Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
4 BÉKÉS 1911. julius 2. Tűz. Csütörtökön délután fél 3 órakor a jéggyár kéményéből kipattanó szikráktól kigyulladt a vágóhíd és a mellett levő sertés akol tetőzete. Szerencsére az ott levő munkás emberek észrevették a veszedelmet s a tüzet azonnal eloltották. A tüzokozta kár jelentéktelen. Aratás. Mint rendesen, most is az őszi árpa vágásával kezdődött junius 26 án. Búzát csupán erősen szikvegyülékü szántóföldeken arattak eddig és pedig a gyulai batar szabadkai, szlányi és német- benedeki dűlőiben, a határ egyéb részein az aratás holnap veszi kezdeté t. A réti földeket természetesen nem számítva, ahol legkedvezőbb körülmények közöt: is csak e hét végén lehet aratni. A múlt hét időjárása, eltekintve a hétfő és a keddi hirtelen forróságtól, ami dőlt búzákban sajnos, szorulást okozott, de szerencsére dőlt búza az idén aránylag kevés van, tehát kevés a kár is, valóságosan eszményi volt. Szerdától kezdve ugyanis két napon át hűvös, szombaton mérsékelten meleg, de ami a legfőbb, a legfontosabb, száraz és állandóan szeles. Nagyon kívánatos lenne, ha legalább még egy hétig eső nélkül kiállana s a tegnapinál nagyobb hőség nem köszön tene be. Nagyon kívánatos volna, annyival is inkább, mert az idén a réti földek búzatermése sokkal problematikusabb a homokinál, a legkedvezőbb idő mellett is csak gyönge, középtermésre lehet számítani a réti földeken s egy hirtelen eső s nyomában fellépő forróság a réti búzákat teljesen megsemmisítené. A munkáskereslet nagy, sőt van munkáshiány is, habár a gazdák túlnyomó része részesekkel szerződött az aratásra. A hatóságok a leg szélesebb preventív óvintézkedéseket tették meg netaláni aratósztrajk meghiúsítására. Halálozás. Prekup János földmives junius 29-én 80 esztendős korában meghalt. A széles körökben ösmert gazda fiatal korában katona volt s mint ilyen részt vett az 59-iki francia s olaszok elleni hadjáratban. A katonaságtól hazajőve özv. gróf Almásy Kálmánná szolgálatába lépett s. mindaddig, mig el nem parcellázták, uradalmi csősze volt az Árendásnak. Halálát fia, unokái s kiterjedt rokonság fájlalják. Temetése pénteken délután voit a gör. keleti egyház szertartása szerint nagy részvéttel. Béke lengjen porai felett. A gyulai közönségnek régi óhaja, hogy egy szép s a mai kor igényeinek megfelelő kávéház legyen. Ezen kívánalmak valóra is válnak, mivel az »Otthon Kávéhaz« fiatal umbiciós tulajdonosa e hó elején átalakítás és renoválásokat megkezdeti. A kávéház a budapesti kávéházak alakjára és mintájára lesz berendezve s augusztus havában nyílik meg újból. Gyógyszertár átruházás. A belügyminiszter megengedte hogy Pakk János tulajdonát képezett, a »Megváltóhoz« címzett békési gyógyszertár személyes üzleti joga, Vertán Dezső cssrmői gyógyszerészmesterre ruhaztassék át. Tüntetés Szeberényi mellett. Az ág. ev. egy- házl-anács hétfőn délelőtt rendes közgyűlést tartott, amikor Sailer Vilmos dr. felszólalásában felemlfié, hogy az egyház egyik lelkészét Szeberényi Zs. Lajost s ezzel a csabai egyházat is nagy kitüntetés érte. Ugyanis a bécsi egyetem egyházi fakultása az evang. hittudományok terén kifejtett nagyszabású irodalmi működése méltánylásául diszdoktorra választotta Szeberényit. Indítványozza, hogy az egyháztanács örömét és határtalan tiszteletét fejezze ki ezen kitüntetés. fölött. Az egyhaztanács nagy lelkesedéssel és egyhangúlag tette magáévá az indítványt, á. szeretetteljes ovációért a jelenlevő lelkész meghatva mondott köszönetét. A Kiszely György7 elhalálozásával megüresedett egyházi jegyzői állásra egyhangúlag Wílim István választatott meg, ki eddig is mint helyettes jegyző közmegelégedésre látta el jegyzői tisztét. Az elhalt Kiszely György özvegyének az egyháztanács 400 korona özvegyi járulékot szavazott meg. Békéscsaba képviselőtestülete junius 22-én közgyűlést tartott Seiler Elek főszolgabíró elnöklete alatt, melyen a megüresedett segédgyami állásra ifj. Kolpaszky Károlyt választották meg egyhangúlag. Ennek megtörténte után Zaliorán bíró vette át az elnöklést, mikor is nehány jelentektelen ügy elintézése után áttértek az ülés legfontosabb targyára, a Csabán építendő postapalota ügyére. Tudvalevő, hogy a postapalota építésének kérdése már több, mint egy év óta van szőnyegen. Tárgyalták több ülésen, ki is mondták a felépítését, aztán olyan akadályok gördítettek egyesek, nevezetesen a parasztpárt és elhunyt vezére által, hogy a község az építéstől elállt. Erre a kincstár tárgyalásba bocsájtko- zott egyesekkel, de megállapodásra nem juthattak, mire a kincstár újból felszólította a tanácsot, hogy még egyszer vegyék tárgyalás alá a postapalota építését. Ez ülésen beható vita után 28 szóval 23 ellen kimondotta a képviselőtestület, hogy az Apponyi- utcai városi bérház belső telkén 140 ezer korona költséggel a postapa'otát felépitteti úgy, hogy a beépített összeg 8%-'ot s a telek értéke után 3%-ot fizet a kincstár. így tehát Csabán a község építteti fel a postapalotát s ezzel Csaba egy szép monumentális középülethez jut, e mellett a község befektetett tőkéje is jól fog gyümölcsözni. Öngyilkosságok. Major Tamás orosházi 74 éves öreg ember az utóbbi időben sokat betegeskedett. Hiába gyógyittatta magát, csak nem volt a sok or vosságnak semmi foganatja. E fölött annyira elkeseredett, hogy szerdán hajnalban a kocsiszín gerendájára felakasztotta magát. Mire észrevet,ék, meghalt. — Ugyancsak Orosházán Dénes Mihályné hétfőn magára lőtt egy revolverrel. Valami csekélység fölött összeszólalkozott a férjéve'. A haragos vitának azzal vetett véget, hogy beszaladt a szobába s ott magára lőtt. Szerencsére a golyó nem ejtett rajta életveszélyes sebet. — Múlt hónap 22-dikén reggel Pilinszky János csabai 56 éves napszámos borzalmas módon akart az életé-ől szabadulni; a fölötti elkeseredésében, bogy állandó gyomorgörcsei voltak, egy nagy konyhakéssel felmetszetee a hasát. A tátongó nyíláson kifordultak Pilinszky belei. Szerencsére a lettét rögtön észrevették s kórházba szállították, hol a beleit visszarakták. Az öreg ember sérülése életveszélyes. Betörés. Götz Ádám inezőberényi lakos hálószobájába junius 18-án éjjel ismeretlen tettesek be hatoltak, a szekrényeket feltörték s onnan 650 koronát, egy mellényt s egy zsebórát elloptak, A jómadarak oly zajtalanul működtek, hogy a szobában alvó gazda csak reggel vette észre a károsodását A tetteseket nyomozza, a csendőrség. Hirtelen halál. Morocz István 68 éves orosházi földmives ember junius 22-én kiment a hetipiacra s miközben egy kalapra alkudozott, hirtelen összeesett és meghalt. Morocz Istvánt jól ismerték Orosházán és környékén. 189L-iki nagy szociáli ta tüntetésnek egyik rendezője volt. ekkor egy golyót is kapott a lábaba, meg utána 8 hónapi nehéz fogságot. Arató-sztrájk Haraszti Sándor gerendási bérletén e héten megkezdték az aratást. Egy c-oport .oláh arató hétfőn délben félbehagyta a munkát. A gazdatiszt hiába intette őket, az aratók kiálltak; azt mondták, nem érdemes dolgozni, mert rossz a termés. Erre bekísérték őket Csabára, hol a főszolgabíró egyenként 30 napi elzárásra Ítélte a szerződés- szegőket. Erre meggo dolták magukat az oláhok s kijelentették, hogy inkább folytatják a félbehagyott munkát. Még aznap ki is mentek Gerendásra s munkába álltak. Vizbefult Vasárnap délután Szegedi Károly köröstarcsai 19 éves legéuy apja lovait kivezette a Körösre úsztatni. Mikor a lovakat megúsztatta, azt mondta az öccsének, ki vele volt, bogy átussza a Köröst. Belevetette magát a vízbe, de alig haladt nehány méternyivé, hirtelen segítségért kezdett kiabálni s aztán elmerült. Holttestét még nem találták meg. Eljegyzés. Engel Lothár 101-ik gyalogezred- beli hadnagy hétfőn eljegyezte Csabán Fodor József, a Kosenthal-gözmalom főgépészének leányát, — Viktóriát. Esküvő. Faragó László békési főgimnáziumi tanár múlt hó 17-én esküdött örök hűséget Dwelh Margit békési polg. isk. tanítónőnek. Tűz. Gálik János csabai lakos soproni tanyáján egy szalmakazalba múlt hó 24-én becsapott a villám s azt felgyújtotta. A kazal teljesen elégett. A kár 200 korona. A szalma nem volt biztosítva. Fizetés felemelés. Öcsöd község képviselőtestülete, a nagy drágaságra tekintettel, a községi tizedesek és rendőrök fizetését évi 100 koronával felemelte. Ugyancsak felemelte az előfogatos járandóságát az 1910. évi október 1-étől kezdve évi 400 koronával, azzal az indokolással, hogy »egy erkölcsi testület» nem nézheti el, hogy a községnek egy alkalmazottja anyagilag tönkremenjen. A halározat egyhangúlag hozatott. Gázol az autó. Csütörtökön délután Gyula- varsánd felől két autó rohant száguldva Gyula felé. Az elől robogó szörnyeteg a vári-i köves utón elütötte Erdődi Ferenc gyulavárii embert, ki súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség nyomozást indított az autók gazdái után. Korytnicza Ez évben különösen élénk szezon ígérkezik a festői fekvésű, balzsamos levegőjű Koryt- niczán. A legmakacsabb tengerjárók a velenczei kolerahirekre elhatározták, hogy a felvidék balzsamos feriyőrégiójába mennek és ezt annál nyugod- tabban tehetik, mert Korytniczán opidémia sohasem pusztított és azok a nagyarányú befektetések, amelyek újabban ennek a kies fürdőnek a kifejlesztésére, alkalmasak a legkényesebb ízlésű közönség igényei kielégítésére. Rózsahegyről festői utón vasút visz betegeknek, üdülőknek, nyugalmat kereső pihenőknek egyaránt melegen ajánlható Korytnicza, melynek gyógyvize idült és uj gyomorbajoknál egyaránt még külföldön is javasolt, napi gyógyital. A fürdőigazgatóság azonnal lelkiismeretesen válaszol minden megkeresésre. Pályázat nyugdíjas mérnöki állásokra A m. posta műszaki személyzetének kiegészítése céljából több napidijas mérnöki állásra pályázat hirdettetik. Ezen állásokra az 1883. évi I. törvénycikk 10-ik §-a értelmében mindazon magyar állampolgárok pályazhatnak, akik valamely műegyetemen tanulmányaiknak szabályszerű befejezése után, a budapesti kir. József műegyetemen gépészmérnöki oklevelet nyertek vagy ezen műegyetem által honosított ily oklevéllel bírnak; fedhetetlen előéletüek. testileg ép, egészségesek és pósa-, távirda-tavbeszélő szolgálatra minden tekintetben alkalmasak. Bővebb felvilágosítás a posta- és távirda-vezérigazgatóság műszaki osztályában szerezhető. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a Löcherer Cimexmnel történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin nemcsak az élőpoloskát pusztítja el nyomban, de a.Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat, vagy festést .nem piszkit, nyomot, vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztos szer. Kapható Nagy Jenő gyógyszertárában Gyulán ésja készítőnél, Löcherer gyógyszerésznél Bártfán. 116 16-26 Közgazdaság. Lemondás. Gróf Wenckheim Dénes azzal az indokolással, hogy ő gyakran távol van, a vármegyei lótenyészbizottság elnöki állasáról való lemondását bejelentette a varmegye alispánjának. A gyulai kerületi munkásbiztositó pénztár junius hó 25-én délelőtt; 10 órakor Gyulán, a városháza nagytermében tartotta évi rendes közgyűlését az érdekeltek nagyrészvétele mellett. Közgyűlést Dnndler Károly e:nök megnyitván, konstatálta, hogy a közgyűlés szabályszerűen hivatott egybe s a munkaadók és biztosítottak képviseletében összesen 102 kö'gyűlési kiküldött jelent m g. Az igazgatóság és felügyelőbizottság 1910. évi jelentését és a zárszámadást Diósy Béla adta elő. Martos Manó ügyvezető igazgató felszólalása -után úgy az igazgatóság, mint a felügyelőbizottsagnak a felmentvény egyhangúlag megadatott. Az 1911 —1912. évi költségelőirányzatot Martos Manó igazgató előterjesztésére — többek felszólalása után — a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Az alapszabályok 7. § át a közgyűlés a következőképen módosította : A betegség esetére váló biztosításra kötelezettek tagságának, továbbá a baleseti kártalanítás alapjául szolgáló javadalmazás beszámítás alá eső élelmezés és egyéb természetbeni járandóságoknak az 1907. évi XÍX t.-cikk 11. § a értelmében megállapított egyenérteke a követsező : Az élelmezés egyenértéke' napi 1 korona, mely összegből reggeliért 2/10, ebéd és reggi íért 5/10, ebéd-vacsoráért 8/10, vacsoráért 3/10 számítandó. Egy szobás magános lakás évi egyenértéke 100 korona, ugyanaz konyha és mellékhelyiségekkel 130 korona, két szoba, konyha és mellékhelyiségekkel 250 korona, három szoba, konyha és mellékhelyiségekkel 400 korona. A hálóhely értéke havi 6 korona, világítás havi 2 korona 50 fillér, fűtés havi 3 korona szobiuként. Egyéb természetbeni járandóságok, u. m. bor sör *tb gabona, liszt-, tűzifa burgonya, szén és egyéb, az évi piaci ár átlagainak megfelelően számítandók fel. Ugyancsak módosíttatott az alapszabályok 24-ik §-a is, melynek értelmémében jövőben a helybeli közgyűlési kiküldöttek is megkapják munkaidő mulasztás címén, kártalanítás fejében, a vidéki kiküldötteknek járó illetményt. Ezek után Martos Manó igazgató terjesztette elő — az igazgatóság megbízása folytán — a békéscsabai kiküldöttek által ismételten benyújtott azon indítványt, hogy a pénztár székhelye Gyuláról Békéscsabára helyeztessék át. Az indítvánnyal szemben az volt az igazgatóság javaslata, hogy az, érdemleges tárgyalás helyett, az 1907. évi XIX. t.-cikk 119. §-a alapján az Országos Pénztár utján, a m. kir. Állami Munkásbiztositó Hivatalhoz terjesztessék fel. A javaslat fölött hosszas vita fejlődött ki, s bár a gyulai munkaadók és munkások, több elfogulatlan vidéki megbízott által támogatva, többségben voltak és a békéscsabaiak indítványát leszavazhatták volna, mind- azáltal egy közbejött felszóla'ás folytán az erőpróbától eltekintettek s czélszerüségi szempontból hozzájárultak, hogy az igazgatóság javaslata fogadtassák el, ami 57 szavazattal 17 ellen meg is történt. Kiegészítette a közgyűlés a munkaadók és biztosítottak sorában időközben megüresedett igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsági helyeket is. Megválasztattak a munkaadók sorából igazgatósági póttagokul : Karácsony Károly (Gyula), Braun Mór (Gyula), Rosenthal Ignác (Békéscsaba), Robicsek Soma (Szarvas), Schröder János (Gyorna), Supkégel Gyula (Orosháza); felügyelőbizottsági póttagok lettek : Járovcsik György (Orosháza) Oláh Péter (Gyorna), Ifj. Cservinszky István (Békés). A biztosítottak közül igazgatósági póttagok: Mahó György molnár, Abrahám János cipész, Szabó Aladár kötőgyári munkás, Prág István