Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-02 / 9. szám

4 Békés 1913 március 2. sárnapján délután 2 órától 4 óráig a városi árva­szék hivatalos helyiségében befizetést és tagfelvéte­leket eszközöl. Halálozások. A gyulai pénzügyi tisztikarnak gyásza van. Tisztviselőtársuk, Fiala Sándor m. kir. állami végrehajtó február 25-én 38 éves korában, állami szolgálatának 13 évében, hatheti befegeske- dés után meghalt. Az elhunyt Gyulán kezdte állami szolgálatát s mindvégig egyik szorgalmas s rend­kívül alapos tudásu tisztviselője volt az egyenesadó ügyosztálynak, úgy hogy elmúlását kartársai igen érzékeny veszteségnek tartják s mélyen fájlalják. Özvegyet s két apró leánygyermeket hagyott hátra. A gyászesetről a családon kívül a pénzügyi tiszti­kar is adott ki gyászjelentést s a kartársak Zádor Mór pénzügyigazgató vezetésével szerdán délután testületileg vettek részt a temetésen és díszes ko­szorút helyeztek utolsó búcsúzóul a koporsóra. — Dávid András, Gyula város községi bíróságának végrehajtója február 25-én 70 éves korában rövid szenvedés után meghalt. Előző napon még rendes dolgait végezte, semmi bajról nem panaszkodott. Kedden reggel az istállóban akadt dolga, de onnan sokáig nem jött elő. Hozzátartozói keresésére indul­tak s ott találták a padlón eszméletlenül. Szélhüdés érte s néhány órai szenvedés után csendesen el­hunyt. A boldogult fiatalabb éveiben tímár mester­séget folytatott, később városi végrehajtó lett, amely tisztségét az utolsó napig hiven töltötte be. Halálát öt gyermeke és rokonsága gyászolják. Temetése csütörtökön délután ment végbe a róm. kath. egy- hás szertartása szerint, a városi tisztviselői kar és nagyszámú közönség jelenlétében. Nyugodjanak bé­kében. Jelmez-est. Városunkra nézve valóban nagy előny, hogy házi ezredünknek Vmcz Sándor ezredes a parancsnoka. Kiváló katona, aki még mint egészen fiatal tiszt, keresztül ment a boszniai hadjarat tűz­keresztségén. Ellőtték mellőle a társait, egy golyó saját kardbojtját is letépte Katonai pályáján gyor­san emelkedett és most mint ezredparancsnok, ezre­dének minden dolgát, a legaprólékosabb részletekig pompás rendben tartja. Közelebbről azonban az ér­dekel bennünket, hogy véghetetlenül tapintatos in telligenciájával úgy az ezred tisztjeinek bajtársias- sága, mint a polgári társadalommal való összhang tekinteteben finom érzéket tanúsít. A kezdésére meghonosodott az a szokás, hogy a tisztikar minden héten egy estét tölt el kellemesen szórakozva a Komló-szálló éttermében. A hét folyamán pe­dig csütörtökön délután fogadó napot tartott vendégszerető házánál, a hol nemcsak a tiszteknek és parancsnokuknak volt alkalmuk egymást megis­merni, de a polgári társaság tagjai is a legszívesebb vendégszeretetében részesültek az ezredesnek és ne­jének : a legkedvesebb háziasszonynak. A múlt hé­ten csütörtökön — 27-én — este az ezredparancs­noknál teljes számban összegyűltek tisztikarának tagjai és jó ismerősei, még pedig, hogy bizonyos élénkséget nyerjen az összejövetel, valamennyien jel­mezben. A legszebb és legügyesebb jelmezekben forgolódtak hölgyek, urak s vigan élvezték a színes társaság látványát. Hirtelenében kabarét is rögtö­nöztek, utana pedig a fiatalság táncra perdült. A fesztelen, kedélyes közvetlen mulatság belenyúlt a késő éjszakába s mindenki egy pompás szórakozás emlékével távozott. A Bekésmegyei Pártfogó Egyesület bálján Braun Mór ur 20 kor. felülfizetett, mely összeget rendel­tetési helyére juttattuk. Február hó mindvégig megtartotta hideg, szá­raz jellegét. Március 1-seje is tegnap erős széllel és hideggel köszöntött be A barometer sülyedését teg­nap a reggeli órákban lehulló hópelyhek igazoltak de sokkal minimálisabb mértékben, semhogy nyo­muk maradt volna. E^őre, bóra és csapadékra egyéb­ként éppen márciusban nincs szükség, ezúttal ke­vésbe, mint valaha, mert a tavasszal felszántandó és bevetendő föld sokkal több, mint bármikor évek óta. Tudvalevőleg őszi vetés legalább isegybarmad- dal kevesebb a szokott mennyiségnél és ezen uga­ron maradt területek felszántása és bevetése a ta­vaszi munkát igen jelentékenyen megszaporitja. Nyomorultak. A »Mozi«-nak tegnap, tegnap­előtt voit a legmozgalmasabb, a legszámotfevőbb napja fennállása óta. Ugyanis akkor került vászonra Hugó Viktor Nyomorultak cimü regénye nyomán készült megragadó s minden mozzanatában lebilin­cselő mozi fölvétel, inéi; érdekesség tekintetében messze túlszárnyalja minden tnemü társait, ami magyarázható, mert megelevenedett előttünk a világ- irodalom remeke. A közönség mindkét napon zsúfolásig megtöltötte a mozi nézőterét. S hogy a fejezetek egyes képei mennyire lekötötték a közön­séget annak bizonysága az a szokatlan mély csend, mely mindvégig jellemzően tartotta magát, még a legolcsóbb hely publikuma között is. A mozi veze­tősége, agilis tulajdonosai elismerést érdemelnek azért, hogy a közönségnek nagy áldozatok árán, de bemutatták a legjobbat, igaz egyben legdrágábbat is azok közül, melyet a mozi-fölvételek egyik leg­jobbjának kell tartanunk. Ez az előadás azonban azt is példázza, hogy a jót szívesen nézi meg a közön­ségünk, ha arról kellő formában már előre tájéko­zást nyer, A képek beállítása, amit legelőször kellett volna megjegyeznünk, — az elsőket kivéve, teljesen födik a regényt, a menete ugyanaz s igy termé­szetes, hogy minden izében izgalmas és lebilincselő Sok ilyen estét kívánunk a mozi-tulajdonosoknak, de a közönségnek is ! Eljegyzés. Petik József füszerkereskedő el­jegyezte Wallner Károly polgártársuk nevelt leá­nyát Vitális Bertát. Alapszabály jóváhagyás. A gyomai Kner Sport Klubb alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta Meghívó. A Gyulai Polgári Kór f. évi már­cius 9-én, délután ő ólakor saját helyiségében ren­des évi közgyűlést tart, melyre a kör tisztelt tagjait tisztelettel egybehívom. Tárgysorozat: 1. Igazgatói jelentés. 2. A számvizsgáló-bizottság jelentése. 3j Építő-bizottság jelentése. 4. Könyvtári jelentés. 5. Költségvetés megállapitása. 6. Indítványok. 7. Tiszt- ujitás. Gyula, 1913. február 26. Dr. Lindenberger János, elnök. A nagyszénási gyilkosság. Békésmegyében egy szokatlanul borzalmas gyilkosság történt február 22, és 23-ika közötti éjjel Nagyszénás község határában. Ezúttal nem szerelem, családi perpatvarból származó elkeseredés, vagy elferdült agyműködés szolgált io dókául az agyonvert ember halálának, hanem egy ravasz nő nagyarányú pénzszerzési vágya. Hosszú­idon keresztül előkészített és jól kiszámított terv szerint hajtották végre annak az embernek a föld színéről való eltüntetését, akit a bünszerző asszony előbb magába bolonditott, azutan életét tekintélyes pénzösszegre biztosította és végül, hogy a biztosí­tott összeghez hozzájusson és ekként magának gond tálán életet biztosítson — megöletett Február 23-án reggel öt órakor a Mezőtúr felől Orosháza irányá ban haladó személyvonat Nagyszénás község szélén a Kanász Nagy Sándor malmával szemben egy a síneken fekvő emberen gázolt keresztül. A vonat magával hurcolta egy darabon az emberi holttestet, mely csak valami kiálló tárgyba ütközve maradt fekve a vasúti töltésen. A nyomban értesített és a helyszínen megjelent csendőrök a halottban Német János nagyszénási lakost ismerték fel, aki a Kanász Nagy Sándor malmában volt malomszerelő s akinek feje szét volt verve annyira, hogy a körülötte véres földön agyveleje is szétterülve látható volt. Nem messze tőle megtalálták sapkáját és keztyüjét, az árokban pedig azt a bükkfa hasábot, mellyel az el­haltat agyonverték. A Kanász Nagy Sándor malma előtt egy padk^ alatt elrejtve nyilván az elhalt vé­rébe mártottZsebkendőt fedeztek fel. A malomtulaj­donos hálószobája ablaka alatt a fal továbbá az utcaajtó és annak kilincse is csupi vér. Amb.ir e vérnyomok arra utaltak, hogy a gyilkosságot a ma­lom személyzete között kell keresni, a nyomozó csendőrök nem engedték magukat felrevezettetni, hanem az iránt tudakozódtak, hol tartózkodott előtte való este Német János. Nem volt nehéz kitudni, hogy Széudi Horvat Györgynek kiscsákói pusztai tanyáján. Minthogy tudva volt, miként Szendi Hor- vát György uénjének, Szendi Horvát Máriának a kegyeiért Német Jánoson, az elhalton kívül Csiszár István nagyszénási lakos is versenyzett, a gyanú előbb a most nevezett Csiszár Istvánra hárult, akit e szerint a szerelemféltés indított volna a súlyos bűncselekmény elkövetésére. Ugyde a további nyo­mozás kiderítette e gyanú alaptalansagát és bárom nap leforgása alatt elfogattak az igazi tettesek, egyben fel volt fedve a cselekmény elkövetési módja, annak minden indító okával és e Őzményével együtt. A bünszerző Szendi Horvát Mária volt, aki könnyű életet akart magának biztosítani. Hogy az ehez szükséges pénzt megszerezze, a következőkép járt el. Jó barátságot kötött Német Jauossal, akinek az életét a múlt év végén három vagy négy bizto­sitó intézetnél összesen 32,000 koronára biztosította a kötvények birtokosa javára. A kötvények birtoká­ban természetesen 8 volt s a biztosítási dijakat is ő fizette. Valószínűleg mostanában negyedévi díjfizetés lett volna esedékes, de különben is szeretett volna már Szendi Horvát Mária a tekintélyes összeghez hozzájutni, miért is elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Szövetkezett öcscsével, Szendi Horvát Györgygyel, aki február 22-én Német Jánost felke­reste és azt az örvendetes hirt, adta tudomására, hogy estére a Kovacs-féle korcsmában egy vasúti őr 14 éves leánya fogja várni légyottra Hogy miért volt szükség erre a mesére, azt meglátjuk alább. Azután elvitte Német Jánost a korcsmába, ahol pá­linkát és sört fizetett nekj. Majd meghívta őt a kiscsákói tanyára. Itt már várta Szendi Horvát Mária, aki elhívta vendégségbe (igazában pedig ta­nuknak arra, hogy Szendi Horvát György a gyil­kosság idején otthon volt) Hegyi József és Német Mihály szomszédokat. Ez utóbbi hegedűjét is magá­val vitte s zeneszó és sörözés mellett az egész tár­saság vigan mulatott. (A tettesek is!) Német János a vonatindulás idején mindenképen be akart menni Nagyszénás községbe, de Szendi Horvát Mária ma­radásra kényszeritette erőszakolt marasztalásával. Este 9 óra tájban Szendi Horvát György betegnek tetette magát. Főfájásról panaszkodott, engedemet kért a vendégektől az eltávozásra és azután átment egy másik szobába, ahol lefeküdt, még a fejét is bekötötte vizes ruhával. Kevés idő múlva hirt adott neki a nénje, hogy itt a cselekvés órája, mire Szendi Horvát György felkelt s két üveg sörrel ellátva magát, kiment az udvarra. Itt találta kint Német Jánost, akit Szendi Horvát Mária csalt ki valamely ürügy alatt s aki most már nem akart haza menni. Szendi Horvát György azonban eszébe juttatta, hogy az a bizonyos kis leány várja. Erre azután elindul­tak a földeken keresztül Nagyszénás község felé. Útközben megitták a két üveg sört. Mikor a község széléhez értek, Szendi Horvát György kissé hátra­maradva, a magával hozott bükkhasábbal Német Jánost hátulról fejbeütőtte s hogy biztos legyen az eredmény, ugyanét elesése után még többször fejen vágta. Azután hogy hamis nyomra vezesse a vizs­gálatot, egy zsebkendőt belemartott az áldozat vé­rébe s azzal a Kanász Nagy Sándor lakásának falát, utcaajtóját és az ajtókilmcset bevérezte. Most Szendi Horvát György sietve visszatért a kiscsákói tanyára, az udvaron talált nénjének elmondta, hogy miként végzett, azután bement a szobájába, lefeküdt és újra bekötötte a fejét vizes ruhával. Szendi Horvát Mária csakhamar ezután behívta a vendégeket az öcscséhez, hogy őt is mulattassák egy kicsit (való­jában hogy lássak, miként öcscse otthon van). Majd egy negyedóra múlva vége lett a mutatásnak, a szomszédok haza távoztak. Nemet János hulláját az orosházi kir. járásbíróság felboncoltatta, Szendi Horvát Györgyöt és Szendi Horvát Mariát pedig beszállították a gyulai kir. ügyészséghez. Elrendel­ték ellenük a vizsgálatot és vizsgálati - fogságot. Állatias merénylet. A metropolisok bünfertőjé- nek hullámai szerencsére csak nagy ritkán csapnak el hozzánk, s olyan ocsmány cselekedetek, amelyek amazok lakói, már mint megszokott dolgok felett egykedvűen siklanak keresztül, a mi csendes polgári lelkünket a legmélyebb felháborodással töltik el. — Egy ilyen felháborító cselekedet tettesét fogta el kedden délután a gyulai rendőrség. Ez a minden emberi és erkölcsi érzékből kivetkőzött ember fényes nappal, délután három órakor, cukorral magához csalta a huszár-kaszárnya előtt játszadozó tí. R. négy éves leánykát, kezénél fogva elvezette a Fischer- malom háta mögötti füzesbe, s ott merényletet kö­vetett el ellene. A kis leány sikoltozására figyel­messé lett a közelben disznókat jártató Báni! Már­ton 11 éves fi i, s a hang irányába ment. A köze­ledő léptek hallatára a gazember futásnak eredt, beugrott a közeli Szentháromság1 temetőbe, s ott eltűnt. A fiú ott találta a szegény csöppséget sírva, nagy vértócsában, még akkor is egy darab cukrot szorongatott a kezében. Rögtön felismerte a szom­szédságukban lakó kisleányt és hazafelé vezette. Az anyjával útban találkozott, mert az időközben a leányka keresésére indult. Az anyának elmondta, mi­lyen körülmények között talált a kislányára. Az pe­dig rögtön a rendőrségre futott, bejelentette az ese­tet. Nyomban több rendőr ment ki a helyszínére, s a Btnfi Mártontól nyert leírás aUpjíu a gaz me­rénylő kikutatásához fogtak. Rövid keresés után Tamás István rendőr és egy másik társa a dugi gátnál a gyulavárii szőlők között egy iparos kiné­zésű embert találtak, amint az a napon heverészett. Mindjárt tisztában voltak vele, hogy megtalálták a keresett embert. Igazolásra szólították, mire az Bálint Lajos 33 éves gyulavári-i illetőségű asztalos-segéd­nek mondta magát. További kérdésre minden taga­dás nélkül beismerte, hogy a bestiális cselekményt ő követte el. A rendőrök megkötözték, s behozták a városházához, ahol Tanczik Lajos rendőrfőkapitány előtt szintén teljes beismerésben volt. Előadta, hogy december közepe óta munka nélkül lézeng. Aznap reggel Sarkadra ment munkát keresni, de nem ka­pott, délben át jött Gyulára, itt néhány deci pálin­kát beszedett, s cselekedetét részeg fővel követte el. De annyira nem volt berúgva, hogy öntudatát el­vesztette volna. A főkapitány letartóztatta és más-. nap átkisértette az ügyészséghez. Az elég súlyosan sérült leánykát otthon vették gyógykezelés alá.

Next

/
Thumbnails
Contents