Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-15 / 20. szám
XLII. évfolyam. Gyula, igio. május 15. 20-ik szám. Előfizetési árak; Egész évre .............. 10 K — f Fé l évre.............. _ 5 K — f Év negyedre.............. 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A föld kebelében rejlő erő a fejlődés tüneteiben bizonyítja meg magát s a tétlenségből a működés terére átlépés határvonala emberi szemmel fel sem fedezhető örökös talány .... így van ez a lelki világban is!... Miként a tűzhányó hegy belsejében állandóan ott van amaz erő, mely a rejtett tüzet éleszti, fokozza, de a lávatenger kitörésének percét teljes biztossággal ember meg nem határozhatja előre, épen igy a lélekben végbemenő változatok magukon viselik a rejtély jellegét s ha képződésökről elméleti feltevések, sejtelmek alakulnak is ki, de magát a kijegecesedés időpontját kétségtelen bizonyossággal megállapítani, előre meghatározni teljes lehetetlen .... Sokszor, úgy szólva, egyetlen pillanat müve, hogy csudás jelenség ragadja bámulatra a lelkeket .... Előre nem látott s nem is sejtett körülmények nagy hirtelenséggel idézik elő egy, eddig ismeretlen helyzet megalakulását .... A kutatni szerető és képes elme e kétségtelen igazságnak számos bizonyítékára találhat, melyből meggyőződést meríthet arra, hogy a teremtmények milliói felett egy felsőbb hatalom uralkodik s ennek ereje dicsőül meg a teremtmények erőtlenségében s igy szégyenül meg a kevély elbizakodottság, mely lelki sötétségében az örökkévalóság kies mezejét meglátni nem képes s a hitetlenség sürü bozótjába téved .... A hit csillagának ragyogó fénye mellett kell azért az első Pünköst csudás eseményeire is tekinteni s igy győződhetünk meg arról, hogy Isten mindenhatóságához mérve az ember parányi ereje semmiség porába hull alá.... Mi is történt „a Pünköstnek jeles napján?“.... „Szentlélek Isten küldeték a bú- songó tanítványokra, kik is vévén a kegyelmet, tudtak mindenféle nyelvet s elszéledtek tartományokra!“ .... Ezeket hallva, olvasva, mély gondolatokba merül a gyenge emberi elme s önkénytelenül ama kérdés lebben el az ajkon: Hát lehetséges-e ez? — Megtörténhettek-e ilyenek ?. Ne törd magadat soká oh ember, e rejtély kulcsának feltalálásával.... Ha nincs hited, hasztalan keresed Ariadné fonalát, mely a labyrintból kivezethet .... Ha pedig az isteni mindenhatósághoz juttató szilárd hited vezérszövétnek előtted, a csudás jelenség szemlélete ajkadra adja eme nyilatkozatot : „Hiszek Uram benned, te mindezt megtehetted!“ .... Ugyanazért, midőn ma megcsendül ajkunkon az ének szava : „Jövel Szentlélek Ur Isten, töltsd be sziveinket épen mennyei szent ajándékkal, szivbéli szent buzgósággal,“ necsak .<a?.á.nk kiáltsa. • „Uram! Uram!“ de szivünk óhajtozzék azután, hogy keressük s feltaláljuk az igazi boldogságra vezető egyenes útat s a Szentlélek áldott ereje segítsen minket Istennek tetsző életre !. . . . Minden szivben munkás e mennyei erő, bár megérteni, átérezni ezt képtelen az ember .... Épen azért gyermeki bizalommal szóljunk eként: „Istenre bízom magamat, magamban nem bizhatom“ .... A bábeltorony épités a nyelvek megzavarodását, az első Pünköst a különböző nyelveken szólni tudást hozta .... Mi is tudni fogunk minden nyelvet, ha szivünk minden dobbanását, ajkunk minden rebegését krisztusi szeretet irányítja, vezéreli! .... Ez az a „nemzetközi nyelv“, melyet mindenki megérthet, „bármely népből és nemzetiségből való“ legyen, igy lehetünk testvérek, egyenlők, szabadok, egyek a „mindenekre elégséges“ igaz szeretőiben ! . . . . „Áldott Szentlélek reánk szállj,“ hogy igy ünnepeljük meg a Pünköstöt s a viszál- kodás tomboló vihara szivünk kertjében a békesség virágait ne tépje, ne szaggassa soha .... Erre törekedjék az „Isten képére és hasonlatosságára teremtett“ emberiség összesége .... Akkor venni fogjuk a Szent- leiket .... Dombi Lajos. A megalázott Gyula városa. Sokan csodálkoznak és sokan szemünkre vetik, hogy miért nem politikai lap a „Békés“. Hát megfelelünk reá. Nem azért nem, mintha sajnálnánk, vagy fedezni nem tudnánk a csupán formális jelentőségű lapbiztositékot, hanem azért, mert szivünkből utáljuk és feleslegesnek tartjuk kisvárosi heti lapban a politizálást, meggyőződésünk lévén, hogy a vármegye és város igaz érdekeit sokkal tárgyilagosakban, sokkal hűségesebben és sokkal sikeresebben szolgálhatjuk társadalmi és közgazdasági, mint pártpolitikai keretben. Azért bocsájtjuk ezt előre, mert amit most elmondandók vagyunk és amit el nem hallgathatunk, lelkünk meggyőződése szerint nem pártpolitika és egyáltalában nem politika, hanem olyan érzület, olyan álláspont, amelyben politikai pártállásra való tekintet nélkül egyetért velünk, a város minden elfogulatlanul és élőkelően gondolkozó hű polgára. TÁRCA. Sámson. Irta: Dr. Nuszbek (Székely) Sándor. * * * Második ének.*) Forró nyáridő volt ... A nap lángsugára Mint az oldott kéve omlott a rónára . . . Izzott a levegő, reszketett a kéjtől, Elfulladt tikkasztó csókjai hevétől! Még a vén puszta is nekimelegedett, Kiszórta öléből a rejtett kincseket, S mint öreg kisasszony : szerelemre vágyva Tündöklő köntösét kerité magára! . . . Tavakat teremtett, pompás palotákat, Királyi kerteket, csalóka csodákat, Kacérkodott velük, villogtatta őket, Hogy igy eltakarja az aszott mezőket! Sorra előszedte minden varázsszerét, Bekendőzte arcát, hullámzó kebelét, S ott, hol ölelkezve egybefolyt az éggel, Megrakta peremét sok tündén képpel ! . . . Esztike evezve könnyű csolnakában, Elgyönyörködött a játszó délibábban, *) Mutatvány a M. Tud. Akadémia által a 100 aranyas Nádasdy-dijjal megkoszorúzott hat énekes költői elbeszélésből. Szerelmére gondolt az is derűs, napos, Tűnő délibábhoz mégis hasonlatos ! . . . Hazug hullámzása, csalfa csillogása Hátha a jövendők hű, szakasztott mása?! . . . Sok örömöt igér — jól esik hallani — S ki tudja, hogy mit fog egykor beváltani ?! ... Egymásra lelnek-e, s mint a föld az éggel: Összeforr-e sorsa azzal a legénynyel, Akinek gulyája éppen delelőben Amoda fehérük a közel mezőben, Akinek nevére elpirul, megremeg . . . — Valami névtelen vágyódás lepte meg, S mig a fiút nézte, mig a könnye pergett, Nem is vette észre, ami rá közelgett! . . . . . . A látóhatáron lomhán gomolyogva Sötét felhők keltek hegygyé tornyosodva; Vad zivatar készült, viharos fergeteg, Hogy végig söpörjön a nagy puszták felett!... Sámson a mezőben álmadozva állott, Kémlelte az eget, nézte a síkságot, S hogy tekintetével még messzebb beérje, Kézzel vetett árnyat a szeme fölébe! Körül fojtó a csend, tikkasztó a meleg, Sámson alatt a föld olykor meg-megremeg! ... Villan egyet-egyet a fellegek ormán, Távoli dübörgés felel rá mogorván, Feltámad a szél is . . . sikongva, szilajon Forgatagot kerget a szikes talajon, Tajtékzó táncot jár a viz borzas hátán, Mintha láncát tépné valamennyi sátán ! . . . Egy vakító sugár, egy szörnyű dörrenés . . . Az égbolt, a róna szennyes gomolyba vész, Meghajlanak a fák sudarukkal porba, A pusztulás előtt recsegve, hódolva; Ki tőből kitépve, ki derékon törve, Döngő zuhanással vágódnak a földre, S csapongva — mint ezer vad, vijjogó átok, Rikoltozva sírnak a parti sirályok ! . . . Sámson mozdulatlan állt a förgetegbe, Dacolt az orkánnal, telt benne a kedve. Együtt nőttek ők fel a puszták ölébe, Bátran nézett hát a vén barát szemébe . . . Hagyta, hogy megtépje sötét csapzott haját, Sodorja, röpítse fehér gyolcs ruháját, Megvásott kalapját a szemére vonva Mint a szikla állt ott karját összefonva! . . . ... Egyszerre úgy rémlett, hogy folyammentébe Metsző jajkiáltást csap a szél fülébe! Valaki vizen van ! . . . Ott éri a veszte . . . — Sámson a folyóhoz rohan lelkendezve . . . Újra egy sikoltás, de már gyöngén, halkon. . . Akkorra a legény már ott van a parton ! Bömböl a zivatar, tajtékot túr a hab, Körül az ég, a föld egy sötét forgatag . . . LapviiAlc mai száma 12 oldal.
