Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-15 / 20. szám
BÉKÉS 1910. május 15. Sohasem voltunk elfogultak és lokál- hazafiak olyan értelemben, hogy elítéltük volna azt a törekvést, amely akkor, .amidőn országgyűlési képviselőválasztásról volt és van szó, feltételül tűzte, hogy a képviselő- jelölt — és nehogy félreértessünk, eló'rebo- csátjuk és nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy politikai pártállásra való tekintet nélkül — csupán helyi ember lehet. Abban ugyan egyetértettünk, hogy ha van arra való ember, és újra hangsúlyozzuk, tekintet nélkül pártállására, aki egyéniségénél, képzettségénél, a közélet terén szerzett érdemeinél fogva alkalmas és méltó reá, hogy városát képviselje, hogy az ilyen férfiúnak előnyt adunk a díszes és egyben nagy erkölcsi felelősséggel járó képviselői állásra való jelölés alkalmából. Eddig és ilyen értelemben értjük és jogosultnak tartjuk a lokál hazafiságot, sőt magunk is osztozunk benne. Ennél tovább azonban egy lépésnyire sem. Mert tovább menve és különösen akkor, ha tilalomfát állítanánk minden nem helyi képviselőjelölttel szemben, ennek az volna a következménye, hogy a haza, a kultúra sa közérdek kárára és veszedelmére sok megérdemelten országos hírnevet szerzett, kiváló s jeles ember nem jutna a parlamentbe, mely körülmény a törvény- hozás színvonalát még lejebb sülyesztené. Eme álláspontunkból kifolyólag — hogy városunk és vármegyénk múltjából idézzünk — eszünkágában sem volt kifogásolni, sőt helyeseltük, amidőn egy Irányi Dániel, Bánó József, Bartha Miklós vagy Györy Elek felé fordult, más alkalmas helyi jelölt hiányában a választó kerület figyelme. Ezek valameny- nyien képviselték a vármegye valamely választó kerületét és pedig különböző politikai pártállásban. Valamennyi országos hírnevű politikus volt, akiknek, tekintet nélkül honnan választattak meg, jogos helyük volt a parlamentben és választó kerületeikre csak fényt árasztottak, hogy módot nyújtottak nekik fényes tehetségüket az országgyűlésen érvényesíteni. És amidőn a választási mozgalmak, nézetünk szerint túl korán, Gyulán már hóna pok előtt megindultak, bár saját álláspontunkból kifolyólag helyénvalónak és jogosultnak tartottuk azt a törekvést, hogy a képviselőjelölt helyi ember legyen, — amint a mi 2 _____________________________________________ szivünk szerinti jelöltünket, Lukács Györgyöt, aki e városban illetőséget is szerzett, országos hírneve mellett egyben helyi jelöltnek is tekintjük,— másrészről nem találtuk indokoltnak azt az eleinte kizárólagosságra törekvő álláspontot, amely nem gyulai jelölttel szemben, példával élve, egy Józsefvárosi értekezleten, ugyancsak ellenséges modorban nyilatkozott meg. Azaz nagyon is indokoltnak találtuk, de nem azért, mert az illető — nevezzük meg, hogy kiről volt és van szó: dr. Lengyel Endre — nem gyulai ember, hanem azért, mert tisztelet becsület különben kifogástalanul korrekt egyénisége iránt, nem az az országos nevű, jelentékeny férfiú, mint a cikkünkben megnevezett Irányi, Bartha, stb., akik már megszerzett hírnevüknél, egyéniségük kiváló súlyánál fogva az ország bármely választó kerületére, tehát akár a békésire, akár a gyulai méltók voltak. Kérdezzük és velünk együtt pártállására való tekintet nélkül, tehat teljesen elfogulatlanul joggal veti fel a kérdést Gyula város minden választó és nem választó polgára, minő erkölcsi jogcíme van a nálunk teljesen ismeretlen és még hozzá pártonkivüli állásra helyezkedett gyerek-ember dr. Lengyel Endrének arra, hogy egy olyan városban, amelyhez semmiféle kötelék nem fűzi, amelyben soha az előtt meg nem fordult, képviselő- jelöltnek fellépjen? És feltéve, hogy kezdő ember létére a képviselőségre hivatottsága van, kérdezzük, miért nem jelölik őt, ahol gyermekkora óta ösmerhetik, saját szülőhelyén képviselőnek ? De kérdezzük azokat is, akik dr. Lengyel Endre képviselőségét Gyula városára ráakarják tukmálni és akik a választási mozgalom kezdetétől heteken keresztül legjobban lármáztak, . hogy elég volt nekik a vidéki képviselőkből, hogy ne menjünk idegenbe képviselőért, kapunk magunk között arra- való embert, minő erkölcsi szempont az, hogy ebbeli álláspontjukat feladták és egy nemcsak hogy nem országos nevű, hanem teljesen ismeretlen és idegen gyerekember érdekében korteskednek? A felelet egy. És pedig nem az, hogy dr. Lengyel Endrének országos neve, országra szóló érdemei vannak, amelyek mint Irányit, Barthát stb. képviselőségre jogosították, hanem az, amiből egyáltalában nem is csinálnak titkot, hogy dr. Lengyel Endrének a képviselőség megszerzésére pénze van. Ez az egyedüli szempont, ez az egyedüli ok, mely dr. Lengyel Endre képviselőségét Gyulán felszínre vetette és felszínen tartja. Hát hiszen nem vagyunk hypokriták és nem hunyunk szemet megtörtént tények fölött, amelyeket — és ezt emelt fővel állítjuk, mert részesei nem voltunk — soha sem helyeseltünk, só't mindig határozottan elitéltünk. Tudjuk, elismerjük, hogy az eszem-iszom, de főleg a pénz vesztegető hatalmának volt része a múltban is a választások sorsa befolyásolásánál és eldöntésénél és pedig kisebb- nagyobb mérvben pártkülömbség nélkül ; elismerjük azt is, hogy a pénz hatalmát bizonyos fokig minden választásnál meg lehet érezni, Gyulán úgy, mint az ország minden részében, de annak az arcpiritó, szégyenteljes és mélyen lealázó látványnak, hogy egy képviselőjelöltségnek alapját sem helyi összeköttetés, sem országos hírnév, hanem tisztán és kizárólag a jelölt gazdagsága, a jelölt pénze képezze, mint most Gyulán történik, ily fokú merénylet rnég soha sehol sem történt. Hiszen néhai Csatár Zsigmond képviselősége sem oly fénypont Gyula városa történelmében, amelyre akkori hívei is ma már büszkén emlékeznének, de nincs okunk fölötte szégyenkezni sem. Csatár Zsigmond bár demagog volt, de mielőtt Gyulára jött, másutt is több Ízben képviselősködött s a maga saját modora szerint bár, de tagadhatatlanul országos hirü, mondhatni egyetlen nppszónok volt, aki nem pénzigéretekkel hanem eme tulajdonságával hódította meg a választók többségét. Minő arcpiritó sülyedés a népies ékesszólás magaslatáról a pénz undok hatalmá- nek fertőjébe. Ha van még Gyula város polgárainak kebelében egy szemernyi büszkeség, ha van mége gy szemernyi érzék a város tisztessége s jóhirneve iránt, akkor — és amidőn erkölcsi érdekeket védünk, bizonyítékát akarjuk nyújtani, hogy e sorok Írásánál tisztán és kizárólag ez a szempont vezérel bennünket, — Gyula város polgárai nem fogják tűrni, hogy a város mandátuma egy bár tisztességes jellemű, de teljesen ismeretlen gyerekember által, minden egyéb jogosultság' hiányában pénzért és csakis hitvány pénzért szereztessék meg. Ettől a megbélyegző szégyentől bármi utón és bármi módon, de meg kell védeni Gyula város hírnevét, meg kell menteni Gyula város becsületét. A közigazgatási bizottság ülése. — Május 11. — Békésvármegye közigazgatási bizottsága, rendes havi ülését, folyó hó 11-én tartotta meg a vármegye alispánjának elnöklete alatt. Az ülésen a választott bizottsági tagok közül csupán Haviár Dániel és Dombi Lajos voltak távol, mig a tisztviselő tagok közül Perszina Alfréd államépitószeti hivatali főnököt anyjának halála tartotta vissza az ülésen való megjelenéstől. Az ülés lefolyása egy-két jelentéktelen felszólamlást leszámítva, teljesen csendes volt és semmi olyas mozzanat nem fordult elő, amely külön megemlítést érdemelne. Az ülésen jelen voltak Ambrus Sándor elnöklete alatt dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző, Sárossy Gyula árvaszéki elnök, dr. Zöldy Géza vármegyei t. főügyész, dr. Zöldy János vármegyei t. főorvos, Roediger Gyula kir. pénzügyigazgató, Mikler Sándor kir. tanfelügyelő, Pfeiffer István közgazda- sági előadó és az államépitészeti hivatal főnőkének képviseletében Bálint Imre kir. mérnök. A választott bizottsági tagok közül Yarságh Béla, Beliczey Géza, dr. Ladies László, gróf Wen- ckheim Dénes, dr. Török Gábor, Morvay Mihály, így aztán Sámsonnak akadt dolga elég : A zivatar porral teleszórtá szemét, Mint a vak botorkált tétovázva lába Lefelé a parton a Körös hosszába ! Követte a jajszót, amely olykor-olykor Tompán hangzott felé a zajgó folyóból, Valami hajtotta, űzte, ösztökélte, Eszébe sem jutott, hogy kockán az élte ! . . . . . . Míg ezek történték, ahogy jött, oly hamar, Úgy viharzott tovább a nyári zivatar . . . A szilaj porfelleg, mintha torony volna, Amott kavargóit már hatalmas távolba . . . Egyszerre földerült, s amit Sámson látott, Ereiben attól a vér is megállóit: Beléfogódzva a tört csolnak szélibe, Úgy bukott föl s alá a vízben — Esztike! . . . . . . Sámson visszarettent . . . Mint a vilámütött, Támolygva, erőtlen állott a part fölött, Megbénult a lelke, földbenőtt a lába, Hogy a boldogságát veszendőbe látta . . . De a másik percben a varázsnak vége, Szilajori rohant le a Körös vizére, Beledobta magát, s két izmos karjával Viaskodni kezdett a dacos bulámmal! El is ért a lányhoz, átkarolta szépen, Úgy úszott ki véle túl a nádas részen, Ott a vadvirágos puha rétre tette, Nem esett-e baja, remegve kérdezte . . . S Esztikének kezét kezeibe véve, Belenézett hosszan, mélyen a szemébe, Úgy, hogy bár nem is szólt, megértette a lány, S égő rózsák gyultak arca fehér haván ! . . . Hazafelé aztán kézenfogva mentek, Fényben úszott az ég, nem takarta felleg ; Szebben szólt a madár a lombsátor alatt, Lábuk nyomán himes, nyíló virág fakadt . . . Csak a szemük beszélt . . . mind a kettő lelke Tiszta örömmel volt csordultig betelve, S a szegényes kis ház fönt a part mentébe Szeretettel hajlott álmaik fölébe . . . . . . Immár kéklő ködök ültek meg a réten, Sötétedni kezdett, csillag volt az égen . . . Öreg Istók hadász csolnakában állva Igyekezett haza a folyón hosszába . . . Amoda villogott fehér evezője . . . Esztike lefutott kacagva eléje, S amit nem mert tenni addig soha máskor, Kitárta a lelkét, elfogva sírástól ! . . . . . . Öreg Istók nem szólt... A legényre né^fett, Kérges szive táján melegséget érzett, Végigsimogatta galambfehér haját, Hervadt virágoknak sejtette illatát . . . Mint ősszel a levél, azonképpen a múlt: Sápadtan, zizegve, fáradt lelkére hullt, S mig tűnő emléke igy felésugároz, Odavonta lassan mindkettőt magához ! . .
