Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-06 / 32. szám

1911. augusztus 6. BÉKÉS 5 így vau ez minden államban, minden törvény­nél. Ép azért oly különbözők a törvények, a vá­lasztójog oly különböző Európa egyes államaiban. Minden ország tekintettel van specialis érdekeire, a suffrage universel hazája, a köztársasági Franciaor­szág leginkább. Eltekintve a plebiscitum perhorres- cálasától, például a Gambetta-féle departement-ok szerinti csoportosisotf, lajstromos választási rend­szerben, mi által egész kerületeknek választói és képviselőküldési joga a gyakorlatban illusioriussá vált. A legújabb franciaországi választójogi reform­ban pedig — ott ez a kérdés csupán pártérdeke­ket érint — a jelenlegi kormányok igyekeznek pal­liativ rendszabályokkal, pártjaiknak speciális érdekeit megvédeni, a respublika kormány formájának min­den eshetőségre a többséget biztosítani. Egyébiránt a választójogi reform a Briand-k ormány bukása óta stagnál, jeléül annak, mily nehéz ügy ez másutt is. Felállítottam a megoldandó problémának syn- thézisét és antithézisét, teljes objektivitással. Le­vonom a logikai consecquenciákat. Elméletben — in theoria, a népjogok kiterjesztése: a szabadságnak a demokratikus és kulturális elveknek folyománya postulatuma. De a gyakorlati applikációban Magyarország sem tehet kivételt, az illető törvény megalkotásánál tekintettel kell lennie, ezer éves történelmi jellegére, tekintettel kell lennie a magyar nemzeti állam speciális érdekeire ! Ennek a helyes határát demokratikus alapon megóvni, az államférfim bölcseségnek feladata! A választójogi reformmal kapcsolatosan ki kell terjeszkednem még egy másik epochalis feladatra. Ez a nagy horderejű, régóta vajúdó kérdés : a köz- igazgatási reform. Mélyen tisztelt vármegyei közönség! A tizennyolcadik századnak közepéig a köz­igazgatás egész Európában teljesen el volt hanya­golva. A francia euciklopedistak, nevezetesen Mon­tesquieu, az újabb kori országászatnak megalapítója volt az, aki felhívta a figyelmet az államok igazga­tásának nagy feladataira, fontosságára. Montesquieu mint tudós, mint iró, az országászatot, a politikát a tudomány színvonalára emelte és azt négy szakra osztotta. Nemzetgazdaságtan, pénzügytan, rendészet, statisztika. Montesquieu rendszerét az összes európai egyetemek elfogadtak és a politikának tanszéket ál­lították fel, az egyetem disciplinái közé felvették. Ebben az elsők egyike egy magyar főiskola, a hires Lorántífy Zsuzsanna alapította, — sárospataki kol légium volt. A külföldön is szaktekintélynek elis­mert Szeremley Gábor volt itt a politikai tudomá- mányoknak első professzora, Montesquieu méltó társa, utóda. Csakhogy Montesquieu rendszere a közigazga­tás szempontjából mégis hiányos volt, mert az ak­kori általános felfogás szerint közigazgatásnak csu­pán a rendészetet vette, a közigavgatasnak csupán egy feladatára, a szorosan vett rendészetre terjesz­kedett ki, ami épen nem meríti ki a közigazgatás­nak kü'önböző céljait. És ebben a téves felfogásban csak sokkal későbben, a tizenkilencedik századnak hetvenes éveiben állott be korszakalkotó változás. A közigazgatás az országászatnak, a politikának első helyére emelkedett. A nagy német tudósnak Gneist Rudolfnak é9 mások tudományos müveinek köszön betjük azt, hogy ma már a polgárosult világ a közigazgatásnak egész comphxumát tudománynak, a politika elsőrendű szaktudományának elismeri. Elismeri, miszerint az állam kultúrájának, gazdasá­gának, hataani erejének egyik főfaktora a jó köz- igazgatás! Elismeri a közigazgatás folytonos fejlesz­tésének szükségét, melynek teendői a ma már nem is haladó, de rohanó korszakban progresszive foko­zódnak. Mindazonáltal már az élőző években is, egyes államokban belátták a jó közigazgatásnak előnyeit. Nevezetesen Mária-Terézia megszüntette Ausztriában a feudális urasági domínialis adminisztrációt és Haugwitznek nagyszabású tervezete alapján megte­remtette jóformán az első állami adminisztrációt, és ezzel a centrifugális osztrák ábam hatalmát nagy­ban gyarapította. Poroszországban is, a közigazga­tás az államosítás által mintaszerűvé fejlődött. De a legnagyobb közigazgatási alkotása a Guizot kormánynak Franciaországban, a múlt század negy­venes éveiben organizált administrativ reformja, mely az állam hatalmának központosításán, a centralizá­ción alapszik, és amely szervezet — bár azóta Fran­ciaországban több radikális rendszerváltozás folyt le — ma is változatlanul érvényben van. A francia központosítási rendszer eszméjének egész iskolája keletkezett, Franciaország hatarain kívül is hódított, hódított a többi között Magyar- országon Nálunk már a múlt század negyvenes évei­ben keletkezett egy áramlat, mely az ósdi közigaz­gatást inferiornak, elavultnak, a modern kor igé­nyeinek megfelelőnek nem tartotta többé. Megje­lentek a magyar köztéren, a magyar centralisták, ai kik francia eszmék által saturálva, a magyar állam hatalmának megerősítése érdekében, az állami köz- igazgatásnak szükségét, azt egyenesen a parlamenti rendszer folyományának nyilvánítva, hirdették. Élén ezen mozgalomnak Eötvös József báró, Csengery Antal, Kemény Zsigmond báró, Szalay László, Ko­vács Lajos, Bezerédy István és a békésmegyei Tre- fort Ágoston állottak. Eötvös József a municipális táblabirói rendszer ellen, irodalmi téren is küzdött. Elterjedt regényének a »Falu jegyzőjé«-nek tenden­ciája nyilvánvaló. A mumcipálisták tábora azonban, amely az ősi vármegyei közigazgatás fentartását kívánta — és ebben Anglia példájára, a »Selfguvernement«-re, az angol autonom közigazgatásra hivatkozott, még min­dig nagy többségben volt. Jólehet még az akkori közéletnek oly vezéralakját is, Nyáry Pál pestmegyei alispánt, azzal vádolták, miszerint titokban: cen­tralista. Következett a szabadságharc és aztán az el­nyomás gyászos korszaka, más kérdések domináltak az elmékben 1867-ben, az alkotmány helyreállítása után, a municipális felfogás ismét megerősödött. Következménye volt ez azon ellenszenvnek, melyet az absolut Bach-korszak centralistikus rendszere elő­idézett. Mint simptomatikus historikumot kell, azon tapasztalatot megemlitenem, hogy a széles népréte­gek — a földmivelők — nagyjában, nyelvkü­lönbség nélkül — a közigazgatást illetőleg, ezen ellenszenvet nem osztották. Azonban az 1872-iki évben fordulat állott be A nagytekintélyű Sennyey Pál báró volt királyi tárnokmester, a képviselőházban tartott egyik beszédében, ki­mondta a jelszóként hangzó súlyos szavakat: a magyar közigazgatás, — közigazgatásnak ázsiai! Ezen beszédnek hatása alatt ismét szaporodnak a magyar centralisták. Napirendre kerül a köz- | igazgatási reform. A hetvenes és nyolcvanas évek­ben, ez a téma foglalkoztatja a közvéleményt, par­lamentben, publicistikában, e körül nagy elvi har­cok folynak. A legelső, a legnagyobb apostola a magyar állami közigazgatásnak, a lánglelkü Grünvald Béla zólyomi alispán — az ország első alispánja, a mint általában nevezték, — később országgyűlési képvi­selő volt, — aki az állami adminisztrációt ‘— tekin­tettel különösen a nemzetiségi kérdésre — egyenesen a magyar nemzet létérdekének tartotta, propagálta könyvekben, röpiratokban, újságcikkek­ben, képviselőházi beszédekben ! Grünvald Bélának közigazgatási programja különben öt kardinális pontba foglalható össze : I. Az állami hatalom köz­pontosítása II. A közigazgatás decentralisatiója. III. A törvényhatóságok közigazgatási hatáskörének ki- terjesztése. IV. A közigazgatás egyszerűsítése. V. A törvényhatóságok területének kikerekitése. Pó tolhatatlan veszteség a nemzeti ügyre, a közigazga­tásra, hogy ez a nagy koncepciójú elme, ez a fana­tikus magyar államférfiu, — előbb megsemmisítve közigazgatasi rendszerének tervezetét — mesteréhez gróf Széchényi Istvánhoz hasonlóan fejezte be földi pályafutását! Elpusztult, mielőtt eszméinek diadalát elérte volna ! Beteljesült rajta is, az ideális lelkek végzete . . . Dacára az akkor reájuk nézve kedvező hangu­latnak, kedvező auspiciumoknak, az állami adminis tráció híveinek küzdelme, harca, sikertelen, hiába való volt, céljukat el nem érték. Mert a törvény- hozás 1891-ben, nagy viták után, alkotott ugyan egy két szakaszból álló törvényt, melyben az állami közigazgatás elvileg kimondatott, de ez a lex imper­fecta végrehajtható nem volt és különben is utóbb hatályon kívül helyeztetett, pár évvel ezelőtt. Keletkezett az idők folyamán a két fentjelzett irány mellett, még egy harmadik : a transakció irá­nya — mely az állami és municipális közigazgatás érdekeinek összeegyeztetésére törekszik és a köz- igazgatási bizottságokról szóló — a gyakorlatban teljesen bevált törvényben jut legpregnánsabbul ki­fejezésre. Ennek a megalapítója egy nagy állam­férfiu, Tisza Kálmán volt. Tisza Kálmán kormány­zata óta, tulajdonképen minden idevágó, a közigaz­gatásra vonatkozó intézkedés, ebben a szellemben, ezen a mesgyén halad, de nem mindig szerencsés kézzel, célszerűen. Logikai következménye ez egyéb­iránt azon körülménynek, miszerint Magyarországon számosán vannak, akik a nélkül, hogy a közigazga­tást a gyakorlatból ismernék, vagy azzal elméletileg mélyrehatóbban foglalkoztak volna, mégis hivatást éreznek magukban a közigazgatási reform nagy problémájának megoldására! Holott eltekintve attól, miszerint a szervező közigazgatási talentum csak keveseknek van megadva, a közigazgatást és annak bajait egyes-egyedül a gyakorlatban, még pedig al­sóbb fokon kezdve a szolgálatot, lehet alaposan megtanulni! Reassummalok: A municipalisták és centralis­ták elvi harca a mai napig eldöntve nincsen ! Közigazgatásunk még mindig ideiglenes pro- visorium! A jövőnek egyik legvitálisabb pensuma tehát, hogy a municipalisták és az állami közigazgatás híveinek hetven év óta tartó elvi harca végre el­döntessék és közigazgatásunk a magyar állam nem­zeti és hatalmi érdekeinek megfelelően véglegesen, a maga egészében szabályoztassék. Szabályozandók egyidejűleg a városok és a szék- és főváros köz- igazgatása, ügyei, mely utóbbiért az ország oly rendkívüli nagy áldozatokat hozott. Erre a mostani aránylag nyugodt időszak már azért is alkalmas, mert az ország élén oly hivatott férfiú áll, ki életét a közigazgatás gyakorlatában töltötte! Egyelőre a reorganisatioig meg marad még az ideiglenesség, a provisorium közigazgatásunkban és ennek megvannak a hátrányai. De minden rend­szernek hiányosságát képes pótolni az eljáró orgá­numok szakismerete, ügybuzgalma és jellemessége ! Jellemessége — mert a közigazgatás — és ezzel egyál­talában minden nyilvános közpályán működők, — ethikai prestige-jéhez, mint Caesar hitvesének hír­nevéhez, a gyanú árnyékának sem szabad férnie! Fényes példája ennek Békésvármegye közigazga­tása, melyre minden tekintetben és iiányban meg­nyugvással, büszkeséggel tekinthet a vármegye kö­zönsége ! Büszkeséggel eltelve vagyok én is, hogy ily kitűnő vármegyei közigazgatás élére állhatok. Remélem, ez a mintatisztikar támogatásában fogja részesíteni főispáni kormányzatomat, amely támoga­tás nélkül — érzem, tudom — működésem sikerte­len maradna. Mélyen tisztelt vármegyei közönség ! Midőn a poroszok Napoleon ellen a jena- auerstádti csatát elvesztették, Schulenburg gróf, ak­kor porosz miniszter azt mondotta az aggódó pol­gárság egy küldöttségének: Seine Majestät haben eine Bataille verloren, die erste Bürgerspflicht ist Ruhe ! Őfelsége egy csatát vesztett el. az első pol­gári kötelesség a nyugalom ! És Poroszország fé­nyesen megmutatta 1870-ben, mit lehet elérni a konszolidáció kitartó munkájával, az erkölcs ural­mával és a nyugalom fegyelmezettségének majdnem apotheozisével! Mi is nemzeti fellángolásunk csatáját elvesz­tettük. Nem okultunk történelmünkből. Ismét Láng Lajosra hivatkozom, midőn megjegyzem, hogy : »a magyar sohasem vesztett csatát kellő bátorság hiá­nyából, de mindig azért, mert készületlenül ment bele a harcba! Az európai közvélemény rokonszenve elfordult tőlünk ! És chi lo sa? Ki tudja? Vájjon — mint egy jeles magyar publicista Írja — nem állunk-e egy históriai nagy fordulat, egy erős megpróbáltatás küzdelmei előtt ? Valóban ideje volt már, hogy az organismust felemésztő paroxismus és a viszálykodás átka meg­szűnjék és hogy nyugalom szállja meg keb­leinket, a kiengesztelődés, a béke, az egyetértés géniusza szállja meg a közéletet. Ideje volt már, miszerint megszűntek a konfliktusok a koronával, helyreállott az alkotmányos faktorok között a -har­mónia, helyreállott az alkotmány gépezetének ren­des, nyugodt, normális működése. És ideje már, hogy helyreálljon végre-valahára állandóan a parla­mentnek rendje, alkotási képessége, nehogy úgy legyünk parlamentarismusunkkal, mint az egykori római senator hitvesével, akihez imigy szólott : »Nec tecum vivere possum, nec cum te !« Se nélkü­led, se veled élni nem tudok ! De azért a magyarok Istene óvjon a másik szélsőségtől, véglettől, a lethargiától, az apathiától is. Az alkotmányos élet vérkeringésének szempont­jából egészségtelen, káros állapot, a nemzeti érzel­mek ébrentartásának szempontjából pedig valóságos csapás lenne ez ! Egyet remélek és hiszek. Akár miként alakul­janak jövőben a politikai viszonyok, Békés várme­gyének neve mint az olajágat jelző epitheton, ural­kodni fog a sziveken. Tanácskozási terme soha disz- szonáns hangnak, személyeskedésnek, de mindenkor szentélye lesz az eszmék nemes fegyverekkel való harcának ! Végül személyemre nézve azt kérem : tekint­senek — nem ugyan a bölcső jogánál fogva, az a pár darab deszka, mely azt alkotja, nem merítheti ki az otthon érzetének fogalmát — hanem érzel­meim, illetőségem és működésem szerint e megye hü fiának és legyenek kegyes elnézéssel emberi hibáim, gyarlóságaim iránt, mert hiszen ember va­gyok . . . homo sum, humani nil a me alienum puto ! Béke és Isten áldása lebegjen a négyes folya­mok partjain és a hármas bércek völgyébeu elterülő imádott hazánk felett ! Béke és Isten áldása legyen a Körösök part- jam elterülő szeretett Békés vármegyénkén! Béke éa Isten áldása legyen e vármegye min­den lakosán ! Mindnyájunkon ! Azután a törvényhatósági bizottság nevében dr. Daimel Sándor üdvözölte az uj főispánt az alábbi beszéddel:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents