Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-04 / 18. szám
\LV. éTtolyani. Ojnla, 1913 május 4. 18. szám. Előfizetési árak: Egész évre _____10 K — f Fé l évre__________5 K — I Év negyedre____2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A munkásbiztositó-pénztár székhelykérdése. 'Gyula-e vagy Békéscsaba? Őszintén megvalljuk, hogy kelletlenül foglalkozunk minden olyan kérdéssel, amely a vármegye községei között visszavonást és gyűlölködést képes felidézni és nem szívesen szólunk hozzá a békéscsabai iparososztály immár ismétlődő kísérletéhez, amelynek célja egy évtized óta Gyulán törvény szerint létesült és konszolidált intézményt: a gyulai kerületi munkás- biztositó pénztárt Gyulától elvonni és azt Békéscsabára átvinni. A vármegye közönsége, amely úgy a mi szerény publicistái működésűnket, mint Gyula városa közönségének viselkedését figyelemmel kíséri — és a vármegye közönsége keretébe Békéscsaba község elfogulatlan részét is foglaljuk — bizonyára tanúságot tehetnek róla, hogy mi immár 17 esztendő óta, amidőn a vármegyei és törvényszéki székhely kérdése végleges konszolidáció folytán a napirendről lekerült, a Gyula és Békéscsaba között túlnyomó részben és rendszerint egyesek, részint nagyzási mániáján és szereplési viszketegén, részint magán érdeken alapuló s felmerülő kontroverz kísérleteitől nemcsak távol állottunk, ilyenek bolygatásától, a provokációk elől következetesen kitérve, sokszor önmegtartóztatás áráu is lemondottunk, sőt minden igyekezetünkkel oda törekedtünk, hogy a két hely közötti szomszédos barátságot és harmóniát folyton ápoljuk és megszilárdítsuk. Ilyetén elvi álláspontunkból kifolyólag őszinte sajnálattal néztük azt az áldatlan küzdelmet és harcot, amely Békéscsaba község köz- és társadalmi életét éveken át feldúlta s igaz megelégedéssel töltött el bennünket minden oly mozzanat, amely Békéscsaba községet akár társadalmi, akár közgazdasági szempontból gyarapította, megerősítette. Esetleges kontroverz kérdésekéiére állításától való tartózkodásunkat konkrét tényekkel is tudjuk bizonyítani. Hogy mást ne is említsünk, ott volt az Osztrák-Magyar Bank fiókiutézetének kérdése, melyre nézve nem csupán gyulaiaknak, hanem a tőlünk távol álló elfogulatlan közvéleménynek is az volt a nézete, bogy a fiók székhelye ép annyi joggal megillette volna Gyulát, sőt Orosházát is, mint Békéscsabát; mindazonáltal uj intézményről lévén szó, az egymásra utalt városok és községek közötti harmónia vágyától vezéreltetve, lemondottunk a minden eszközökkel való kíméletlen harc megkezdésétől és a nélkül, hogy az akkor Gyula város rendelkezésére álló tényezőket és befolyásokat kiaknázzuk, amelyek pedig Békéscsaba sikerét nagyon is kérdésessé tehették volna, megnyugodtunk benne, hogy az Osztrák-Magyar Bank fiókja, mint uj intézmény székhelye Gyula, vagy Orosháza helyett Békéscsaba legyen. Ismófelten hangsúlyozzak, hogy nem mentünk küzdelembe és tartózkodtunk az ellenségeskedéstől azért, mert nem intézményvesztés- ről, hanem intézmény nyerésről volt szó. Tudjuk, hogy ezért úgy bennüuket, mint a város és a vármegye vezetőségét komoly szemrehányások érték, amelyeket nem is tartottunk és nem is tartunk ma sem egészen jogosulatlanoknak. Lelkiismeretünk azonban nyugodt, mert amit nem cselekedtünk, attól a vármegye községei között, elsősorban pedig a Békéscsabával fentartandó béke, társadalmi összhang, szóval magasabb közérdekek szempontjából tartózkodtunk. . Most azoubau nem arról van szó, hogy akár Gyula, akár Békéscsaba legyen egy uj intézmény székhelye, hanem arra történik és pedig már egyszer meghiúsult akció után újabbi kísérlet, hogy égy már meglevő intézménytől fosztassék meg Gyula városa. Olyan intézménytől, amelynek a törvény jelölte meg székhelyét és amely intézmény, nem annak da- .cára, hanem részben éppen annak folytán, mert Gyulán van, az ország úgyszólván összes hason intézményei között talán legjobban teljesiti úgy szociális, mint humánus misszióját. A munkásbiztositó pénztáraknak — nem a gyulairól, hanem valamennyiről szólva, — nagy szervezeti hibáik vannak. Komoly államférfiak, közgazdasági tudósok, de elsősorban a közvetleutil érdekelt munkaadók és munkások osztatlan nézete, hogy a munkásbiztositó pénztárak gyökeres reformot igényelnek, amely reformot annak sürgőssége dacára, a súlyos bélés külpolitikai helyzet késlelteti. Mikor és minő irányban fog ez a reform megvalósulni, az a jövő, reméljük és óhajtjuk, hogy a közel jövő kérdése. De egy dologgal a legellentétesebb irányú reformerek is tisztában vannak. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy ennek a reformnak olyannak kell lennie, mely a munkásbiztositó pénztárakat az eddiginél még szorosabb összefüggésbe és még közvetlenebb érintkezésbe hozza a törvényhatósági, pénzügyi s törvénykezési közigazgatás összes szerveivel, aminek a szó szoros értelmében elengedhet len feltétele, hogy a munkásbiztositó pénztárak székhelye a vármegyei, pónzügyigazgató- sági és törvényszéki székhelyekkel azonos legyen, olyannyira, hogy ha volna, vagy van is egy-két olyan biztositó pénztár, amely ez idő szerint nem vármegyei székhelyen működik, az TÁRCA. Margit . . . Eszembe jutnak esős délutánok, Kis városok és nagy melódiák, Társasjáték . . . Udvarlás . . . Zongora. Meleg tónusa, kis leányszobák ... Eszembe jutnak megfakult szerelmek, Törött hajtük ... és gyerekes dalok, Eszembe jut egy halott ideálom, Akibe mosj is szerelmes vagyok. Freud Lajos. Hat korona, mög koszt. Irta : Péczely József. Manapság már más világok járnak a szegény emberre, mint ennekelőtte csak néhány esztendővel is. Nagyot fordult a sor. Igen nagyot. S ami fő, a szegény emberek felé fordult, még pedig igen szivelősen. Ezelőtt a napszám jó ha kitette a napi betevőt. Egy korona, két korona. Két koronán felül nem igen emelkedett. Vagy ha igen, hát az fehér holló számba ment. Ennek a vékony napszámnak egy része, még pedig a nyomosabb része, célszerű beosztással elszakadt kenyérre, szalonnára, no meg italra; a másik kisebb része házbérre, adóra. Jó időben valamicske jutott a gyerekeknek is. Könyvre, mire. De már ruhára . . ? Azt ugyan nem igen lehetett kimódolni a forintból. Pedig hát forint se jutott mindenkinek s mindennapra. Leginkább csak nagy dologidőben. Ilyenkor megtörtént úgy elvétve, hogyha erősen tartották magukat az emberek, hát a forint tetejébe még egy-két picula is sikeredett. Fölöspénz. Ami, ha állandós volt a napszám, szépen kikerekedett egy uj forintra. Nem egészen bizonyos, hogy a munkáskéz hiánya, az emberek szilárdsága, a szervezet ereje, (No, asse kutya!) vagy a nagy munkaalkalom tette-e, de annyi való, hogy szinte máról-holnapra, mint a jó gummilapda, felszökött a napszám ára. Az emberek három-négy koronára oda se bój- száltak. — Mikó' vót.a! — legyintgettek a kezeikkel. Öt korona, hat korona. Az igen. Leginkább hat. A nyáron erre mifelénk tartották meg a katonai nagygyakorlatokat. — Itt lösz a nagy manőber! — integettek össze az emberek. A katonáék már jó előre avizálták a hatóságokat, mire aztán a megye, a város talpra állt. Dologhoz láttak. Biz az szokatlan volt. Javíttattak, ujittattak, építtettek. Folyt a munka serényen. Biztosok járták be a házakat, hogy rendbe vannak-e a lakások, udvar s egyéb tartozékok ? Nálunk, azaz hogy az én lakásomon nem találtak semmi kivetőt. Egy hiányt azonban igen. Nem volt az udvarban szennyviz-emésztő. Rám olvasták a paragrafust, hogy „cofort“ egy szenny- vizderitőt! Három méter mély, két és fél méter széles . . . Tégla, cement, vasrostély. Azaz, hogy nem is én rám olvasták a törvény szigorú betűit, hanem a házigazdámra, kit úgy megriogattak a tatikokkal-tetikekkel, (igy büntettetik, úgy büntette- tik) hogy még aznap érintkezésbe lépett egy aféle kimustrált kőmivessel. Megegyeztek. Másnap már jött két ember. Egy fehérkoté- nyes s egy aféle napszámos ; továbbá három kocsi tégla, egy kocsi mész és homok. •A mester ur jött elől, utána a napszámos. Végig csizmáztak a folyosón. Beköszöntek. — Itt lösz az az emésztő ? — Itt . . . Azaz hogy az udvaron. Kikerülköztünk. Az emberek lerakták a szerszámaikat. Szép lassan, vigyázva. Aztán nagy alapossággal meg- vizsgálgatták a téglákat. Megkopogtatták. Biz az gyönge matériáju volt. Mondták is : — Enné’ még a jó vályog is jobb ! De aztán ráhagyták : — Ide ugyan mögtöszi. Majd a meszet mustrálgatták meg, azután meg a homokot. Mire a szakértői szemlén túlestek, az időt épen alkalmatosnak véleményezték a kollációzásra ... Csak úgy bicskaheggyel. Kenyér meg szalonna . . . Tarisznyázás után aztán hozzáfogtak a munkához. Azaz. hogy nem fogtak neki, mert még nem állapodtak meg abban, hogy hát, hova is hát, no . . . Elkezdték az udvart deputálni. Hova sikerit- sék a fesztugot? Való hogy még az én véleményem is kikérték : L&TPTxnAs: raa.1 száma 2.0 old.a.1.
