Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

4 BÉKÉS 1909. julius 11. Antal köröstarcsai lakos és családja is kénytelen volt a szabadban végzett munkáját abbahagyni «egy a múlt hó 28-án délután 3 órakor keletkező vihar figyelmeztetésére. Alig értek fedél alá, teljes erejéből tört ki az égiháboru, néhány perez múlva villám-villámfény nyomában czikázott házuk felett, egyik bele is ütött a házba s a konyhában ülő 13 éves Miklós nevű gyereket megcsapva a szoba­felé vette sebes útját, hol a falon függő ingaóra leütése után a fal mentén a földbe fúródva elenyé­szett. A megrettent szülők gyermeküket eszméletlen állapotban találták a konyhában, a legrosszabbtól tartva figyelték szívverését, majd midőn erről meg­győződtek, élesztgetési kísérleteket tettek. A gyer­mek azonban csak mintegy 8—10 órai pihenés után nyerte vissza eszméletét, mikor kiderült, hogy a villám a jobbfüle felett haját leperzselte, nyakán s mellén kevésbé súlyos sérüléseket ejtett, egyéb­ként az ijedtségen kivül semmi baja nem történt. A nádfedeles házba sem esett semmi lényegesebb kár, csupán a bútorokat rongálta meg. Eljegyzés. Bránya Mihály városi napidijas el­jegyezte Alb Jánosnó Szidike leányát. Vasvilla. A gyulavárii uradalomban béreskedik Biró Mátyás, meg Kovács Zoltán is. Valamiért régi haragot tartanak egymásra s ennek néha-néha tanu- jelét is adják. így f. hó 6-án mig Biró az ökröket etette, Kovács egy vasvillával leütötte úgy, hogy Biró összeesett. A csendőrség a két béres ügyét áttette a kir. járásbírósághoz. A gyulavárii tulipánszövetsóg folyó hó 4 én Imréné. A csendőrség birtokbában már egész halom bűnjel van : klisék, gépek, fényképészeti eszközök, már kész bankók, levelezések, amik mind arról tesznek tanúságot, hogy a sarkadi bank nemcsak jó ideje van üzemben, de csudálatosán széleskörű összeköttetése van. Érdekes, hogy éppen akkor, amidőn 8z. Kovács Imre, a bankkormányzó le volt tartóztatva, egy rejtelmes doboz érkezett czimére a sarkadi postahivatalhoz. Kétszáz korona után­véttel érkezett a csomag és alapos a gyanú, hogy ugyancsak a bankógyártás ügyére tartozik. A csendőr- őrsparancsnok, amint értesült a csomag érkezéséről, azonnal telefon utján kért intézkedést a nagyváradi kir. ügyészségtől, hogy a csomagot a postahivatal tartsa vissza és bocsássa a nyomozó csendőrök rendelkezésére. A kir. ügyészség ez ügyben intéz­tedéit. Könnyen lehet, hogy e csomag újabb bűn­társak árulója lesz. Biróválasztás. Winter Ádám mezőberényi biró állásáról lemondott, mert fiát községi pénztárnok­nak választották meg s a törvény értelmében, ez a két ál lás, ha az elsőfokú rokonok töltik be, össze­férhetetlen. így a mezőberényi birói állás megüre­sedett. A megüresedett állást hétfőn töltötte be Mezőberény községe. A választó közgyűlésen Popovits Szilveszter békési főszolgabíró elnökölt, aki beje­lentette, hogy a községi birói állásra három jelent­kező van. Névszerint: Bartolff Márton, Schultz Imre és Kun Márton mezőberényi földbirtokos gazdák. Választásra azonban nem került a sor, mert a nép közfelkiáltással egyhangúlag Bartolff Mártont vá Gyulaváriban, 3 éves fennállása alkalmából gyűlést tartott, melyen elhatározta az újabb három évre való megalakulást s megválasztotta újból az eddigi tisztikart. Ugyanezen a gyűlésen lettek előterjesztve a titkári és pénztárnoki jelentések, melyeket a gyűlés tudomásul vett. Ebzárlat. Szeghalmon a rendőrség 40 n*pi ebzárlatot rendelt el. S hogy e rendelet ne csak Írott malaszt maradjon, a rendőrök házról-házra jártak s a szabadon levő kutyákat egyszerűen le- puffaatották. Elfogott betörő. Lapunk múlt heti számában megírtuk, hogy egy ismeretlen ember Békéscsabán két helyen is bemászott az ablakon s rabolni akart. Bajcsi Gyulánétól vitt is el pénzt, de Majthényi Sándor lakásán majdnem pórult járt, mert Majthényi, mikor a'rabló fojtogatni kezdte, felülkerekedett s innen zsákmány nélkül illant el. Úgy a csendőrség, mint a rendőrség erélyesen nyomozott a vakmerő tettes után. A nyomozást megkönnyítette az, hogy a rabló kalapja a küzdelem hevében Majthényi Sándor lakásán maradt. A rendőrbiztos ezzel a kalappal a szomszédokat járta be és Márton József csabai lakatos házánál meglepő felfedezésre jutott. Úgy Márton József, mint a nála alkalmazásban levő segédek és inasok megismerték, hogy a kalap Győré András abonyi születésű 33 éves lakatos segédé, aki nála alkalmazva volt, de akit ő a rab lás napjaiban elböcsájtott. Itt szembesítették aztán Bajcsi Gusztáváévá! és Majthényi Sándorral, akik a letartóztatott egyénben felismerték a vakmerő merénylet elkövetőjét. A szembesítés után Győré András szintén beismerő vallomást tett, mire meg- lánczolva, a csendőrök Gyulára a kir. ügyészség fogházába kísérték az elvetemült fiatal gonosztevőt. A sarkadi bankógyár. Napok óta folyik Sarkadon a nagystílű pénzhamisitó-banda kinyo­mozása. A bűnszövetkezet feje került először «csapdába, Sz. Kovács Imre, mint azt múlt heti számunkban megírtuk. Azóta a csendőrség lázasan «kutat Szabó Ferencz őrsvezetővel együtt a bűn­társak után. S nem eredménytelenül. Ma már 15-en vannak a nagyváradi ügyészség fogházában, hova a csendőrök beszállították őket. Előbb Varga Jánost Czeglédről, majd Dombi Sándort Szegedről, kiket a csendőrök Sz. Kovács nevében táviratilag ren­deltek Sarkadra — fogták el; másnap-harmadnap tizenötre szaporodott már a bűntársak száma. Ezek : Tóth Gergely Okány, Wéber Perencz Szeged, Varga Perencz és neje Czegléd, Krucsó János Vésztő, Szántó Antal Szolnok, Kis Károly, Bende János és Imre Sarkad, Banga Perencz, Molnár András és a banda fejének felesége Sz. Kovács la8ztotta meg községi bíróvá. A Körözs titka. Folyó hó 3-án két békésszent- andrási gyermek ott játszadozott a Körözsparton. Amint a viz szélén tapicskoltak, az egyik kis fiú észrevette, hogy a viz színén egy nagy fazék úszik. Azonnal ennek a kihalászásához fogtak, ami némi ügygyel-bajjal sikerült is. Mikor a fazekat kibon­tották, ijedve ehzaladtak, hazáig meg sem álltak. Otthon aztán elmondották, hogy mit találtak. Egy fazékban egy kis gyermek hullát . . . Erre a szülők a szomszédokkal együtt kimentek a helyszínére. Megjelent a rendőrség s a községi orvos is, ki konstatálta, hogy a kis hulla mintegy két hete lehet a fazékban. Ezután a szarvasi csendőrörsve- zető széleskörű nyomozást indított a lelketlen anya után, amelyet siker is koronázott. A nyomozás szálai Csabai Pál gazda házához vezettek, akinek 18 éves Anna nevű leánya hosszas nógatás után bevallotta, hogy valaki szerencsétlenné tette s a gyermek az övé; halva született s ő nem akarta szégyenét a világ és szülei tudomására adói, fazékba tette és beledobta a Körözsbe. A csendőrség a bűntény iratait beterjesztette a kir. ügyészséghez. Tejhamísitó- Orosházán történt, mint annak idején megírtuk, hogy Gelegonya Istvánná rendsze­resen felvizelve árusította a tejet. Ezért a főszolga­bíró annakidején 200 koronára büntette meg. E büntetést sokalta a „jó asszony“ s megfelebbezte azt az alispánhoz; de vesztére, mert az alispán Gelegonyánó büntetését fölemelte 400 koronára. Ezt az aktuális esetet jó lesz megjegyezni minden bíbelődő s árusító asszonynak nálunk is, nehogy sokba kerüljön egyeseknek az esetleges manipuláció! Késelés. Vasárnap délután a csabai Széchényi ligetben három fiatal legényember véres verekedést rendezett. A verekedésnek szomorú vége lett. Úgy történt a dolog, hogy Draban János és Kovács Pál, amint a liget utjain sétálgattak, találkoztak Kolá- rovszky Pállal, ki Drabannak régi ellensége. Amint Kolárovszky Drabant meglátta se szó, se beszéd pofonvágta, majd leteperte a földre s gyomrozni kezdé. Ezen műtétet nem nézte tétlenül Kovács Pál. Neki gyürközött s hátulról elkapta Kolárovszkyt. Az igy két tűz közé jutott legény bicskát rántott s azzal úgy hasba szúrta Kovács Pált, hogy az összeesett. Ä súlyosan sérült legényt a kórházba szállították, a bicskázó ellen pedig megindították a törvényes eljárást. A legnagyobb kitüntetésben »arany érem*-mel részesült néhány nap előtt a német droguisták egyesületének 1909. évi kiállításán a PritzSchóltz R. T. Egeri, csehországi gyár, az ő kiváló minőségű Glóbusz fénymáz kivonatáért, Póló fémtisztitó szeréért, Globin, Globeline, Brilliáns fényesítő keményítőért, Glóbusz rozsda eltávolítóért, szalmakalaptisztióért és más egyéb készítményei révén. Újabb jele ez a kitüntetés annak, hogy ezek a készítmények való­ban elsőrendüek és jóság tekintetében páratlanok E ezég már sok kitüntetésben részesült. Arany éremmel a párisi 1900. világkiállításon, Grand Prix St. Louisi 1904. világkiállításon, arany államérem Nürnberg 1906. Millió háziasszony használja évek óta a Globus gyártmányokat, melyek védjegye a Globus vöröskeresztsávban a Fritz Schulz juu. A. G. czimmel. Tessék jóságáról meggyőződni. Államsegély. A földmivelésügyi miniszter a kettőskörözsi halászati társaság számadását és évi költségvetését jóváhagyta 8 a költségvetés fedezet­len részét, szokásos évi államsegély gyanánt en­gedélyt zte. Mit szóltok hegymászásomhoz? Képzeljétek csak, én, aki máskülönben minden levegő fuvallat­tól meghűlök, úgy, hogy alig tudok beszélni és torokfájdalmaktól szabadulni — fent vagyok a hegycsúcson ■— komisz rossz időben, a legnagyobb zivatarban. És nem hültem meg. És nem lettem beteg. Miért ? Pay-féle eredeti szódeni pasztillákat használtam és mondom nektek, ezek csodát tettek. Igazán szerelmes vagyok ezekbe az apró pasztil­lákba és elhihetitek, hogy akár utón vagyok, akár otthon, mindenkor készen tartom őket magamnál. Hiszen egy doboz ára csak 1 K 25 fillér és min­den gyógyszertárban, droguista es ásványvíz üz!et- ben kaphatók. Magyarország és Ausztria részére főképviselet: Gunzert W. Th. Bécs IV. i., Grosse Neugasse 27. „Csak egy arasznyi földet!“ A békési hazafias ifjúság által folyó hó 3-án az aradi tizenhárom vértanú kivégzési helyének megváltása javára ren­dezett jótékonyczélu tánczmulatság alkalmával a következő felülfizetések járultak a kegyes czélhoz : Dr. b>\ Drechsel Gyula 10 K, Roscher János 5 K, 8oós János 3 K, özv. Szvetics Bernátné, Durko Perencz, HeDC Antal, Rátkay Perencz 2 — 2 K, Benedicty Gyula, dr. Bleier Lajos 1 80—180 K, özv. Héder Györgyné, Virág Ferencz, Nagy Lajos, Juhász János, Makrai Sándor, N. N., Bleier József, özv. Hegedűs Istvánná 1 — 1 K, Szőke István, dr. Hajnal József, N. N., Grünwald Béla, Csibor József 80 — 80 fill., Győry János 60 fill., Baji Mihály, Bányai Zsuzsika, Gál Károly 40—40 füll., Lipcsei László 20 fill. — A felülfizetésekből befolyt 43 K 60 fillért a rendezőség a tánczmulatság tiszta jöve­delmével 51 K 06 fillérre kiegészítve küldötte be az aradi 13 as bizottsághoz. Békés község közegészségügyi bizottsága folyó hó 3 án ülést tartott, melynek egyedüli tárgyát a dr. Henszelmann Elek községi orvos évnegyedes közegészségügyi állapotokról szóló jelentése képezte. A múlt hónapokban nagy erővel fellépő vörheny- járvány, amely miatt az elemi iskolák vizsgálatait egy hónappal korábban kellett tartani (máj. végén), szÜDŐben van. A 85 vörhenyes beteg közül 24 lett e veszedelmes járvány áldozata; 57 teljesen felgyó­gyult, 3 pedig még ez idők szerint is e betegség­ben szenved. A járvány főleg az 1—9 éves gyer­mekek között terjedt, de a felnőttek közül is töb­ben estek áldozataivá. — A közegészségügyi egyéb statisztikai adatokon kivül megemlíti a jelentés, hogy az elmúlt évben 2 angol és 2 budapesti tudós látogatta meg a községet, hogy a fazekasok között tapasztalható ólommérgezás tüneteit a helyszínen tanulmányozzák. Legközelebb pedig a debreczeni vegykisérleti állomás vegyészei fognak megjelenni, hogy a piaczi és bolti élelmiszereket, élvezési ^czik- keket vegyék vizsgálat alá. Halálozás. Czira Juliska, a békési polgári leányiskola szép reményekre jogositó növendéke, Czira Gábor békési iparos leánya, hosszantartó lassú hervadozás után folyó hó 3-án délután 5 órakor életének 13-ik évében csendesen elhunyt. Temetése, melyen Jákay Károly polg. isk. ig. vezetése alatt a Békésen tartózkodó iskolatársai is megje­lentek, folyó hó 5-én délelőtt 10 órakor ment végbe nagy részvét mellett. Koporsójára tanulótársai díszes koszorút helyeztek, sírjánál Durkó Ilona polgári leányiskolái tanuló mondott mélyen meg­indító, utolsó „Isten hozzád !“-ot a korán elköltö­zött kedves halottnak.

Next

/
Thumbnails
Contents