Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-26 / 43. szám
2 Békés 1913 október 26 a nagysága s hírnevéhez képest a vidéki városokban páratlanul álló gyulai közkórház, a főgimnázium, az állami elemi és polgári leányiskolák, a József kir. herceg tüdőszanatórium, az állami gyermekmenhely, a kötőgyár, a tej - szövetkezet és a színészet hajlékának létesítése és mindezeknek felvirágzása. A legkisebb elfogultság nélkül, jó lélekkel állítjuk és ösmeri be velünk együtt minden elfogulatlan gyulai ember, hogy nincsen ma az egész országnak egyetlenegy, akár kisebb, akár nagyobb városa, melyért egy ember annyit tett, annyit fáradozott, mint amennyit Lukács György tett, fáradozott és produkált Gyula városáért. Nincs az országnak egyetlen városa, mely egy embernek annyi köszönettel, annyi hálával tartoznék, mint amennyivel Gyula városa, Gyula városa polgárai Lukács Györgynek tartoznak. Oszlopunk, büszkeségünk, reményünk volt eddig és marad a jövőben is. Mert Gyula városának exponált fekvésénél és sok más egyéb körülménynél fogva, igen nehéz helyzete volt és van ma is. Sok a vetélytársa, sok az ellensége, kiknek ellensúlyozására s legyőzésére, tisztán saját fogyatékos erejére utalva, s támaszkodva képtelen. Tapasztaltuk ezt csak a napokban is, amidőn az irigység, a versengés egy intézménytől meg akart bennünket fosztani. A gyulai kerületi munkásbiztositó pénztár székhelyét értjük, amelyet, hogy városunknak megmentenie sikerült, abban a közigazgatási hatóságok és Kéry Gyula főispán hathatós támogatása mellett Lukács György városunk országgyűlési képviselője egyéniségének, fáradhatlansá- gának és nagy befolyásának a döntés úgyszólván utolsó órájában oroszláurésze volt. Gyula városa képviselőtestülete mindezen érdemek honorálására, a város közönsége hálatelt érzelmei megnyilatkozásaképpen bizonyára osztatlan lelkesedéssel fogja a 133 képviselő indítványát határozattá emelni. Ha van ember, aki ezt megérdemli, ha van város, amely érdemek megjutalmazására díszpolgári oklevelet állíthat ki, akkor Lukács György az, aki ezt a tisztességet megérdemli, akkor Gyula városa az, mely a diszpolgárságot az erre legméltóbb férfiúnak juttatja. Ebben a tudatban mélységes bizalommal nézünk a város képviselőtestületének a közeli napokban tartandó közgyűlése elé, mely tisztelete, szeretető, hódolata, ragaszkodása, hálája és soha meg nem ingható bizalma bizonyítékául Lukács Györgyöt díszpolgárai ékes sorozatába iktataudja. — Ötvenéves vagyok, asszonyom, hiszen tudja és félennyi idő óta egy fantom üldöz. Huszonöt éves voltam és a világot jártam. Épen egy ilyen alkonyaton történt a dolog. Tengeren vitt a hajóm és gyönyörű part mellett siklottunk tova Egy sziget merült fel a tengerből, mint valami lá- jomány s a partja tele volt hintve finom, erkélyes kis villákkal, amelyekre loncos növények kúsztak fel s föléjük pálmák vontak ernyőt . . . Én megigézve néztem a gyönyörű partot, a mikor hirtelen egy fehér kis villa egészen lebü- völte tekintetemet A kicsi, kecses épület szinte lebegett az alkonyati homályban s egyik nyitott ablakában egy asszony állott. Nem láttam jól az asszony arcát. Csak alakja bontakozott elém s ezt egészen tisztán láttam Finom, törékeny virágtestü nő volt, valami virágos japáni köntös ölelte körül alakját és a derekán öv szorította át a köntöst. Az ablak szögletébe húzódva fejére szorított karokkal bámult ki a tengerre, mint egy álmodozó istennő. Nem tudom mi történhetett velem. Ez a kép egyszerre megbabonázott. A szivem olyan hevesen és fájdalmas sóvárgással kezdett verni, hogy majdnem sírva fakadtam De nem volt szabad sírnom, ... A könnyek elhomályosították volna szememet s én látni akartam. Látcsövet ragadtam és úgy néztem az ablakra. Az asszony ott állt s most már az arcát is láthattam valamennyire. Finom, halavány, nagyszemü, álmatag asszonyi arc volt. De nem ez ragadott meg legfőképen Hanem az a póz, ahogy az ablakban állt. Valami ősasszonyi elomlás, felolvadás, finomság, törékenység, megadás volt abban a pózban A finom test hajlékony vonalai összecsuklottak, a vállak leomlottak, a fej aléltan omlott a vállakra, mint egy megtört virágtölcsér, a kar puhán, kecsesen fonódott a fejre, mint egy remegő folyondár-ág. A munkásbiztositó-pénztár székhelye Gyula marad. Mióta a kerületi inunkásbiztositó-pénztárak fenuállanak és az Állami Munkásbiztositó Hivatal Békésvármegye kerületi székhelyéül Gyulát állapította meg, Békóscsabáu folytonosan lappangott a vágy, a munkásbiztositó-pénztár székhelyét Gyuláról Békéscsabára átvinni. Az első kísérlet meghiúsult, de ez nem csüggesz- tette el a békéscsabaiakat, akik a pénztár idei pünkösdi közgyűlésén megújították indítványukat és hosszas, szenvedélyes vita utáu tudvalevőleg sikerült is nekik, habár csekély szavazat többséggel, olyan határozatot hozni, hogy a székhely Békéscsabára helyeztessék át. Az említett pünkösdi közgyűlésen már hangoztatva lett, hogy a kerületi közgyűlés nem illetékes a székhelykérdést felvetni, mert ez hatáskörén kívül esik. De az illetékesség kérdésén kivül tárgyi indokok is hozattak fel, amelyekkel bebizonyult, hogy célszerűségi szempontok is kiváuatossá teszik, hogy a munkásbiztositó-pénztár székhelye azonos legyen a közigazgatási, törvénykezési s pénzügyi székhellyel. Másrészről bebizonyították azt is, hogy Békéscsaba földrajzi fekvése egyáltalában nem ok arra, hogy a székhely Gyuláról elvitessék. Hiszen a munkásbiztositó- pónztárnak minden valamire való községben vau képviselete, hol a tagok esetleges sérelmeiket előterjeszthetik, azonkívül az egész vármegye telefonhálózattal van ellátva és a központtal való közvetlen ériutkezés épugy történhetik Gyulával, mint Békéscsabával. S ha nagyritkán megtörténnék az is, hogy a pénztár bármely tagja sem a helyi képviselettel, sem a központtal való telefonbeszélgetéssel nem képes ügyét elintézhetni s személyesen kellene a kerületi munkásbiztositó pénztárhoz bejönnie, Gyula végtére is mesgyés város Békéscsabával s az egész időkiilömbség Gyula és Békéscsaba között a vasúti közlekedésnél 20 percet képez. A kerületi munkásbiztositó-pénztár csekély többséggel hozott határozatát megfelebbezték. Békéscsaba iparossága, melyhez Békéscsaba község képviselőtestülete is csatlakozott, iugyen telket ajánlván fel a pénztár részére az esetben, ha a székhely átvitetik, (mellesleg megjegyezve, Békéscsabát megelőzőleg telket Gyula város is ajánlott fel a pénztárnak székházépi- tési célra) mindent elkövetett, hogy az Állami Munkásbiztositó Hivatalt a Békéscsaba melletti — Ez a legasszonyibb asszony, akit az életben láttam ! — gondoltam ájult gyönyörűséggel. — Ez az igazi asszony . . . A hajó sebesen siklott tova s az asszony, az ablak, a fehér villa, a sziget elvesztek az alko- nyatban. Tehetetlenül estem rá egy hajó-székre. Mit meséljek magának többet, kedves barátnőm ? A legközelebbi kikötő állomáson kiszálltam a hajóból és természetesen igyekeztem a szigethez visszajutni. Kerestem az asszonyt, aki a fehér villa ablakában állt. De hát oktondi voltam, kedvesem. Hiszen a szigeten minden villa fehér volt s minden villában több asszony is lakott. Nem tehettem másként, a villák portásait, cselédszemélyzetét hallgattam ki, nagy ajándékokat osztogattam csak azért, hogy mondanák meg, kicsoda az az asszony, merre van, hol találhatnám meg? Persze meddő volt minden próbálkozásom, de annyit elértem, hogy bolondnak kezdtek nézni, a hátam mögött összesúgtak és sajnálkozó pillantásokat vetettek rám. Nem törődtem semmivel, de végül mégis le kellett mondanom az eredmény reményéről És úgy mentem el, hogy többé nem fogom az asz- szonyt látni soha. Ki tudja, a világ melyik tájékáról került e kis szigetre és hova ment ismét ? És nem is láttam soha. Azóta — huszonöt éve, kedves barátnőm 1 — sokszor gondoltam rá, talán életem minden elmélyült percében és láttam finom virágtestü, összecsuklott alakját a tengerparti ablakban, de igazában fellelni nem tudtam sehol. Vége. Sokszor sírni szeretnék az elkeseredéstől, hogy a szeszélyes véletlen és buta sors annyi asszonyt sodort már elém és annyi nő barátságával, szerelmével ajándékozott meg, csak épen ezt rejtette el előlem Es ma este is, az imént, ezen a csudaszép alkonyaton is ő rá gondoltam, ezért sóhajtottam, ezért rendültem meg . . . Bocsásson döntésre befolyásolja. Ebbéli akciója — elismerjük — uagyon erős volt; megmozgattak eunek érdekében minden lehetőt és csaknem holt bizonyosra vették, hogy akciójuk diadalmas lesz annak dacára, hogy a közigazgatási hatóságok, nevezetesen az első és másodfokú iparhatóság, akiket az Állami Hivatal a koutroverz kérdésben véleményadásra hivott fel — a mostani állapot fentartása mellett nyilatkoztak. Annyira biztosnak vették diadalukat, hogy azt e hó elején, mint befejezett tényt hirdették. Két hét előtt Gyulán is elhíresztelték, hogy az Állami Hivatal elutasította a felebbezéseket és Békéscsabát mondotta ki pénztári székhelynek. A bomba erejével hatott tehát reájuk az Állami Hivatal f. hó 21-én érkezett határozata, mely mindenek előtt megállapítja, hogy a püukösdi közgyűlés egyáltalábau nem volt illetékes a székhelvkérdésben határozatot hozni, mert az tisztán és kizárólag az Állami Munkásbiztositó Hivatal hatáskörébe tartozik, de ezenkívül a rendelet azt is kiemeli, hogy ha a határozatot kérelemnek venné, akkor is tárgyi okok vannak a mellett, hogy a székhely Gyulán és ne Békéscsabán legyen. Rendkívül értékes, nagyfontosságu és nagy horderejű ez a rendelet és pedig nemcsak a muukás- biztositó-pénztár székhelyének eldöntése okából. Nagy erőssége és dokumentuma marad ez Gyula városának minden olyau uetaláni újabb kísérletezés ellen, amely bármely már meglevő intézményünket azzal az ürüggyel akarná tőlünk elvinni, melyen az eddigi akciók — ezek között a munkásbiztositó-pénztár székhelye is — alapultak. Ezen ürügyek tarthatatlanságának fényes bizonyítéka marad az Állami Munkásbiztositó Hivatal határozata s indokolása. Békéscsabai két laptársunk azzal akarja a határozatnak a békéscsabaikra tett konster- náló hatását enyhíteni, hogy még uem veszett el minden remény, mert még hátra van a kereskedelemügyi miniszter, akihez a békéscsabaiak a határozatot, megfogják felebbezni s aki — remélik — az Állami Hivatal határozatát megfogja semmisíteni. Bár lehet, hogy kegyetlenség tőlük, de a békéscsabaiakat ebből a reményükből is ki kell ábrándítanunk a törvény 112. §-ának közlésével. Ez a szakasz szó szerint a következő: »Az állami muukásbiztositási hivatalnak a törvény szerinti hatáskörében tett intézkedései és hozott határozatai, végzései és ítéletei ellen további jogorvoslatnak helye nincs.« meg, ha őszinte vallomásom valahogy megsértette az ön finom érzékenységét s hozzám való vonzalmának harmóniáját, drága barátnőm . . . A férfi elhallgatott s az asszony finom, hervadt arcán valami fájdalmas merevség rajzolódott, így ültek egy ideig, majd az esszony megszólalt: — A történet csakugyan kedvesen oktondi volt, édes barátom. Most megengedem, hogy lesétáljon egy kissé a parkba és egy ideig még e fölött az emléke fölött álmodozzon. De aztán egy félóra múlva jöjjön fel a szobánkba, mert hűvös az éjszaka és meghűlhet. Majd odalentről nézzen fel az ablakunkra és én inteni fogok, hogy mikor jöjjön fel. Adieu ! Az asszony felkelt és a terraszon végigmenve, eltűnt a hotel halijában A férfi lesétált a parkba és egy padra ülve csakugyan álmodozni kezdett. Egyszerre csak észrevette, hogy az idő előrehaladt s neki fel kell mennie. Felállt és az asszony utasítása szerint felnézett a hotel-ablakra. Amit látott, attól hirtelen riadtan kezdett verni a szive. A ablakban egy asz- szony állott, virágos kimonó omlott le alakján, a karjait a feje fölé fonta és úgy bámult le álmodozva a tengerre. A férfi megdöbbenve nézte a képet, amely hasonlított egy régi fantomhoz, de mégis más, egészen más volt. Nézte öreg barátnője álmodozó, fáradt arcát, nézte finom, de hervadt karjait, megtört alakját s aztán úgy érezte, hogy sírnia keli, erősen sírnia. Odafent az ablakban az asszony alakja is egycserre összecsuklott, a karok lehanyatlottak s az álmodozó arc az ablakpárkányra borult. Az asszony fájdalmas, felcsukló zokogása lehallatszott a parkba.
