Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-08 / 49. szám
8 Kekes 1912. december 8. Van szerencsénk a t. közönséget értesíteni, hogy Gyula város polgármesterétől. Hirdetmény. A nagyméltóságu m kir. honvédelmi miniszter ur háború esetén a katonai élelmező tisztviselőkben beálló nagyobb szükséglet fedezhetése végett: népfelkelő éleínicző járulnoki állás elnyerésére 71411/1V. 892 szám alatt pályázatot hirdet Pályázhatnak azon népfelkelő kötelezettségben álló állampolgárok, kik katonai kötelezettségüknek teljesen eleget tettek Pályázók tartoznak egy katonai élelmező raktárnál saját költségükön 3 hóig terjedő próbaszolgálatot teljesíteni s ennek megtörténte után egy elméleti vizsgálatot tenDi, amelynek sikeres! befejezése ulán már béke idején hadiszolgálatra nép elkelő járulnokul kijelöltetnek. A kérvényhez, amelyben pályázó nyelv- ismerete határozottan megjelölendő, csatolandó a születési anyakönyvi kivonat, iskolai, továbbá hatósági bizonylat a jelenlegi polgári foglalkozásról és községi illetőségről, végül egy kötelező nyilatkozat arról, hogy folyamodó önként elvállalja azon kötelezettséget, hogy a katonai raktárnál teJjesitendő próbaszolgálat ideje alatt magát a katonai fegyelemnek aláveti és katonai elöl- j járói — kiképzés érdekében teendő — szolgálati parancsainak engedelmeskedni fog. A pályázati feltételeket részletesen feltüntető pályázati hirdetmény a hivatalos órák alatt a városi közig, kiadó hivatalban megtekinthető Az eként felszerelt, bólyegtelenül kiállított s a m. kir honvédelmi miniszter úrhoz intézett pályázati kérvények 11)13. évi január hó 20-ig Gyula város polgármesteri hivatalánál benyújtandók. Gyula, 1912 december hó 2-án. Dr. Lovich Ödön 609 1 — 1 po gármesier 5758—1912. A szeghalmi járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény. üveg-, porcellán-, diszmüáru-keres- kedésünket a legszebb kivitelű játékárukkal is kibővítettük. Francia babák, társas játékok, valamint egyéb karácsonyi és újévi ajándéktárgyak a legnagyobb választékban. Vásárlási kötelezettség nélkül megtekinthető! A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve, vagyunk kiváló tisztelettel: Üveg- és Porcellán-Áruház 614 1—3 (Tőzsde mellett). 651—-1912. szám. 618 1—1 Árverési hirdetmény. Alulirt hiro-ági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmiben ezennel közbirre teszi, hogy a budapisu VII-ik kerületi kir. járásbiróság 1912. évi Sp. IV 1462/2 ez. végzése következtében dr. Scheer Béla hudipestt ügyvéd áltál képviselt Glória kötszergyár B.iuer Samu budapesti lakos javára 41 korona 84 fii ér s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás ú ján le- és felülfoglalt és 1310 koronára b c-ült sebészeti műszerek és üzleti berendezések. Oesterreich. Amerikanische Gumifabrik, A Baumert Export Filiale, Haas & Go cég, Magyar szaru- es csonteyar és Algemeiue Krankenhaus foglaltatok érdekeben is nyilvános árverésen eladatnak. Különféle szobabútor úri házból jókarban cldilU Rákóczi Ferenc-ti.4 518 2—2 3293—1912. tkvi szám. Árverési hirdetmény kivonata. A gyulai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Gyuiavidéki Takarékpénztár Részvénytársaság végrehajtóknak Reményi Ferenc végrehajtást szenvedő elleni 4000 korona tőkekövetelés s jár iránti végrehajtási ügyében az árverést a gyulai kir. törvényszék területén levő Gyula városában fekvő és a gyulai 504. számú tjkvben A -f- 3 rend 760—61/b hrsz alatt felv tt 7o8 5/10 □-öl területű ingatlanból ház N. G 217 udvanal és kerttel R ményi Fér ne B 21. alatti hányadara 1850 kor. ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1912. évi december ho 28. napjan délelőtt 9 orakor a tszóki palota árverési helyiségében (földszint 16. ajtó) megtartandó nyilvános árverésen el fog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan kikiáltási áranak 10% át, vagyis 185 koronát készpénzben, vagy az 1881. évi LX t.-c 12 §-aban jelzett árfolyammal számított és az 1881 évi november 1-én 3333. sz. a. kelt in. kir. Igazságügyministeri rendelet 6 §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez bánatpénzül letenni,, avagy a bánatpénznek a bíróságnál való előzetes elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervenyt átszolgaltatni. Kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság — Gyula, 1912 évi szeptember 17-én. — Gubicza Adám s. k., kir. tszéki biró. A kiadmány hiteléül: K Ö R Ö Z S Y ÁRPÁD, 607 1—1 kir. tszeki tkvvezeiő 3510—1912. tkvi szám. A Szeghalom községnél újonnan szervezett segédjegyzői és községi irnoki állásra pályázatot hirdetek. A kellően felszerelt pályázati kérvényeket bezárólag folyó évi december 20 ig kell hozzám beadni A kik segédjegyzői állásra pályázni kívánnak, tartoznak az 1900. évi XX t.-c. 3- §-ábnn előirt képesítést igazolni. A segódjegyző javadalma: évi 1200 korona fizetés és 200 korona lakáspénz. Az Írnok javadalma : évi 900 korona fizetés és 100 korona lakáspénz A megvá'asztottak kötelesek állásukat január 1-én elfoglalni Szeghalom, 1912 december 5 Csánki Jenő 615 1—1 fös/.olgabuo. 582—1912. szám. 613 1—1 Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX t.-c. 102 §-a éneimében ezennel közhírre teszi, hogy a gyulai kir. törvényszék 1912. évi 10721. V sz. végzésé következtében dr. Berényi Armin gyulai ügyvéd által ke pviselt Kirchner és Wilhelm stutgarti lakos javára 234 korona s jár. erejeig foganatosított kielégítési végrehajiás utján le- és Llülfoglat és 635 koronára becsült sebészeti mü>zer-k és üzleti berendezések Haasz Lipót, Österreich Amerikanische Gumifabiik. Gloria könzergyár, Baumert Expóit Filiale Haas & Co. cég, Magyar szaru- és csontgyar és Algemeine Krankenhaus loglaltatók érdekében is, nyilvános árverésen eladatnak Mely árverésnek a gyulai kir. járásbiróság 1912 Y. 442. számú végzése folytán 234 korona tőkeköveteles, ennek 1912. évi szept. hó 5-ik napjától járó 6 százalék kamatai és eddig összesen 62 korona 93 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Gyulán, alperes üzletében, Petőfi-uíca 1. szám alatt leendő eszközlésére 1912. évi december hó 12-dik napjának délelőtti 9 órájára batáridőül kitüzetik es ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel h.vatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX t.-c. 107. és 108 §-ai érteimében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérő nek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Gyulán, 1912. évi nov. hó 25-ik napján. Tar Gyula kir. bírósági végrehajtó. Mely árverésnek a g\ului kir. jbiróság 1912. V. 472/2 számú égzése folytán 41 korona 84 fid. tőkekövetelés ennek 1912. évi marc. hó 15-ik napjaiéi jaró 5% kamatai és eddig összesen 29 korona 80 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Gyulán alperes fiz Méhen, P.tőfi-u’ca 1. sz a. leei dö e-zközl -sére 1912. évi december hó 12-ik napjának délelőtti 10 órájára batáridőül kitüzetik én abhoz a v<-nni szandeto/ok oly megjegyzéssel hiva'nak meg hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t-c. 107. és 108 §-ai értelméb-n készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Gyulán, 1912. évi november hó 25. napján. Tar Gyula kir b rósagi tégrehajtó. á V SS Karácsonyra és újévre SS SS B Oq 1st ' 4c le»alkiilmas»bb ajándék! ST 5 ® te 617 1—a ® = •m Gramofon sa cr 'S.* P» = Hanglemezek ’S t egediik = e Brácsák ■m í® Dianátok ® =■ mm Flóták la ts: B. *3 s Okarinák crq & S harmonikák ®- £. set 4 Szájmuzsikák — «V S3 "S CTq « ir 'm s ezek részei mind vétel-kényszer nélkül ® s. B ® • S 5fi megtekinthetők hangszerek raktárában: ®S a SCHWARTZ ZSlGNIOND-nál 5T 22. m m Gyula, N gyvaradi ut 5. sz. §■ cr Gróf Károlyi Sándor-utcában a Pomucz-féle telek egészben vagy két részben eladó Árverési hirdetmény-kivonata. A gyulai kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság bözhirré teszi, hogy a Gyulavidéki Takarék- pénztár Részvénytársaság végrehajtatónak Remele György végrehajtást szenvedő elleni 6266 korona 40 fill, tőkekövetelés s jár. iránti végrehajtási ügyében az árverést a gyulai kir. törvényszék területén levő Gyula város határában fekvő és a gyulai 7735. sz. tjkvben A -f- 1 rend 4279/159 hrsz alatt felvett 20 hold 1000 Q-öl területű ingatlanból (szántó Szentbenedeken), B 6 alatt Rjmele György nevén álló hányadra 655 kor., a gyulai 1982 tjkvben A 1 sor 5574 hrsz. alatt felvett 990 D-öles ingatlanból (Törökzug, szőlő Nagycsikosér), B/ll alatt Re- mele György nevén álló hányadra 48 kor. 40 fid., a gyulai 4594 sz. tjkvben A —j— 3 sor 64o3 hrsz. a. felvett 1 hold 1306 □-öles ingatlanból (szántó Ökörjárásban), B 13 alatt Remele György Devén álló hányadra 108 kor. 90 fill., a gyulai 7038 sz. tjkvben A -j— 1 sor (2829—2830) hrsz. alatt felvett ingatlanból (ház N. C. 1155), 115 udvarral és kerttel 302 O-öl), B 4 alatt Remele György nevén álló hanyadra 181 kor. 70 fill., a gyulai 14o9 sz. tjkvben A 1 sor 5919 hrsz. alatt felvett 890 □-öl területű ingatlanból (Tórökzugban szőlő). B 12 alatt Remele György nevén álló hanyadra 48 korona 80 fid., végül a gyulai 6748 sz. tjkvben A —|— 1 sor 6444. hrsz. alatt felvett 1 hold 1550 □-öl területű ingatlanból (szántó Ökörjárásban), B 8 alatt Remele György nevén álló hányadra 92 korqna ezennel megállapított kikiáltási árakban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan-hányadok az 1913. évi február hó 12. napján délelőtt 9 órakor a iszéki palota árverési helyiségében (földszint 16. ajtó) megtartandó nyilvános árverésen el fognak adatni. Az ingatlan a kikiáltási ár, illetve kétharmadánál alacsonyabb áron el nem adhatók. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan kikiáltási árának 10% át készpénzben vagy az 1881. évi LX. t. c. 12. §-ában jelzett árfolyammal számított és 1881. évi november 1-én 3333. sz. a. kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 6. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez bánatpénzül letenni, avagy a bánatpénznek a bíróságnál való előzetes elhelyezéséről kiállított szabályi- szerű elismervényt átszolgáltatni. Kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság. — Gyula, 1912. november 8-án. Gubicza Ádám s. k. kir. törvényszéki biró. Értekezni lehet 616 1—3 az Ármeutesitő Társulat hivatalában. / 608 1—1 A kiadmány hiteléül Körözsy Árpád Kir. tszóki tkvvezetö.