Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-31 / 35. szám
XLV. évfolyam. Gyula, 1913 augusztus 31 35. szám. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre_____ 5 K — f Év negyedre____ 2 K 50 f Hirde tési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KOZGAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér; Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A városház kibővítési kérdéséhez. • „Gyula város gazdasági visszafejlődésének megakadályozása44 cim alatt, lapunk múlt heti számában közöltünk „Egy régi gyulai polgár44 aláírással ellátott levél kíséretében lapunk szerkesztőségéhez beküldött cikket, amely oda kon- kludál, hogy a városház átalakítása és kibővítése az idénről elhalasztassók arra az időre, amikor a pénzügyi helyzet annyira javul, hogy a városház a Harueker-tér felé, a két szomszédház frontján épülhetne ki. A cikk közlése alkalmával megállapítottuk, hogy az abban foglalt okfejtések nagyrészét, hangsúlyozzuk, hogy nagy, de nem minden részét méltányoljuk és helyeseknek tartjuk ugyan, de a konklúzióval nem értünk egyet. Cikkírónak tévedésen alapul az a nézete, hogy Gyula városa csupán az idei „rossz köz- gazdasági esztendőben44 nem juthat még 150 ezer korona hitelhez, amellyel hiedelem szerint a városháznak front-kibővitése lehetséges volna. Sajnos! Gyula városának — mint erkölcsi testületet értve — pénzügyi helyzete olyan rossz, hogy nem az idei rossz közgazdasági esztendő az, amely a 150 ezer korona újabb hitelszerzését akadályozza. Emlékeztetnünk kell úgy cikkírót, valamint ama számosokat, akik vele egy nézeten vannak, hogy Gyula városa már három esztendővel ezelőtt képtelen volt 150 ezer koronánál kisebb összegű kölcsönt szerezni az állami polgári leányiskola fölépítéséhez. A fővárosi hitelintézetek egytől-egyig vagy kosarat adtak, vagy nem is feleltek a város köl- csön-kérvényére. Hangsúlyozzuk, hogy ez már három évvel ezelőtt történt, a legnagyobb pénzbőség, kedvező gazdasági esztendő és a legbó- kességesebb külügyi helyzet idejében, amikor másokra, városok és egyesekre szinte ráoktrojálták a bankok a pénzt. Gyula városától azonban már akkor megtagadták. A polgári leányiskola építésének ügye emiatt hosszú időn át stagnálni kényszerült és az építés végül is csak úgy vált lehetségessé, hogy Lukács György városunk illustris országgyűlési képviselője minden befolyását latba vetette, hogy az építési kölcsön a kultuszminisztérium egyik alapjából előlegeztessék, ami mellesleg mondva határozottan előnyösnek bizonyult egyaránt a városra és az adófizető közönségre, mert igy a kölcsön, kamat sokkal kisebb és egyben alapul szolgált arra, bogy a kultuszminisztérium az építési költségből 70 ezer koronát saját terhéül vállalt át. A három év előtti esetből okulva tehát nagyfokú optimiznus kell hozzá, hogy belátható időn belül a legkisebb remény is mutatkoznék rá, miszerint a város ujabbi, babárcsak 150 ezer koronás kölcsönt is szerezhetne. Különösen pedig olyan inproduktiv célra, minő a városház kibővítése. Cikkíró bizonyára ösmerős a kétségbeejtő általános pénzügyi helyzettel, amely fájdalom még beláthatlanul hosszú időre való kiterjedéssel fenyeget. Olyan pénzbőség s olyan pénzkínálat pedig, amely Gyula városának is ujabbi kölcsönt juttathat, eme belátható időn túl is alig remélhető. A helyzet tehát az, hogy vagy belemegy a város, amint képviselőtestületének túlnyomó többsége a szituációnak minden irányban való beható mérlegelése után bele is ment a városháza átalakítása és kibővítésének elfogadott módjába, vagy pedig a városháza kibővítését és átalakítását belátkatlan időre teljesen elejti. Szomorú, de való, hogy e két eshetőség között lehet csak választani, mert harmadik és különösen az az eshetőség, amit cikkíró sejtet, hogy tudniillik jövő esztendőben hosszabb frontra való építkezés történhetnék, ami mellesleg Írva ismét ezer koronákra rugó ujabbi tervet, költségvetést és vállalatba-adást igénylő költségeket követelne, nem létezik. Készséggel beismerjük, hogy részünkről egyáltalán nem idegenkednénk tőle, ha a városháza kibővítés és átalakítás, habár még be- láthatlan időre is halaszttnsék el. Még kevésbé idegenkednénk, helyesebben Írva idegenkedett volna maga a képviselőtestület is, ha ez az átalakítás és kibővítés tisztán csak elvi vagy célszerűségi kérdésképen lett volna fölvetve. Fájdalom azonban ez nem elvi. nem célszerűségi kérdés, hanem kényszer-helyzet, amelyet mindenáron meg kell oldani és pedig a megoldás esak a lehetőség keretében volt és van adva. A kényszerűségnek kettős oka is van. Az egyik az, amit a tisztviselők munkakörének megvizsgálására alakított bizottság is, amely pedig tudvalevőleg a képviselőtestület, legkonzervativebb és az ujabbi költségektől leginkább húzódó tagjaiból állott, megállapított, hogy tudnillik a mai hivatali helyiségek mellett a közigazgatás nemcsak nehézségekbe ütközik, hanem valóságos csőd előtt is áll, a másik peT A R C A. A magyarok első látogatása Velencében. Irta: Sas Róbert. Letűnt dicsőség emléke, megsemmisült világhatalom nyomai, 1400 év művészetének valóságos gyűjteménye vett körül nehány hét előtt, midőn „Velence, Dalmácia és Horvátország hercege s a római birodalom másfél negyedrészének ura44 városában jártam. A Canal Grande 2000 palotája (mind megannyi hirdetője egy szebb, dicsőbb korszaknak) nézett le reánk, miközben gőzzel hajtott vaporettonk végig szántott Velence főütőerén. A Rialtó hidjához értünk s ott állott előttünk St.-Jacoppo temploma, mely 13 századévóta látta e város minden dicsőségét és szégyenét s ott a Fon- daco dei Turchi (a törökök egykori áruháza, most a város múzeuma), mely I. század óta mártogatja lábát a sós habokba. A hid mellett feketedik a Cádi Mosto: a IX. század hírnöke s arrébb áll a vele egykorú St. Simeone Piccolo, mely Róma Panthe- onjának nemes vonalait utánozza Néztem és csodáltam ezen ezredéves emlékeket s mialatt a Canal Grandei gőzbárkák és vizi automobolik, gondolák és rőzseszállitó csolnakok százai szeldelték keresztül-kasul, lelkem elszállt e paloták korába s láttam és hallottam azt, ami 1014 évvel ezelőtt történt s amiről egymással beszélgetnek talán sötét és csendes éjjeleken e komor, de méltóságos falak. * * * 899-et írtak akkor. A lagúnák és szigetek lakói már 202 év óta éltek közös fő, a velencei dogé uralma alatt. 189 év óta nevezte már akkor magát, Szent-Márk városának a szigetállam. A Rialto szigetek (a 9 sziget, mely Velence legrégibb része) és 12 társa (köztük Chioggia és Malomocco) akkor már városi külsőt nyertek s már 72 éve székeltek a dogek Velence központjában, a Rialto szigeten : a mostan „a kamarális urak palotája44 nevet viselő középkori mór-renaissance monstrum helyén álló residentiájukban. Ekkor már utánna voltak Kis-Pipin ostromának, a normannok zaklatásainak s már 60 év telt el a saracénok felett aratott tarantói tengeri ütközet óta, mely Velence tengeri hatalmának alapját vetette meg. A velencei kereskedők már jól ismerték a Konstantinápolyba, Bagdadba, Kordovába sa messze Indiába vezető utakat és a dalmát tengeri rablók már megtanulták félni a velencei dogé hatalmát. A ma is meglevő diszes koronát már 49 év óta használták a felavatási szertartásnál a dogek s csak 12 év telt el a narentiai véres harc óta, mely Pietro Candiano I. dogé életébe került s mely Pietro Tribuno kezébe juttatta a kormánypálcát. Az ő 23 évi uralma alatt a békés fejlődés korszakát élte Velence. Rialtót erős fallal vétette körül, védelmi falakat emeltetett a szárazföld felől s a Rialto és Malomocco városrészekben végig húzódó Canal Grande-ot, Palestrina szigetét és Albiola kikötőjét oly erőssé tette, hogy az minden ellenséges hajóhad támadásának ellenállhatott; a Canal Grandeot láncos szerkezetű elzáró készülékkel is felszerelte. E békés korszakban tűnt fel a Dunavidéken egy uj harcias, vitéz, kalandvágyó és gúnyolódó vándorló nemzet, mely kb. 40 éve beszéltetett már magáról a Don-Dnieper vidékén s mely 895 és 896-ban szerencsétlenül harcolván a görögök szövetségében a bolgárok, majd a szövetkezett bolgár^ besenyő népek ellen*) átköltözött a Kárpátmedencébe. Alig igázták le itt. az egyenetlenkedő bajor, morva, szlovén, ruthén, bolgár népeket, tovább rohantak nyugat felé, folytatva évszázadok előtt valahol az északi Ural és a keleti Altái vidékein megkezdett keletről nyugatra és északról délre irányuló vándorlásukat. Már 898-ban megjelent egy csapatjuk északi Olaszországban s 899-ben jókora sereg tört a Pó vidékére, elkalandozva Aquileiáig, Páduáig, Milánóig és Vercelliig. Ezen sereg egyik különvált kalandozó csapata jutott el Brexiától, Bergamotól és Trevisotól a Piave torkolatához s 899 júniusában e magyar csapat zavarta meg kisidőre Pietro Tribuno velencei dogé békés uralmát. A Piave torkolatánál ugyanis felégették Citta Nuova-t s lóháton és tömlőn neki vágtak a lagunás ’) Lásd a „Békés“ 1913. április 27-diki számában megjelent „A magyarok Dobrudsában“ c. cikkemet. Lapun.le mai száma S oldal.
