Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-20 / 34. szám
XLIII. évfolyam. Gyula, 1011. augusztus 20. 34. szám $ Előfizerési árak: Egész évrt ......... 10 K — f Fé l évre................... 5 K - f Évnegyedre......... 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Szent István. Egy ezredévnél több pergett már le az idők orsóján, hogy Ázsia nyugati részéről egy harcias, bátor néptöredék útnak indulván, a Volga folyón átkelt s Európa legáldottabb helyén, e hazának földjén megtelepedett. Több, mint ezeréves már tehát e hon . , . Nagy idő még egy ország életében is. Vele egy időben és több más, később keletkezett országok már rég letűntek a föld színéről ; kihaltak a népek mappájáról- Magyarország, a mi drága hazánk, él és virul ! Pedig a balsors ugyancsak megtépázta ... Az ege többnyire felleges, a napja borús, élete veszedelmekkel volt tele ... Es mégis »annyi balszerencse s oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán !« Es hogy ez igy van és nem máskép, azt bitének s az ebből merített honfi erőnek köszönheti. Mert volt idő, mikor eltiportatva külső erőszaktól, a magyar el veszté mindenét, amire büszke volt, csak bitét nem ! Bizony, bizony sok századon át csak fájdalomkönnyeket hullatott a magyar. Ha néha vig napok is beköszöntek, ebben sem volt köszönet ... A vigalomnak is többnyire siralmas lett a vége. Innét van az hogy a föld hátán egyedül a magyar az, ki vigadni sem tud, ha csak nem sir ; örülui sem tud, ha csak nem zokog. Aki olyan természetű, hogyha okosan beszélnek vele, az ingét is odaadja. És ha még hozzá a szive burját is érintik, ellágyul, az illetőre néz, némán marad, nyakába borul és könnyekre fakad. Csinálhatnak aztán vele bármit ... Jól ismerik ellenségeink a magyarnak ezt a természetét. És ha az erőszak nem bizonyul célirányosnak, hát erről az oldaláról támadják meg Két szent könyve van a magyarnak. Az egyik a biblia, a másik a nemzeti történelem. E két könyv vezet el minket Isten helyes megismerésére, az 0 nagy neve imádására és a haza igaz szeretetére. E két könyvből megtanulunk hinni, remélni és élni ... A történelemben, mint egy tükörben, meglátjuk hazánk életének fonláat . . . Jól esik e fonalon végig bűzni tekintetünket. Látjuk a kezdetet, a hajnalt ; látjuk ragyogó pompában fölkelni a napot!.. . Vajha e gyarló Írásom legalább a rokonlelkeket meg tudná ihletni és ha, mint hajdan, mihor Mózes varázsvesszejével megütötte a sziklát s abból üditő forrás fakadt, ez Írásom nyomában is vallásos, hazafias érzés fakadna . . . Hazánk első nagy férfiának, atyjának, megalapítójának és egyben védő szentjének ünnepe vagyon ma . . . Szent István volt az, aki kivezette a nemzetet a pogányság sötét éjjeléből s vallásos élet szikráját pattantotta a magyar keblekbe. E nagy férfiúnak szelleme lebeg most előttem . . . Messze távolból, a régi dicső múltból látom hazánk vallásos életét, amikor még egy Istene, egy hazája, egy lelke, egy vallása volt a magyarnak. A történelem tükrében látom, hogy hogyan rakják le az ezeréves épület alapkövét . . . Látom aztán az elemek inenyköveiuek szakadatlan hullását ... És ime az épület áll, ezer és néhány óv óta, szilárdan, mert annak elveszni nem lehet, nem szabad ! És valami kimondhatatlan, valami leírhatatlan érzts fogja el a szivemet, »midőn arra a férfiúra gondolok, ki életet adott e hazának,« amelyet századokon át dúló viharok, viszályok, de még a pokol összes ördögei sem megtörni, sem megsemmisíteni nem bírták. Aki vallást adott e népnek ; ki a művelődés, a nemesedós mécsesét raeggynjtóttá. Ki megmutatta az utat, melyen haladva a jólét, nagyság és fény vár e nemzetre. Midőn e férfiúra gondolok, semmiségemben összerogyván, a földre borulok a mindenható Isten előtt, mert hallom az utolsó szavát a királynak : »Hazám Nagyasszonya! Védelmezd, ne hagyd el magyar népemet !« Látom őt képzeletben, mint fölemelkedik sírjából, arcán komolyság ül, homlokáról a koporsó porai hullanak, széttekint e hazán, széttekint nemzetén, nem szól, égre néz és karjait kiterjesztvén, — visszahanyatlik sírjába. . . . Szent István nem volt vaspáncélba bujtatott, erős, súlyos buzogánnyal ellátott harcos, aki réme lett volna Európa népeinek, aki a szomszéd országokat hatalmának vaskarjai alá görnyesztette volna, de volt ereje maga- i sabb szellemi bódításokra ... 0 ama királyok egyike, akiket Isten választott saját céljainak létesítésére, az emberiség boldogitására. Hetven évig tartó külföldi kalandozások, háborúskodások, mely idő alatt rettegésben tartották a többi európai népeket, úgy annyira, hogy azok remegve foglalták imájukba : »A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket . . .c Majd az ausburgi gyászos kimenetelű csata után uj idők köszöntöttek be. A magyar népre uj feladat várt. Hazája volt már : az uj haza földjén meg kellett alkotnia a magyar álla m o t. De mert a magyar még pogány volt, a keresztény bitre kellett térnie. Mivel törzsek és nemzetiségek szerint volt a nemzet földarabolva, el kellett fogadnia a királyságot, hogy szorosabban egyesüljön. Szóval olyan életet kellett kezdenie, amilyen a többi műveltebb nyugati népeké volt. TÁRCA. .Az együttlét dalaiból. Ha jön as alkony, künnt talál a kertben! — Fejünk felett ezer virág a fán. hs eltervezzük minden este szépen, Mi lesz, hogy lesz az esküvőnk után l! Meglátja édes kincsem nemsokára Beköltözünk egy kis parókiára ! . . Es ismeretlen tájon szinte látjuk Akácfák közt a kis parókiát . . . Maga csak néz rám csillogó szemekkel Hallgatja ajkam suttogó szavát: Ott fogunk élni boldogan — felejtve ! Ró hink azután senkisem beszél! . . Nagy jázmin illat árad a szivünkre, Táti „onnan“ hozza könnyű esti széli! . . . Szelíd, mos ply go tisztele tes asszony Lesz ott magából, drága mindenem ! Vállamra könnyű, zizegő palástom Maga teszi föl minden reggelen! . . Virágot ápol, dolgozik, dalolgat, Fényt áraszt szét a csöndes kis tanyán; Melegséget, mely ráhull a szivemre . . . Áldás fakad a lábai nyomán! . . — És felvonulnak előttem a képek: Látom magát — átkötve szép feje Menyecskésen egy piros keszkenővel — Mint szorgoskodik drága kis keze. Látom virágai között, a kertben S jónm-menni a kis szobákon át . . . Mintha a tavasz odalopta volna Minden derűjét, minden sugarát! . . — A látom magam az egyszerű katedrán . . . . . . Fólzeng az ének népem ajakán! Tervezgetünk — egyebet sem csinálunk! Mi lesz, hogy lesz az esküvőnk után ?! : . Hácz Etus. A szultán háreme. A marokkói szultán birodalmában támadt bo- ! nyodalmak s az onnan érkező, sokszor nagyon is j ellentétes híradások a közvélemény figyelmét állan- j dóan lekötve tartják és az ottan való viszonyok- i rol szóló értesítések nagyon is alkalmasak arra, hogy világszerte érdeklődést keltsenek s nemcsak a marokkói háborús hirek, hanem és talán még inkább az excentrikus ország excentrikus szokásairól szólóak azok, amelyek most, a háborúskodástól aktualitást nyerve, mindenkit érdekelnek. És ha egy ilyen excentrikussága mellett még a külvilágtól is elzárt misztikus dolgot világit meg egy véletlenül szerzett értesülés, úgy az erről szóló hirt csak fokozott érdeklődéssel lehet fogadni. Ami pedig az excentrikusságot s a titokzatosságot illeti, úgy a szultánnak, Mulay Hátidnak Fezben lévő háreme bizonyára ilyen s éppen ezért nagy érdeklődésre J tarthat számot a szultán háreméről szóló következő értesítés : — A szultán, aki rendes körülmények között megközelithetetlenül zárkózott, mostanában minden nap megjelenik hívei között, végignézi minden csa- | pat útnak indulását s nem törődik azzal, hogy a | tova-vágtatók lovainak patkóiról mocskos sár fröcs- csen hófehér köpenyére. A nap ama részében, amelyet nem hívei közt tölt a szultán, hihetetlen fénnyel és pompával berendezett háremében tartózkodik. Ez a hárem azonban, amely békés időkben talán maga az éden, a szultán távollétének ideje alatt a legelkeseredettebb kétségbeesés tanyája. A hárem szépei ugyanis, akik előtt az eseményeket eltitkolják, csak annyit tudnak, hogy háború van : látják az elvágtató csapatokat, ha néha kitekinthetnek az utcára, sürü időközökben eldördülő puskaropogás rémiti őket halálra s kétségbeesésük, amely a láthatár szélén felperzselt falu lángjától pirosra festett felhők láttára a végsőkig fokozódik, sokszor hihetetlen önkinzásban keres menekvést : a szerencsétlen teremtések véresre karmolják testüket, kitépik hajukat s a falhoz verik félelemtől megbomlott agyú fejüket. De ha a szultán megjelenik a rettegők között, akkor, mintha éles késsel elvágták volna, eloszlik minden félelem s a népes hárem bámulni való odaadással igyekszik a nagyur kedvébe járni, véle a nagy gondokat felejtetni. Mesébevalóan szép a hárem, mesébeillően ragyogó szépségűéit a hárem tagjai. Fehér márvány a lépcső, selyem és bársony, aranyozás és drágakő Lapunk m.a,i száma. S olcla.1.
