Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
1911. október 22. BÉKÉS 3 Ha ma felállítanék az önálló magyar bankot, gazdasági életünket nagy rázkódtatásnak tennők ld s magunknak nagy anyagi károsodást okoznánk. Mert most még nem annyira gazdag Magyarország, hogy önálló nemzeti bank felállítása esetén valutánk paritását képesek volnánk fen- tartani, azaz nem tudnék elérni azt, hogy a világforgalomban, idegen pénznemekben legalább annyi értéket adjanak pénzünkért, mint amennyi belső értéktartalma van annak, az igy előálló devalváció pedig nálunk, ahol a külfölddel szemben jóval több az adós, mint a hitelező, érzékeny anyagi károsodást jelentene a haza minden polgárának. Az önálló banknak idő előtt való fölállítása továbbá azzal a veszndelemmel járna, hogy a hitel jelentékenyen megdrágulna, mi pedig —*- földbirtokosok, iparosok és kereskedők egyaránt, nagyon is nagy hitelre vagyunk szorulva. Majd ha annyira megizmosodunk s minden gazdasági .ág annyira kifejlődik, hogy fizetési mérlegünk állandóan aktiv lesz, vagyis állandóan több értéket fogunk külföldre kivinni, mint a mennyit a külföld hozzánk behoz, és ha tőke- befektetésben is annyira megerősödünk, hogy nem leszünk állandóan rászorulva, hogy a külföldön fedezzük tőkeszükségletünket: akkor igenis itt lesz az ideje annak, hogy habozás nélkül áttérjünk az önálló nemzeti bank rendszerére, amelyről készséggel elismerem, hogy nemzeti önállóságunknak és állami souverainitásunknak jobban megfelel, mint az Ausztriával való közös bank. A nemzeti hiúság szempontjainak azonban anyagi érdekeink rovására nem szabad áldozatot hoznunk. Reális politikát, a szellemi és anyagi megerősödés politikáját kell követnünk. Ha ezt követjük, akkor az erkölcsi eredmények úgyis önként fognak ölünkbe hullani. Ez a reális politika pedig azt követeli, hogy csak akkor térjünk át az önálló nemzeti bank rendszerére, a midőn ennek ideje elérkezett. Ha mindannyian dolgozunk, ez a közgazdasági megerősödés hamarabb elérkezik, mint gondolnék és az önálló nemzeti bank felállításával sem kell évtizedekig várnunk, hanem néhány év múltán bátran reá térhetünk. Kiemelendőnek tartom a jelen törvényhozás első évi működéséből még azt, hogy Romániával és Szerbiával fontos nemzetközi szerződéseket kötött, továbbá, hogy a szociálpolitika terén is számottevő lépést tett a fehér foszfornak a gyufagyártásnál való eltiltásával. A román és szerb közelében állították föl a pellengért, többnyire kőből vagy fából. Akit szégyenszemre kiállítottak, rendesen hozzá is erősítették a pellengérhez: azért a pellengéren többnyire még' nehány nyakvas és kézvas is volt. Szokás volt a nyakba követ vagy szégyen- táblát is akasztani. Ilyen a székesfehérvári szégyentábla, amelynek egyik oldalán a következő fölirás olvasható : »Mivel a mostoha annyjukat meghurcolták, édes atyukat pediglen taszigálták, másoknak például hét napi kintállásra és kétzerte való pálcázásra Ítéltettek “ Sok helyütt a bozást is a pellengérnél hajtották végre. Bőséges tanulmányt nyújtanak a bűntettesek különböző csoportjainak arcképei. A közel ötven év előtti betyárvilág főbb szereplői, akiktől gróf Ráday Gedeon vas kitartása mentette meg az országot, ugyancsak ott vannak már a múzeumban. Merőn tekintenek le a falról arra a hatalmas megvasalt fekete koporsóra, amelyben nem egynek a hulláját szállították a mindent adó és mindent bezáró anyaföldbe. Több ezer darabot tesznek ki a bűnösök által fogságuk ideje alatt készített tárgyaik, a szökési kísérleti eszközök, rajzok, festményeik, írásaik, verseik mind egy-egy érdekes megnyilvánulása a bűnöző, a szabadságtól megfosztott szenvedő lel kének. Sz. Gy. nemzetközi szerződések országgyűlési tárgyalása alkalmával ismét találkoztunk egy széitagolásra irányzott törekvéssel, amely törekvés sajnos újabban igen gyakran üti fel a fejét. Értem az agráristák és merkantilisták szerint való szétkülö- nülést. Részemről ezeket a törekvéseket elitélem. Mert hiszen a közgazdaségi erősödés leglényegesebb feltétele az, hogy a gazdasági élet különböző ágai harmonikus fejlesztésben részesüljenek. Nem szabad a gazdasági ágak valamelyikét a többiek rovására fejleszteni. Egyformán kell mindannyit gondozni s óvakodnunk kell az egyoldalú fejlesztéstől, mert az feltétlenül megbosszulja magát Jelentékeny időt elvont az országgyűlési tárgyalások elől a delegációk ülésezése. De ez természetes volt, mert a koalíciós kormányzás utolsó évében elmaradt a delegációk ülésezése és igy egymásután kellett két delegációs ülésszakot megtartani. A delegáció nem térhetett ki az úgynevezett annexiós költségek megszavazása elől, mert hiszen tudjuk, hogy midőn uralkodónk a török szultán souverainitásának végleges megszüntetésével a monarchiához kapcsolta Boszniát és Hercegovinát, az Oroszország által felbujtott Szerbiával majd háborúba keveredtünk s evégből a nagy pénzt emésztő hadikészületeket meg kellett tennünk. Nem térhetett ki a delegáció a hadügyi költségeknek a hadsereg és a tengerészet korszerű fejlesztése okából, szükséges jelentékenyebb emelése elől sem, mert hiszen köztudomású, hogy hadseregünk és tengerészetünk fejlesztése az utolsó évtizedben teljesen megakadt aminek folytán már-már kockára volt téve a monarchia biztonsága. Hazafiui kötelesség volt tehát a már-már a könnyelműségig elhanyagolt hadi készültség emeléséhez szükséges nélkülözhetetlen istápolást megadni. Abnormálisán sok időt töltött a képviselőház a folyó évre szóló költségvetés tárgyalásával. Régi | jelensége az a mi parlamentaris életünknek, hogy a költségvetési tárgyalások túltengenék s a szólásszabadság örve alatt voltaképen az azzal való i visszaélés révén egyes pártok annyira elhúzzák a költségvetés letárgyalását, hogy ezzel egyfelől elvonják a parlamenttől az egyéb hasznos alkotásokra szükséges időt, másfelől a költségvetésnek szerfölött későn, az év nagyobb részének elteltével való elkészítése az állam élet minden ágazatára szinte kiszámíthatatlan károsodást von maga után. Ez a helytelen gyakorlat, melynek bő jelenségeivel a folyó év költségvetési vitájában is találkoztunk, a parlament igen sok tagjában azt a határozott meggyzőződést érlelte meg, hogy a költségvetési tárgyalásokat a szólásszabadság teljes megóvása és az alapos tárgyalás feltétlen biztosítása mellett szükebb térre kell szorítani s intézményesen kell védekezni az ellen, hogy egyes képviselők vagy egyes politikai pártok a a nemzet drága idejét elfecséreljék. Ennek egyik módja lehetne az úgynevezett normal budget rendszerének behozása, amely rendszer szerint ugyanis a költségvetésnek csak azok a tételei tárgyal tatnak, amelyek változott összegben irányoztatnak elő. A másik mód pedig lehetne a parlamenti önkorlátozás ama rendszerének beho- j zatala, melyszerint a parlament maga záros határ- I időt tűzhet ki a költségvetés letárgyalására, a I mely záros határidő bekövetkeztével a költség- vetésnek még le nem tárgyalt részei tárgyalás nélkül bocsátandók szavazásra. Közérdekből kívánatos, hogy ezen módok valamelyike mielőbb megvalósíttassák és ezzel kapcsolatban a tárgyalások súlya a bizottságokban való tárgyalásra helyeztessék át. Fejtegetéseim során eljutottam tisztelt polgártársaim a véderő reformjának küszöbön álló nagy kérdéséhez. Amint bölcsen tudják tisztelt polgártársaim, haderőnk fejlesztésének szüksége, egy évtizednél hosszabb idő óta fenyegető erővel jelentkezik. Körülöttünk az összes nagyhatalmak jelentékenyen kifejlesztették és a technika modern vívmányainak megfelelően tökélesetitették haderejüket. Nálunk azonban egy évtizednél hosszabb idő óta stagnál ez a kérdés, sőt éppen a létszám- emeléssel kapcsolatos bonyodalmakból fejlődtek mindazok az áldatlan viszonyok, melyek hazánk történetének utolsó évtizedét betöltik. Mikor a Széli-kormány annakidején a létszámemelés szükségének kérdését felvetette, az akkori ellenzék obstrukcióval válaszolt s úgy a Széli kormány, mint a következő kormányok sorra buktak Elnyelte őket az obstrukció. A létszámemelés ellenében ugyanis az akkori ellenzék a magyar vezényleti nyelv behozatalát követelte, minthogy pedig a hadsereg vezérletének, vezényletének és belszervezetének intézése a király jogkörébe tartozik s a király a hadsereg harcképessége iránt táplált aggályai miatt a mai egységes szolgálati és vezényleti nyelv elejtésével a két szolgálati és vezényleti rendszerére áttérni nem volt hajlandó, majdnem végzetessé vált összeütközés támadt a király és az országgyűlési többség között. Az ellentétek kiegyenlítése — amint tudjuk — akkép történt meg, hogy a szolgálati és vezényleti nyelv megmagyarositására vonatkozó követelmény egyelőre kikapcsoltatott az aktuális politika köréből. Természetesen ezen kikapcsolás idejére a létszámemelés is elmaradt. Azóta a helyzet jelentékenyen megváltozott. Nemzet és király ismét a legteljesebb harmóniában vannak egymással s igy elérkezett annak I is az ideje, hogy a hadsereg és a honvédség oly rég megoldásra váró létszámemelése és korszerű fejlesztése végre megtörténjék. Evégből terjesztette elő a kormány a törvény- hozásnak a véderőre vonatkozó törvényjavaslatokat. Ezek a törvényjavaslatok életbevágó fontosságúak s ha azt akarjuk, hogy nagyhatalmi állásunkat fenntarthassuk, azokat mielőbb törvény erejére kell emelnünk. Ütött az utolsó órája annak, hogy véderőnk korszerű fejlesztésével helyre hozzuk az utolsó évtized óriási mulasztásait, melyek folytán haderőnk messze visszamaradt a többi európai nagyhatalmak haderejétől. Ezen törvényjavaslatok a közös hadsereg évi ujonclétszámát az 103,100 főről 159,500 főre emelik, amely létszámból Magyagyarországra az eddigi 44076 újonc helyett 68167 újonc esik, a m. kir. honvédség évi ujonclétszáma pedig az eddigi 12500 fő helyett 24000-re fog emelkedni. A magyar korona országai tehát a közös hadsereg és a honvédség részére az eddigi 56575 újonc helyett ezután 93187 újoncot fognak kiállítani. Az újoncok számának ilyetén felemelése — amely a többi nagyhatalmak újonc létszámához képest még mindig szerény emelés — két okból elkerülhetetlenül szükséges. Az egyik ok az, hogy jelenlegi ujonclétszámunk teljesen elégtelen a véderőhöz fűzött követelmények teljesítésére, a viszonyok fejlődése folytán szükséges uj alakulások felállítására. Jelenlegi ujonclétszámunk már sem elegendő, hogy a békelétszámot az újoncok bevoulásakor (októberben) fedezni lehessen, hiszen például a közös vadász és gyalogezredeknél egy zászlóalj békelétszáma már az újoncok bevonulásakor átlag 70 emberrel kisebb az előirt létszámnál, ilyenformán tavaszig annyira leapad, hogy az egyes embernek, valamint a csapatnak hathatós kiképzése alig lehetséges. A másik körülmény, mely az ujonclétszám felemelését elemi erővel követeli meg, a három éves szolgálati időnek leszállítása két évre. Nemzetgazdasági szempontból óriási jelentősége van a szolgálati idő leszállításának, mert hiszen népünk a leg- produktivebb életkorban és a családalapítás idejében ezután jóval rövidebb időre fog elvonatni rendes életfoglalkozásától mint eddigelé történt. De épen, mert a szolgálati idő megrövidül, természetes dolog, hogy a békelétszám fenntartása érdekéből az újoncok számát kell emelni. A kétéves szolgálati idő azonban nem hozható be valamennyi fegyvernemnél, a lovasságnál és a lovagló tüzérségnél a hároméves szolgálati időt továbbra is fenn kell tartani, mert
