Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-16 / 24. szám

1912. junius 16. Bckcs A Medárd napjához fűződő hagyomány 8 nap •óta igazolást nyer. A gazdaközönség tudvalevőleg úgy tartja, hogyha Medárd napján eső esik, akkor utána követőleg negyven napi esőre van kilátás. Az idén Medárd napján, igaz hogy csak az esti órák­ban, nagy zivataros eső vonult el fölöttünk, de tény, hogy azóta nem múlt el 24 óra kisebb-nagyobb mérvű eső nélkül. Nagyon kívánatos lenne azonban, ha a Medárdi hagyomány további igazolást nélkü­lözne, mert az esőből, ha nem is túl sok, de leg­alább is bőven elégséges volt. További esők az ösz- -szes kalászosokat és elsősorban a búzatermést erősen kockáztatnák. Mert, mint azt már lapunk multheti számában is megírtuk, a búza különösen ott ahol buján fejlődött, már betek előtt megdűlt, a júniusi esők és zivatarok a kevésbé buja vetéseket is össze­kuszálták ; a dőlt búzán pedig állandóan ott lebeg az enyészet Damoklész kardja. Aratásig most már egy csepp esőre sem volna szükség, nemcsak a ka­lászosoknak, hanem a kapasnövényeknek és vetemé- nyeknek sem. Utóbbiak is kiálianának három-négy heti szárazságot, különösen ha a küszöbön álló há­rom-négy hét nem volna oly túl forró, mint a multheti napok voltak, amelyek hőségét a gyakori esők sem tudták mérsékelni. Tegnap ujhold volt és ettől remélhető, de ínég inkább óhajtandó az idő­nek szárazra és hűvösebbre fordulása Villámcsapás. Szombaton este, a zivatar alkal­mával egy villám belecsapott özv. Szalay Józsefné vandháti birtokán az egyik nagy istállóba és fel­gyújtotta. A villámcsapás ereje oly nagy volt, hogy az istálló előtt álló munkásokat messzire eldobta. De azoknak az ijedtségen kívül szerencsére nem tör­tént semmi bajuk Az istálló azonban leégett és beleégtek a padláson alvó tjukok is. — A kár je­lentékeny. A békéscsabai főszolgabíró, Kiss László tisz­teletére a község lakosai nagyszabású bankettet ren­deztek az elmúlt szombat este a »Próféta« vendéglő összes helyiségeiben, melynek termeit ez alkalom­ból zsúfolásig megtöltötték az uj főszolgabíró tisz­telői. Megjelent a banketten az e őljáróság, az ügy­védi kar, a város intelligenciája, kereskedő, iparos és gazda társadalma, sőt még a katonai tisztikar is kép­viseltette magát. A vacsora, alatt több felköszöntő hangzott el. Az első felköszöntőt Korossy László főjegyző tartotta, aki kérte a főszolgabírót, hogy a község, a járás érdekében kövessen el mindent A főjegyző beszédére Kiss László válaszolt. Kiemelte, hogy régi vágya volt Csabára kerülni, mert itt töl­tötte gyermekéveit s hosszú, majdnem húsz éves közigazgatási pályája alatt mindig nagy figyelemmel kisérte Békéscsaba törekvéseit, haladását Együt­tes, vállvetett munkára hívta fel a közirányitásra be­folyással bírókat, a maga részéről Ígérte, hogy min­dig és mindenben a község érdeke fogja vezetni. A főszolgabíró beszéde nagy hatást keltett. Pohár­köszöntőket tartottak még : dr. Pándy István, Popst őrnagy, Tímár Eadre, dr. Kell Lajos és Gulyás Jó­zsef, ki ékes rigmusokban köszöntötte fel a már is közszeretetben és nagy népszerűségben álló uj fő­szolgabírót. Esküvő. Dr. Tóth Pál szarvasi orvos vasárnap tartotta esküvőjét Réthy Ellával, néhai Réthy Sán­dor volt nagykereskedő leányával. Szerencsétlenség. Békéscsabán folyó hó 7-én véres szerencsétlenség történt. Molnár János vál­lalkozó emberei a Vas-utca 3. szám alatti házat bontás alá vették. A falat alá ásták. Mikor dön­tés alá került a dolog, a munkavezető figyelmezte­tésére a munkások biztos helyre távoztak s tovább •csak a munkavezető egymaga folytatta az ásást. Egy kis idő múlva egy öreg munkás, -ITrobár János visszament a falhoz s leült annak a tövébe. Az ár­nyékban szunyókált. Senki sem vette észre. Egyszer csak a fal nagy robbajjal bedőit s Hrobárt maga alá temette. Mire kimentették a romok alól, kiszeu- vedett. A hitvesgyilkos. Stefanik György napszámos, békéscsabai lakos nejével sok ideig békés házastársi viszonyban élt. Nemrég Békéscsabán egy szobában laktak Kovács István napszámossal. Az asszony és Kovács István között szerelmi viszony keletkezett, amiről csakhamar suttogni kezdtek. Ä hir a férj fülébe is eljutott, aki maga szintén kezdett meggyő­ződni a dolog igazságáról. Ettől fogva a két férfi görbe szemmel nézett egymásra és mind a kettő az asszonyt őrizte, hogy a másikuk ahhoz hozzá ne jus­sán. Május hónapban Stefanik György és Kovács István együtt mentek el munkára Budapestre, hon­nan egy este Stefanik hazaszökőtt Békéscsabára. — Amint ezt Kovács István megtudta, másnap reggel sietve szintén Békéscsabára ment. Ekkor azonban még semmi baj sem történt. A két férfi újból el­ment munkára. E hó 13-án Stefanik megtudta, hogy Kovács István nincs Békéscsabán. Azonnal felkereste nejét annak lakásán és rövid szóváltás után egy bal­tát kapott fel, azzal a. feleségét fej beütötte, majd mi­dőn az asszony elesett, fekvő helyzetében még két csapást mért a fejére. Stefanik Gyórgyné meghalt, férjét pedig letartóztatva, a gyulai kir. törvényszéki fogházban vizsgálati fogságba helyezték. Gróf Bolza Pálné emlékezete. A szarvasi leány­egyesület junius hó 16-án — ma — d u. 4 és fél órakor az állami polgári leányiskola tornatermében feledhetetlen védőasszonyának, méltóságos gróf Bolza Palné emlékezetére gyászünnepet tart a következő sorrenddel: 1. Gaál Ferenc : »Gyászdal.« Énekli a leányegyesület dalkara. 2. Prológus. Irta és plmondja Nil. 3. Emlékbeszéd. Tartja Szirmay L. Árpád tb. kanonok, esperes-plébános. 4. Ch. Gounod: Repen- tir. Énekli Fuksz Rózsi Kísérik : zongorán Lévius Ernő tanar, harmoniumon Lang János tanár, gor­donkán Salacz Aladár dr. ügyvéd. 5 A sírboltban. Irta Mocskonyi József főgimn. igazgató. Szavalja Mocskonyi Gizella. 6. a) Horváth Dezső : Chanson Triste, b) Chopin Frigyes; Gyászinduló. Zongorán előadja: Mészáros Ilona. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Kovács Béla tenkei járásbirósági dijnokot a gyulai kir. törvény­székhez Írnokká nevezte ki. Gyermek-szinelőadás. Május 15-én Dobozon Torok Mihályné állami tanítónő igen sikerült gyer- mek-szinelőadást rendezett növendékeivel a Reisz- féie vendégfogadó nagytermében, melyet ez alka­lomból zsúfolásig megtöltött a közönség. Az érdek­lődésnek meg is volt a jutalma. A kis színészek igen kedvesek voltak. A közönség igen jól mulatott. A rendezés s az előadás sikere Török M'hályné érdeme, kit a nagy közönség lelkes ovációkban részesített. Az előadáson, mely erkölcsileg és auyagilag is fénye­sen sikerült, megjelent Mikler Sándor kir. tan- felügyelő. Felülfizettek: Dobay János és Mikler Sándor 10—10 K Weisz Miksa és Pollák Adolf 2—2 K, N. N 80 f t, mdy feliilfize ésekért ez utón is hálás köszönetét mond a rendezőség. A szarvasi elöljárói választás. Szarvas közsé­gében a múlt évi január 3-jin megtartott általános elöljáró-választást a felsőbb hatóságok tudvalevőleg szabálytalanság címén megsemmisítették. Az ennek következtében megtartott uj választáson, amely ju­nius 10-én folyt le, megválasztattak: bíróvá Pri belszky Pá', törvénybiróvá Damcsak Mihály, gaz­dává id. Melis Pál, főpánztárnokká Kántor Samuel, adószedő-pénztárnokká Rácz Pál és közgyámmá Hvivnák Dani. Választatott ezenfelül 8 községi es­küdt is. Megemlítjük, hogy a múlt alkalommal köz­ségi bíróvá Roszik Mihály választatott meg, a töb­biek azonban ugyanazok maradtak, akik a múlt év­ben választattak meg. A vörös gróf halala. Nem valami szenzációs gyilkosságról van itt szó, halálos szerencsétlenség sem történt, sőt voltaképpen nagyon örvendetes az a halálhír, melyről referálnunk kell. Haldoklik a gróf, a vörcs szakállu gróf, a ponyvaregények hőse, akinek érzelmes (és buta) históriáját annyi cseléd­leány, de sok jobb faj táj u ember is csak úgy falta, hosszú éveken át. A rikító födélü, öt vagy tiz kraj- cáros füzttek, a melyekkel valamikor nagy sikerrel árasztották el az egész országot, kezdenek már ki­pusztulni, a mint egyre inkább nemesedik a közíz­lés. A kipusztitásban, a vörös szakállu gróf és társai halálában kétségtelenül legjelentősebb része van Magyarországon a Tolnai Világlapjának. Ez a szívós, képes folyóirat kitűnő olvasmányt, tömérdek érde­kességet ad, anélkül, hogy rémregény nívóra sü- lyedne. Miután pedig példátlan eredményt produkált az általa kiadott Világtörténelemmel, most még nagyobbszabásu ajándékkal lepi meg előfizetőit, még pedig egy örökbecsű holmival, a tudás forrásával, egy nagy magyar lexikonnal. Ez a modern biblia, melyet öreg, fiatal, aszzony és gyermek egyaránt olvashat és élvezhet, a mikor csak akar. Ábécé rendjében mindig megtalálja, a mit óhajt, csak a tömegnaivitásra és műveletlen-égre spekuláló vörös szakállu grófot nem. A Tolnai Világlapja előfizetői dustartalmu, nyo cvan oldalas heti lapon kívül külön csekély 3 koronáért egy-egy hatalmas, hatszáznegy­ven oldalas lexikonkötetet is kapnak. A gyönyörű vállalkozásnak összesen huszonöt kötete lesz, a sűrű szövegen kivül legalább harmincezer képpel. Érde­kes, hogy bár csak folyó év december 15 én jelenik meg ezen Lexikon első kötete, az érdeklődés máris oly óriási, hogy az uj előfizetők tömegesen jelent­keznek, nehogy ettől a pompás kedvezménytől eles­senek. Mint értesülünk, nemcsak az előfizetők, ha­nem a kik számonkint veszik a lapot, is hozzájut­hatnak e munkához. Közgazdaság. Feltételes megállóhely. A Budapest keleti p.- udvartól Brassóig közlekedő 508. számú személy- vonat a Budapest—szolnoki vonalon Tápiósüly, Tápiósáp és Tápiószecső állomások között fekvő Tápiósáp 22. számú őrház feltételes megállóhelyen folyó évi junius hó 16-tól kezdve délelőtt 9 óra 44 perckor feltételesen meg fog állíttatni. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület igaz­gató-választmánya ma délelőtt '/210 órakor a Ka­szinó helyiségében ülést tart a következő tárgysoro­zattal : 1. Elnöki bejelentések 2. A nagyméltóságu m. kir. földmivelésügyi miniszter ur leirata, mely­ben tudatja, hogy a vetítőgépekhez beszerzendő diapozitivekre 500 kor. utal ki. 3. Ugyanannak le­irata a tejszövetkezetekre vonatkozólag. 4. Ugyan­annak leirata a házi ipari tanfolyamokról. 5. A nagy­méltóságu kereskedelmi miniszter ur leirata, melyben tudatja, hogy a szőllő-permetezéshez szükségelt cik­kekre kedvezményes tarifát engedélyez. 6 Komárom- megvei Gazdasági Egyesület a műtrágyagyár alapi- pitási tervezetét küldi. 7. A Fehérmegyei Gazdasági Egyesület átirata, melyben a korcsmák vasárnapi zárvatartása ügyében tett felirata pártolását kéri. 8. A Szolnokdobokamegyei Gazdasági Egylet átirata, melyben adományt kér a vihar által elpusztított községek lakosai részére. 9. Folyó ügyek. 10. Tag­bejelentések. 11. Indítványok. Közgazdasági tudósító A földmivelésügyi mi­niszter a szarvasi járáshoz tartozó körzet gazdasági tudósítói tisztségével dr. Hajas József békésszent- andrási főjegyzőt bízta meg. Árlejtés a vármegyén. A Szeghalom—füzes­gyarmati szárnyvonal szeghalmi belső 766 in. hosz- szu szakasza kiépítési munkálatainak biztosítása ügyében e hó 12-én tartatott meg az árlejtés Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt. Mindössze két aján­lat adatott be és pedig Aczél Izidor királyhelmeczi bányatulajdonos által 32700, mig Steiner Ernő budapesti vállakozó által 37000 korona vállalati ár mellett. Mivel azonban mindkét ajánlat tuldrágának találtatott, ennélfogva a bizottság egyiket sem fo­gadta el, hanem felterjesztést intézett a kereske­delmi miniszterhez, hogy uj árlejtést engedélyez­zen vagy pedig a munkálatok házilagos végrehaj­tása iránt rendelkezzék, utóbbi esetben a szükséges cyklops-követ állami bányából engedélyezze. Heti piac. Gyuia, junius 14. A budapesti gabonatőzsdén a hét folyamán ja­vuló termés-kilátásokra a búza ára 20—30 fillérrel esett. Heti piacunkon bővebb kínálat mellett el­adatott : Búza .... 21-40 22 — Árpa .... 22'— 23-— Zab ... 21-— 21-20 Tengeri . . . 20-20 20 30 Irodalom. Dráma az óceánon címmel egy könnyű modor­ban tartott fantasztikus zongora-ábrándot irt a jó- nevü zeneszerző Hetényi Heidlberg Albert a borzal­mas Titanic katasztrófa emlékére. A jellemzőleg ta­lálóan aláfestett zenében betétképen van beillesztve, az a Fejes István ref. püspök megható verseire irt hírneves khorál Közelebb hozzád Istenem, közelebb, közelebb, melyet a sülyedő hajó hősies magatartásu zenekara az utolsó percekig játszott A díszes cim- lapu zenemű ára 2 korona és Klökner Ede bpesti zeneműkiadó kiadványa. Asszonyok bibliája. A magyar szakácsmüvészet egyik jelese a népszerű és közismert Erzsi néni, im­már ötödik kiadását bocsátja útnak a legjobb hír­névnek örvendő befőttes könyvéből. Erzsi néni befőttes könyve úttörő munka volt a magyar sza- kácsmüvészeti irodalomban, mert sem azelőtt, sem azóta nem foglalkozott senki olyan behatóan és népszerűén a befőttek elkészítésével mint Erzsi néni és éppen ez, ami az ő könyvét az asszonyok bibliájává avatta, mert azóta kiadott sok társai kö­zött is az Erzsi néni befőttes könyve tartotta meg az elsőséget. Sok ezer példány forog ebből a köny­vecskéből közkézen országszerte é3 ma is a legke­resettebb könyvek közé tartozik, kivált gyümölcsérés idején. Ajánljuk minden magyar háziasszonynak, aki gyümölcsöket és főzelék féléket akar télire jól és tartósan eltenni, az szerezze meg magának ezt a jóravaló hasznos könyvecskét. — Kapható minden könyvkereskedésben. Ara 2 korona Az összeg előlp- ges beküldése után bérmentve küldi meg a kiadó Tarczali Dezső Budapesten, I., Fehérvári-ut 52. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents