Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-31 / 35. szám
3 Békés 1913 augusztus 3'. dig az, hogy a mai épület, amely uj épités reményében évtizedek óta a legszükségesebb javításokat is nélkülözte, szakértők állítása szerint összeomlással fenyeget. Volna még egy harmadik indok is, amelyet bizonyos fokig szintén méltányolni kell, nevezetesen, hogy G-yulán az épitő-ipar és munkásság körében oly nagy munka és keresethiány van, minő évtizedek óta nem fordult elő és hogy a városház átalakítás és kibővítés ezeknek valóságos kenyérkérdésévé vált. Ismételjük és hangsúlyozzuk, hogy elvi és célszerűségi szempontból a legnagyobb készséggel csatlakoznánk a cikkíró nézetéhez és csatlakozott volna bizonyára Gyula város képviselőtestülete is, ha a fenti kényszerhelyzet fönn nem forogna. Tökéletesen igaz, hogy a városház átalakítása s kibővítése sem az esztétikai sem a célszerűségi szempontoknak nem /felel meg. Ennyiben, de csakis ennyiben tökéletesen igaza van cikkírónak. Okfejtéseinek ama részét illetőleg azonban, hogy a frontra való építkezés mellett a város bérbeadbató helyiségeket is létesíthetne, amelyekből nagyobb bérjövedelemhez is jutna, már nem lehetünk vele egy véleményen. Nem pedig azért, mert először is bérhelyiségek építése esetében a 150 ezer korona költségtöbblet vajmi kevésnek bizonyulna, másodszor pedig üzlethelyiségekben már most is túlságosan bővelkedik a város, hiszeu a meglevőknek egyrésze is állandóan üres. Kereskedőink és iparosaink túlnyomó részének már ma is nem az a nagyobbik baja, hogy nem kapnak megfelelő üzlethelyiséget, hanem hogy nincs elég vevőjük. Mindezek következtében bár csöppet sem lelkesedve, sőt a legnagyobbfoku rezignációt érezve, bele kell törődnünk, hogy cselekedj ük azt, ami lehetséges. A lehetségest is pedig csak azért, mert a helyzet a szó szoros értelmében rákényszeríti a várost annak megcselekvésére, még pedig sürgősen, minden további halogatás nélkül, mert ha valamire, akkor a városház kibővítésére és átalakítására sajnosán elmondhatjuk, hogy „periculum in rnora,“ vagyis magyarul írva: a késedelmeskedés veszéllyel jár. tengernek, hogy a Fine és Equilo-Jesulo szigetekről odalátszó városrészeket elpusztítsák. Itt azonban túlságosan mélynek találták a tengert; megfordultak hát s a lagúnákat körülvágtatva, a parton haladtak lefelé s Mestre mellett eljutottak a Brenta torkolatáig, hol ismét belegázoltak a tengerbe. Mintegy élő cáfolatául annak, hogy lovastengerészek nincsenek, lóháton megostromolták és elpusztították a Velencéhez tartozó, de a védelmi körből akkor még kihagyott Capodargine-í és Chi- oggia-t s junius 28-án már azt jelentették Pietro Tribuno dogénak megrémült őrei, hogy valami vizi lovasördögök jönnek Palestrina felől, a Rialto és Malomocco felé. Junius 29-én Péter Pál napján már tényleg feltűntek a lovastengerészek a szigetek bejáratánál s pár óra múlva Albiola kikötőjénél tapodták a fövenyt s csatakiáltásaikat és jókedvű ordításukat visszhangozták St.-Jacoppo temploma, a Fonoaco dei Turchi, a Cá di Mosto és a St. Simeone Pic- solo, melyek azóta sem láttak több lovat azon kettőnél, melyet 306 esztendő múlva Enrico Dandolo hozott el a Márk-templom díszéül Byzantból s ezen két ló is aranyozott ércből volt. Pietro Tribuno nem vette tréfára a dolgot. Nem volt hajlandó városát Citta-Nuova, Fine, Je- sulo, Capodargine és Chioggia sorsában osztozva látni. Elzáratta tehát láncaival a rialtomalomoccai canal grandeot s maga teljes hajóhadával a látogatók fogadására sietett. Fürdőink elnéptelenedése. Az idén nemcsak a magyar fürdők, de a külföldiek is panaszkodnak, hogy nincs elég látogatottság. A magyar fürdőknél ez a panasz évről-évre megismétlődik és szinte állandóan fülünkbe cseng az a siránkozás, hogy a magyar mily előszeretettel viszi az ő kis pénzecskéjét az idegenbe. Elég baj biz ez s valahogy segíteni kellene rajta, hiszen bebizonyított tény, hogy üdülő- és fürdőhelyek dolgában — már ami a természeti szépségeket és a v zek gyógyhatá- sát illeti — Magj^arországgal nem mérkőzhetik meg Európának, sőt talán a világnak egyetlen országa sem. Miért van tehát mégis az, hogy a magyar ember nem szeret itthon fürdőzni, sőt mi több, a magyar fürdőket még az idegenek is elkerülik. Valakinek hibásnak kell lenni ebben a dologban s aligha tévedünk, hogy a legnagyobb hiba ott van, miszerint a magyar fürdőtulajdonosok nem tekintik a fürdővendéget olyan megbecsülni való objektumnak, akire legalább egy kis fáradságot, egy kis utánjárást lehetne fordítani. Külföldi fürdőhelyeknek szinpompás leírását, rikító reklámját lópten-nyomon olvashatja az ember. A külföldi szállodások kézről-kézre adják az embert és egy cséplőgép könnyebben elvesz az asz- tagok között, mint egy fürdővendég az egymással bármi tekintetben vonatkozásban élő fürdőhelyek és városok szállodásainak, penziótulajdonosainak az Árgus szeme elől. Nyájas szóval tessékelik a vendéget, akit kikutatnak a legelrejtettebb faluban is: legyen szerencsénk minálunk is, nézze meg ezt a természeti szépséget is, kóstolja meg a fürdőnk vízét is, ha a gyomra nem is, de bizonyosan a szive vagy a mája meg fog gyógyulni tőle. És bizony a fürdőszezon kezdete előtt hipokondriával tulon-tul telitett fürdővendég hajlik a csábitó szóra, különösen, ha egy kicsit a háziorvosa is biztatja és utra- kel oda, ahova leginkább csábították, az már aztán teljesen mellékes, hogy a fürdőkura végeztével talán még betegebben kerül haza. Nincs élelmesség a mi fürdőtulajdonosainkban. Ma már minden valamire való fürdőnek meg kellene szerezni a külföldi fürdők vendégeinek a névsorát, hiszen ez egyszerű levélváltással elintézhető, egy kis utánjárással, aztán ha meg van a fürdő- líszta, nem kellene sajnálni a par fillér postaköltséget s- elkellene küldeni az idegenben fürdőző minden magyarnak a megfelelő magyar fürdő szinpompás leírását, melyben fellehetne sorolni mindazokat a természetfölötti gyönyörűségeket, amiket egy-egy magyar fürdő nyújthat. Azóta sem volt oly furcsa találkozása magyarnak és velenceinek. Azok lóháton lubickolva igyekeznek a Canal Grande felé, ezek pedig óriás gályákon jönnek kifelé Albiola kikötőjénél. Ilyet — mozgó városoknak képzelhették akkor az olyan hajóhadat — nem láttak még a magyarok ! Mintegy kíváncsiságuk kielégítéséül neki is támadtak a lovasok a hajóknak, de — hogy csodálkozhattak rajta ! — véres fővel verték vissza a hajók őrei, a velencei tengerészek őket. Erre azután búcsút mondtak a furcsa Vízivárosnak s hátat fordítva a dogénak, gyors ügetéssel tértek vissza a partra messze szórva a lovaik patái alatt porzó sós habokat s innen tovább vágtattak Bergamo és Treviso felé. A dogé pedig hajóhadával visszatért városába s hálát adott az istennek St -Jacoppo templomában a tengerben lovagoló ellenség felett aratott „fényes“ győzelemért s Péter Pál napját még sokáig (még a X. század legvégén iró János velencei történetiró korában is, ki e kaland leghitelesebb leírását hagyta reánk) mint örömünnepet ülték meg a velenceiek. A magyarok felett kivívott győzelemért adtak hálát ezen ünnepen az istennek, Szent Márknak és a nap szentjeinek, Péternek és Pálnak és a magyartól való örökös rettegésnek adták vele tanujelét olyan formán, mint a jámbor modenaiak, kik még a X-edik század vége felé igy énekeltek egyházi ünnepeiken: „Ab ungarorum nos defendas jaculis Sanctus Geminianus!“ Panaszunk van az orvosokra is. Őnekik mindennemű gyomorbaj ellen egyedüli gyógvitóhely Karlsbad. Sőt itt gyógyittatják a köszvényt is. holott a gyomorbajt Borszéken és Koritnicán, a köszvényt pedig Pöstyénben sokkal radikálisabban és jóval kevesebb költséggel gyógyítják. Azt hisszük, hogy a magyar orvosokat is egy kicsit elkápráztatja a külföldi fürdők hangzatos reklámja, de hát ennek nem volna szabad igy történnie, az orvos uraknak elvégre elfogulatlan embereknek kellene lenniök. Van azonban egy nagy baj, kétségtelen, ami miatt a gyógyfürdőre utalt magyar vendég nem szívesen megy magyar fürdőre. Sajnos 4—5 fürdőn kívül, 4—5 nyaralóhelyen kiyül a magyarországiak közül egyik sem tud kényelmet nyújtani. 4—5 fürdőhelyünk, 4—5 üdülőhelyünk van, ahova nyugodt lélekkel ellehet invitálni a bőpénzü augolt, franciát és a kritikus németet, a többiekkel bizony még előhozakodni sem szabad. És hiába, a saját pénzéért még a magyar ember is akar valamit kapni, annál több joggal kívánhat ilyesmit a külföldi. E sorok írója egész kötetszámra való adatot tudna felhozni a magyar fürdők gyatra berendezésűről és arról a mérhetetlen kapzsiságról, amely- lyel a legtöbb magyar fürdő- és üdülőhelyen a vendéget megakarják sarcolni. A jelszó nálunk az : egy vendégből meggazdagodni. Persze, hogy ez nem sikerül. Ezen kell tehát mielőbb változtatni s akkor egy kis életrevalósággal tömve lesznek a magyar fürdők, idegenbe csak az megy, aki tanulni akar és idegen emberek körében ismereteit bővíteni. Tanügy. A gyulai főgimnázium uj tanárai. A folyó tanév elején a főgimnáziumban két tanszék betöltése vált szükségessé. A nagyváradi latin szertartásu püspök a marosvásárheiyi főgimnáziumhoz kinevezett Daróczy László tanár eltávozása által megüresedett földrajz-természetrajz tanszékre, a megejtett pályázat alapján Regula Antal okleveles tanárt helyettes tanárrá, a Muresan Szabin tanár eltávozása által megüresedett magyar-latin helyettes tanári tanszékre pedig Zsadányi Nagy Árpád tanárt óraadó tanárrá nevezte ki. Mindkét újonnan kinevezett tanár állását a tanév elején elfoglalta. A gyulai állami polgári leányiskolában az 1913—14. tanévi beiratások folyó évi szeptember hó 1., 2. és 3-án délelőtt 9 órától 12-ig lesznek, a javitó-, pótló- és külömbözeti vizsgálatok pedig szeptember 4-én kezdődnek. Más intézetből átlépő tanulók a beirás alkalmával születési anyakönyvi kivonatot, ujraoltási és iskolai bizonyítványt tartoznak magukkal hozni. Beiratáskor a 10 korona első félévi tan- és 7 kor. mellékdíj előre lefizetendő, bzegénységi bizonyítvány és legalább is általános jó előmenetel alapján a tanulók 25%-a a tandíjfizetésének kötelezettsége alól felmenthető. Abafi János, igazgató. 2—2 Beiratások. Az állami elemi fiú- és leányiskolában a beiratások szeptember hó 1-től 8-ig bezárólag naponta d. e. 8—11-ig tartatnak meg a leányiskola! tanítói szobájában. 1. A beiratási dij 50 fill. 1. Minden olyan tanuló, aki a múlt tanévben más iskolába — vagy még egyáltalán nem járt, köteles a beíráskor családi és utónevét, korát és vallását igazoló anyakönyvi tanúsítványt hozni. E tanúsítvány az anyakönyvvezetői hivatalban belügyminiszter urnák 174.425—911. sz. a. kelt rendelete alapján beiratási célra díjtalanul szerezhető be. 3. Minden tanuló köteles az évvégi iskolai és oltási bizonyítványát felmutatni. 4 A VI osztályba lépő tanulók kötelesek még a törzskönyv és ennek alapján a tanév végén nyerendő Végbizonyítvány kiállításához feltétlenül szükséges elvégzett alsóbb (I.. II., III., IV. és V.) osztályokról szóló bizonyítványaikat is felhozni. 5 Az elemi iskolába a 6. évet be nem töltött gyermek rendszerint fel nem vehető. Olyan gyermekek, akik eléggé fejlettek és a 6. év betöltéséhez a beiratáskor legfeljebb 3 hónapjuk hiányzik, csak azon esetben vétetnek fel az elemi iskolába, ha elegendő hely áll rendelkezésre, illetve ha a 6. évet teljesen betöltött tankötelesek mind felvétettek. 6. Az a tanuló, aki a tanév folyamán tölti be a íz. életévét, köteles a tanév végéig a miudennapi iskolába járni, kivéve ha a VI. osztályt sikeresen elvégezte. 7 A ragályos bajban szenvedő, vagy undorító betegségben levő, avagy hülye tankötelesek nem vétetnek fel. 8. A hatóságilag igazolt teljesen vagyontalan szülők gyermekei az iskolának meglévő könyveiből mig a készlet tart, ingyen kapnak, ha azt a szülők a beiratáskor kérelmezik. 9. A tanítás szeptember hó 9-én kezdődik. Kardos István, igazgató 2—2
