Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-07 / 36. szám
XLY. évfolyam. Gyula, 1913 szeptember 7 39. szám. Előfizetés! árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre_______ 5 K — f Évnegye dre____ 2 K 30 f Hirde tési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Gyula város gazdasági visszafejlődésének megakadályozása. ii. Gyula város kulturális és közgazdasági fejlődése tekintetében, amint előző cikkünkben jeleztük, óriási az ellentét. Kénytelenek vagyunk bevallani azonban, hogy ezen a közgazdasági nívón is csupán lakosainak kiváló rátermettsége, munkabírása és vasszorgalma tudták megtartani. Bizonyos felismerhető gúny az, ami az idegenek arcán fellelhető, amikor forgalmunk és gazdasági viszonyainkról van szó; nagy számban idegenben élő földiáink is csak bizonyos tagadhatatlan jóindulatú sajnálattal beszélnek hajdani lakóhelyükről, amely a forgalomtól any- nyira visszamaradt. Legtöbben ezen idegenbe szakadt földieink közül nem bánták meg, hogy elkerültek innen, mert nagyon sok 'esetben lett is valami belőlük. De hát nekünk, akik még itt lakunk, a jövőt kell néznünk, össze kell hoznunk azt, hogy ha egy államhivatalnokot Gyulára helyeznek, az ne lásson abban balvégzetet és ne legyen kénytelen kézzel-lábbal azon dolgozni, hogy innen mielőbb elhelyezzék. A hivatalnokok, a fogyasztó közönség általában, méltán panaszkodnak elsősorban az élelmiszerek drágaságáról, az üzletemberek, az iparosok, hogy nincs elegendő vevőközönségük. Kulturális közintézményeink: a kórház, a szanatórium és az egész lakosság jobban és olcsóbban jutnának szükségleteik fedezéséhez, ha a város vezetőségének sikerülne olyan közgazdasági politikát folytatni, amelynek révén a közelfekvő vidék és termelők jobban Gyulára gravitálnának, amely beözönlő vidéki termelőkben a helybeli iparosok és kereskedők is szélesebb vevőkörhöz jutnának. Egy ilyen nagyobb eoncepcióju városi politika volna az egyetlen, ami még segíthetne rajtunk, a rezignáeió és megadás csak karba font magyar kényelemszeretet, amely megnyugvást hoz ugyan az esetleges mostoha sorsban, de előbbre soha semmit sem vitt még ezen a világon. A mi városunk körén kivül állónak szinte bóka-egér harcnak tetszik, az a városház építési ügye. Ámde concedáljuk és fogadjuk el azon megmásithatatlnn tényt, hogy Gyula város mint erkölcsi testület még a legjobb és pénzbő időben sem juthatott 150,000—200,000 koronás kölcsönhöz. Hogy miért zárják be a nagybankok Gyula város előtt pénzszekrényeiket és miért nyitják ki: Debreczeu, Kecskemét előtt, az nem csak szegénységünkben van, hanem azon körülményben is, mert nem látnak a város költségvetéseiben olyan bevételi tételeket, amelyek jó üz- léti érzékre vallanak, amelyek hivatva volnának a város pótadóját óvről-évre kisebbíteni. Tegye mindenki szivére a kezét: évről- évre magasabb adókat fizetni, a nélkül, hogy a város növekedő forgalma által az értékek, az ingatlanok nőnének, a jövedelmek szaporodnának, senkisem szeret. Mutasson be a város vezetősége elsősorban saját képviselőtestületének, másodsorban nem is nagy, csak középbankoknak egy célszerűen, papiron csak vázlatosan is kidolgozott tervezetet a Harucker-térrel szemben felépített városi bérbázat, udvarán a Körözs-partra lenyúló és esetleg azon elterjedő tágas vásárcsarnokkal, amely hatósági kygenikus intézkedések folytán egy bizonyos évről-évre szaporodó biztos jövedelmet már eleve is biztosit, mutassa még ezzel együtt be az esetleg már előzetesen is megköthető csak egyoldalúan kötelező bérleti szerződéseket is, és bizonyos lehet, hogy mindezek alapján nemcsak a képviselőtestület fogja az építkezést a legnagyobb örömmel elfogadni, hanem az építkezési összeg felét bármely amortizációs üzlettel foglalkozó bank, mint reális alapú jó üzletet, meg fogja adni. Természetesen egy pusztán hivatalos helyiségeket magában foglaló, tehát improductiv, bizonyos tekintetben kényelmi és fényüzósi szempontból épülő városházára, a melynek törlesztési alapja ily módon tovább is csak a pótadó tehetne, egy már ma is 120 százalékos pótadó alatt nyögő város nem kaphat' kölcsönt. Egészen más az eset azonban, ha leköthető bérjövedelmekről van szó. A városi bórbáz és ezzel kapcsolatban a vásárcsarnok ügye, dacára első pillanatban talán lényegtelen voltának, olyan nagy fontosságú, annyira különböző, sokak előtt talán még nem *3!* «ák S O Jk. Haldoklanak . . . Haldoklanak kertemben már a rózsák, Fakóra vált a sok színes levél. Virágaimnak titkos hervadása Elmúlásról beszél. Haldoklanak kertemben már a rózsák. Od'adják édes zllatlelküket Az érkező, a szomjas ajku ősznek Bágyadt szépségüket. Haldoklanak kertemben már a rózsák. Szerelmesük, a hűtlen, csalfa nyár, Mely őket fénybe, napsugárba vonta Rég messze jár . . . Szerelmesük, a hűtlen, csalfa nyár Elhagyta őket, mindörökre el .. . Bágyadt szirmukra hideg harmatot A szomjas ajku ősz lehel. Szépségüket, első szerelmüket Odaadták a forró ajku nyárnak. Elrabolta szép kelyhük ifjúságát S most mire várnak ? Mire vártok rózsáim ? Szirmotokra Nem hull többé melengető sugár . . . Ne várjatok rá — vissza úgy se jő A csókos ajku nyár. II. Az erdő fáján sárgul már a lomb Elvesz lassatiként dísze, bája ... Avarán meg-megcsillan már a dér, Sürü nehéz kod hull le rája. Avarán meg-megcsillan már a dér, Utolsó, bucsucsókjaként a nyárnak. Siratja őt az erdő titkosan, — Pedig nem is örökre válnak. Elmegy a nyár, az örök-ifjú nyár, Az erdő csókos-ajku szeretője . . . Siratja őt az erdő titkosan, Mintha örökre válna tőle . . . Az ősz, a hü, a reitiénytelen szerelmes Hiába jön, hogy felderítse. Jön a távozó csalfa nyár nyomán Hogy gazdagságát rája hintse. A szomorú, szerelmes, árva erdőt Remek, gazdag színekbe vonja; Hova reggelek hófehér ködét — Meny asszony fátyolként reménykedően Szépséges homlokára fonja. Mind hasztalan! Az erdő szomorú, Lassanként elvesz dísze, bája . , . Avarán meg-megcsillan már a dér, Sürü, nehéz köd hull le rája . . . Ttácz Etue. A mi bakteriink. Irta: Somogyi Imre. Kemény fejre, csengő hangra és acélos lábakra senkinek sincs oly nagy szüksége, mint éppen az éjjeli bakternak Mestersége hozza magával Ha jól emlékszem, Kancsal Daninak hivták egyik bakterünket. Feje olyan kemény volt, hogy hat sóshartyáni legény fokosai kicsorbultak rajta a búcsú napján, neki nem lett semmi baja, csak kissé elájult; lábai olyanok voltak, mint egy-egy cölöpverő súlyok. Elefántot fölrúghatott vön velük. Ami pedig a hangját illeti, az csöngő volt, de olyan vékony, hogy tűbe lehetett volna fűzni. Nem is csúfoltuk másnak, mint „kisasszonyhangu bakterinak, amiért ő aztán nagyon haragudott. ... A kisasszonyhangu bakter egy szeptemberi éjszakán házunk tájékán, udvarosunknak, Marci bátyámnak ablaka alatt visította el az éjfélutáni egyet Marci bátyám mérgesen ugrott ki az ágyából s rákiáltott a cincogóra : — Hé, kisasszony ! Nem illik ám éjfél után magányosan künn csatangolni! . . . Kancsal Dani sehogyse tudta elfelejteni ezt a kisasszony-tréfát s azzal bosszulta meg magát, hogy attól a naptól fogva minden egyes órát a gazdasági udvaron, Marci bátyám ablaka előtt visított el, jó hosszúra nyújtva az egyes verssorokat. Vele muzsikált az egész házi menazséria. A kutyák vonitottak, a gúnárok gágogtak, a csikók nyeriteni, a borjak bőgni kezdtek, a háztetőről pedig rémesen huhogott le a kuvikmadár. Marci bátyámat a gutaütés kerülgette. Körülbelül nyolc napon át ismétlődött ez a pokoli hangverseny, mire Marci bátyám is készen lett ördögi tervével. Borús éjszaka volt. Marci bátyám az ablak alá helyezett egy óriási vidravasat, hogy a bakter * szépen beleléphessen, mikor az éjfélét cincogja. T jgt-ipnfivg- mai száma S oldal.
