Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-15 / 33. szám
XLI. évfolyam. Gyula, igog. augusztus 15. 33-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre ................. 10 K — f Fé l évre................. 5 K — f Év negyedre................. 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-lér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Égető kérdés. Akár merre jár az ember széles Magyar- országban, ritkán tehet meg olyan kicsi utat, hogy útjában ne találkozzék, sőt fel ne tartóztassa az a szemenszedett vad népség, mely a magyar gazdaközönségnek állandó zsarolója és tolvaja, melyet általában : ván- dorczigány gyűjtőnév alatt ismer, — azonban legkevésbbé sem előnyösen, a nagyközönség s még inkább a közigazgatási hatóság. Mint dúló tatárcsordák, szabadon szá- guldják keresztül-kásul az országot, rabolva, ölve, gyilkolva, gyújtogatva, gyermekeket lopva s általában a személy- és vagyonbiztonságot a szó teljes értelmében veszélyeztetve. Az ország minden vidékéről hangzik a panasz túlkapásaik felett s igazán türelmét veszítve kérdi már főként és elsősorban a magyar gazgaközönség, hogy : meddig fog még ez tartani ? A cigányügy rendezésének kérdésével úgy elméletben sokszor foglalkoztak már az illetékes testületek, de hogy gyakorlatban cselekedtek volna, arról nincs semmi adat. A magyar országgyűlésben még az 1901-ik esztendőben vetették fel a megrendszabá- lyozás gondolatát s azóta sem történt semmi. Pedig azóta a magyar gazdák, alig múlt el év, hogy ne sürgettek volna erélyes rendszabályokat a kóbor cigányok túlkapásai ellen; ismét csak nem történt semmi! — A Pécsett 1907 ik évben megtartott országos gazdakongresszus folyamán már türelmetlenül követelték a gazdák, hogy tegyenek már valamit ezzel a kérdéssel ? Mi lett az eredmény ? A dánosi eset, meg a többi ! S azóta ismét hallgat a krónika, mert tiltja a1 cselekvést az — állmmanizmus! Igazán, ha annyira szomorú és elkese ritő nem volna, nevetségesnek kellene tartani azt az államhatalmat, amely 20 miilió állampolgárnak tud parancsolni, törvényeivel kormányozni, csak 15—20 ezer emberrel szemben tehetetlen. Ez egy szörnyű kivételes állapot. De ennek megszüntetése annál inkább kivételes eszközöket is igényelne. Nézzük csak a régi rablóvilágot! Az is kivételes állapot volt, mely kivételes eszközök folytán szűnt meg. Pedig azokban a betyárokban még minden gonoszság mellett is, volt valami romantikus, valami betyárbecsiilet-féle, — de a kóborcigány minden emberi érzés nélküli, aljas, vadállatias ösztönökkel szaturált monstrum, aki mór anyja tejével szívja be csecsemő korától fogva mindazt a gonoszát, ami egy embert csak állattá tehet. Váltig halljuk emlegetni, hogy nehéz kérdés, hogy emberiességi szempontból nem lehet radikális eszközökhöz folyamodni. Hát erre csak az a nézetünk, ha a kérdés naeg- oldása nehéz, akkor annál inkább ambícióját kell képezni a kormányzó hatalomnak, hogy nemcsak a könnyűeket vegye elő, hanem azt, amihez erős elhatározás és akarat kell. Hisz minő példa a többi állampolgárokra, hogy itt nálunk csak szembe kell helyezkedni minden törvénnyel és akkor mindjárt a felett állhatunk? De nem elke- seritő-e, hogy mig itt minden ember adót fizet, a czigány nem fizet; mindenki köteles gyermekét taníttatni, a czigány nem; itt mindenki katona lesz, a czigány nem; mindenkinek kell fegyverengedély, a czigány ezen is tulteszi magát; földje nincs, de tarthat a másén lovat, háza nincs, de lakhat a másén ott ahol akar; illetékessége nincs, vallása szerint is ott és úgy keresztelkedik, esetleg többszörösen is, ahogy ez valami csalárd cselekvéséhez megkivántatik. Ma itt rabol, holnap pedig lopott lován már a harmadik megyébe száguldva gyilkol és a csendőr — az gyalog bandukol utána. Neki nincs se kenyér, se húsdrágaság! Kiássa a vészes sertésdögöt, amivel az állatbetegségek terjesztőjévé válik s mindezeket látja, tapasztalja, közvetlenül szemléli tétlenül ez az ország, melyről azt vitatjuk, hogy — kultúráljam. Tessék csak tanulmányozni, ilyen állapotok máshol a művelt világban nincsenek. A mi politikai viszonyaink — melyről mi nem Írhatunk — sokszor a legaktuálisabb kérdéseket háttérbe szorítják; de végre is a magyar közélet, a társadalom és légióként a legjobban sújtott magyar gazdatársadalom joggal megkövetelheti, hogy végre a cigányt is, a törvény legalább egyformán korlátozza, mint más polgárát az államnak. Mert sajnos de igaz, hogy a magyar államban csakugyan van egy második, mindenek felett álló, független cigány állam. Ezt el kell törölni, mely méltó feladata az államhatalomnak, mely örök hálára kötelezné a nemzetet, éppen a humanÍ8musnak és jogegyenlőségnek teljes érvényre jutásában. A helyzet e kérdésben immár tűrhetetlen s a cselekvésben az álhumanizmussal való szakítást várja, nehogy maga a társadalom mondja ki és hajtsa végre — a statáriumot ! T Á Egy sirhalom. Megállották egy régi sirhalomnál Az őszi napnak csöndes alkonyán: Vidám mosolygó bájos ifjú asszony És egy szomorú szemii lány. Az asszonynak nevető szép szemében A boldogság derűje ragyogott. . . A lány fehér rózsákkal a kezében Elgondolkozva hallgatott . . . „Mártha ! Az életemnek célja megvan ! Az uram szeret engemet . . . A boldogságot én már megtaláltam . . És te ? — Még egyre keresed ? .. .“ A lány rózsáit oda rabja némán, S a fejfán gonddal elrendezi, Fekete fátylát enyelegve Az őszi szellő lengeti. Szomorúan csendül a hangja: . . . „Az éltem üdvösségét gyászolom, Az álmaimból nekem ez maradt meg, Ez a virágos sirhalom! . . .“ Rácz Etus. Az asszony dolga. Irta: Péczely József. Mikor az ember kiért a mesgye szélére, lassan leresztette a kaszát s lobogós ingujjával végig törülte verejtékes homlokát, miközben tekintete átsiklott a lekaszált rendeken, a sorba egyengetett kereszteken, majd meg a még kaszára váró buza-táblán. — Elég volt mára. No, elég. Még az utolsó három rendet kévébe is kell kötni s keresztekbe hányni . . . A kaszát szépen lefektette a tarlóra s aztán septiben neki fogott a marokveréshez, kévekötözéshez. No, ezt már nem jó szívvel tette. De megtette. — Eső jöhet reggelre. Ilyenkor hamar fordul az idő ; de meg a harmat is árt . . . így van az, ha nincs a kaszás után marokverő, magának kell még ezt is megcselekedni. Lám, milyen jó volna ilyenkor az asszony 1 Hamarabb is menne a dolog, meg rendesebben is . . . Fújt egyet. No, ezt nem hagyja annyiban. Ha feleség, hát segítsen. Úgy is csak szöszmötöl egész nap. Az a házkörüli lótás-futás ? No, az nem dolog... Már rég lebukott a nap, mikor az ember be- taszitotta az utcaajtót. Az asszony éppen asztalt terített az ambitus alatt s aztán hamarosan hozta a jó meleg ételt. Az ember gondolt egyet. — Eh! a vacsorám nem rontom el. Előbb elveröm az ehöt, majd azután . . . Úgy is tett. Mikor az utolsó falatot lenyelte, megköszörülte a torkát : — Hallod-e hé 1 — No, — állt meg asszony. — Nem igy lösz ezután . . . — Hát hogy? — Ki gyüsz te is, oszt verőd utánam a markot... — Hát a gyerök, a malacok, a tehén, a takarítás. — Azt mind elvégezhetöd délig . . . — Nem lőhet! Ha száz felé szakadok se- lőhet . . . — Nem ? — ütötte fel fejét mérgesen az ember. — Nem, mert nem akarod. Ha jó lélökkel neki vetél- ködsz, délig mindönt elvégezhetsz, mindönnek elláthatod a baját . . . Hanem te csak komótizálsz I — Mos se áll a kezem-lábam egész nap . . . — Az? csak úgy mondod . .. Ugyan mi számottevő dolga lönne egy asszonynak ? Semmi! Tösz- vösz, öszik, alszik . . . Ha én nekifognék, egy óra. alatt cakumpakk lönne az egész ház ! A menyecske csípőre rakta a két kezét s meg- riszálta a derekát. — Úgy . . . Hát tróbálja mög kend . . . Én nem bánom . . . Tróbálja mög . . . Holnap kimö- gyök aratni én . . . Nem először lösz kasza a kezembe ... A’ csak egy dolog, egyféle . de, kendnek itt lösz százféle is . . . Az ember legyintett egyet a kezével, ami a menyecskét még nagyobb tüzbe hozta. Csak úgy pörgött a nyelve, amint sorolta : — Az ágyakat fölvetni, a házat kisöpörni, röndbe hozni; a tehenet mögfejni, kihajtani, a malacokat ellátni, az aprójószágnak vizet, ocsút adni.. . Vigyázni, hogy közibük ne csapjon a héjjá . . . Van egy kis tarka ruha, azt kimosni; a Janikát fésülni, mosdatni, vigyázni rá egész nap. A libákat mög- tömni röggel, este. Van egy csupor tejföl, abból vajat köpülni . . . Ebédet, vacsorát főzni. . . Kenyeret is kéne sütni ... Jó, hát az még elég lösz holnap . . . HiapianJs: mai száma Q oláal.
