Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

1912. december 22. Békés 3 nem nyugodott belé, hanem felhívta a törvény­hatóságot, hogy figyelemmel rendeletének alapját képező helyes intentiokra, az ebtartási szabály- rendelet módosításának kérdését újból tárgyalja. Ismerve a törvényhatósági bizottság földműves tagjainak hangulatát, kétségtelennek tartjuk, hogy a törvényhatósági bizottság ezúttal sem fogja a miniszter kívánságát teljesíteni. Hogy azután ennek mi lesz a következménye, azt egyelőre nem lehet tudni. A módosított építési szabályrendelet ügyé­ben a belügyminiszter megtévén észrevételeit, felhívta a törvényhatóságot, hogy abból a gazda­sági cseléd-lakásokra vonatkozó részt emelje ki és külön szabályrendeletbe foglalja azt. Ennek azt hisszük, semmi akadálya nem lesz. Áz állategészségügyi ebadó-alap terhére a törvényhatóság által megszavazott segély-össze­geket a miniszter nem hagyta jóvá, mert az 1913. évi költségvetés összeállítását az előirt szabályoknak nem találta megfelelőnek. A költ­ségvetés megfelelően pótoltatván, a felsőbb ha­tósági jóváhagyás kinyerése most már nem fog nehézségbe ütközni. Az állategészségügyi ebadónál Vésztő, Körösladány 768—768, mig Kondoros község 1920 K segélyt kapnak állat­egészségügyi célokra. A főtárgysorozatban mindössze három tör­vényhatósági körirat van, amelyeket annak idején részletesen ismertettünk, ügy tudjuk, hogy mind a három körirat támogatása fog javaslatba ho­zatni. Ezek a köriratok a következők : Miskolez városé az állami vasmüveknek a kartellből való kilépése ügyében ; Csanád vármegyéé a városi anyakönyvvezetők és helyettesei jogállásának és fizetésének rendezése iránt; végül Maros- torda vármegyéé a telepités ás parcellázásnak a nemzeti birtok politika szempontjából való rendezése iránt. A vármegye alispánjának végjelentését a vármegyei munkásházak építéséről múlt szá­munkban már részletesen ismertettük. A feloszlott békésmegyei 48 —49-iki hon­véd-egylet örök alapítványának kamatai felosztás alá kerülnek. Beadatott összen 66 pályázat. A kamatok úgy halljuk 8 pályázó között fognak feloszlatni s igy egyenként 33 koronát kapnak az öreg honvédek. Ki kell jelölni a törvényhatósági bizott­ságnak a jövő évi fősorozás elnökeinek és pol­gári orvosainak tagjait. Az orvosokra nézve a múlttal szemben az a körülmény veendő figye­Nóta nem veri fel többé a ház csendjét Dalos madárkája máshol rakott fészket, Ki tudja, hogy merre! És Te ha visszajössz, olykor gondolatba Virágokat szórsz egy virágtalan sírra Szived közepéből. Összes melegével átölel a lelkem Elfáradt fejemet a válladra hajtom. Altatgass el édes! Úgy majd félálomban elsuttogom neked, Csak az lehet boldog, a ki mindent feled Ezen a világon. Go danáé Kéry Aranka, A véres csillag.* Magasan a betlehemi jászol fölött véres csillag áll az égen. De ezt a csillagot nem az Isten, hanem az emberek tűzték föl az égboltra; a háború és a sors régen nem ikertestvérek. A mai háború nem az ösztönöké — mint volt a népvándorlásé — nem a szent sejtéseké — mint volt a keresztes hadjá­ratoké — nem a kalandos véletleneké — mint a tatárok hosszú vonalú kirohanása. — Tetőtől tal­pig emberi és az embereké a mai háború, igy tehát elsősorban az észé, amely minden halandó tulaj­donság közül legerősebben nyomult korunk szin­* Mutatvány A Hét, Kiss József hetilapjának karácsonyi számából. lembe, hogy a sorozásnál polgári orvos gyanánt ugyanazon járásbeli orvos nem működhetik közre. A vármegyei árvaszék aziránt tesz elő­terjesztést, hogy az árvaszék által kölcsönadható pénzek kamatlábát — tekintettel a változott pénzviszonyokra — az eddigi 6 százalék helyett 7 százalékban állapítsa meg a törvéuyhatóság. Tekintve a jelenlegi pénzdrágaságot, az árva­pénz még igy is nagyon olcsónak mondható. A vármegyei tisztviselők uj illetmény ren­dezési törvénye nem emlékezik meg az árvaszéki nyilvántartóról és igy neki fizetés-felemelésre törvényes igénye nem lehet. Ezen az anomálián csak úgy lehet segíteni, ha a kérdéses állás irodatiszti állássá átszerveztetik. Minthogy az árvaszéki nyilvántartói állások a fennálló sza­bályok szerint megüresedés esetén beszüute- tendők, mert a belügyminiszteri ügyviteli sza­bályzat értelmében az állás fontossága nagyot csökkent, ennélfogva az átszervezésnek semmi­féle akadálya nem lesz, sőt ahhoz már a belügy­miniszter is kilátásba helyezte hozzájárulását. A gyámoltak és gondnokoltak épületeinek tűzkár elleni biztosítása a jövő év elején lejár. Az alispán meghirdette a pályázatot; a beadott 4 ajánlat közül az árlejtező bizottság, mint legelőnyösebbet, az első magyar ált. biztosító­társaságot hozza a törvényhatósági bizottságnak —- újabb 10 évre — elfogadásra javaslatba. Az említett társaság több mint 20 óv óta van a vármegyével szerződéses viszonyban és ezideig mindenkor a legkifogástalanabb módon tett kö­telezettségének eleget s teljesítette a szerző­désnek eléggé súlyos feltételeit. A vármegye által a füzesgyarmati felső állomáson is engedélyezni kért vámszedési jogot a kereskedelmi miniszter azért nem engedélyezte, mert a vasúti állomás a vámtárgy érintése nélkül is elérhető azáltal, hogy a vasúti terület nincs bekerítve. Minthogy a vasút a kerítést időközben elkészítette, ennélfogva a vámszedési jog újból való kérelmezése lesz a törvényható­sági bizottság feladata. A vármegyei bizottságok közül az igazoló választmány és a mezőgazdasági bizottság lesz újjá alakítandó és ezenfelül a borelienőrző bi­zottságba is kell két tagot választani. Fel van véve a főtárgysorozatba egy csomó kérelem segélyezés iránt. Ezeknek legnagyobb része fedezet hiányában nem fog teljesítetni. padára. A mai háború — érzelmek, sejtések és ka­landok helyett — a politika végső eszköze, azé a politikáé, amely megteremtette a maga okos becsü­letét, pszihológiáját és pragmatikáját. A csillag piros papirosból van és olajos kanóc ég benne: mégis, félelmetes és elszomorító. Lehet, hogy Nagy Frigyes a modern háború apja, valószínűbb, hogy Napoleon, mert a legtöké­letesebben ő illesztette bele az összes emberi vo­násokat a hadoszlopok, trainvonalak és csataterek világába. Alapelvei: indokolt bátorság, indokolt mozgékonyság, indokolt ravaszság, indokolt becsü­letesség és indokolt gazság, vagyis : a polgári lo­gikai folyamat bakákba, szuronyokba, ütegekbe fölosztva. Nagy csatasikjain emberek mozognak és j minden embert föl tud használni, ha hős, ha ra­vasz, ha kapzsi, ha ostoba; mert a hadjáratban a kémeknek épen olyan tág körük nyílik, mint a Leo- nidasoknak, a korrupciónak, mint a szent lelkese­désnek. Az a Wohlgemuth, aki 49-ben kimondta, hogy a hátrálási vonal többé nincs, csak olyan . vesztette el maga alól a talajt, mint az a Windisch- Grätz, aki a kaszinói becsülettel nem tudta össze­egyeztetni, hogy kémekkel fraternizáljon. Viszont Görgey, aki tulajdon kartácsaival küldte előre újon­cait és a Szélaknánál meg Hodrusbányánál szé­gyennel megfutó 13. és 33-ik zászlóaljból faragta ki a branyiszkói hősöket, megmutatta, hogy minden emberi érték egyforma, csak föl kell tudni hasz­nálni. Akik ma még itt ülünk kávéházakban, ka­szinókban és reszketünk a családunkért, az exisz­Bemutattatik a törvényhatóságnak a legtöbb adótfizető vármegyei bizottsági tagok névjegy­zéke aként átalakítva, amint a beadott feleb- bezések felett a felebbviteli hatóság döntött. Minthogy a másodfokú hatóság határozata ellen is lett egy felebbezés beadva, ennélfogva a névjegyzék jogerősnek még most sem tekinthető, jólehet a behívásnál a bemutatott névjegyzék az irányadó mindaddig, mig a felebbezés folytán a legfelsőbb hatóság másként nem dönt. A községi ügyek közül felemlitendőnek tartjuk a békéscsabai kövezési ügyet, amelyet a törvényhatósági bizottság már egyszer tárgyalt, azonban azt újabb határozathozatal végett vissza­küldte a községnek. A község most uj határoza­tában a kövezési programmot aként oldotta meg, hogy az összes érdekelteket kielégítette. A ha­tározat ellen mindössze egy felebbezés adatott be és pedig a földmives iskola igazgató által amiatt, mert az iskolához'vezető ut nem lett a kikövezendő utak közé felvéve. Az elfogadott határozat szerint mintegy 12 kim. hosszú ut 450.000 kor. költséggel lesz mint vámos ut kiépítve. Tótkomlós község képviselőtestületében tett indítvány folytán a többség kimondotta, hogy Tótkomlós községnek Békésvármegyétől való elszakadását előkészítendő egy bizottságot küld ki, amely az érdekelt csanádmegyei községekkel is tárgyaljon oly irányban, hogy Tótkomlós község Csanádmegyében járási székhely legyen. A képviselőtestület határozatát többen meg- felebbezték. Kétségtelennek tartjuk, hogy a tör­vényhatósági bizottság a község határozatát nem hagyja jóvá, mert Tótkomlós községnek Csanád- vármegyéhez való átcsatolása a fennálló törvé­nyes rendelkezések szerint csupán a megyék ki kerekítése esetén törvényhozási utón volna lehetséges, erről azonban szó mostanában nincs és belátható időn belől nem is lesz, minélfogva teljesen céltalan dolog, hogy ennek a bizott­ságnak kiküldésével az izgatottság állandóan ébren tartassák és igy a társadalmi béke vala­mint a község közügyeinek intézése káros be­folyásoknak legyen kitéve. A tárgysorozatba 17 felebbezett ügy van felvéve, amelyek közül 6 Békés községet és 3 Szarvas községet érdekli. Igen sok a községi alkalmazottak fizetés felemelésére és községi tisztviselők és egyóbb segélyezésekre vonatkozó községi ügy, amelyek tenciánkért, szükség esetén talán szintén Curtiusok leszünk, ha van kéz, amely emberi tulajdonságain­kat a kellő ponton tudja megfogni. Aki hiszi, hogy ez igy van, vagyis, hogy a tömeg mindig csak ezer meg ezer egyed, az meg fogja érteni a törökök balkáni vereségeit is. Köny­veim közt megbeszélésre éretten régen lappang egy sajátságos kötet — a borítása éppen olyan szomo­rúan cifra, mint egy szemfedőé — a cime „Das Volk in den Waffen“ és a szerzője Colmar van der Goltz báró, népszerűbben : GoJtz pasa, a török had­sereg annak idején való instruktora. Tanulságos munka, mert megmutatja, hogy a háborús dolgok szellemének megállapítása független a háborús dol­gok lényegétől. „A szellem az, ami öl, nem a betű“ mondta Heine, mintha ő ismerte volna e munkát, amely szándéka ellenére nem hadvezetésre, hanem arra fog tanítani, hogy a történelmet még sem le­het hektográfon sokszorosítani. Akármily jól ös- merjük és fejtsük meg ezer meg ezer esztendő históriáját, soha sem rajzolhatjuk meg előre akár egy ócska talyiga pályafutását sem. És a háború mégis csak a történelem első cégjegyzője. Goltz pasa munkája, s ezzel együtt tevékeny­sége, pedig semmi más, mint kísérlet: palackokba fejteni le a háború vérrel teli korsóját. A jövőt ki­alakítani a múltból, az egyszeregyet a sorstragé­diából : ezt próbálta a német taktikus és rajta vesz­tett. Mert a háborúnak nincsenek doktrínái, ahogy nincsenek az ember fiziológiai létének. Vannak sza­bályszerűségei, alapigazságai, de az utat, amelyen

Next

/
Thumbnails
Contents