Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-17 / 33. szám
XL¥. évfolyam. <Hynla, 1913 angas/ius 17 33. szám. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre_______ 5 K — f Évn egyedre____ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Szent István napján. Zsolozsmás áhítat fogja el lelkemet, amikor ezeréves hazánk dicső múltjának első s egyik legnagyobb királyáról szólok s büszkélkedve tekintek vissza a viharos múltba, amikor a gyermeteg nemzetbe egy ifjú fejedelem, Árpád vére, mély belátással a messze jövőbe — a műveltebb nyugat népeinek vallását s kultúráját oltotta bele. Büszke legyen az a nemzet, amely .ünnepelhet. Büszke legyen az a nemzet, amely magát a sivár és elsenyvedt jelen köznapiságából kiragadva, a boldogabb múlt tündöklő emlékeiben fürösztheti lelkét. Büszke legyen az a nemzet, mely valaha is nagy volt a nagyvilág szemében, ha késik is a jelenben régi dicsősége. Büszkélkedbetik a mi nemzetünk is, amely any- nyit szenvedett, annyi viszontagságra talált s halálthozó, százados bajok dacára is szilárdan állt és áll. Mártiros szenvedéseinknek s beroszi dicsőségünknek nem egy példájáról tanúskodnak történelmünk lapjai s amely nemzet élete olyany- nyira gazdag életre való eszmékben és tettekben, az nem pusztulhat el. Rómát se tette volna tönkre a külellenség, ba a polgárháború, s testvérharc vére nem tapadt volna a világhódító rómaiak nevéhez. xMert amely országban egyszer a belvillongás s testvórszéthuzás pestise üt tanyát, annak hatalma olyan, mint a büszkélkedő fa, amely zöldéi és virágzik, de amelyet belül már őröl a pusztító féreg. S itt szinte könyre fakadhatnék az ember mostani viszonyaink láttán. Jó barát jó barát ellen támad. Sokan vannak, kik szent meggyőződésükkel igyekszenek a haza sorsán segíteni s ha szándékuk később rossz lehetne nemzeti kifejlődésünkre, meggyőző s mégis megértő szeretettel kell felvilágosítani, semmint fülükbe dörögni a legrémesebb átkot: — a hazaáruló nevet. Nem a fekete-sárga, nem a G-otterhalte, nem a német vezényszó fog bennünket a sir szélére juttatni, hanem a szüntelen folyó testvérharc. Hiába való az ellenség minden fondor- kodó igyekezete: Szent István örökét tőlünk elrabolni nem lehet, ha csak nem mi játszuk kezére, Amig igaz magyar szív dobog, amig magyar érzés van e földön s testvérnek veszi magyar a magyart, — addig jöhet bárki és bármi, ezeréves bazáuk bentmarad az európai hatalmak sorában, csak tiszta erkölcs és hazaszeretet legyen az alapja. S van-e szebb és igazabb mintaképünk a hazaszeretet s tiszta erkölcs ideáljaiban, mint épen első királyunk, Szent István. Szerette népét véghetetlenül, szegényt, gazdagot egyaránt s hazája iránt érzett szeretete vitte rá, hogy őseinknek pogány erkölcsű vallása helyett a szelíd erkölcsöket s szeretetet hirdető keresztyén vallást hozta be. »Tiszta volt miként az angyal« s az az egyház, melyet ő hozott be s terjesztett hazánkban, halála után rövidesen szentjei közé iktatta, hogy az egész világon hirdessék a szent magyar király erényeit. Ünnepe ez az egész világnak, de nekünk százszorta nagyobb, mert mienk volt s itt e vérrel ázott, de áldástosztó földön élte le napjait. Fájdalommal telik el lelkem annak láttára, hogy Szent István királynak, a magyar nemzeti egység örök, nagy megteremtőjének ünnepén nem sorakozik a szent Jobb körül az egész nemzet — vallásfelekezeti különbség nélkül. Nem szabad elfelednünk, hogy az ő drága öröksége az egész hazára s annak minden egyes polgárára maradt. Nem szabad elfelednünk, hogy Szent István államának rendje s az ő szent lelkének atyai szeretete mily erős várat emelt valamennyi gyermekének biztonságára és védelmére. Szűnjék meg minden pártviszály, mindenféle vallási türelmetleuség. Legyen ez az ünnep mindnyájunk szent és magasztos ünnepe. Kérjük a magyarok Istenét, hogy tartsa fönii szilárdan, hatalomban és fényben Szent István koronáját. Az ő emléke vezérelje a királyt s a nemzetet az egyetérző szeretette s áhítattal gondoljunk a szent Jobbra, melynek ujjmuta- tása vezérelte hajdan párducos Árpádnak titokzatos messzeségből ideérkezett népeit a bölcs, az igaz útra, a boldogságra. Emeljük föl szivünket Szent Istvánhoz és kérjük a költővel együtt: „Tévedt hazád’ vezetni szállj, Dúl itt a bűn, zug a viszály . . . Dicső Jobb kérünk téged, Vezesd jóra e népet!“ _______ • —a m— A király születésenapja. Lebet-e szebb a földi életben annál a patriár- chális kornál, melyben a történelem bőse egy emberöltőre visszatekintve, uralkodásának ered- ményeképen népének boldogságát látja beteljesedettnek ? A nemzetek sorsának intézői között éppen úgy feltaláljuk a lelkületek sokféleségét, TÁRCA. Utoljára jövök hozzád.. .. Utoljára jövök hozzád Engesztelni téged, Oh engedd, hogy csak még egyszer A szemedbe nézzek . . . Csak még egyszer, — úgy mint régen Csókoljam szép szádat, Könnyeimmel áztassam meg Hószin nyoszolyádat. Hej, meglátod, lesz még idő, Mikor siratsz engem . . . Mikor már nem lehet többé Sziveden pihennem; Amikor majd odavisznek, Ahol nincsen bánat, És ahonnan nem hoz vissza Se könny, se bocsánat . . . Somogyi Imre. Münden este az volt... Minden este az volt Csöndes imádságom, Szabadjon szép arcod.' Csak mégegyszer látnom. Lázasan epedve Azt súgtam a dalba, Ne érhessen addig A múlás hatalma. Maradj meg csapongó, Gondtalan leánynak, Amig én eljövök, Amig ismét látlak. S most előtted állok, Célom el van érve . . . / 0! minek is van a földön, Az álmoknak vége. Tolnay József. Hagy évfordulón. Harmincöt esztendeje múlt julius 30-án annak a nevezetes napnak, melyen a Habsburgok által birt kettős-monarchia politikája örök időkre megváltozott s mi a szétmálló Törökország első örökösei gyanánt jelentkezvén, Boszniát és Hercegovinát elfoglaltuk s ezzel keleti törekvéseinknek uj irányt adtunk. Nagyobb esemény volt, mint a Bánság visszafoglalása s azért ez évfordulón meg akarunk emlékezni az okkupáció első napjáról, azonban politika-mentesen. Egy öreg munkatársunk, kit a visszaemlékezés megírására fölkértünk, ezt beszéli el nekünk ez eseményről. Pár nap előtt fehérszakállu nyájas öreg úrral találkoztam az utcán s igen megörültem neki. Ritkán jövünk össze, pedig jó barátok vagyunk. — Kedves Palim, tudod, melyik napnak van ma az évfordulója? — kérdém tőle. Nem emlékezett rá. Öreg bácsik sok évfordulót tartanak az eszükben, ki tudná, melyikre céloz a szintén galambősz pajtás. — Ma van 33 éve, hogy bevonultunk Boszniába, 3600 Mollináry-baka a többi más ezredekkel együtt s visszajöttünk onnan Mollináryak 1700-an, a többi ott maradt. Kecskeméten emléktáblája van az ottmaradtaknak, nekünk is van emlékünk az okkupációról, kinek egy köszvénye, kinek abszolút foghijassága, kinek örök gyomorégése, kinek egy kis, behegedt sebe, kinek egyéb ilyen kellemes ajándéka, melyet a gyilkos bosnyák kiima hagyott testén, de azért jó volt, hogy ott voltunk, ugy-e ? S a közös nyomorúság borús és derűs visszaemlékezései megindulnak, mindketten sokat tudunk beszélni, mert együtt voltunk, nemcsak egy ezredben, de egy században s ugyanazon szakaszban is. Hol vannak azóta a többiek? Az aránylag kis időköz elsöpörte a legtöbbet. Az • 1878-ik év júliusa oly gyilkos hőségü volt, mint amilyenre ama bizonyos „legöregebb emberek sem emlékeznek.“ Vastag posztóruháinkban, 38 fontnyi „cakumpakk“-ot hordva hátunkon és derekunkon vonultunk végig Slavonia pordus virányain, mig végre julius 29-én Magyar-Bród Liapunls; mai száma 2.0 oldal.
