Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-06 / 32. szám
6 BÉKÉS 1911. augusztus 6. Dr. Daimel Sándor főjegyző üdvözlő beszéde Majdnem két éve, hogy a vármegyének volt főispánja Dory Pál Öméltósága politikai állásfoglalásának következményeit férfias bátorsággal levonva, a vármegye általános közbeesölésétől környezve távozott ennek a vármegyének éléről. Habár ezen idő alatt a vármegye vezetése kipróbált kezekbe volt is letéve, mégis a különböző és részben ellentétes hatáskörű állásoknak egy kézben való egyesítésével természetszerűleg együtt járó nehézségek kívánatossá tették, hogy ez az ideiglenes állapot mielőbb megszűnjék. Nagy megnyugvással fogadtuk tehát a hirt, hogy a főispáni szék betöltése mielőbb bekövetkezik és örömmel értesültünk arról, hogy a király kegye és a kormány bizalma Méltóságodat állította ennek a vármegyének élére, Méltóságod régi ismerősként tér vissza e vármegyébe. Hisz hosszú időn át volt alkalma megfigyelni a vármegye közviszonyait megismerni a vármegye lakosságát, ennek jellemét, szokását, a vármegye székhelyének társadalmi életében jelentékeny részt is vett, sőt mint ennek a bizottságnak a polgárok közbizalmából tagja, közvetlenül is befolyt a vármegye ügyeinek intézésébe. Viszont ezen idő alatt a vármegye közönségének is alkalma volt megismerni Méltóságod puritán jellemét, demokratikus felfogását, fényes tehetségét, szerencsés volt tapasztalni szivének nemességet, gondolkozás módjának előkelőségét és általában egész jellemének ritka nobilitását. Hosszú idő telt el azóta, hogy Méltóságod magasabb működési körbe elhivatva, távozott közülünk. Ezen hosszú idő alatt, a melyben nem szűnt meg továbbra is állandóan élénk érdeklődéssel figyelemmel kisérni e vármegye köz- és társadalmi életét, sok minden megváltozott nemcsak a közélet szereplőinek sorában, hanem jelentékeny változáson ment keresztül a vármegye közszelleme is, természetes folyoinányakép azon fejlődési processusnak, mely a mindinkább nehezebbé váló életviszonyok kényszerítő hatása alatt tárt hóditó erővel a szociális és gazdasági problémák megoldására irányítja a közélet munkásainak figyelmét és érdeklődését. De változatlanul megmaradt a vármegyében a vármegye mint a legnemesebb kőzszabadsági intézmény ősi hagyomány iránt érzett tiszteletteljes ragaszkodás és az a szellem, amely a vármegyékben alkotmányos életünk kifejlődésének és fajunk fennmaradásának egyik legbecsesebb eszközét látja. Állandóan él a törvényhatóságban az a törekvés, hogy a vármegyének jóhirneve továbbra is sértetlenül fennmaradjon, továbbá, hogy a törvényhatósági bizottság tanácskozásaiban és annak eredményében — az ellentétes nézetek kölcsönös megbecsülése és tiszteletben tartása mellett, a személyi kultus félretételével — mindenkor a vármegye igazi, józan és hazafias közszellemének megnyilatkozása jusson kifejezésre. Most midőn Méltóságod a vármegye első közjogi .méltóságába ünnepélyesen beiktatva a főispáni állással egybekötött jogok birtokába jutott, most, midőn a letett eskü szentségével vállalt kötelezettségek tudatától áthatva megkezdi főispáni működését, nemcsak az alkotmányos király kinevezésével szemben köteles hódolattal, hanem teljes bizalommal és férfias rokonérzésünk melegével üdvözöljük Méltóságodat a vármegye élén. Jóleső érzéssel vesszünk tudomást arról, az egész valóját atható lelkes készségéről, amely a most elmondott nagyszabású programúi beszédéből felénk árad, hogy működését a törvények teljes tisztelete fogja áthatni és a vármegye iránt érzett meleg szeretete fogja irányítani és hogy a vármegye féltve őrzött autonómiájának tiszteletben tartása fogja egyik kiváló kötelességét képezni. A modern állami élet követelményei, a modern közigazgatás feladatai egészen mások most, mint csak nem régen voltak. A rohamosan haladó kor, a változott viszonyok úgy szociális mint gazdasági és kulturális téren oly sok és nehéz feladatok elé állítják a vármegyét, hogy azoknak elvégzése — különösen a közigazgatás jelenlegi szervezetében — a mely az általános felfogás szerint is reformra szorul — a legnagyobb erőkifejtéseket teszi szükségessé. A közigazgatás, a mely az állampolgárok életviszonyaival oly sok ponton és viszonylatban találkozik, a mint egyik kiváló közigazgatási szakírónk mondja — maga is egy nagy küzdelem. »Küzdelem az egyéni és társadalmi erők érvényesülését gátló akadályok ellen, küzdelem az egyéni és társadalmi jólétet környező veszélyek ellen, küzdelem a népek jólétért, boldogulásáért, küzdelem milliók életéért.« Ebből a munkából ennek a vármegyének is ki kell venni a reá eső részt és hogy ezt megtehesse, szükség van az összes rendelkezésre álló erők egyesítésére, szükség van a vezetésre és irányításra hivatottak és a cselekvésre kötelezettek harmonikus vállvetett működésére. A törvényhatósági bizottságnak támogatását abban a biztos meggyőződésben ajánljuk fel Méltóságodnak, hogy az abban rejlő erkölcsi erőt a szorosan vett kötelességet meghaladó munkakészséggel és munkavággyal a vármegye közjavának szolgálatában fogja értékesíteni. Hisz kötelezi erre Méltóságodat széleskörű szak- képzettsége, sokoldalú, imponáló tudása és támogatja ebben — évtizedekre terjedő közérdekű munkásságának gazdag tapasztalataiból leszűrt bölcsessége. Ebben az ünnepélyes pillanatban az az óhajunk és oda terjed kívánságunk, adjon a mindenható Méltóságodnak erőt és kitartást, hogy a vármegyével nemes versenyben kifejtendő működésén Isten áldása legyen. Bízó lelkűnknek azzal a hitével, hogy ez a kívánságunk meg is valósul, újból a legszivélyesebben köszöntjük Méltóságodat és szívből hangoztatjuk, éljen a vármegye uj főispánja! A vármegye főjegyzőjének nagy hatással elmondott szép üdvözlő szavai után ugyancsak a törvényhatósági bizottság nevében Dömby Lajos köszöntötte a főispánt keresetlen szívből jött közvetlen szavakkal, kifejezést adván annak, hogy bár ellenkező politikai felfogásban van mint a vármegye főispánja, mégis nagyrabecsüli őt kiváló erényei miatt, amelyek a politikai pártállásra tekintetnélkiil — mindenkinek tiszteletét és nagyrabecsülését kell hogy kiváltsák. Dombi Lajosnak nagy tetszéssel fogadott beszéde után Weiss Mór bizottsági tag indítványára kimondta a bizottság, hogy úgy a főispán székfoglaló, valamint a vármegyei főjegyzőnek és Dombi Lajosnak üdvözlő beszédeit szószerint örökíti meg a közgyűlés jegyzőkönyvében és tekintve, hogy a nagy gazdasági munka miatt sokan nem vehettek részt a közgyűlésen, a közgyűlési jegyzőkönyvet kinyomatja és a bizottsági tagoknak megküldi. Dombi Lajos állott fel ezután ismét szólásra és indítványozta, hogy a vármegye alispánjának, aki majdnem két éven át vezette és látta el a főispáni teendőket, a törvényhatósági bizottság elismerését és köszönetét fejezi ki. Az indítványt a bizottság lelkes örömei tette magáévá. Yégül a főispán a hozott határozatot enunciál- ván, maga részéről is megköszönte a vendégek megjelenését és azt a szives és lelkes fogadtatást, amelyben a törvényhatóság részesítette és annak utána a hitelesítő közgyűlésnek kitűzése mellett az ülést a jelenvoltak lelkes éljenzése között bezárta. Tisztelgések. Harminchárom küldöttség jelentkezett beiktatás ntán a főispán előtt tisztelgésre. A küldöttségeknek adott válaszok épp úgy, mint a székfoglaló beszéd a szokásos sablontól mentek és kiemelkedők. Csodálatot keltett, hogy közvetlenül a fárasztó székfoglaló beszéd után, pihenés nélkül és folytonosan diszmagyarban állva, megszakítás nélkül fogadta valamennyi küldöttséget, valamennyinek individuális jellegű s nívójú feleleteket tudván adni. Elsőnek a vármegyei tisztikar tisztelgett Am- brns Sándor alispán vezetése alatt. Érzelmes, meleg üdvözletére a főispán körülbelül a következőkben válaszolt: Tisztelt Uraim, Kartársaim, Barátaim ! A kitüntető szives fogadtatásért meleg üdvözlésért lelkem mélyéig meghatva mondok köszönetét a nagyságos alispán urnák és a tekintetes vármegyei tisztikarnak. Eiső Ízben van szerencsém jelen minőségemben, becses körötökben megjelenhetni, már is a bizalom álláspontjára helyezkedve, támogatástokat kérem, kérem, ne lankadjatok elismert eddigi ügybuzgalmatokban ezentúl sem. Nem vagyok idegen ; Az úgynevezett xenofolia itten reám nem alkalmazható. Hozzátok, Békésvármegyéhez, jogi- és ami ennél sokkal több, erkölcsi kapcsok fűznek. Itt van illetőségem. Éveken keresztül — jóformán a vármegye rekonstrukcionális időszakában e falak között működtem, közvetve bár, de kartársatok voltam, valamint tagja voltam a törvényhatósági bizottságnak. Lelkem összeforrott az itteni gondolkozással, érzelmekkel! A tisztikarnak idősb tagjaihoz régi barátság benső kötelékei fűznek. Én e barátságot, mely itteni nehéz helyzetemben egyedüli támaszom volt, intakte visszahoztam! Ápolni kívánom ezentúl is és kiterjesztem a tisztikar újabb nemzedékének tagjaira 1 Ápolni kívánok még egy másik magasztos eszmét, az egy són, egy kenyéren, az egy pályán működők összetartozandóságának érzetét: a bajtársi szellemet! Szivem hő vágya, az lesz egyik főtörekvésem, miszerint az érintkezés közöttünk : gentlemanlike, nobilis, kartási, baráti, testvéri legyen mindenkor. Vármegyénknek jeles alispánja, kartársunknak, Lukács Endrének 25 éves szolgálati jubileuma alkalmával tartott beszédében a vármegyei tisztikart egy családi körhöz hasonlította. Kérlek benneteket, fogadjatok be oly szeretettel, mint amilyennel én jöttem hozzátok ezen családi körötökbe ! Ismételve hálásan köszönöm szives megjelenésieket, a meleg üdvözlést és kollégiális, baráti érzelmeitekbe ajánlom magamat j A szomszédos törvényhatóságok nevében Juhász Mihály hódmezővásárhelyi polgármester üdvözölte. A róm. kath. egyházat és papságot dr. Lin- denberger János gyulai plébános vezette. A főispán válaszában kiemelte a magyar klérusnak Magyar- ország körül szerzett nagy érdemeit, lelkiekben, anyagiakban és hajdan a véderőben is. És ha a római katholikus vallás, mint államvallásnak jellege meg it szűnt, hivatottsága, jelentősége a régi fényben ragyog és egyik legtekintélyesebb, legbecsesebb oszlopa marad a magyar állameszmének. A református és ágostai hitvallású egyházak közös küldöttségben tisztelegtek Veres József esperes vezetése alatt. A főispán válaszában megemlékezett halhatatlan emlékű barátja, Grünwald Béla jelzőiről, amelyekkel a protestáns egyházakat és azoknak jelentőségét feldíszítette. Mint maga is protestáns ember, teljes mértékben honorálja a szónok fejtegetéseit a protestántizmust illetőleg, a maga részéről csak azt fűzvén hozzá, hogy a protestáns egyházak és lelkészek óvják és fejlesszék e vallás főjellegét, a puritánizmust működésükben. A görögkeleti egyházakat Biberea Péter pa- rochus vezette, a főispán az üdvözletre ama óhajának adott kifejezést, vajha a görögkeleti hitvallású s egyéb hitfelekezetek között országszerte mindenütt oly harmónia uralkodnék, mint aminő — örömmel tudja — nálunk uralkodik. A gyulai izraelita hitközség küldöttségének, amelyet dr. Adler Ignác rabbi vezetett, igen melegen mondott köszönetét az üdvözletért. Kiemelte a zsidóságnak a kultúra és a humanizmus körüli nagy érdemeit, a gyulai zsidóság üdvözletét annál kedvesebben fogadja, miután a küldöttség sok tagjához még a múltból a barátság szerető kötelékei fűzik. A honvédséget Geisinger Rajmond őrnagy mutatta be, mig a csendőrség nevében Preszly Lóránt főhadnagy tisztelgett. Legnagyobb számú hüldöttség volt a gyulai kir. pénzügyigazgatóság, a mellé rendelt számvevőség és a gyulai kir. adóhivatallal együtt. Roediger Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató üdvözlésére a főispán hosszasan válaszolt és a legnagyobb elismerés hangján méltatta a pénzügyi -tisztviselőknek kedvezőtlen helyzetükben a legnehezebb viszonyok között kifejtett közhasznú s önzetlen működését. Biztosította őket, hogy rendkívül örülni fog, ha bármiben és bármikor tehet értük valamit. A kir. ügyészséget Konrád Ernő kir. ügyész, csupán saját személyében képviselte, mig az állam- épitészeti hivatal Bálint Endre kir. mérnök vezetése alatt tisztelgett. Mikler Sándor vezette a kir. tanfelügyelőséget, az Országos Polgári iskolai egyesület békésvármegyei körét és a gyulai állami elemi népiskolai tantestületet, akinek üdvözlő beszédére válaszolva kijelentette, hogy ha valaki, úgy- ő teljes mértékben méltányolja a népoktatás mindenek fölött való fontosságát. Az ő fiatalkora a porosz-francia hadjárat korszakára esik, amikor elhangzott a szó, hogy a poroszok hadi győzelmüket az iskolamestereknek köszönhetik. Magyarországot is a fegyver védheti ugyan meg az ellenségtől, de megtartani s hódításra képessé tenni csak a kultúra képes. Bodoky Kálmán főmérnök, a folyammérnöki hivatal nevében üdvözölte, a főispán pár szónyi válaszában utalt a hivatal kettős feladatára": »a földet víztől mentesíteni és kellő vízzel ellátni« súlyos, az utóbbit illetőleg majdnem elkésett problémára. A m. kir. posta- és államvasutak Czóbel Károly postafőnök, illetőleg béró Drechsel Béla állomásfőnök vezetése mellett tisztelegtek. Dr. Széli Imre az állami gyermekmenhelyet képviselte, mig Reichenberg Zsigmond, mint iprr-