Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-20 / 16. szám
XliV. évfolyam (Nyíllá, 1913 április 30 IO. szám. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre____ __ 5 K — f Év negyedre____2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. OJl/lVrL/O POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID A gyáripar tultengése Amerikában. Félszázados és csaknem elkoptatott jelszó nálunk az iparban való elmaradottságunk, melyért aztán hallatlan erőfeszítéseket tettünk, legutóbb is a koalíciós kormány uralkodása alatt Nem kutatjuk itt, volt-e az országnak pozitiv haszna ebből, most csak arra akarunk rámutatni, bogy a világ legnagyobb gyáripari államszövetsége, az északamerikai Unió is sajnosán érzi az ipari tultengés óriási hátrányait s a legnagyobb erőfeszítéseket teszi oly irányban, bogy a gyáriparral a mezőgazdasági termelés valahogy lépést tartson. Nehéz vállalkozás ez, mert a gyáripar óriási előnyben van (különösen az északi, úgynevezett »vas-államokban«) a mezőgazdaság felett. Az Unióba évről-évre mind nagyobb számmal beözönlő európai népesség pedig nem a mezőgazdasági termelés javára esik, hanem a gyáripar munkásai számát szaporítja, még az a népesség is (mint pl. a magyar) mely otthon kizárólag mezőgazdasággal foglalkozott. Ennek természetes okaira valamikor szintén rá fogunk mutatni, most csak jelezni kívánjuk az Unió gazdasági politikájának nagy fordulatát, mely főleg a mezőgazdaság intenzív fejlesztését tűzte ki céljául s melyet a szövetségi kormány 12 éven át változatlanul megmaradt földmivelési minisztere, kit történetesen szintén Wilsonuak hívnak, mint az Unió uj elnökét, — eszközölt és folytatott szívós kitartással. . Okot erre a hihetetlenül magasra szökött élelmiszer árak adtak. Hasz év alatt megkétszereződött Északamerika lakosainak száma, főleg az óriási bevándorlás folytán, kétszer annyi száj evett, de nem termelt kétszer annyi kéz. Az élelmicikkek árai a háromszorosukra szöktek fel s az Unió, mely a múlt század nyolcvanas éveinek kezdetén gabonájának Európába behozatalával az itteni mezőgazdaságot egyszerre válságba juttatta (öregebb gazdáink még emlékeznek az 1884-ben rájuk oly végzetessé vált 6 forintos búzaárakra.) Ez az Unió ma ott áll, hogy az európai bevitel réme fenyegeti, mert aránytalanul több a fogyasztó, mint a termelő s a papiros-buza spekuláció, mely élelmes üzéreknek milliárdokat szerzett, még óriásibb New- Yorkban és Chicagóban, mint Londonban vagy Parisban. Ugyanezen eset van a fogyasztásra szánt hús termelése következtében, mely annyival érzékenyebben érinti az amerikaiakat, mert az angol faj a húsevő ragadozók közé tartozik, innen kegyetlenebb természete is, melyre már Taiue Hippolit, a nagy francia iró is rámutatott. A termelés megmaradt a régi alapon, mert a bevándorlottak a gyárakba tolongtak, hol gyorsabban tehettek szert pénzre, mintha a föld- mivelésre adták volna magukat, mihez a megfelelő anyagi erejük is hiányzott. A bevándorlók az olcsóbb munkaerőt képviselvén, gyűlöletesek a benszülött amerikai előtt, ki bennök a lefelé licitálót látja, mi miatt az ők eddigi fáradságnélküli, kényelmes megélhetésük van veszélyeztetve. Az örökös bérharcokban az idegen elem, melyet a megélhetés gondjai jobban nyomnak, többnyire a munkaadó oldalán áll. Elgondolja, Megjelenik minden vasárnap. hogy otthon mi csekély volt legnagyobb keresete az itteni legalacsonyabb munkabér mellett is és nem hajlandó résztveuni az erőszakos munkaszünetben, mely őt és családját nyomornak teszi ki, mert mig a yankee sztrájkoló a maga hivatalos segélyét mindenképpen kivasalja a pártvezetőségtől, addig az élhetetlen idegent üres szavakkal fizetik ki s ő sanyarog családjával együtt. A gyáripar tultengése miatt Amerika örökös gazdasági válságokkal küzködik. Egyik bérharc a másikat éri: a pártvezetőség mindig melegen akarja tartani embereit és a bérharc kérdését. Legtöbbször nem is a munkások megélhetéséről vau szó, hauem a hatalmi kérdésről. A két fél miudenképen mérkőzni akar, megtudandó, melyik az erősebb. A legrövidebbet ebben az ártatlan külföldiek húzzák, kiket agyba-főbe vernek benszülött munkástársaik, ha sztrájktörőknek állanak be, — éhenhalni hagy a pártvezetőség, ha kiállanak ők is a munkából. Ehhez járul a négy-négy évenként megújuló elnökválasztási küzdelmek általános rázkódása. Már egy évvel a választás előtt rendesen korlátoltatik, vagy éppen megszűnik a gyáripari tevékenység nagy része. Az európai ember előtt érthetetlen ez. Miért kell a gyáraknak redukálniok' üzemüket, amiért elnökválasztás lesz? Ha azonban tudjuk, hogy ott csak két nagy politikai párt van s ezek egyikének, vagy másikának diadalra jutása teljes nemzetgazdasági rendszerváltoztatást jelent (mint pl. most a demokraták győzelme, a túlzásba vitt TÁRCA. Az öreg guiyás* Irta: Kaezviuszky Andor. (Folytatás és vége.) Abban az időben még kötéllel fogdosták a katonának való fiukat. Ő rá is kivetették a sorsot. Az öreg Sámuel azonban a négy négyszegűiért- földnyi nádtengerbe úgy elbújtatta, hogy hiába keresték minden évben, három éven át nem tudták megtalálni. — Fiam, mondja Andrásnak, bemész az ütközőfokig, ott balra fordulsz az aranylápnak, onnét a halasnak vezető keskeny kollokány ösvényen jobbra lekanyarulsz, a bösövény dombig, ott egy kis kunyhót találsz, hires buvó helye volt Babaj Gyurkának, ott nem akad rád senki, de te imádkozz, hogy fordítsa el tőlünk Isten azt a keserű kenyeret, hogy téged mellőlem elvigyenek. Olykorolykor ellátogatok hozzád, mig a fogdosók ideje le nem jár. Megpakkolva, a gulyás tarisznyával lépett ki András egy estén és csak az ő általuk tudott búvóhelyen telepedett meg. A katonafogdosok sűrűn megjelentek, de az öreg Gulyás mindig azt jelentette; hogy más vármegyében van jószággal, nem is jön haza egy darabig. Három éven keresztül, bizonyos időben, a katonafogdosok hol este, éjjel, hol hajnalban mindig megjelentek, de végre is sikerült örökre kimenekülni. Az idők múltával az öreg gulyás elhalt András fia karjaiban, a számadó gulyásság ő rá maradt, megházasodott, egy neki való feleséggel példás életet élt. Egy leány gyermeke született, fiú gyermeke nem volt. Ő is, miként atyjától tanulta, becsülettel szolgálta uraságát késő vénségéig. De jött a kultúra szele, a lápokról lecsapolták a vizet, eltűntek a nádasok és ma eke alatt sivá- lyog a tőzeg-omboly, a vadliba keservesen gágog a puszta avar fölött, eltűnt örökre a hely, hol pihés fiait csobbantotta bele a békalencsés vízbe, anyai gonddal körül úszkálta apró kicsinyeit. A gulya is kiszorult a nádból, kopasz földön meg nem élhetett, elhajtották homok vidékre, ahol bár sikság volt, de Farkas András még sem találta magát otthonosan. Szomorúan mondogatta, hogy: — Hijjába hallgatom a bölömbika bugását, a vizityuk kripegését, a nádi veréb csacsogását esten- den, csak a gulya kolompját hallom, meg távolból néhány kuvasz vakogását • * Nagyot*fordult a világ. A magyar fajú szarvas- marha kezdte veszíteni az értékét, a legtöbb gazdaságban pirostarka, nyugoti fajmarhával kezdték szinte divatszerüen helyettesíteni a magyar fehér marhát. A gazdaság vezetősége utasítást nyert, hogy pirostarka apaállatok beszerzése végett Bony- hád vidékére kell menni, hol a legjobb ilyen fajta jószág van. A „több szem többet lát“, elvénél fogva a vezetőség által magam is, bár különösebb dolgom nem volt, e társasághoz utasittattam. Ekkor láttam meg, úgy hetven felé hajló korában, Farkas András öreg számadó gulyást, ki a vett jószág hazaszállítása és ápolása végett rendeltetett el Széles kari- májú debreczeni pásztorkalapja alul, elég nyugtalanul tekintgetett széjjel, a keleti pályaudvar előcsarnokában, a szűr nyakába akasztva, kezében az elmaradhatatlan tölgyfa csáti furkós bottal, félszemét folyton rajtunk tartva, hogy valahogy el ne szakadjon tőlünk. Látva nagy szorultságát, megesett a szivem rajta, odamegyek hozzá és azt mondom ; — Ne féljen kend András, nem hagyom el kendet, mert tudom, hogy ritkán látott kend együtt ennyi embert! — Hát igaz uram, hogy a debreczeni nagy vásáron lehet csak helyel-helyel ennyit látni! Ha egy lovas katona beugratna ide, még az is elveszne ebben a sokadalomban! Még zsidó is akadna, vagy két templomra való ! . . . Nem sokáig hallgathattam az öreg gulyás elmélkedését, mert a portás beszállást jelzett az induló gyorsvonatra, rászóltam az öregre, hogy utánam. Igyekezett is az öreg utánam ugyannyira, hogy a nagy tolongásban .egy öreg kisasszonynak a selyem pincsi kutyáját úgy nyomta akaratlanul fejbe a szűr alól kilógó nagy fütykössel, hogy még akkor is nyivákolt, mikor a kocsiban el voltunk helyezkedve. Az öreg kisasszony, láttam, hogy rémületében a mentők után sívalkodott. Ezer szerencse, hogy a sürü tömegben nem vette észre Andrást, mert lett volna egy kis perpatvar. Az öreget' a fülke folyosóján helyeztük el, hol leereszkedett a kalauz helyére, az újdonság nyugtalanságával tekintgetett szerteszét. Elérjük az összekötő vasúti hidat, hol fel, hol le kapkodja fejét az öreg András. — Ez a Dunafolyó, mondom neki. — Derék egy viz, van néhányszor nagyobb, mint a Körözs. Ni, de még olyan ladikot is látok rajta, amelyiken kemence van ?! Füstölög a kéménye ! — Gőzhajó az öregem. Ippeg úgy hajtja a hajót, mint a fokon hajtotta a csajkát, az evező lapát! — Hm! hm! Furcsa! motyogott az öreg. — Osztég az hid meg taláng vasból van ? — Biz az öregem, kü a lába, vas a fája! — Ejnye, be sok kovácsnak kellett itt lenni, még összekalapálták! I-apnnlc mai száma IO oldal.
