szemben a magyar anyanyelvűek jelenlegi választói rendszerünkben 59-6%-al vannak képviselve. Ha már most összehasonlítjuk a Kristóffy- és Andrássy-féle tervezeteket és a kormánynak jelenleg előttünk fekvő választójogi reformjavaslatát, akkor ezen összehasonlításból azt fogjuk látni, hogy valamennyiben egy-két tized eltéréssel a magyar anyanyelvű választók száma az összes választóknak 59 60 — 61 százalékát teszi. Ez azt mutatja, hogy a tervezett jogkiterjesztések valamennyije a magyar anyanyelvüeknek szinte ugyanazt az arányszámát vonja be a választói jogosultak közé, amely arányszámban mai választójogunkban szerepel a magyarság az ösz- szes választók közt. Kétségtelen tehát, hogy ha a mostani felvilágosultabb álláspont alapján nem a vagyoni, hanem az értelmi cenzust tesszük a választójog alapjává, akkor is fen- tarthatjuk a fajmagyarság mai arányszámát választójogunkban, vagyis a jogkiterjesztés nem árt a magyarságnak. Ha már most azt veszem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat bizonyos, némileg mesterséges megszorítások révén egy-fél vagy háromnegyed százalékkal több magyart tud bevenni a választói jogosultak közé, mint amennyiben bevonatnának a többi anyanyelvűek, akkor, ha tisztán liberális alapon, túlságos aggodalmak által sugalt megszorítás nélkül oldanék meg a választójog problémáját, igen könnyű felállítani a parallelát és igen könnyű megállapítani azt az igazságot, hogy az a mesterkéltség és keresettség, melynek segélyével a magyar anyanyelvű választók relativ számának emelkedését keresztül lehet vinni, nagyon keveset használ a magyar faj számbeli túlsúlyának, mert hiszen, midőn fél kedése, jobbágyok nyomora, a csodálatos megyei pártélet, korteskedés, tisztujitás, zsidóüldözés, fő- ispáni fogadás, statáriális biróság, azután a megyei reformerek és szónokok, pénzügyi kapacitások és hülye aggályoskodók, majd a megyei nepotizmus, hivatalnokok megvesztegethetősége, a börtönrendszer, a polgári s büntető törvénykezés minden csodája. Szóval nincs társadalmi hitványság, politikai bambaság, közigazgatási visszaélés, mely ebből a regényből kimaradt volna“ — mondja Péterfy Jenő. Kritikai álláspontról nézve megengedem, vannak fogyatkozásai, cselekvénye nem elég egységes, jellemzése elvonásokba téved, elbeszélése nem elég élénk, folyamatos és magyarságát sem lehet pél- dányszerünek tartanunk. Legfőbb hibája, hogy hármas cselekvénye, meséje van, amelyek csak lazán függnek össze egymással. De ezek közül is legérdekesebb s legindokoltabb Viola története Azt példázza benne, hogy a színig becsületes magyar parasztból a zsarnoki önkény folytán, miként lesz gyilkos és haramia. Különben is Eötvös személyei szenvedésre születtek, nem maguk hívják ki a sorsot, hanem a társadalom, a fennálló rend teszi őket szerencsétlenekké. A Falu jegyzőjével eszmei tekintetben kapcsolatos Eötvösnek „Éljen az egyenlőség“ c vigjátéka, Itt ugyan nem a kor politikai eszméi vagy intézményei ellen izgat, hanem a magyar társadalom fonákságait s a kor fennen hangoztatott nagy eszméinek nevetséges oldalait igyekszik föltüntetni Ilyen divatos jelszó volt az egyenlőség is, melyet az alsóbbrendüek érvényesíteni akartak a fölöttük állókkal szemben, mig lefelé ignorálták eszméjüket. Vagyis felfelé mindenki demokrata, lefelé azonban arisztokrata A grófon kezdi s leviszi az inasig eszméjének megérzékitését. Sajnos, hogy, bár az eszme s a jellemek egyaránt sikerültek, még sem vagy egy százalékra emeli képviseltetésük arányát, ugyanakkor jelentékenyen árt a magyarságnak, mert módot szolgáltat ellenségeinknek arra, hogy telerágalmazzák a világot, hogy ime ismét egy eset, amelyben mesterségesen háttérbe szorítjuk a nemzetiségeket! Az arányszám javítása körül való mesterkedés állandóan sebezhető pontja maradna választójogunknak, oly rendkívül csekély előny ellenében, amelyért igazán nem érdemes provokálni az ellenséges kritikát és igazán nem érdemes csorbát ejteni választójogunk reformálásának egész liberális irányzatán. A jogkiterjesztésben szükséges óvatosság másik nagy érve az, hogy amidőn uj elemeket bocsátunk be a választói jogosultság körébe, nagyon kell vigyáznunk, mert amint a törvényjavaslat indokolása mondja: katasztrófát idézhetne elő, ha a politikai befolyás hirtelen, minden átmenet nélkül, politikailag iskolázatlan, könnyen befolyásolható, és utópiákért hevülő tömegek birtokába menne át. Én osztozom ebben az aggodalomban, de csak cum grano salis. Es e meggyőződésem megokolását a gyakorlatból merítem. Mert inéltóztassék csak visszaemlékezni, hogy a mi szűk választójogunk, amely talán a legszűkebb egész Európában, a szó klasszikus értelmében vett milyen jelszóparlamentet produkált a koalíciós parlamentben és méltóztassék visszaemlékezni arra, a mi magas vagyoni cenzushoz kötött legszűkebb választójogunk a nemzet igaz érdekeinek mekkora félreismeréséről tanúskodó parlamentet hozott össze akkor, amidőn csak néhány évvel ezelőtt a parlament komoly ok és kényszerítő szükség nélkül olyan konfliktust erőszakolt koronázott királyára, amely könnyen katasztrófára vezethetett volna. Mi igazán nem dicsekedhetünk azzal, hogy a szűk választói jog politikailag iskolázott parlamenteket hozott volna össze nálunk. Én tehát igazán nem féltem a kiterjesztett választói jog szabad levegőjétől ezt a nemzetet, annál kevésbbé. mert nem vagyok kishitű, nem lehetek kishitű, midőn számos felemelő példáját látom a magyar történelemben annak, hogy nemzetünket, amely oly sok politikai hibát követett el, amelyet a visszavonás, az egymás között való egyenetlenség már gyakran sodort a végveszedelem örvényébe, jobb géniusza mindannyiszor megmentette az enyészettől. Az a gondviselés, amely többször szinte az enyétudják elfeledtetni a cselekvény gyöngeségét. A kurta nemes nem akarja leányát egy szegény ifjúhoz adni, de a gróf az egyenlőség eszméjéből kiindulva a fiatalokat céljukhoz segíti. Ő maga azonban nem hajlandó leányát egy szegényebb nemes ifjúhoz adni s itt meg a fölfelé demokrata kurta nemes hozza össze a szeretőket. A vetélkedés átmegy a cselédségre is. A szobaleánynak kereskedő szülei keveslik vőnek az iparoslegényt, az alispán huszárja lenézi a gróf inasát, mert ő a vármegye katonája Az osztályok ellentétét végül is a szerelem békiti ki, vagyis érzelem oldja meg a hatalmas gordiuszi csomót. * * * Eötvös másik nagy művében, a „Magyarország 1514-ben“ történeti regényben a történelmet akarja népszerűsíteni. Emellett azonban irányzatos regény is, mert a jobbágyság felszabadítása érdekében izgat benne, nehogy egy újabb parasztlázadás borzalmait élje át nemzetünk- Utolsó regénye a „Nővérek“ azt az eszmét példázza, hogy az alsóbb társadalmi osztályban nagyobb boldogság honol, mint a magasabbakban. Csakhogy a jellemek megalkotása nem eléggé sikerült s a két testvérleány boldogsága, illetve boldogtalansága alaptermészetüknek, nem pedig a társadalmi osztály különbözőségének folyománya. Kisebb elbeszéléseinek tárgyát is a népéletből veszi. Ezekben is a szerencsétlenek, elnyomottak pártján van. Lelke mélyéből fakadnak azok a magvas „Gondolatok“, melyek a filozófia számos kérdésével, az emberi lélek érzéseivel s a társadalom főbb eszméivel foglalkoznak. Eötvös végtelenül érzékeny lélek volt. Minden bántja. Csak akkor érzi jól magát, ha a bánat hangulatán át merenghet az emberiség sorsán. „Lelke mélyén, mint a csigában, örökösen hallatszik valami bánatos sóhaj.“ Legfőbb jutalma egész működésének az, hogy elérte, ami után vágyódott, eszméi győzedelmét. Csura Miklós. szét széléről ragadott vissza minket, épen most hagyna cserben, ép akkor, amidőn polgártársainkat bátran bevonjuk a közjogilag jogosultak kategóriájába, bevonjuk mindazokat a polgártársainkat, akik megütik az értelmi cenzusnak azt a mértékét, amely elegendő a szavazati jog helyes gyakorlásához ? Mindezeket a fejtegetéseket annak az álláspontnak a megokolására van szerencsém előadni, hogy én az értelmi cenzusra alapított választói jognak túlságosan sok, némileg mesterkélt és kétségtelenül komplikált kiegészítő feltételekhez és megszorításokhoz kötését nem tartom szükségesnek. Elismerem, hogy e tekintetben a javaslatnak bizottsági tárgyalásán nagyon sok javítás és egyszerűsítés történt, nézetem szerint azonban ez nem elegendő. Mindenekelőtt kifogásolom azt, hogy a szavazati jogra érdemesnek tartott polgárnak 30 éves koráig kelljen várni arra, amig ennek a jognak gyakorlata az ő javára megnyílik. Elvégre mindenkinek legfontosabb a saját sorsának, a saját boldogulásának intézése. Azt, akit saját sorsának intézésére érettnek és képesnek tartunk, képesnek kell tartanunk arra is, hogy az alapjában véve elég egyszerű közjogi jogosítványt gyakorolhassa, t. i. azt, hogy a képviselőjelöltek melyikére adja szavazatát. A magánjogi nagykorúság ideje szinte adva van arra, hogy ehhez az időponthoz mint kezdő időhöz kössük a politikai jogok, nevezetesen az aktiv választói jog gyakorlását. Annál szükségesebbnek tartanám az aktiv választói jog kezdő idejének egységesen a 24 éves korhatárhoz kötését, mert eddigi választójogunk az egyenlőség elve alapján nyugodott és én nem szívesen áldoznám fel az egyenlőségnek ezt a princípiumát és nem szívesen adnék privilégiumot még a magasabb képesi- tettségüeknek sem, amint a törvényjavaslat teszi akkor, midőn a magasabb képesitett- ségüekre a kisebb, 24 éves korhatárt állapítja meg. Az aktiv választójognak egységesen a 24. életévhez kötésével szemben hajlandó volnék két koncessziót tenni. Az egyik volna az, hogy a passzív választójog kezdő időszakát egységesen a 30-ik életévhez kössük; a másik koncessziót tenném az analfabéták nevezetesen az analfabéták aktiv választójoga tekintetében. Én elvileg nem vagyok az analfabéták választójogosultsága mellett. Ha mindazonáltal azon gyakorlati tekintetek, melyeket a törvényjavaslat indokolása felhoz, arra vezetnek, hogy az analfabétáknak, ezen törvényjavaslatban körülirt határok közt megadjam az aktiv választójogot, az analfabétákra nézve nagyon szívesen hozzájárulok a 30 éves korhatárhoz és ebben az egyenlő elbánás elvét sem látom sértve, mert az analfabéta szavazati joga csak kivétel lehet és átmenetileg érvényesül. Röviden megkívánok még emlékezni a vagyoni cenzus kérdéséről is. A törvényjavaslat a kisebb értelmüségüeknél az előirt szellemi cenzuson felül még a megbízhatóság valamely további kellékének kimutatását is követeli. Én sajnálattal látom a megbízhatóság ezen kellékei közt és pedig legelső helyen felsorolva a vagyoni cenzust. Igaz, hogy ezt a rendelkezést enyhíti az a körülmény, hogy a vagyoni cenzus csak mint alternativ kellék szerepel a választójog feltételei között ée azok a polgártársaink, kik a megbizhatóságnak a javaslatban felsorolt valamely más kellékét ki tudjuk mutatni, nem kötelesek a vagyoni cenzust is kimutatni, mindazonáltal nem tágíthatok attól a véleményemtől, hogy korunk szellemével, valamint az értelmi cenzus alapjára helyezett választójognak természetével kevéssé egyezik meg az, hogy a választójog kellékei közé a vagyoni cenzust is fölvegyük. Általában a politikai jogoknak az egyenes adók fizetéséhez vagy ingatlan birtokhoz való kötése nem egyéb, mint igazságtalan al
