Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-30 / 13. szám
XLV. évfolyam 13. szám. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre__________5 K — f Év negyedre____2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP, ~r T Gyula; 1913 március 30. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÖHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Állattenyésztésünk fejlődése. Svájczr Középeurópának ez a kicsiny országa nem csak arról ismeretes, hogy a köz- szabadságnak ez országban annyi intézményes biztosítéka van, amennyi sehol a világon, hanem arról is, hogy a szabadság éltető sugaraitól táplálva ebben az országban hihetetlen nagy lendületre tudott jutni a közgazdasági életnek jóformán minden ága. Arról, hogy Svájcznak milyen virágzó az ipara és kereskedelme, fölösleges beszélnünk, hiszen a svájczi árucikkek eljutottak, sőt mi több, közkedveltségnek örvendenek a világ minden zugában. Az a dolog azonban, hogy Svájcznak a mezőgazdasága is a virágzásnak oly magas fokán áll, már bennünket is közelebbről érdekel, hiszen a magyar mezőgazdaság egy igen fontos ága, állattenyésztésünk fellendülésének a korszaka onnan kezdődik, hogy nagy mennyiségben kezdtünk behozni állataink vórfelfrissitése, átnemesitóse céljából Svájczból kitűnő tenyészállatokat. Pedig hát Svájcz a mezőgazdaság szempontjából sokkal mostohább helyzetben lévő ország, mint Magyarország. Ámde gazdáinak céltudatos szorgalma, a rendelkezésükre álló hatalmas anyagi erőforrások olyan eredményeket idéztek elő az állattenyésztés fejlődése terén, hogy azt még máig is irigyelheti minden ország. Tartozunk azonban az osztóigazságnak annak a kijelentésével, hogy a magyar állattenyésztésnek a nyugoti tenyészirányra való áttérése, csak ideig-óráig tette szükségessé a külT Á R C A. '____ A haiáilevél. Irta: Pétízely József. Az asszony lopva ráintett a vén emberre. — Orvost kéne hívni! — Minek ? — magyarázta András a vállával. — Nono . . . — Möghal az embör úgy is . . . Az asszony tovább erősködött: — Az igaz, hogy möghal; de az is szent, hogyha halállevél nem lösz, könnyen úgy járhatunk, mint Taligásék. Azok ötven koronával kötötték be; de csak az isten őrizte, hogy százzá nem kerekö- dött. A jegyző járta ki nekik . . . Aztán szolgabiró, tanuzás; mennyi herce-hurca azért, hogy a kis gye- rökük orvos nélkül pusztult el. András kétfelé törülte a bajuszát. — Lelketlenség! . . . Az a 1 Mer’ sokszo’ mögesik, hogy hirtelen gyün a veszödelöm. Még erre is volt kádenciája az asszonynak: — Úgy ám, de az urak Taligás szomszédra is ráolvasták, hogy hosszú nyavalyája volt a gyeröknek. András hüminögött. — Hm, hm. Majd vélekedett: — Hászen-hiszen azt én nem vitatom . . . Nem én .... De az mégis csak borzasztóság, hogy mingyár’ orvos . . . Meglógatta fejét s aztán olyformán potyog- tatta a szókat, mintha azzal nemcsak az asszony, de a saját belsejében felbugyborékoló vádaskodások élét is ki akarná sodorint ani: földi tenyészállatok nagyobb tömegben való behozatalát. Hoznak ugyan be még ma is bőségesen külföldről tenyészállatokat, ámde be kell ismernünk azt, hogy a beltenyésztés ma már teljesen lépést tud tartani a külső országok állattenyésztésével, lépést tud tartani a nyugattal, aminek kézzelfogható bizonyítékát láttuk már a három év előtt rendezett nagyszabású országos tenyószállatvásáfon, de méginkább az Országos Magyar Gazdasági Egyesület idei tenyész- állatvásárján. Ezen a két vásáron egy-két kuriózumképpen bemutatott importált állatot leszámítva, túlnyomó nagyrészben belföldi tenyésztésű szarvas- marha, juh és sertés került bemutatóra. Aki ismeri a magyar állattenyésztés múltját, csak a 10—15 év előtti állapotokat is, valóban elcsodálkozik azon az óriási eredményen, ami a magyar gazdaközönség céltudatos munkájának a g'yiimölcse. El kellett volna vezetni mindenkit, aki bömbölő hangon követeli a külföldi vágóállatnak és búsnak a behozatalát, ezekre a tenyészállatvásárokra. Lehetetlen, hogy a magyar állattenyésztés ez igazán gyönyörű produktumainak megtekintésénél úrrá nem lett- volna bennük a jobb meggyőződés. Lehetetlen, hogy aki ezt az egybegyüjtött hatalmas tenyészanyagot, annak hústermelésre való nagy készségét látja, tovább is vágyakozzék a Balkán-államok esene- vész állatai után. A nemzetközi tejgazdasági kongresszus idején rendezett három óv előtti tenyészállatvásár külföldi szakértő tagjai is elismerték azt, hogy a magyar állattenyésztés — Hun van az mögirva, hogyha egyet kahol az embör, hát eccöribe: „hun az orvos ?“ Jó is volna! Nem mondom, ha ingyenbe esne ... De egy kijövet, egy pöngő, mög a fuvar. S ha csak annyiból állna ?! De ott a récéit is. A derága re- ceft . . . Aztán másnap, harmadnap . . . Hétszámra gyün az orvos Az mög mindig kölcség. S eccöribe húst véleményöz, mingyár húst Mintha csak úgy adnák. Ingyen. Ühüm Húsleves, sültcsirke. Ismerőm én az orvos patikáját! Kis idő múlva odafordult az apjához : — Ugy-e nincs még kend annyira ? A vén ember nem szólt, csak a fejével intett. —• Nincs. Ott feküdt a ház előtt jó meleg, puha subán. A feje alá zsombik volt ékelve. Süttette magát a nappal. Ezt Senyéné javalta, a pusztabiró felesége, aki sok mindenhez ért; főként pedig a betegségek hez. Mikor meghallotta a vén ember nehéz sorát, egyszeribe átjött s jólelküen napot véleményezett. — Nincs jobb orvosság a napnál. Annak a tüze elpusztít mindön nyavalyát! Alkalmilag hozott egy kis orvosságot is. A pesti menyiről maradt egy fél üveggel, akit hektika ellen gyógyított az orvos. Elhozta. Mért ne. A jó szomszédság sokra kötelez. Hátha használ. Az igaz, hogy a menye nem javult utána. De azért csak orvosság az. Szép piros szinü. Betegnek való. A vén emberbe rögtön bele is öntöttek két kanállal. Mintha javult volna utána . . . Hogy esteledett s az idő hűvösre fordult, a beteget bevitték a házba. Itt történt a baj. A szoba semmivel sincs hátrányban a nyugati államokkal szemben. Éppen ez említett okból mi nem is emelünk kifogást az ellen, ha a Balkán-államokkal az állatforgalom szempontjából szorosabb összeköttetést keresnek, csakhogy éppen megfordítva, nem minekünk van rá szükségünk, bogy a Balkán-államokból élőállatokat hozzunk be, hanem ellenkezőleg nekünk kell arra törekednünk, hogy a Balkán-államok tőlünk minél több tenyészállatot vásároljanak s ezáltal a keleti országokban is megkezdődjék az állatállomány át- nemesitésének az a folyamata, amely biztosítaná jövőre a növekvő fogyasztás ellenére is a húsban szegény államoknak husszüksógletét. Magyar- országnak tehát a keleti államok Svájczává kell fejlődnie és aki kereskedelmi érdekek szempontjából hangoztatja a balkáni államok és Magyar- ország szorosabb összeköttetését, épp azáltal segítené elő legnagyobb mértékben Magyar- ország kereskedelmi érdekeit, ha segítene megalapozni a keletre való tenyészállat kivitelünket. Rövid idő múlva ugyanis eljutunk odáig, hogy tenyészállat termelésünk teljesen fedezni fogja a hazai fogyasztást, hiszen ma már a kisgazdák is oly előszeretettel foglalkoznak ezzel, a tulprodukció kikerülése végett tehát okvetlenül szükség lesz rá, hogy a fölösleg utat találjon olyan állattenyésztő vidékekre, amelyek éppen az állattenyésztés silánysága miatt nem tudtak a nemzetközi kereskedelemnek valamirevaló tényezőjévé lenni. levegőjétől-e, vagy mitől, a vén ember egyszerre elalélt; az álla leesett s hörögni kezdett, miközben a melle úgy mozgott, mint a kovácsfujtató. — Nono, — biztatta az András. — Ne hagyja kend magát! Majd az asszonyhoz fordult. — Mégis ki köllött volna hozni . . . Az orvosra célozott, ki a városban lakik. — Ha nappal lönne, csak bevinném. Be én. No, röggel viszöm is, viszöm . . . csak mögérje . . . Oda-odanézett a vén emberre s egyre elszán- tabban fogadkozott. — Be én . . . Beviszöm ! — Nem birja ki röggelig, — szólt az asszony. András körülvakargatta a tarkóját. Himölthámolt. — Ha itt helybe lönne . . . ötödik, hatodik tanya . . . akkó’ nem várnék tovább . . . De a városban . . . Aztán Így éccaka a fizetség is dufla. Megcsóválta a fejét — Hogy is nem tutta a nyavalya ereje úgy déltájban elérni! A közeli tanyákról öreg asszonyok jöttek betegnézőbe. Tarhonyáné, Taligásné, meg a Vica néni. Oda odalogtak a beteghez. Amint ránéztek, rögtön kimondták. — Vége! Csakugyan vége is lett a vén embernek még éjfél előtt. — Mi lösz most ? — ijedezett az asszony. András is erősen hajhajozott s szünet nélkül vakargatta a tarkóját. Egyszer aztán földerült az arca. — Nem lösz má’ baj!
