Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-14 / 2. szám
XLIV. évlolyam. Gyula, 1913. január 11 2. szám. A Előfizetési árak: Egész évrt _ ... 10 K — f Fé l évre.............. 5 K — f Évnegyed re ... ... 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A vidéki városok és az államsegély Hangzatos, színes ígéretek, hiú biztatások helyett, amelyekben különösen az előző kormányok uralma idején oly sűrűn volt része a vidéki városoknak, a mostani kormány komoly, bár egyelőre csak az állam anyagi erejéhez mért tettekkel bizonyítja, hogy a vidéki városok érdekeit szivén viseli. Es mint most jól informált helyről Írják, mihelyt véget ér az obstrukció és a parlament megkezdi komoly törvényhozói munkáját, az üdvös törvényalkotások első sorában lesz az a belügyminisztériumban már is készenálló törvénytervezet, mely véglegesen fogja megállapítani, hogy milyen anyagi erővel igyekszik az állam támogatni a vidéki városokat és ezzel jövendő fejlődésük biztosabb alapját megvetni. A legutóbbi napokban tudvalevőleg figyelemreméltó mozgalom indult meg a városok körében a belügyminiszternek azzal a körrendeletével kapcsolatban, melylyel a városok segítésére az 1911. évi állami költségvetésbe felvett három millió koronából az év folyamán még ki nem utalt harmadik milliót osztotta szét a városok közt. Egyes nagy városok elhatározták, hogy fölirattal fordulnak a belügyminiszterhez azért, mert, miképen Gyula városa is, jóval kevesebbet kaptak, mint amennyit a korábban kapott állam segítség kulcsa szerint vártak. Ezekre a feliratokra vonatkozólag addig is, mig hivatalos elintézésre kerülnek, a következő felvilágosítást adják: Újra azzal a helyzettel állunk szemben, mint a magyar állami élet csaknem minden területén, hogy az igények mérhetetlen nagyok, de a kielégítésükre az állam rendelkezésére álló anyagi eszközök nagyon is végesek. Mint ismeretes, a városok fokozatosan emelkedő államsegitségének összege végül előreláthatóan nyolc millió korona lesz, de ez az összeg is elenyészően csekély, ha úgy fogjuk föl, hogy ebből kell modern várossá fejleszteni, vagy a fejlődés utján tovább vezetni huszonöt törvény- hatósági joggal fölruházott és száztizenegy rendezett tanácsú várost. Ha az egész nyolc millió fölosztásánál azt a kulcsot alkalmazza a kormány, amelyet az elődje állapított meg az 1909. év végén kiutalt két millió korona föl- osztása tekintetében, akkor az erősebb jövedelmi forrásokkal biró nagyobb városok, amelyek a lakosság mérsékeltebb terhelésével létesíthetik a még szükséges közintézményeket és üzemeket, nagyobb összegeket kapnak. A gyengébb erőforrásokkal rendelkező kisebb városokra viszont olyan csekély összegű részesedés esik, hogy azzal a kis összeggel alig kezdhetnek valamit. Másfelől a nagyobb városok az aránylag nagyobb összegű segítséggel sem fedezhetik megfelelő arányban azokat a szükségleteket, amelyek elsősorban várnak kielégítésre. Ide vezetne az az előző kormány által fölosztott két millió koronára alkalmazott kulcs, hogy az egyes városok állami évi segítésének megállapításánál a zárószámadások átlaga szerint mutatkozó rendőri, adókezelési, közegészségügyi és katonaügyi személyi kiadásai szolgálnak alapul, figyelembe véve az illető városok teljesítő képességét is. Mi lett ennek a fölosztási rendszernek a gyakorlati megvalósítása ? A föntebb körülírt személyi kiadások rendszerint a város nagyságával egyenes arányban emelkednek. így azután éppen a segítségre leginkább rászorult és sok helyen a magyarság végvárainak neinzet- föntartó jelentőségével biró kisebb városoknak jutott a legkevesebb segítség. A nagyobb ösz- szegeket viszont olyan nagy városok kapták, amelyekben a tisztviselők fizetése sok helyen már előzőleg elérte az államsegitséggel kapcsolatban előirt minimumot, sőt több helyen jóval túlhaladta azt. Sok ilyen városban a közegészség és más nagy közérdekek szempontjából szükséges modern üzemek, vízvezeték, csatornázás, légszesz- vagy villanyvilágítás, vágóhíd, közúti vasút stb. már korábban létesültek és a lakosság nagysága és vagyoni viszonyai következtében, amig a szükséges községi alkotások fedezésére még kihasználatlan jövedelmi források, pótadók, telekérték-emelke- dési adó, fogyasztási adónemek stb. állanak kiaknázatlanul a város rendelkezésére. A kis segítségben részesülő kis városnak még alig alig van valamely előbb említett fajtájú köz- intézménye, a tisztviselőit rosszul fizeti, összes elképzelhető erőforrásait kimerítette. Némely nagy vidéki városnak csak 1—5 százalékos pótadót kell kivetnie valamely a költségvetésbe fölvett tízezer korona újabb kiadás fedezésére, mig más kisebb városban erre 50—100 százalékos pótadó kivetése szükséges. Az ilyen kis város fejlődésének lehetőségét az a parányi segitőösszeg nem teremti meg. Ezek a szempontok indíthatták arra a jelenlegi kormányt, hogy ugyan a korábbi kulcs szerint osztott szét az idei költségvetésbe fölvett három millió koronából kettőt, mert nem akarta, hogy bármely város is kevesebbet kapjon, mint amennyit előbb kapott, de a harmadik millió íöiosztásánál a belügyminiszter mar a 'legközelebb a képviselőház elé terjesztendő törvény- javaslatban lefektetett elveknek megfelelő uj kulcs szerint részesítette az egyes városokat. Héderváry Károly gróf törvénytervezete ugyanis az egyes városoknak az államsegitségből való további részeltetésénél alapul veszi azokat a jellegzetes adatokat (vagyont, pótadót, az alT Á B C A. A koldus. Irta: Csehov. — Nagyságos ur! Három napja, hogy nem ettem . . . még öt kopekem sincsen éjjeli szállásra. A teremtő Istenre mondom ! Nyolc évig voltam falusi tanító és a hibámon kívül vesztettem el az állásomat. Bevádoltak ártatlanul . . . Már egy éve vagyok állás nélkül . . . Skvorzov ügyvéd végignézett a koldus feke- téskék, kopottas felöltőjén, nézte a homályos fényű, ittas szemeit, arcán a vörös foltokat — és arra a meggyőződésre jutott, hogy ezt az embert már ezelőtt is látta valahol — És most állást kaphatnék a kalugai kerületben — folytatta a kéregető — de nincsen útiköltségem. Nagyságos ur, az Isten szerelmére könyörgöm, segítsen rajtam. Szégyenlem a koldulást, de . . . mit csináljak? A keserves nyomorúság. . . Skvorzov a kéregető sárcipőit nézte, egyik magas szárú volt, a másik kivágott — a mikor hirtelenül visszaemlékezett mindenre. — Hallja barátom, maga engem tegnapelőtt a Sadojaván is megszólított? De akkar nem falusi tanító volt, ellenben kitiltott diák? Igaz? — Nem-nem, az kérem lehetetlen! — mormogta elfogódva a kéregető. — Falusi tanító vagyok, ha parancsolja megmutathatom az okmányaimat ! — Eh, ne folytassa ezt a buta hazugságot: Diáknak mondta magát és elmesélte,, hogy miért csapták ki Hát nem emlékszik ? A másik csóválta a fejét. Skvorzov elpirult, az utálat kifejezésével fordult el a rongyos alaktól. — Ez igazán szemtelenség 1 kiáltotta dühösen! „Fuj, szégyelje magát! Legjobb volna, ha letartóztatnám. Az ördögbe hát, ha akár milyen szegény és éhes, azért mégsem szabadna oly szemtelenül hazudnia! A koldus óvatosan és zavartan hátrált és a kilincs után nyúlt. — Én ... én nem hazudtam . . . dörmögte. Megmutathatnám az okmányaimat. — Aki hiszi! izgatódott Skvorzov. Falusi tanító vagy diák képében spekulálni a közönség ro- konszenvére — ez aljas, gaz, undok eljárás! Fuj! Skvorzov dühös volt és kegyetlenül lehordta a kéregetőt. Szemtelen hazugsága által undort kel tett benne, megbénította az emberiségbe helyezett bizalmát, valósággal bemocskolta azokat az adományokat, a melyeket ő tiszta szívvel szokott osztogatni. A koldus még igazolni igyekezett magát, es- küdözött, de végre elhallgatott és megszégyenülten hajtotta le a fejét. — Nagyságos ur, — mondta szivre tett kézzel, igaz . . . hazudtam , . . hazudtam. Nem vagyok sem falusi tanító, sem pedig diák. A templomi karban énekeltem és ittasság miatt csaptak Xjapia.n.12 mai száma lO oldalél. De hát mit csináljak? Hazugság nélkül igazán nem boldogulok Ha megmondom az igazat, nem ad senki egy kopeket sem. Az igazság által megdögölhetnék éhen ! Ön igazságosan ítélkezett fölöttem . . természetesen ... de hát mit tegyek? — Hogy mit csináljon? És ezt még kérdi? — dörögte Skvorzov szorosan melléje lépve. — Dolgozzék ! — Dolgozni . . . szép! De honnan vegyek munkát? Nem adnak nekem. — Hülyeség! Maga egészséges, fiatal és erős . . . majd talál munkát, csak akarjon dolgozni. De maga lusta, elkényeztetett . . . iszákos! Már tiz lépésre érzik magán a pálinka! Már annyira magába szívta a hazugságot, hogy mást se tud már, csak koldulni és hazudni. És ha egyszer kegyeskedik dolgozni, akkor, úgy e, kicsi legyen a dolog, de annál nagyobb a bér? Akar-e egyáltalán dolgozni ? Házi szolga vagy gyárimunkásnak lenni — ugye az nem felelne meg magának ? Persze, hiszen megvannak az igényei. — Már, hogy tud igy beszélni . . . mondta a kéregető és keserűen mosolygott. Honnan vegyek munkát ? Kereskedősegédnek nem mehetek, ebből kivénültem, erre már gyermekkorban kell készülni, ugye ? Házi szolgának nem fogadnak fel, mert nem akarnak letegezni . . . gyárban sem . . . valami mesterséget ha tanultam volna, de nem tanultam— Kifogása az van elég ... De mondja csak, hátha fát kellene vágnia ? _____
