Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
XLIII. évfolyam. Gyula, 1911. augusztus 13. 33. szám ^ Előfizetési árak: Egész évre> ......... 10 K — f Fé l évre............. 5 K — f Év negyedre......... 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyiittér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Bank - nemzeti — gazdasági célokra. Irta: ltubinek Gyula, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatója. Folyó hó 8-án — habár csaknem az utolsó órában — de végre megalakult a »Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége«. Ez a tény arany hetükkel lesz bele Írva Magyarország szociális és gazdasági történetébe. Ez az az intézmény, amelynek feladata megszüntetni mindazokat az anomáliákat, amelyek a parcellázás körül felmerültek, ez az az intézmény, amely földbirtokpolitikánknak nemzeti konzervatív irányt szabni hivatott. A földbirtok nem árucikk, amelynek forgalmi értékét az adok-veszek mindennapi alakulása szabja meg, a földbirtok a legfontosabb termelési tényező, minden javaink ősforrása, nemzeti irányú fejlődésünk biztosításának leghatalmasabb eszköze s egybefoglalva, mint össz- fogalom a haza maga. Annak a korlátlan, tervszerűtlen, szükségtelen a legtöbbször úgy gazdasági, mint szociális szempontból is káros földeldarabolás- nak az uj intézet lesz hivatott gátat vetni. Ez nem annyit jelent azonban, hogy az uj intézmény feladata abban merüljön ki, hogy konzerválja a mai birtokviszonyokat, hanem, hogy földbirtokforgalmunkra irányitólag hasson közre. Igen helyes az a törekvés, amely mind többeket akar földhöz kötni, ámde nem terhes adóssággal, de a boldogulás biztos reményével történjék ez s úgy, hogy az uj helyzet sem gazdasági, sem szociális tekintetben ne teremtsen a réginél rosszabb helyzetet. Nagyon is nem másodrendű kérdés a köz szempontjából, hogy kinek a kezébe kerül a föld, tud-o az egyed azon nemcsak annyit, de többet is termelni, mint az előd. Tapasztalati tény ugyanis, hogy az elparcellázott nagy- és középbirtokon az eladósodott vevő sokkal kisebb átlagokat termel, mint az előd, amint azt egyébként mindenki megfigyelheti bármely középszerűen kezelt nagy- vagy középbirtok szomszédságában, bogy a barázdaszomszédos kisgazda soha sem tud annyit termelni, mint a szakszerűbben kezelt nagy- vagy középbirtok. A birtok felosztásával pedig az is az egyik cél, hogy többet termeljünk, amit azonban csak akkor fogunk elérhetni, ha az uj birtokot uem hagyjuk magára, hanem gondját viseljük addig, amíg megerősödik nemcsak anyagiakban, de szakértelemben is. S épp az lesz az uj iutézetnek legszebb feladata, hogy a parcellázás, telepítés s nagy földbéflő szövetkezetek utján véglegesen, vagy ideiglenesen felaprózott intenzív kultúrájú közép és nagybirtok helyén nemcsak legalább a múlthoz hasonló, de azt felülmúló intenzivitásu kultúra fejlődjék. A másik cél az elsővel kapcsolatban az, bogy a földbirtokfelaprózásnál a középbirtokos .és középbórlőosztály képzésére is tekintettel legyünk. Eltekintve ugyanis minden más szemponttól, a földarabolandó birtokokon alkalmazóit gazdatisztek jövője tekintetéből sem szabad az uj intézet által kibérlendő nagybirtokokat 'csak földbérlő szövetkezetek révén hasznosítani. Ez nem is fog menni s nem is szabad a kisember boldogitásának jelszava alatt proletárokat termelni. A bérbe kerülő kötött és nem kötött birtokon alkalmazott gazdatiszteknek elsőbbségi joggal kell birniok arra, hogy a bérbe kerülő nagybirtokból anyagi erejükhöz mérten bérlethez jussanak, mert ilykép a bérletek szakszerű kezelése már is biztosítva van s megoldást talál úgy a gazdasági, mint a szociális szempont. Az igy alakított középbérlet tulajdonosai lesznek hivatottak gazdasági szaktudásukkal példaadóul szolgálni s társadalmi téren pedig a régi középosztály és gazdatisztikar szerepét betölteni. Mindezeket egybevetve örömmel üdvözöljük a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségét megalakulása első pillanatában. Habár minden reményt nem is váltott be, nagy bizalommal nézünk jövő működése elé, mert benne két évtizede ringatott eszmének gyakorlati megvalósítását látjuk. Üdvözöljük mint bátor kezdeményezőt, amely a politikai vihar ' közepette is utat és módot talált ily nagyfontosságu százados jelentőségű alkotásra. T A R C A. Egy asszonyért. — Enriccó Massini után olaszból. — Valamelyik augusztusi estén a Pincció-sétá- nyon kóboroltam, amikor egy lámpás fényénél hirtelen megpillantottam rég nem látott gyermekkori barátomat, Ermete Giron lovassági kapitányt. — Jó estét kapitány! — kiáltottam rá. — Ez aztán pompás véletlen. — Ab, te vagy az? — felelte Ermete barátom, s én észrevettem, hogy az arca kimondhatatlan leverséget sugároz. Nagyon örülök, hogy viszontlátlak. A hangjának bámulatos rezgése még inkább föltűnt nekem, s nem is tartózkodtam ennek okát megkérdezni — Miért vagy olyan szomorú drága barátom? Nem válaszolt azonnal, hanem karonfogott s lassú léptekkel elindult velem, mintha előbbi magányából még nem tudott volna a társaságomhoz hozzászokni. Egyszerre aztán megállóit s reám nézett. — Tudod mit barátom? Megszabadítom a lel- kemet a terhétől azzal, hogy mindent elmondok neked. — Szívesen hallgatlak, És Ermete a következő történetbe fogott. I Két hónappal ezelőtt, junius elsején Savója j garnisonba bevonultak a tartalékosok szolgálatra. Én éppen négy héttel ezelőtt kaptam meg a kapitányi rangot. Egyik reggelen valamelyik magasabb rangú tiszttársammal a kantinba mentem egy pohár hüs italra, meg valami harapnivalóval lecsillapítani éhségünket^ A kantin csarnokféle, tágas helyiség, egyik oldalán kisebb márványasztalokkal, ! amelyek előtt mindenféle rangbeli katona hemzse- I gett a söntés körül. Beszédközben igy szólt a tiszttársam hozzám: — Milyenek a tartalékosai ? Van köztük nevezetes emberfia. — Igen. Egyik legényem egy hires művésznek, Scarfógliónak a fia. — Az én ezredemben is van egy hires sarja- dék Csakhogy ennek a fickónak a családi hiresége más rovatba tartozik. A neve Orlandó de Bor- dighera. — Hogyan ? — szóltam nem csekély meglepetéssel — talán a szép Bordighera asszony fia ? Éppen az. Nevetve feleltem : — Lehetetlen 1 Hát annak a hires asszonynak már akkora fia van? Valamikor őrülten szerettem azt az asszonyt, de hiába, mert egyik jóbarátom volt a kedvese. — No, ami engem illet,- én is szerettem őt, felelte szintéu nevetve tiszttársam. Magam sem tudom mért nem vallottam be szerelmemet neki ? — Nagy mulasztást követett el, mert okvetlenül célt ért volna. És micsoda kellemes ember volt a férje ? A feleségének legalább húsz szeretője volt s a jámbor ember sohasem sejtette a legkevesebb valót sem ? Alig mondtam ezt el, amikor egy fiatal katona sietve áttörtetett a söntés körül állók során és halott sápadt arccal előttem termett. A szemei félelmetes lánggal meredtek, reám, hogy meghökkentem ... A következő pillanatban a katona rám rontott s fölemelt ököllel rám ütött volna, ha néhány katona le nem fogja. Hörögve a felindulástól csak annyit kiállton felém :-—■ Az az asszony az anyám ! Ha fejbe ütöttek volna, nem döbbentett volna meg annyira, mint ez a néhány szó! Kimondhatatlan szégyen vett erőt rajtam. — Bocsássátok el ezt az embert! — parancsoltam a katonáknak. Éreztem a bűnt, amelyet elkövettem, de hát I magam sem értettem, mi birt rá, hogy egy nő be- j csilléiéről ily alávaló módon nyilatkozzam, még pedig hangosan s ily nyilvánosan ? Felálltam, köszöntöttem a megsértett katonát s ezt mondtam neki : — Rendelkezésére állok és elégtételt adok Önnek. Néhány perccel később indult éppen Genuába a vonat. Kocsin a pályaudvarra vágtattam s egy órával később megérkeztem Genuába, ahol nyomban jelentkeztem a tábornokomnál, akinek mindent elmondottam. — Nos és mi a szándéka most ? — kérdezte. — Tábornok ur, nincs más választás, csak egy. Megsértettem azt a fiatal embert és kijeletet- tem, hogy a rendelkezésére állok; tehát meg fogok vele verekedi. Laptáros: m.ai szama lO oldal. L
