Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-12 / 11. szám

XLIH. évfolyam. Gyula, 1011. március 12. 11. szám. Előfizetési árak: Egész évre _ _ 10 K — f Fé l évre............... 5 K — f Évnegyedre......... 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közle­mények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN if .ívili Megjelenik minden vasárnap. Iris i Ét !-> m Tavasz hirdeti a magyar szabad­ság legszebb ünnepét. Virágfakasztó, vérpezsdítő, óletrekeltő tavasz ... Bronz­szobor érc-emlék ledől, elporlad. Az egyiptomi sárga szél vállig hordta be aranysárga hanttal Ramzes király óriási szobrát a luxori nagy templom kapuja előtt, sírba sülyesztette Hathor huszon­nyolc oszlopát, a Szfinxet, a piramiso­kat ... Az emberkéz alkotta emlék múlandó, de a tavasz örök. Visszatér pontosan és magával hozza friss lehel- letét, eltölti az emberi szivet, lelket uj élettel, lelkesedéssel. Eltölti hangulat­tal, mely a nagy napokra emlékeztet. Minden év március idusa részesévé tesz bennünket annak a legfőbb már­cius idusának, mely az 1848-al ölel­kezve, mintha előttünk ringatná má­morba, késztetné nagy tettekre a ma­gyar szabadság hőseit. Ugyanaz a ta­vasz közli velünk lelkesítő frisseségét, mely az 1848 március 15-iki nagyjain- kat örök emlékezetű tettekre ragadták. E napon nem hallatszik jajszó, csak a lelkesedés hangja, nincs fájdalom, min­denki örvend. Örvend, mert március 15-ike, amint felolvasztotta a föld jég­burkát, a természet zsibbadtságát, az emberi lélek számára is napfényt, me­legséget hozott s e napfényben kinyil- lottak a magyar szabadság tavaszának legszebb virágai. A nagy álomnak, melyben egy nemzet szunnyadozott, vége lett. Elet, friss élet kezdődött. Forradalom, mely az emberi lélek bi­lincseit tépte szót, a kicsinyeket, gyen­géket erősekké tette, az erőseket tisz­teletre tanította a gyengékkel szem­ben s közös anya fiainak nyilvánított mindenkit: a haza fiainak. Nem tapad vér ez idő emlékeihez, ! melyek csak lelkes örömöket hirdet­nek és dicsőséget, mert nagy akadá­lyokkal, nagy erők küzdöttek meg. Fiatal, lánglelkü költők ihletett szavára 1 ezrek követelik a szabadságot. Költői i szózat nyomán fakad a lelkesedés, mely sem határt, sem korlátot nem is­mer. S költői szózatnak, tömegek lel­kesedésének nem mer ellentállani a hatalom, hanem azok a maguk termé­szetes súlyával szerzik meg a magyar ; szabadságjogokat. A márciusi tavasz a magyar szabadság géniuszát hozta ma­gával, eltöltötte azzal az emberi szi­veket, elméket, mígnem egy Petőfi „Nemzeti dal£--ában visszhangra talált. A magyar szabadságnak ugyanaz a géniusza, mely olyan hatalmasan, de békésen nyilvánult 1848. március 15-én, minden tavaszszal visszatér mihozzánk, mintha csak a természet örökös erői állítanának soha el nem múló emléket ama diadalmas napnak . .. ! Mi, erről a napról, a tavasz visszatértével minden­kor emlékezzünk is meg, mert csak addig él a magyar nemzet, mig már eins idusáért lelkesedni tud! Országos Mértéklctességi Szövetség. A nyugati kultúra elterjedő: vei lépést tart és járványszerüen nyomában halad rettentő betegség: az alkoholizmus. Ez pusztította el Amerika jobb sorsot érdemelt őslakóinak nagy részét, jelenleg pedig a föld egyik legelső nem­zetét, a franciát tizedeli elannyira, hogy az ide­vágó statisztikának megdöbbentő képe nem­csak Gallia népét, hanem a világnak összes, nemesen gondolkozó elemeit, a létfentartási ösztön által sarkalva, komoly, mentő munkára serkentette. Milliókat áldoz máris a társadalom és ne­hány nyugati államnak kormánya, az alkohol- ellenes tanoknak terjesztésére és az absztinen­ciának meghonosítására. Kétségtelen, hogy e nemes tan a műveltebb elem sorából nem egy követőre akadt. De hol marad a nép, amely­nek minden rétegében, sokkal fokozottabb mér­tékben dühöng az alkoholizmus, mint az intel­ligensebb osztályokéban. Hiszen a népnek ja­varésze azt tartja, hogy a munkás az alkohol­ból, a pálinkából meríti testének erejét, — T A R C A. ispánéihoz . . . Az ispánékhoz nevelő jött Ábrándos fiatal tanár . , . A faluban most ez az újság, E hirt most házröl-házra hordják ; E hir most szájról-szájra jár. A kik látták, mondják nagyon szép! Bajusza szőke s a szeme Fekete mint az éj palástja . . . Fóllángol érte — bárki lássa Sok szőke, barna lány szive! Poéta ember — igy beszélik ! Gyakran oly méla hallgatag . . . A virágot s a dalt imádja, Az alkony mindig künn találja A százados vén fák alatt . . . Rózsákat küldött messze tájra A kis tanár egy reggelen; „Gyönyörű harmatos virágok Valyon milyen sors vár re átok ?“ S csak ennyit irt egy leveleit: „Fogadja őket szeretettel! Küldöm velük a szivemet . . . E jehér rózsák levelére Omoliia ki a szivem vére. Ha azt irná, hogy nem szeret! . . .“ És harmadnapra jött a válasz : „ Játék volt csupán — semmi más V . . . Valami úgy szivébe markol . . . X mintha kicsengne e sorokból Kegyetlen gúnyos kacagás . . , S ott bent a szive, lelke mélyén A legszebb álma elborul . . . ... A rózsák fehér bársonyára S a kis levél rövid sorára Szivének meleg vére hull! . . . Vallomás. O nála vagyok gondolatban, Minden elszálló pillanatban ! ^ És bizó szívvel egyre várom Az én szerelmes, ifjú pái om ! Egy életuton vele lenni-, Vele szenvedni, vele tűrni! Nehéz, borús, gondtelt napokban Osztozni könyben, fájdalomban; Elhagyni otthont egy szavára S menni — ka kell, a Golgothára! Borult idő vagy napsütésben, Uttalan-uton, ködös éjben Mellőle el nem tántorogva! Vér zene lábam ? Mosolyogva Néznék reája . .. Kóny se lenne. Csak csupa mosoly a szemembe! S ha volna bűne, volna vétke, Ha útja Golgothára térne; Követ dobna mindenki Rája — Csak én ölelném — megbocsátva / . . . Ftácz JEtus. Agenor gróf és Szilasi Tamás. Irta: Szomaházy István. I. Szilasi, akinek záros határidőre kellett szállí­tani a regényét, szomorúan ült az Íróasztal mellett s miközben a szomszédos ebédlőben a szobaleány a feleségét öltöztette, a következő regényfejezetet vetette lázasan a papírra. XXIV. FEJEZET. A férfi. A gróf a hintaszékben ült és lábát a kandalló­nál melengette. Odakünn hideg és nedves őszi nap borult a didergő világra, de az elegáns, medvebő■ rös dolgozószobában, amelyet ezer exotikus csecse­becse ékesített, a tűz otthonos fénye áradt szét. A gróf hintaszékben ült és hanyagul olvasta meg­szokott francia hírlapját. Finom gianaclis-cigarettá- jának füstje bodor karikákban tört a japán-stilü mennyezet felé és a csöndet alig zavarta meg más mint a papír diskrét zörgése, mikor a gróf a másik oldalára fordította a francia újságot. Az ezüstös óra, amelynek tetején egy rokokó vitéz állott őrt, szabályosan ketyegett. Ki tudja meddig tartott volna ez az elálmositó csöndesség, ha most hirtelen egy tiszta csengésű asszonyi hang meg nem szólal az egyik homályos szögletben ? — Tehát? — kérdezte az ezüstös asszonyi hang. Tehát? Lap'U.m.ls: mai száma 2.0 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents