Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-18 / 25. szám
XL1II. évfolyam. Gyula, 1911. junius 18. 25. szám. Előfizetési árak: Egész évrt ... ... 10 K — f Fél évre ............... 5 K — f Évnegyedre . .. ... 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova s lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyíltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KOHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A Gyulai Kerületi Munkásbiztositó Pénztár. Ama szociális és közgazdasági intézmények között, amelyek hazánkban az utolsó évtizedek alatt keletkeztek, hovatovább nagyobb jelentőségűvé és fontosabbá fejlődik a munkásbiztositó pénztár. A nagyközönség és akik a munkásbiztositó pénztár intézményében elsősorban vannak általa érintve : a munkások és munkaadók, különösen ' pedig a munkaadók, fokozódó ellenszenvvel, sőt mondhatnánk, hogy elkeseredéssel vannak eltelve országszerte az intézmény iránt. A munkaadók zöme úgy beszél róla, mint az ipari vállalatok elviselhetlen óriási anyagi terhe felől, amely az iparos-osztályt végromlással fenyegeti. Megengedjük, sőt bizonyos fokig magunk is elismerjük, hogy a munkásbiztositó pénztárak abban a szervezetben, amint a törvény- hozás által létesitvék és amint tényleg működnek, nemcsak sok kívánni valót hagynak fenn, hanem tarthatatlanok is. Ha valamely intézmény, bizonyára a muiikásbiztositás elsősorban az, amely gyökeres, egyben sürgős reformra szorul. Másrészről azonban nem osztjuk, nem oszthatjuk azt a nézeget sem, amelyet különösen a munkaadók túlnyomó része hangoztat, tudniillik, hogy a reform helyett a munkásbiztosi- tás és ezzel a munkásbiztositó pénztárak egyszerűen beszüntetendők volnának. Elismerjük, hogy ez a radikális és mindenek felett népszerű intézkedés lenne, de másrészről nemcsak nem enyhítené, hanem fokozná, sőt elviselhetlennó tenné a szocziális és nemzet- gazdasági bajokat. A munkásbiztositás reformja — ismételjük — nemcsak kívánatos, hanem kikeriilhetlen is. Egy feltétellel azonban, nevezetesen, hogy maga az intézmény megmaradjon és helyesebb alapokra fektetve a jelenlegi állapotnál egészségesebb irányban működjék. El kell azonban ismernünk, hogy amily könnyű a reform óhaja, a reformra való jogos törekvés, éppoly nehéz a reform megvalósítása. Nehéz és kényes kérdés ez, aminek megvalósulása bármily sürgős is, belátható rövid időn belül alig remélhető. Fejtegetésünk keretén kívül esik a reform irányára vonatkozólag most konkrét óhajt és álláspontot nyilvánítani, a mennyiben cikkünk megírására ezúttal a Gyulai Kerületi Munkásbiztositó Pénztár mai napra kitűzött közgyűlése és ezzel kapcsolatban a pénztár múlt évi jelentése, zárszámadása és az 1911. és 1912. évekre vonatkozó költségelőirányzata, illetőleg azok ismertetése adja az aktuálitást meg. Az igazgatóság jelentése szerint a lefolyt óv a pénztár életében a legsúlyosabb viszontagságokkal teljes. A pénztár átszervezési munkálatai sok időt és sok fáradságot igényeltek és jóllehet sem időt, sem fáradságot nem kiméivé — úgy mond — azokkal megküzdöttünk, marad vissza egy igen nehéz és sulyo feladat végleges megoldása : az orvoskórdós Ezt a kérdést közmegelégedésre még nem sikerült megoldanunk. Az anyagi kérdés nehézségei — a jelentés szerint — már eloszlathatok voltak, sőt a kardinális válaszfal , a szerződéses, fixfizetóses, állandó szolgálati viszony is lehetségessé vált volna, ha nem maradt volna fenn az az ultimátum, amelyet a pénztár el nem fogadhatott, hogy ne a pénztár választhassa meg orvosait és hogy csak azok lehessenek pénztári orvosok, akik az Or- vosszövetsóg tagjai, végre, hogy azt az orvost, akinek a pénztárral a szerződéses viszonya fennáll, mivel nem tagja a Orvosszövetségnek, a pénztár mozdítsa el pénztári orvosi állásától. Ezek a követelések — úgy mond a jelentés — sértik, a pénztár autonom jogait és törvényes alappal nem bírnak, tehát azokat a pénztár el kellett, hogy utasítsaAz Országos Pénztár segítségével, a kényszer hatása alatt, orvosi kerületekre osztottuk vármegyénket és a pénztár tagjainak orvosi ellátására szerveztünk : Gyulán 2 kezelőorvosi állást, az egyiket főorvosi teendők ellátásával is megbíztuk, a másiknak Gyulavári községben lakó tagjaink orvosi ellátása tétetett feladatává ; Békéscsabán 3 kozolőorosi állást, ezek közül t az erzsébethelyi pénztári tagok, 1 a békéscsabai, kótegyházi, ujkigyósi pénztári tagok, 1 a békéscsabai, dobozi pénztári tagok orvosi ellátására ; Orosházán 2 kezelőorvosi állást, ezek közül 1 az orosházai, tótkomlósi 1 az orosházai, gádo- rosi, nagyszénási pénztári tagok orvosi ellátására ; Békésen 1 kezelőorvosi állást, az ottani pénztári tagok orvosi ellátására; Mezoberényben 1 orvosi állást, a mezőberónyi és köröstarcsai pénztári tagok orvosi ellátására; Szarvason 1 pénztári orvosi állást, az ottani pénztári tagok orvosi ellátására ; Gyomán 1 pénztári orvosi állást, a gyomai és endrődi pénztári tagok orvosi ellátására; Szeghalmon 1 pénztári orvosi állást, a szeghalmi, körösladányi, vésztői és füzesgyarmati pénztári tagok orvosi ellátására; Csorvásot1 pénztári orvosi állást, az ottani grófi uradalommal egyetértve, a csorvási pénztári tagok orvosi ellátására ; Öcsöd és Békósszentandrás részére 1 orvosi állást, ezen két községben lakó pénztári tagok orvosi ellátására. Ezeket az állásokat Mezőberóny, Szarvas, Szeghalom, Csorvás, Öcsöd, Rékósszentandrás kivételével más orvosokkal be is töltöttük. A még be nem töltött helyekkel nem sietett a pénz tár, mert a régi orvosok között felhangzott mól- tatlankodások arra engedtek következtetni, hogy a volt pénztári orvosok — kiki saját községében — hajlandók a pénztári orvosi állást elvállalni. Hogy ez még meg nem történt, az Orvos szövetség terrorisztikus eljárárására és az orvoT A R C A. A vén betyár. Irta : Péczely József. A várótermekben egyszerre szetfutott a hire: „Rabot visznek!“ A szenzációra éhes emberek, asszonyok egymást lökdösve, taszigálva Kirakodtak a folyósó felé : — Hol van . . .? Hol van . ? Mindenki látni akarta a tömlöc jegyesét. A kíváncsiság engem is odahúzott. A mázsáló szélén ült egy öreg, ősz ember. | Meggörnyedt testén szürke, daróc rab-ruha volt; a fején is ilyen matériából készült sapka. Amint jobban szemügyre vettem az öreget, hát látom ám, hogy régi ismerős De milyen ismerős ? Alig tudtam hinni a szemeimnek. — Az lenne ? Az ? Csakugyan ő volt. Az öreg Csordás. — Ej, ej . . . Hát megint hurokra került a vén kópé ?! Bizonyosan valami ló-ügy, vagy me- nyecskés dolog . . . Ott állt mellette a szuronyos börtönőr, ki komoly, hivatalos hangon, hessegette közeléből a tolakodó kiváncsiakat. — Ne szóljanak hozzá! Nem szabad! Hogy a figyelmeztetésnek nem lett kívánatos foganatja, a sipkás embert elöntötte a törvényes indulat. — Mit bámulnak ? Nincs itt cirkusz ! Odébb !! Majd az öregre förmedt: — Befogja kend is a száját, mert . . . S szemöldökét felrántotta a homloka közepére. ■— Tudhatja kend a regulát! — Jó, jó . . . — Ne feleseljen kend ! Az öreg csak úgy a fél vállával magyarázta, hogy ő nem felesel Az igazat megvallva, magam is szerettem volna j az öreggel szót válté ni, de a törvény sipkás embere már kimondta a szentenc át: nem szabad! j Jobbnak láttam hát visszahúzódni s csak úgy a ! folyosó túlsó végéről vetettem rá néha-néha egy- j egy vizsga tekintetet. Hogy-hogy az öreg ? ! Nem ! akart a fejembe menni, hogy még ilyen vén ember léttére is . .? De ami legjobban meglepett, hogy az öreg egy cseppet sem volt megilletődve. Se haragot, se bosszúságot nem tükrözött vissza az arca Oly közönyösen vette az ügyet, mintha nem is ő ülne nyakig a slamasztikában ; sőt való, hogy némi érdeklődéssel vizsgálgatta a sürgő-forgó sokaságot. Különösen az asszonyokat formázgatta a vén róka! x Kiváló embernek született Művésznek, Írónak, politikusnak, vagy legalább is falusi bírónak ; de időközben valami uton-módon elhibázódhatott benne egy sróf, vagy nagyon meglazult, vagy az is lehet, hogy egyáltalán kifelejtődött belőle Van az úgy néha. így aztán ferde útra terelődött, olyan ferde útra, hogy — Toppantó Gergely szerint, — ha egy századdal előbb születik, kívánva se termett volna alkalmatosabb vezére a rablóknak, zsi- ványoknak, de az akasztófának se különb virága. A mostani zsandáros világban már nem juthatott e magas polcra. Feltörő hajlamainak gátat vetettek a „tollas“ emberek. Csak a vadorzásig, a lókötésig vitte; de ezek mellett nagy lelki gyönyörűséggel rángatta a más szénáját is. Bolondja volt a tüzes szemű, darázs-dereku asszonyoknak. Ami magyarázható. No értett is a nyelvükön, meg az eszük járásán. Ezerfajta fortélya volt a számukra. Ha egyik nem sikerült, másikba fogott; de akire egyszer szemet vetett, az nem menekült meg előle Féltek is tőle úgy, mint az ördög a tömjén füstjétől. Nem az asszonyok, hanem az emberek; különösképen a fiatal házasok . . . I No, a lovas emberek is rettegték. A csikajai- | kát zár alatt tartották, de még akkor sem voltak azok biztonságban. Az öreg keze messzire elért. Pedig nem volt ráutalva a tilos utón való szerzésre, mert takaros vagyona volt, de a vére nem hagyta nyugodni Ha itthon kötött el egy-egy csikót, azt elszállította a harmadik vármegyébe. A maga használatára meg onmn ragasztatott . . . Annyi bizonyos, hogy olyan két állású és járású lova nem volt senkinek messze földön, mint neki, pedig sűrűn változtatgatta őket, hol két deres, hol két almás, hol két sárga. Mindig kocsin járt. Még vadászni is. Talán ez volt a legnagyobb szenvedélye. A puska. Ha rájött a nyavalya s vért akart látni, nem volt előtte tilalmas idő. Vad hiányában képes volt az utcákon lepuskázni a kutyákat, macskákat. Ha tiltakoztak, még az emberekre is ráfogta a fegyvert. Az arca eltorzult, szemei vérbe borultak s csak hajszálon múlt, hogy letudta gyűrni a belsejében tülekedő szörnyeteget. — A vén betyár! — Az emberek igy titulálták egymásközt Ha a falu utcáin néhanapján megjelent, csak úgy a kalap karimája alól pislogott a felebarátaira, de azért tudta, kiben mi lakik. Nem szerette a parasztokat, nem is igen állt velük szóba, kicsiknek tartotta őket; jármos igavonóknak, akik egy életen át csak az üres életért verejtékeznek. Az urakhoz már szeretett dörzsölődni. Vadászás, halászás közben, ha alkalom adódott, értekezett velük s úgy szóbeszédben, ha jókedvre hangolták, eldicsekedett a kalandjaival: _______________ Iiapianls: ma.i szar-ia ÍO ©ld.a.1.
