Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-06 / 6. szám
XLII. évfolyam. Gyula, igio. február 6. 7 6-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre .............. 10 K — f Fé l évre................... 5 K — f Év negyedre................. 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek. intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A cukorgyár. Lapunk január 23-iki számában foglalkoztunk utolszor a cukorgyár ügyével és pedig akkor ama alapos feltevésben, hogy a tervbe vett cukorgyár ügye január végső napjaiban véglegesen megoldást fog nyerni. Eme feltevésben tévedtünk, a cukorgyár ügye még mindig vajúdik, döntés egyáltalában nem történt és ha értesüléseink alaposak, rövid időn belül nincs is rá kilátás, hogy ez megtörténjék. A helyzet azonban sok tekintetben megváltozott, illetőleg újabb fejlődési stádiumokat öltött. A fejlődés leglényegesebb része az, hogy a biharmegyei érdekeltség ama része, mely kifejezetten Nagyváradon óhajtotta a cukorgyárat, miután eme kívánsága nem teljesült, szakított a kartellben levő cukorgyári érdekeltséggel és ebből kifolyólag a püspökség, káptalan és a környékbeli birtokosok, bérlők, főleg pedig Nagyvárad városa közreműködése és támogatása mellett, most egy prágai nagyvállalkozóval történnek kísérletek egy, szorosan kikötött nagyváradi cukorgyár létesítése érdekében. A cukorgyár létesítését illetőleg tehát kompakt biharmegyei érdekeltségről, aminő a mozgalom kezdetén volt, többé nem lehet szó; nem lehet pedig annál kevésbé, mert a biharmegyei érdekeltség ama részének, amely közgazdaságilag Békésvármegye felé gravitál és Gyulához is közelebb fekszik, a nagyváradi cukorgyár nem konveníál. Ezt bizonyítja, hogy utóbb megnevezett érdekeltség a nagyváradi cukorgyár tervvel minden szolidaritást megtagad. Bennünket egyáltalában nem lep meg, hogy a dolgok igy fejlődtek, mert a köz- gazdasági logika törvényei szerint, ide kellett is fejlődniük. Egyáltalában eredendő hibája volt és marad ma is a cukorgyár ügyének, hogy annak törvényhatósági színezetet, törvényhatósági cimet akarnának adni, legyen ez akár biharmegyei, akár aradi, akár békésmegyei firma. A közgazdasági élet nem ismeri, annál kevésbé fogadja el a vármegyei demarkacionális határokat; közgazda- sági érdek az, hogy a cukorgyár, tekintet nélkül arra, hogy annak területe közigazgatási szempontból Bihar-, Arad-, vagy Békésvármegyében fekszik-e, a cukorgyár létesítéséhez és prosperálásához fűződő feltételeket megvalósítsa. Ez a szempont volt kezdettől fogva irányadó ránk nézve, midőn a gyulai cukorgyár eszméjét felvetettük és propagáltuk. Igaz, hogy a „Békés“ gyulai újság és mint ilyen egyáltalában nem ment a lokálpatriotizmus alól, de jó lélekkel mondhatjuk, hogy a cukorgyár kérdésében nem Gyula városa érdeke, vagy legalább is első sorban nem Gyula városa érdeke, hanem egyetemes közgazdasági szempont vezetett és vezet bennünket, nevezetesen annak a felismerése, amit számos cikkünkben kifejtettünk és minden kétséget kizárólag bebizonyítottunk, tudniillik, hogy a cukorgyár létesülésének, fejlődésének és üzemben tartásának feltételei egyenkint és összeségükben nem Sarkadon, nem Békésen, sem sehol másutt, hanem Gyulán, és csakis Gyulán vannak meg. Kimutattuk és bebizonyítottuk, hogy Gyulán, melyhez Biharvármegye szalontai, Aradvármegye kisjenői és eleki járásai is közgazdaságilag gravitálnak, amely a Gyulavidéki vasút révén is a legmegfelelőbb cukorrépa termő területekkel közvetlen összeköttetésben áll, amely természetszerű központja azoknak a kötött nagybirtokoknak, amelyek Bihar nyugoti, Arad északi s Békésvármegye keleti részén, mint pozitív cukorrépa termesztő földek, reális számításba jönnek, a legkisebb nehézség nélkül létesülhet a cukorgyár, annyival is inkább, mert a fenti lényeges feltételek mellett magára a cukorgyár telkére vonatkozólag oly eszményi fekvésű területe van, amely mindazt egyesíti és magában foglalja, ami bárhol másutt csak óhajtásszámba eshetnék. Ez a terület egy fél kilométernyire a vasúti állomástól, egyik oldalán a vasútvonal, a másik oldalán kőut, vele szemben háromszáz munkáslakás felépitésére kijelölt terület, a melynek vége a Fehér-Körözs partjára esik. Ily terület, ily tulajdonságokkal és a cukorgyárra vonatkozó mindmegannyi biztosítékkal Gyulán kívül sehol másutt nincsen. ügy tudjuk, hogy a Békésmegyei Gazdasági Egyesület mai közgyűlése után, vármegyénk gazdái a cukorgyár ügyében szintén értekezletet fognak tartani. Reméljük, hogy ez az értekezlet minden partikuláris érdeken felülemelkedőleg egyetemes közgazdasági magaslat színvonalára fog helyezkedni. És amennyiben igy lesz, ez az értekezlet hathatósan hozzá fog járulni ahhoz, hogy a cukorgyár ügye, melynek vajúdását a helykér- dós okozza, a Gyula városa melletti állásfoglalással végre valahára kedvezően megoldassák. Tanügy. Disztorna. A gyulai főgimnáziumban folyó hó2-áu, szerdán délután disztorna volt, mely örvendetes jelét adta annak, hogy főgimnáziumunk ifjúsága nemcsak lélekben, de testben is igyekszik a kiválóság elismerést érdemlő fokára felemelkedni. A tornacsarnokot teljesen megtöltő nagyközönség méltán gyönyörködhetett a fiatalság ügyes mutatványaiban, a felvonulások kifogástalan voltában, a szabadgyakorlatok, botgyakorlatok precizségében, összevágóságában, a tornaszereken kifejteit ügyesT A R C A. Az árvatútor. Irta: Péczely József. A temetésről hazajövet közrefogták az emberek Göce Jánost s fejbólongatva mondogatták : — No, jó asszony volt . . . — Az Isten nyugtassa ! — Még élhetett volna . . . — Mi lösz a négy csöppséggel ? Tobai Mihály megrántotta a vállát: — Hát asszonyt kő vonni melléjük . . . Az árvatutor ur lehorgasztott fejjel bandukolt az emberek között. Nem szólt, csak néha-néha legyintett egyet-egyet a kezével. Mikor a gyászos házhoz értek, Göce János kék dolmányának ujját megrángatta, köszörült egyet a torkán s azt mondta: — Most lőttem csak igazán árvatútor! — No, az igaz. Az emberek egyenként beszörközködtek az udvarba. Vállaikról lerakták a kapákat, lapátokat s szép rendben a ház fehér falához támogatták. Ezt még az asszony meszelte. Hej! más élet volt az. Akkor még nem is álmodtak a halálról. Lesz-e még valamikor ilyen takaros a háztáj ? Ki tudja ? Asszony nélkül hamar felfordul a világ; különösen ahol apróságok is maradnak hátra . . . Bementek a házba. Itt az emberek sorra simogatták a lábatlankodó szöszke fejeket. •— No, szögény árvák, beföldeltük az anyátokat . . . — Ki gondoz bennetöket ezután ? — No, ne sírjatok, majd lösz valahogy . . . Göce János nem ér rá a beszédek meghallgatására. Ott sürög-forog az asztal körül. A sublótból előveszi a sávos térítőt. Ezt is az asszony szőtte. Bólint egyet a fejével s szaporán pislog Talán valami esett a szemébe? Nem ... Az előre elkészített pálinkás üvegek már az almáriom tetejéről kerülnek elő; a kenyér meg a szalonna a kamarából. Sebők Lukács, aki szögrül-végrül atyafi a volt asszony után, a csillagos bicsakjával szaporán szeldeli a jó puha kenyeret . . . Az emberek esznek, isznak. Ez a fizetés. Nem jól mondtam. Nem fizetség ez. A szomorú kötelességet csak a pap meg a kántor teljesíti fizetésért. A szögény ember ingyen végzi. Ez az igaz. De úgy illik, hogy temetés után a hátramaradottak megvendégeljék a tisztességtevő atyafiakat, szomszédokat. Csak kenyérrel, szalonnával ... no meg pálinkával. A pálinka nem maradhat el, mert akkor mi mellett beszélgetnének, mi mellett vigasztalódnának az emberek? Mig iszogatnak, meghányják-vetik a temetés sorát. A pap hogy imádkozott, a kántor hogy énekelt. Majd szót vetnek az elköltözöttre is, de még — ILiapTinJs mai száma ÍO oldal. inkább a bánatos özvegyre, már mint Göce Jánosra, S mintha összebeszéltek volna, mind oda lyukadnak ki, hogy az árvatutor urnák asszonyt kell a házhoz hozni. Uj asszonyt. Olyan dolgost, olyan takarost, mint a régi volt. Özvegy ember ugyan nem igen válogathat a lányok elejébül, ha mindjárt belső embör is, de hát nem is azt kell ilyen sorban nézni. Fontosabb dolog a jóság, már mint a gyermekek iránti vonzalom, mert hisz az ember iránt úgy is elkövetkezik az majd szép rendben . . . Göce János a kommendálásokra megcsóválja a fejét: — Nehéz dolog lösz . . . Azt mondom nehéz, dolog ! — Nehéz a fenét 1 Csak neki kő vetélködni — veti oda Tobai Mihály. — Én ne tudnám ? Ne- köm már háromos tapasztalatom van benne . . „ Való, hogy nem földeltem el, csak az elsőt. No az. jó asszony volt. Kezire esött a munka. Ha köllött, hétszámra mosott, mégse fájlalta a derekát. Úgy a. Hanem aztán be is vásáltam utánna a Zsuzsival. Hogy sűjjeggyön el ahun van . . . Még jó, hogy világgá szalatt . . . — No, a Panni se kutya! — lógatja meg bozontos fejét Szűri Pista bá, kinek már tarkójába szaladt az ital. — Én mondom azt! — erősködik Tobai. — Akárcsak az első asszony. Akurát ott veri . . . — A sodrófával ? — évődik Szűri Pista bá.
