Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-29 / 35. szám
1909. augusztus 29. BÉKÉS 8 A gyulai áll. polgári leányiskolában az 1909/910. iskolai évre szóló beiratások szeptember 1—4-ig, naponta délelőtt 9-től 11 óráig lesznek. A javító és különbözeti vizsgálatok szeptember 4-én délután 2 órakor kezdődnek. Tandíj 20 korona, melynek fele a beíráskor, másik fele február 1-én fizetendő. A mellékdíjak összege 7 K 70 fillér, mely összeget minden tanuló a beíráskor tartozik lefizetni. A gyulai rom. kath. elemi fiú és leányiskolában a beiratások szeptember 1. napjától kezdve bezárólag 8-ig tartatnak és pedig mindennap reggeli 7—10 óráig az illető osztályok tantermében és tanítói előtt, hol a gyermekek szülőik vagy gondviselőik kíséretében jelenjenek meg. A belvárosi fiúiskolában a ta- nitószemélyzet uj beosztása a kővetkező lesz. A IV., V., VI. osztályban Székely Lajos, a III. osztályban Székely Zsigmond, a II. osztályban Dundler Ferenc, az I. osztályban Eodrész József lesznek az osztálytanítók, a nagymagyarvárosi fiúiskolában az újon alkalmazandó Pleyer Ernő tanító előtt történik a beiratás. A többi osztályokban a beosztás az eddigi marad. A tanév szeptember 8-án reggel 7 órakor az anyatemplomban tartandó Veni Sancteval kezdődik. Gyula, 1909. augusztus 25. Az igazgatóság. Az állami elemi iskolákban (fiú- és leány) á beiratás szeptember bó 1-től 12-ig bezárólag a vasárnap délutánt kivéve, naponta délelőtt 8—11-ig, délután 8—5-ig tartatnak meg a fiú- (volt polgári) iskolának I. o. termében a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák f. évi április hó 30-án 53000 sz. a. kelt s alább sorolt rendelkezései alapján: 1. A be- iratási dij 50 fillér. 2. Az elemi iskolában a 6 évet még be nem töltött gyermek rendszerint föl nem vehető. 3. Oly gyermekek, akik eléggé fejlettek és akiknek a 6 év betöltéséhez a beiratáskor legfeljebb három hónapjuk hiányzik, csak azon esetben vétetnek fel az elemi iskolába, ha elegendő hely áll rendelkezésére, illetőleg ha a 6 évet teljesen betöltött mindennapi tankötelesek már mind felvétettek. 4. A más intézetből jött tanulók nyilvános bizonyítványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványuk felmutatása után, a bizonyítvány nélkül jelentkezők felvételi vizsga sikeres kiállása esetén vétetnek fel a bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályba. A felvételi vizsgálat teljesen díjmentes. 5. Az oltási bizonyítványt minden tanuló köteles a beiratáskor felmutatni, vagy a beoltást más módon igazolni. 6. A magánúton tanult növendékek érvényes bizonyítványt kötelesek felmutatni arról, hogy az illető osztályról, melyet végeztek, valamely nyilvános elemi népiskolában nyilvános vizsgát tettek. 7. Azon tanuló., aki a tanév folyamán tölti be 12-ik életévét, köteles a tanév végéig a mindennapi iskolába járni s csak az esetben írható be az általános vagy gazdasági ismétlő iskolába, ha a 6 évi elemi iskolai kötelezettségnek már eleget tett s a VI. osztályt sikeresen elvégezte. 8, A ragályos bajban szenvedő, vagy undorító betegségben levő, avagy hülye tankötelesek nem vétetnek föl. 9. Azon szülő, gazda, vagy gyám. akinek gyermeke, vagy gyámoltja a beiratáskor bármi okból visszautasittatott, panaszával a gondnoksághoz fordulhat. 10. A hatóságilag igazolt teljesen vagyontalan szülők gyermekei korlátolt számban a »Napközi Otthon«-ban ingyen ebédet, továbbá az iskolának meglevő tankönyveiből — mig a készlet tart — használatra ingyen könyveket kapnak, ha ezt a szülők a beiratáskor kérelmezik. A gyulai izraelita fiú és leányiskolában az 1909/10. iskolai évben a beiratások szeptember 1—2-án tartatnak meg. A tanítás szeptember 6-án reggel 8 órakor kezdődik. Az iskolaszék. A vármegyei tanítói nyugdij bizottság folyó hó 25-én ülést tartott Mikler Sándor kir. tanfelügyelő elnöklete alatt. Az ülés tárgyát több tanítónak .nyugdíjazására vonatkozó eljárás képezte. A békési református főgimnázium értesítője a múlt iskolai évről most került ki sajtó alul és küldetett be lapunk szerkesztőségének. Az év végén a vizsgálatot tett növendékek száma volt (magántanulókkal együtt) az I. osztályban 60, a II-ban 35, a Ill-ban 34. a IV-ikben 29, az V-ikben 16, a Vl-ik- ban 20, a VII-ikben 14, a Vül-ikban 17, összesen 219. Jelesen vizsgázott 11, jó osztályzattal 37, elégségessel 122, egy tárgyból elégtelennel 16, két tárgyból 19 és több tárgyból elégtelen 14. A tanuló ifjúság magaviseleté az egész tanév folyamán általában megfelelő volt. A küszöbön álló tanévre a magánvizsgálatok augusztus 30-án, a javító, pótló s szóbeli magánvizsgálatok augusztus 31-én, a beiratások szeptember 1., 2. és 3-ikán tartatnak. A tanév szeptember 5-én nyílik meg. A 92 oldalnyi, tiszta nyomású csínnal kiállított értesítő Pnpp József békési könyvnyomdájában nyomatott és Körben Tivadar igazgató tanár szerkesztette. Békés község iskolaszéke folyó hó 25-én d. u. 4 órakor dr. Török Gábor elnök vezetése alatt ülést tartott, melynek legfőbb tárgyát a zsiresi tanyai uj iskola tanítói állásának betöltése képezte. Az issola- szék ez állásra 26 pályázó közül Gonda József a gr. Wenckheiin Frigyes békési uradalmának tarhosi részén működő kitűnő képzettségű tanítóját választotta meg. Szabadságolt tanitó. a békési izr. hitközség Adler Lázár néptanítót egészségének helyreállítására egy évre szabadságolta. Az ideiglenesen megüresedett állásra szeptember 5-iki lejárattal pályázatot hirdetett. Békésen a református presyterium tegnap délelőtt tartott ülésében hét pályázó közül dr. Bállá Józsefet a főgimnázium matematikai és fizikai tanszékére egy évi megbízással tanárnak, — Dómján Aladárt pedig 15 pályázó közül tanítónak válasz tóttá meg. Hírek. Kinevezés. A szeghalmi járásban Erdélyi Sándor elhalálozásával megüresedett járási irnoki állásra Dőry Pál főispán Oláh János közigazgatási dijnokot nevezte ki, aki 10 éves munkásságával tette magát érdemessé ezen állás - elnyerésére. Békésvármegye közkórházi bizottsága a tagok alónk részvétele es Ambrus Sándor ulispán elnöklete mellett f. hó 27-én délután 4 órakor ülést tartott. Az ülés elején beszámolt elsősorban dr. Berkes Sándor igazgató a kórház belóletében történt jelentősebb eseményekről és személyi változásokról. Az igazgató jelentését a bizottság tudomásul vette Elhatározta ezután a bizottsig, hogy a kórház tőszomszédságában levő Szabó-fele telekre a kisajátítási jog megszerzése iránt megteszi a szükséges lépéseket. A szóban levő telekre nincsen ugyan feltétlenül szüksége, mindazonáltal ha a tervbe vett t pitkezésekre előirányzott összegből valamelyes megtakarítás éretnék el, akkor a Szabó-fele telket is megszerzi a kórházi telephez. A kisajátítási eljárás engedélyezésének kérésére a bizottságot az a körülmény késztette, hogy a telek tulajdonosa hallatlanul magas árt kér a máskülönben kicsi és kevésbbé értékes telekért s bizton reméli a bizottság, hogy kisajátítás utján jóval olcsóbban jut a telekhez, mint vétel utján. Elhatározta azután hogy miután a kórházi építkezések keresztülvitele esetén a kórházi ellenőr es élelmező tiszt lakásai lebontatnak, re zükre lakbért állapit meg, még pedig az előbbinek 600, az utóbbinak pedig 540 koronát, a kórházi mészárosnak és kapusnak pedig eddig ingyen élvezett lakását felmondja. Elhatározta a bizottság, hogá a kórház osztályaira 15 db. „Optimus“ tüzifecskendőt szerez be, továbbá, hogy az elmebeteg osztályon kisérletkép alkalmazott B Asbest“ padozat vállalkozójától 300 koronát visszatart, mert a padozat a mintának nem felel meg. A kórház részére 1910. évben szükséges élelmicikkek vállalafbaadása céljából a bizottság verseny- tárgyalást hirdet s a szükséges intézkedések megtételére az igazgatót felhatalmazta. Ezekután az ülés több kevésbbé jelentékeny ügy elintézése után este 6 órakor véget ért. A vármegyei t. főügyész jutalomdija. A vármegye törvényhatósági bizottsága dr. Zóldy Géza főügyésznek azért, mert a Kreucbel-örökösök által a vármegye ellen indított perben a vármegyét sikerrel képviselte és rendkívüli munkásságot fejtett ki, tudvalevőleg 800 korona jutalmat szavazott meg. A törvényhatóságnak a jutalomdij megszavazására vonatkozó határozatát a belügyminiszter most jóváhagyta. A vármegyei dijnokok szolgálati szabályzatát a belügyminiszter csekélyebb jelentőségű pótlások eszközlése végett, visszaküldte a vármegyének. Mivel azonban az észrevételezett hiányok nem lényegesek, ennélfogva megengedte, hogy a szabályren delet nem észrevételezett részeiben végrehajtassák és egyben az uj szabályzat alapján engedélyezett fizetésemelés folytán 1471 korona államsegélyt folyósított. Az aradi 13 vértanú kivégzési helyének megváltására a vármegye 200 koronát szavazott meg. A törvényhatóságnak ezt a határozatát a belügyminiszter jóváhagyta. A képviselőtestület, dr. Lovich Ödön polgár- mester szabadságon lévén, dr. Bucskó Koriolán főjegyző elnöklésével, a képviselők csekélyszámu érdeklődése mellett kedden délelőtt rendkívüli közgyűlést tarlott, amely messze állott a határozatképes számtól, hogy a Novák-utca kinyitása céljából fzükseges telkek vételere érdemleges határozaiot hozhasson ; igy ezen tárgy 30 nap múlva kitűzendő ujabbi közgyűlés elé terjesztetik. Tóth László fő- számvevőnek lapunkban már jelzett lemondását a közgyűlés tudomásul vette. A törvényhatósági bizottság határozata folytán, a kötött és szövött ipar- árugyári részvények vételárának frdezesere a képviselőtestület a közpénztárt jelöli meg, illetőleg abból utalványozza ki. A tanács szabályrendeletet készített a marhalevél kezeléséről, amely azonban újabb átdolgozás ceijábol a tanác-hoz visszautaltatott. Pólyák József kérelmére, a háza előtt volt és általa kivágott városi tulajdont képezett fák kárdija fejében általa befizetett 10 korona, miután a képviselőtestület későbbi időben más irányú elvi határozatot hozott, méltányosságból visszautalványozta- tik; a kifizetés azonban csak akkor történhetik meg, ha a vármegye eme határozatot jóváhagyná. A tanács takarékossági szempontból az 1904—05. években az elhagyatott gyermekekről olcsóbban akarván gondoskodni, nem az arvaszek által nyilvánította őket elhagyottaknak ; tényleg olcsóbban is helyezte el őket, de az e címen kifizetett 2015 K 96 fillért a belügyminiszter nem találta törvényesnek és annak megtérítésére kötelezte a várost. Eme összeg megtérítését a közgyűlés elfogadta, a fedezet azonban megtaláltatok rá úgy, hogy az újabb pótadót nem igenyel. Élénk vita fejlődött ki az újvárosi Hajnal-utcai lakosok abbeli kérelme felett, hogy eme utcában tervezett téglajárda helyett betonjárda építtessék. A közgyűlés számot vetve ama több mint valószínű eshetőséggel, hogy ha a Hajnal-utcai lakosok kérelmének eleget tesz, a téglajárdára tervezett utcák sorban hasonló kéréssel fognak fellépni, ami ellen azután méltányossági okokból nehéz le.-z elzárkózni s ez végeredményében az egész járdaépítési programmtervezetet megsemmisíthetné, a Hajnal-utcai kérvényt nyílt kérdésnek hagyja mindaddig, mig az árlejtés eredménye ösmeretes, esetleg olyan megtakarítások remélhetők lesznek, hogy a betonjárda építése a rendelkezésre álló ösz- szeg keretében megvalósítható lesz. A város belterületén tiz Norton-kutnak furatása elvileg kimondatott; érdemleges határozat, nevezetesen, hogy a tiz kút a jövő óv folyamán, avagy több even keresztül fokozatosan történjék, csak a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával fog hozatni ; a városi tanács azonban a Norton-kutak fúrására árlejtés megh:rdetésére utasittatott. Az alsófehérkörösi társulat részére n sióréten építendő csatorna és át- er8zre, továbbá Ocsai András részere bolgárkerók felállítására kiadott alispáni engedélyek meghirdet- tetvén, tudomásul vétettek. Szverle János kérelme, szeregyházi bérelt városi földjén kút furatása iránt, megtagadtatok. — Bornhauser Autal, húsz éven át volt városi napdijasnak, két havi fizetés végkielégítés címén kiutalványoztatik. — A jövő evben szükséges cselédségi ruhák, csizmák, továbbá irodaszerek, papirnemüek, könyvkötői munkák és tűzifa beszerzéséről szóló árlejtési feltételeket a közgyűlés megállapítván, az árlejtések kiírására megbízta a tanácsot. A mezőőrök e» városi tűzoltók kérelme, fizetésfelemeles traut, nagy többseggel megtagadtatok. — Örvendetes tudomásul vétetett az alispán értesítése, hogy a vármegye a jövő év folyamán 25—30 munkásházat épit Gyulán. A közgyűlés a munkásiakasokat a sarkadi gátnak Kö- rözspart fele eső részén óhajtja megkezdeni, egyben már most gondoskodni róla, hogy a 300 mun- káslakásnak mu gfeielö területen, az epitkezes előre megfontolt helyes rendszer szerint történjék, nevezetesen, hogy megfelelő szabad tér és középületeknek (iskola, óvoda stb.) házhelyek tartassanak fenn. A telkek ára, melylyel a város özvegy gróf Almásy Kálmánnénak teljes összegében tartozik, a vármegye által kifizetendő s a munkáBházak építési költségébe iktatandó lesz. A munkásházéptő- bizottságba választattak : dr. Loviclt Ödön polgár- mester, dr. Jaotsovits Emil főügyész, Molnár Albert mérnök, Tanczik Lajos rendőr főkapitány, Ivóhn Dávid, N. Szabados József, Pfaff Ferenc, Hack Márton és Weisz Mór képviselők. — A közgyűlés, délben fejeztetett be. Ezüst menyegző. Szép családi ünnepély volt folyó hó 25-en dr. Bárdos Arthur városi orvosnál. A köztiszteletben álló derék családfő, 25 éves fordulóját ünnepelte annak a boldog házasságnak, amelyet kedves nejével, Grimm Etelkával, egy negyed század előtt kötött, amely örömünnepen résztvettek szeretett gyermekeik, a rokonok, jó barátok és tisztelők nagy számban. Harcszerü céllövészet. A gyulai 2. honvéd gyalogezred itthon maradt póttartalékos katonái, szeptember hó 1-én, azaz szerdán reggel 6 órától