Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-22 / 51. szám
Békés 1912. december 22. Arról, hogy hódítsunk, programmunk változatlansága által mondunk le. Hogy híveinket megtartjuk, arra programmunk változatlansága ad biztosítékot. Tisztelettel a „Békés“ szerkesztősége. A „Békés“ előfizetési dija marad az eddigi, vagyis: Egy egész évre 10— korona Egy fél évre 5-— » Évnegyedre 2'50 » mely összeg vidékről a „Békés“ kiadóhivatalának Gyulán cim alatt postautalvánnyal küldendő meg. Helybeliek előfizethetnek a lapkiadó Bobay János könyvkereskedésében. a „Békés“ kiadóhivatala. _3 ________________________________________ Ka rácsony. A reménység, miként a lassan csörgedező tiszta forrásvíz íiditő cseppjei a szomjúságtól elepedettet felfrissíti, mintegy uj életre kelti a csüggedni kezdő sziveket . . . Színes szivárvány ez az életnek egén zálogul arra, hogy teremtményeinek semmivé léteiét Isten nem akarja . . . Csendülő égi szózat biztató visszhangja, mely eloszlatja a félelem, aggodalom sötét rémét. . . Mikor a bűn rabbilincsre verte volt mái a lelkeket s a lelkiismereti szabadság tündérének ékes köntöse foszlányokká vált s az égtől elfordult emberiség rettegte a kárhozatot, erkölcsi halált, akkor »eljött az időnek teljessége« s megvalósult a próféta azon jóslata: >Az fsai törzsökéből egy vesszőszál származik és az ő gyökeréből egy virágszál növekedik, rajta az Urnák lelke megnyugszik«. Elmúlt a lelki vakság, eloszlott a tudatlanság sötét homálya, szebb jövő hajnalcsillaga ablakra, hol az ajtóra. Majd végre csüggedten igy fakadt ki : — Jaj, nagymamám, nem jön mi hozzánk a Jézuska 1 Nem hoz nekem semmit sem ! — Csak bízzál, kis fiam Bélácskám, akkor majd neked is hoz valamit! — szólt az agg néni s azon töprengett, hogy vájjon mit hozhatna hát Jézuska az unokájának ? Hisz’ nincs ő neki semmije. A kis nyugdíjból alig maradt pár fillér s kézi munkával sem tudott most keresni fájós kezével, hogy vehetett volna valamit unokája számára. Valaki kopogtatott az ajtón. — Tessék ! — szólt hangosan az ősz Csapóné asszony s a kis fiú pedig lélekzetét visszafojtva tekintett az ajtóra, hogy vájjon ki jön be ? Zsófi néni, a háziasszony volt s hívta őket magukhoz, hogy nézzék meg, mit hozott Jézuska az ő leányának, a kis Erzsikének. Mint egy kis cinke ágról-ágra, talpra ugrott a fia. Ő lépett ki elsőnek az ajtón s iramodott előre. Az öreg nagymamája pedig, mielőtt ott hagyta volna szobáját, három kis piros almát tett az asztal közepére. Minden széppel, jóval megrakott ragyogó, csillogó karácsonyfát vitt Jézuska a csöpp Erzsikének. Azonkívül bábut, egyéb játékszereket, cukrot és süteményt, melyből bőségesen adtak Bélács- kának is, aki sovárogva nézte a Jézuska hozta ajándékokat Sóhajtva gondolt arra, miért is nem visz neki is annyi mindent a Jézuska ? Elnézte volna reggelig is a kis Erzsiké raragyogott fel, midőn valósággá lett amaz ígéret: »Feltámad tinéktek, kik az én nevemet félitek, az igazság napja és egészség leszen az ő szárnyai alatt«. Jézus születésének emlékünnepén örvendeni nagy oka van azért az emberiségnek!. . . A mennyből földre szállott Megváltó ajkáról hangzott ama szó: »En vagyok e világnak ama világossága: ki követ engem, nem jár a sötétben, hanem életnek világa leszen annak«... Évszázadok gazdag tapasztalata igazolja, hogy: »Nincsen senkiben másban idvesség és nem is adatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk*. Jézus születése nem csak világosságot, de békességet is jelent, mert azt mondja a szent könyv: »Hogy megjelenék azoknak, kik a setét- ségben és a halálnak árnyékában vannak, hogy lábaikat igazgassa a békesség utára*. Mielőtt Jézus eljött e világra »pogányság sötét álomországában bolyongott az emberiség s az ég csillagai előtt leborulva, a Teremtő helyett a teremtményt imádta». A pogány oltárokról fellobogó láng megrontotta a szemek látóképességét, eltakarta a béke virágait, elhamvasztotta a szeretetet, hogy az egyenetlenség, önzés üljön diadalt a szivekben s csak akkor változott meg e sivár kép, midőn megcsendült az égi karok éneke: »Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, e földön békesség és az embereknek jóakarat«. »Az Istennek hozzánk való szerelme, hogy egy szülött fiát elbocsátotta e világra, hogy éljünk ő általa«. Ez isteni kegyelem tette lehetővé, hogy az erkölcsi szabadságnak már-már pusztulásra jutott fája zöld lombot nyerhessen, uj életre keljen; a halál félelmetes éjszakáját megvilágítsa az örök élet reménycsillaga; s »meg- igazulván a hit által békességünk legyen az Istennel* . . . Már pedig kétségtelen igazság, hogy: »Boldogok a békességre igyekezők*. . . gyogó karácsonyfáját Nem tudott megválni tőle. Nagymamája azonban már unszolta :-- Köszönd meg a néninek az ajándékokat gyermekem, aztán menjünk haza ! — Csak még egy kis ideig maradjunk nagymamám ! — könyörgött a fiú • — Késő már az idő, fiam. Jer' csak, menjünk már ! Nézzük meg, mit hozott neked is a Jézuska ? Erre megindult a fiú Szeme szokatlan lelkes fénnyel fölcsillant, arca tűzpiros lett az izgalomtól. S rohant a kis szobájukba. Fürkészve tekintett körül a hajlékban. Szivecskéje erősen dobogott . . . J^j, jaj, nincs semmi ! Szemét elöntötte a forró köny. Fájdalmas panasz tört fel kicsike kebléből: — Nem hozott nekem semmit sem ! — Dehogy nem hozott, kicsiségem Nem látod azt a három szép almát az asztalon ?! Azt hozta neked . . . Nézte, nézte a fiú szomorúan az almákat. Nem nyúlt egyikhez sem. Nagy csalódással mondta: — Hiszen nem is a Jézuska hozta! Nagymama vette a piacon . . . — Megállj, miért montad azt! Nem szeret téged a Jézus, nem hoz neked többé semmit sem, amiért úgy megtagadtad ! — korholta érte az öreg néni. Oly keserves zokogásra fakadt erre a kis fiú, hogy a nagymamája megsajnálta. — Ugye-e, azért ha szépen kérem Jézuskát, megbocsát érte ?! — borult a kis csalódott a nagymamája ölébe. Vajha mindenki megértené s átérezné Jézus születésének minden időkre kiterjedő, végtelen nagy jelentőségét! . . . Ha az a fényes karácsonyi csillag, mely Jézus bölcsőjéhez vezérelte egykor az egyszerű pásztorokat és a keleti bölcseket, állandóan beragyogná a lelkeket: nem volna többé egyesek és népek életében az irigység, önzés, rosszakaratnak vezető szerepe; nem tapodnák meg a béke, szeretet virágait; átvonná az uralmat igazi boldogság; az elvesztett paradicsom helyett uj és soha meg nem szűnő édenné változnék át a föld ; az »egy akol és egy pásztor« eszményi jóslata, mint valóság nyerne életet; nagyot és kicsinyt, gazdagot és szegényt egyesítene, igazi testvérré tenne a krisztusi szeretet... Ez »uj ég és uj föld* megalakulásáért munkálkodjunk minden erőnkkel, teljes buzgó- sággal, mert nem lehet csak ábrándkép, csalóka délibáb a jó, nemes szivek ama vágya, hogy eljöjjön a földre Istennek országa ! . . . A hit, remény, szeretet irányítsa a sziveknek minden dobbanását, mert: »Van biró a felhők felett s áll a villámos ég«. . . Dombi Lajos. Vármegyei közgyűlés előtt ii. A holnapi napon megtartandó rendes közgyűlés legfontosabb tárgya lesz a közigazgatási bizottságból kilépő 5 tagnak megválasztása. A kilépő tagok, amint azt már különben megírtuk, a következők: Beliczey Géza, Haviár Dániel, dr. Ladies László, Veres József és gróf Wenek- beim Dénes. A választás eredménye valószínűleg az lesz, hogy a kilépő tagokat újra megválasztják. A törvényhatósági bizottság legutóbbi ülésén tudvalevőleg akéut határozott, hogy a vármegye ebtartási szabályrendeletét nem módosítja oly értelemben, amint azt a földtnivelés- ügyi miniszter kívánta és amelynek lényege az volt, hogy az ebadó az adómentességek korlátozása mellett az eddiginél is magasabb legyen. A miniszter a törvényhatóság elhatározásába — Meg, fiam : meg, ő mindent megbocsát — szólt az ősz matróna megsimogatva a kis árva unokája fürtös fejecskéjét, mialatt az ő fakó szeméből is szivárgott a köny. JVTatildnak. Kit a kegyetlen sors messze űzött tőlem, Ki életutadat töviseken járod Mond meg nekem édes I Van-e még egy álmod, a mely ide hozna Van-e sóhajtásod, a mely felém szálna A ki úgy szeretlek. Bár a szürke gondok rád is nehezültek S miattuk a múltat feledni szeretnéd, Egyet nem feledhetsz, Titkon elsiratod a kis fehér házat Az ibolyás kertet, a nyiló rózsákat, A hol gyermek voltál. Fehér jázminlugast a kert sűrűjében Mely két leánykának csak jókedvét látta. Ugye nem feledted ? Dalos ajkad benne, ha nyílt egy nótára Elnémult a kis kert zengő csalogánya Akkor tanult tőled. Másé lett a kis ház régen nagyon régen Kékszemü ibolyák ki lettek gyomlálva: Jdzminlugasunknak — A pusztulást látva, — megszakadt a szive Meghalt bánatába, Csendes nyári éjjel.
